Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-04-12 / 15. szám

mat) tartozik az említett a nevezetes hat falu közé.

Gyermekkori emlékeimből még visszavissza tér egy színes és eleven kép az itteniek szinpompás, kurtaszoknyás viseletéről, amelyet a hatvanas évek elejéig még a fiatalabbak Is hordtak. S csak most értettem meg, miért vált szekrényben őrzött kinccsé, amikor a saját szememmel láttam, mennyi időt és segítséget vesz igénybe a felöltése.

A lányok népviselete a „kifonó" volt. A hajat középütt kettéválasztották, szalagokkal három ágba fonták. A szalagok a szoknya aljáig értek. A menyecskék lúdtollal megtűzött kontyát aranyozott „pintli" takarta, erre jött a hátfakötő, vagy a „piros bécsi kendő". Az alsó vászonpendelyre hosszú ujjú csipkével gazdagon ellátott „lémeces" ing került, amelynek bő csipkeujját a kar felső részén szalaggal fogták össze. Erre öltötték fel a színes selyempruszlikot, amely a csípő aljáig szorosan követi a test vonalát, csípő alatt kezdődött a rövid, térden jóval felül érő gazdagon berakott selyemszoknya, amely felett ünnepélyes alkalmakkor fehér csipkéből varrott „körülkötényt", a selyemszoknya alatt pedig hat-hét alsószoknyát viseltek. Van egy tréfás mondás, hogy „a bényi menyecskék meglovagolják a széket", azaz, hogy a szék támláját előre fordítva, lovaglóülésben helyezkednek el rajta, s valóban magam is láttam, hogy ebben a viseletben nehéz is volna másként ülni.

A BÉNYI „FORGATÓS" CSIZMÁNAK

külön története van. A forgatás azt jelenti, hogy mindegy, melyik lábra húzzák, egyformán illik a jobbra is meg a balra is. De hogy egészen pontos legyek, ide írom a csizma teljes nevét „piros, csörgős, csikorgás csizma". Azért csörgős, mert a sarka belső oldalára kerek rézlemezekből álló csörgőt erősítettek, és azért csikorgás, mert kétféle bőrből készítették a talpát, s a két bőrt nem ragasztották össze, hogy szabad járása legyen mindkettőnek.

A története pedig a következő: a bényi származású Csókás Ferenc nevezetű esztergomi csizmadiamester 1870-ben látta meg először a pápai vásáron. Igen megtetszett neki, s némi változtatásokkal, a bényi viselethez alkalmazva, elkészítette testvérhúgának, Borbálának. Erről a mintáról tanulta meg aztán Csókás Vince bényi csizmadia a piros, csörgős, csikorgás, forgatás csizma készítését, amelynek viselete el is terjedt mind a hat faluban. Azelőtt sárga tűzéses fekete csizmát viseltek nők és férfiak egyaránt.

„Szép-a bimbó, de még szebb,

ha kivirágzik,

szép a kislány tizenhat éves koráig, de már akkor siratja az édesanyja, hogy a lánya az idejit túlhaladja." Bizony korán mentek itt férjhez a lányok. Nem volt ritka eset az sem, hogy

Csókás Imre bácsi: „A márciusi havat eltettük a kislibáknak".

már tizennégy éves korukban tfejükre került a lúdtolt, meg a menyecskefőkötő. A lakodalmas népszokások világa is igen gazdag és sokrétű, egy részük mindmáig elevenen él a faluban, a legrégibbeket pedig, amelyek mármár feledésbe kerültek volna, Csókás Ferenc gyűjtögette össze és jegyezte fel, hogy Juliska leánya és a fiqtal Csonka László esküvőjét és lakodalmát tavaly ezeknek jegyében tarthassák meg.

A FARSANGI TOJASSZEDÉSRŐL.

Húshagyó kedden délelőtt a legények összeverődtek a kocsma előtt, kihegyezett botokat hoztak magukkal, aztán

elindultak és végigjárták a lányos házakat. Tojást gyűjtöttek, szalonnát, kolbászt, oldalast is kaptak, azokat feltűzték a botra, táncba hívták és megforgatták a házban található asszonynépet, azután énekelve mentek a következő lányos házig:

„Sej-haj ez az utca homokos is,

sáros is,

ebben lakik az én kedves babám is. Irillették tőlem azt az egyet is, sej-haj vegyétek el még az életemet

is

„Ha kevesellettük, amit kaptunk, felmentünk még a tyúkülőre is, és összeszedtünk minden tojást, amit találtunk. A konyha nyitott kéményében lógtak a kolbászok, meg a tábla szalonnák, onnan is metszettünk megunknak. Kaptunk kenyeret is, bort is. Amikor befejeztük a gyűjtést, visszamentünk a kocsmába, ott a kocsmárosné jó vacsorát készített nekünk, s reggelig folyt a mulatós, a tánc,"

Ez a szokás ma is él, de valamit változott. A legények nem gyalogosan, hanem feldíszített kocsin, pántlikás lovakkal mennek végig a falun, és zenekar kíséri őket. Velük mennek a népviseletbe öltözött lányok is. Legújabban egy-két jelmez Is akadt már.

