Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-22 / 12. szám
Emlékszem, egy alkalommal egy detektív lakására állítottunk be. Egyikünk szerencsére észrevette a fogason lógó pisztolytáskás derékszíját és hogy mentsük a menthetőt, egy nem létező személy hollétét kutattuk, persze, nagy odaadással. Agitációs munkánk másik fontos részét képezte a lapelőfizetők toborzása, ami egyrészt azért volt szükséges hogy némileg pótoljuk az elkobzásokkal okozott kárt a pártnak, másrészt, nőmozgalmunk legfontosabb feladatának tekintettük a lapok olvasótáborának növelését. Ha csak tehettük, a munkásotthon falait körülaggattuk a Pravda chudoby, Proletárka, Munkás, később a nők számára írt Nőmunkás oldalaival. De az itt nyomtatott kommunista lapokról inkább szóljon a férjem: — 1922-től dolgoztam a kosicei Glóbusz nyomdában, egészen 1927-ig, a nyomda leégéséig. A Kassai Munkást és a Munkást készítettük. A Nőmunkás megjelenését követő időszakra úgy emlékszem, hogy naponként elhangzott a: Lapot kérem, kobzás van! Emiatt óriási pénzügyi neA Vojnór-házaspór küzdelemmel teli, nehéz életre tekinthet vissza rich úr azt mondja, ha valakinek jobb szíve van, akkor fizessen többet.. „Egy rozsnyói munkásasszony élete" című cikkben még kegyetlenebből tárul elénk a legszegényebb réteg élete: a munkásnőké. Hiszen ők nemcsak munkájuk fizikai súlya alatt roskadoztak, hanem apró gyermekeik nyomora miatt is szenvedtek. A munkásasszony így vall életükről: „Férjem a rimái üzemnél dolgozik, már 1924 augusztusától redukált üzemmel, vagyis havonkint 16 napot A rozsnyél nmnkéMMMonyok élete. dolgoznak. Keresete 300—400 korona közt ingadozik, de még a’ fent említett keresetből 80—90 korona lehúzás van. Most ebből a csekély keresetből hatunknak kell megélni, tehát képzeljék el elvtársnők a helyzetemet. Kénytelen voltam én is robot után járni, amit sikerült is elérnem. Itt, nálunk Rozsnyón, építenek tiszti lakásokat, ide sikerült bejutnom, a napi díjam kitesz 13 koronát, de akkor négy apró gyereket kell becsuknom reggel 7 órakor és mindaddig csukva vannak, míg a férjem haza nem jön a munkából, az pedig délután három árakor van, mert én este ötig dolgozom, tehát egész nyolc órát csukva van a négy kisgyerek. Dehát, tisztelt elvtársnők, én ebből csak azt akarom kihozni, hogy mindaddig nem tudunk ezen a nehéz helyzetünkön segíteni, amíg nyelv- és valláskülönbség nélkül nem leszünk mindnyájan egy csoportban .. Az egyszerű rozsnyói munkásasszony a saját nyomorán, nélkülözésén tanulta meg, hogy az erő az egységben van, hézségeink voltak. Egy alkalommal, Fried Jenő, a Munkás akkori főszerkesztője magához hívatott. Mi volt az eredménye? A Kistemplom mellett, a nyomda mögött volt a Munkásközvetítő Intézet. Én pedig a nyomdában esténként lépcsőzetesen összeraktam a bálákat és a példányszámokat az ablakon lassan kiadogattam a sarkon váró kézbesítőknek. A cenzornak feltűnt, hogy — nincs lap. Persze, beállított hozzám egy civil hat példányért a múzeum számára. Mire én: Sajnos, rendelni kell. 1924-ben került sor a Kassai Munkásnaptár kinyomtatására. Mind az ötezer példányszám elő volt készítve az eladásra, amikor a rendőrség közbelépett: betiltotta a kiadását. — A munkások pedig már várták — mondja Vojnár Mátyás — sőt sok példányszám eladása is biztosítva volt. Tenni kellett valamit. Fried elvtárs, mint városi párttitkár, összehívta az asszonyokat. Ki gyerekkocsival, ki bőrönddel a megbeszélt időpontban meg is jelent. Természetesen, nem tömegesen, — és a nyomdával szomszédos istállótető alól széthordták a példányokat. Mire a rendőrség rájött a szervezkedésre, a naptároknak régen nyoma