Az volt a szokás, hogy a kanász már virágvasárnap megkezdte a tavaszi kihajtást. Kora hajnalban, három órakor. Nagypénteken napkelte előtt hajtotta ki a kondát, hogy a gazdasszony, aki a kocákat kiereszti az ólból egész esztendőben friss legyen.

Nagyszombaton kora reggel hajtott a csordás, kürtszóval végigjárta a falut. Húsvét vasárnapján úgyanúgy. Ilyenkor kapta meg a pásztorember a szokásos húsvéti kalácsot és a bort.

A húsvéti sonkát csak vasárnap volt szabad megkezdeni. Ezt az ünnepélyes szertartást a házigazda végezte. A húsvéti tojásokat kettévágták, és ketten ettek meg minden egyes tojást. Azt tartották, hogy ha valaki eltévedne, messzire kerülne az otthonától, arra a személyre gondol, akivel a húsvéti tojást ette, s attól egyszeriben eszébe jut az elvétett hazavezető út.

Vannak babonás szokások, amelyekre már csak a legidősebbek emlékeznek;

„A márciusi havat eltettük a kislibáknak."

Juliska, édesapjával, Csókás Ferenccel, ünnepi díszben

„A barkát nem volt szabac^bevlnni a házba, mert a kislibák belefulladtak volna a tojásba. Kint az udvaron megolvastuk, hogy no, most hány barka van rajta, ennyi kislibát fog kikelteni a tojó."

Nem lehet gyökértelenül élni, mint a szélfútta haraszt. S mindazok, akikkel itt találkoztam, beszéltem, akik felidézték szokásaikat, akik magnószalagra énekelték népdalaikat (Csókásék, idősebb és ifjabb Csonkáék, Takács Lászlóék, a tanító-házaspár, Jankus néni, s az öreg Csókás Imre bácsi) arról győztek meg, hogy az itt élő emberek erős gyökereket eresztettek ebbe a gazdag talajba, a népi kultúra termékeny humuszába. MIKOLA ANIKÓ

Ф

Ф

C

4j>

:o

I ^

va>

и

Öl

'Ф

Oí

Ц úsvét napján jelentős eseményre került sor a faluban. A legnagyobb gazda lánya tartotta lagziját a szomszéd falu legmódosabb legényével. Délután két órakor nagy dalolással, kurjantgatással indult a násznép a feldíszített hintákon, kocsikon a városka felé a templomba, ahol az esküvőt akarták tartani. Az ünnepi hangulatot azonban egyszer csak váratlan esemény zavarta meg. A nagy zajongástól az egyik hintó elé fogott paripák megvadulva, és letérve az útról, árkon-bokron keresztül magukkal ragadták a hintót. Abban a fogatban éppen a menyasszony ült. Hosszú, fehér fátyla zászlóként úszott a sebesen távolodó, ide-oda hányódó hintó után, melynek kocsisa tehetetlenül ordítozott a megbokrosodott lovakra, a gyeplőt kiejtette a kezéből.

Nagy riadalom támadt a lakodalmi gyülekezetben, a nők sikoltoztak, a férfiak kiabáltak, össze-vissza futkostak, de senki nem tudta, mit tegyen. Ezalatt a hintó egyre távolodott a menyasszonnyal, a folyó irányába haladt megállíthatatlanul.

Egy ember őrizte meg a nyugalmát és tudta, mit kell tenni. Egy fiatal kocsis, aki szintén ki volt rendelve az egyik fogat hajtására. Villámgyorsan ledobta az egyik lóról a hámot, a kifogott állat hátára pattant és a menyasszony hintája után eredt. A bátor ember és a megvadult állatok párharcából az ember került ki győztesen. Ágaskodtak, rúgtak a bősz paripák, megpróbáltak más irányba elvágtatni, de az egyik ló kantárjába szívósan csimpaszkodó embertől nem

tudtak szabadulni, végül is nagyokat horkantva és fújtatva, megálltak a feltúrt mezőn. A szegény menyasszony az átélt rémülettől félájultan hevert a hátsó ülésen, mellette a halotthalvány vőfély legényke szólni sem tudott az ijedtségtől.

— Bátor ember vagy fiam! — szólt elismerően a násznagy, amikor visszavezette a hintót a násznéphez. — A feleségeddel együtt elvárlak a lagziba.

Férj és feleség szinte az egész éjszakát áttáncolta. A cigányok szakadatlanul húzták a talp alá valót, ők meg járták a csárdást magafeledten. Hajnal felé egyszer csak az oldalához kap a fiatal férj és elsápadva súgja feleségének: Gyere ki egy kicsit, mert nagyon megfájdult az oldalam.

Alighogy kiléptek a házból, a fiatal ember a földre hanyatlott. Felesége halálra rémülten futott segítségért. Orvosért küldtek, az egyenesen a kórházba küldte a beteget. Négy bordája eltörött a ló rúgásától — állapították meg. Az orvosok sehogy sem akarták elhinni, hogy ilyen sérüléssel valaki egy egész éjszakán keresztül táncoljon.

|k| agy dologra határozta el magát egy falusi kislány. Húsvét hétfőjén. Fellázadt a vödör ellen, eldöntötte, hogy márpedig őt nem öntözi ázottra senki emberfia. Hogyisne, testének egy porcikája sem kívánja a jeges vizet. Akkoriban ugyanis a falusi legények néni kölnit, hanem jókora vödröt vittek magukkal az öntözködésre, és jaj volt annak a lánynak, aki a kezük közé került.

Húsvéthétfő hajnalán kiment a kislány a kertbe, egy pokróccal meg egy könyvvel a hóna alatt felmászott a szérű padlására, a szénába feküdt és elhatározta, hogy ott tölti a délelőttöt. Hanem az egyik kisfiú a nyomára yezette az öntözködő legényeket. Hiába húzta fel a lány maga után a létrát, a legények a szomszédból hoztak egyet és felmásztak a padlásra, A kislány futott előiük a tágas padláson, nevetve tért ki üldözői elől, jól ismerte a hely minden zegét-zugát, fürgén kibújt a fiúk keze közül Egyszer azonban elvétette a lépést, a semmibe taposott a iába és nagyot sikoltva lezuhant a padlásfeljáró nyílásán. Szomorú vége lett a játéknak.

Tízéves lehettem, amikor megkérdeztem anyámat, miért jár Bözsi néni olyan meggörnyedve, hogy mindig a földet nézi.

— Mert őt szegényt már senki ki nem egyenesítheti. Eltörött a hátgerince, amikor fiatalon leesett a szénapadlásról.

Azt a gömöri kis falut messze környéken bicskásnak tartották. Ha valaki nem tudná, ez a jelző azt jelenti, hogy az ottani férfidlc kezében könnyen kinyílott a bicska és ilyenkor nem nagyon nézték, hová szalad a hegye. Akkoriban is két évre betiltották a községben a mulatságok megtartását, nyilván nem ok nélkül.

Abban az időben alakult meg az egységes földművesszövetkezet, meg

az ifjúsági szervezet is működni kezdett. Húsvét közeledtével a fiatalok könyörögni kezdtek a szövetkezet vezetőinek: Intéznék el, hogy engedélyezzék a mulatságot. Nem lesz semmi baj, nem engedik meg a rendzavarást — Ígérték. Kezeskednek róla, hogy idejében megzaboláznak minden rendbontót.

Az efsz vezetőinek kérésére a járás illetékes szerve engedélyezte a húsvéti mulatság megtartását.

Jó bál volt, szólt a zene kora estétől, táncoltak a párok, többnyire fiatalok, de egy-két idősebb házaspár is közöttük. Éjfélig nem is volt semmi baj, rendben ment minden, hanem akkorra egy-két ember nagyon bemelegedett az elfogyasztott nem kis mennyiségű italtól, s előbb csak hangos szóval illették egymást, aztán az egyik asztalnál két középkorú férfi hajbakapott.

A fiatalok azonban résen voltak, néhány markos legény ott termett, karon ragadta a heves vérű atyafiakat és egy-kettőre kint voltak velük a teremből. A bálozók szinte észre sem vettek a dologból semmit, kivilágos virradatig folyt a mulatság.

Hajnalban a szövetkezet állatgondozóit szokatlan látvány fogadta. .Két üres jászolnál nem jámbor tehenek várták a takarmányt, hanem két ünneplő ruhás férfi szendergett békésen egymás mellett a friss szalmán.

Amikor a fejőnők Jóízű kacagására felébredtek, maguk is csodálkoztak, miért vannak láncra kötve a tehénistállóban.

GÁL ETA