veszett. így volt. Csodálatos emlékek! ötven évvel ezelőtti lázas izgalmak, örömök, kockáztatással járó félelem ezrek lelkét betöltő együttérzés emlékei. Vojnár Mátyás és felesége . . . Nehéz korszaka volt ez mindkettőjük életének. Szervezés, rendezés, segítés — másképp nem is történhetett volna. Vojnárné fiatal párttagokat szervezett maguk közé; ott volt a tüntetések megszervezésénél; a babakelengye megszerzésénél és eljuttatásánál az arra rászorulókhoz. Férje megszervezte a cenzorok kijátszását. Sára asszony ma, hatvanhat évesen, korával dacoló hévvel,, erővel dolgozik. Vezetőségi tagja a városi pártbizottságnak. Rendszeresen jár a diákok közé, elmondja élete gazdag krónikájának epizódjait. Némelyik tragikus, mégis szép. Szép abban, hogy új erőgyűjtésre, élniakarásra ösztönöz. Erőt ad. — Hatalmas erőt. 1924-től azokkal harcoltam, akik az alapköveit rakták le a kommunista pártnak, 1945-től azon dolgozunk, hogy felépítsünk egy új társadalmi rendszert a kommunista párt segítségével és vezetésével. Ma pedig azért harcolunk, hogy a következő tégla, amit az előzőre teszünk, tökéletes anyagból legyen, és persze minél magasabbá, erősebbé váljon az építményünk. Ebben a folyamatban nyilvánul meg az erőnlét, a közösségi erő. Mert a munkásmozgalomban nincs én, csak mi — és csupa nagybetűvel. MAROSY ÉVA sem az egyház, sem a nacionalista széthúzás nem mutatja meg a kivezető utat. Am a munkásnők nemcsak q kizsákmányolóikkal szemben voltak ilyen szókimondók és merészek, hanem saját családjukkal szemben is. A Nőmunkásnak ebben a számában például egy munkásnő levele alapján vitát indítanak az alkoholizmus és a nagymértékű dohányzás ellen. Amellett, hogy „mind a két szokás a testi és lelki erőnek mérge és gyengítője", a levél írója főként azt emeli ki, hogy az alkoholista és mértéktelenül dohányzó férfi elsősorban saját családját rövidíti meg, hiszen abból a kevéske pénzből költ, amelyből megélni is alig lehet. A család helyzetét anyagilag és erkölcsileg is súlyosbítja. A nők összefogása, történelemformáló ereje ezekben az években már nem volt kétséges. Agitációs munkát végeztek, szervezkedtek. A nemzetközi nőmunkásnap megünneplését szorgalmazták. A lap több cikkében is olvashatunk erről. Nemrég ünnepeltük a nemzetközi nőnapot. Még frissen él bennünk az ajándékba kapott virág színe, illata, az üzem, gyár, munkahely vezetőinek elismerő szava, a kitüntetések, eredményeink méltatása ... így ünnepeltünk ebben az évben. Idézzük most fel a lap hasábjairól, hogy ötven évvel ezelőtt az „aknaszlatinai nőmunkásnap" hogyan kezdődött: „Két órakor indult el a tüntető felvonulás, elöl a nők, saját zászlójuk alatt, a csoportban több jelzőtáblával, utána a férfiak, szintén zászlókkal és jelzőtáblákkal, a bányatelep fő és legforgalmasabb utcáiban, az egész úton forradalmi dalokat énekelve es hangos közbekiáltásokkal, elkeseredett kifakadásokkal, a munkásság mai nyomasztó helyzete, az elbocsátások, a munkanélküliség, drágaság, a nehéz adósróf ellen tüntetett az egész tömeg . .. A Nőmunkás a proletárasszonyok lapja volt. De nemcsak a munkásnők tollából olvashattunk benne cikkeket, hanem csakúgy mint a Munkásban, kommunista újságíróktól, íróktól is. A Nőmunkás egyik állandó munkatársa volt Gábor Andor. A Nőmunkásnak ebben a számában egy glosszáját olvashatjuk, amelynek ironikus hangja, szellemes fordulatai még mondanivalója súlyossága ellenére is mosolyra deríti az olvasót. Egy részlet Gábor Andor: A Vörös Segély című glosszájából: „ ... Magyarországon igen nagy nyomozás folyik, amelynek célja az, hogy megállapítsa, hogy a világproletárság hatalmas segélyszerve, a Vörös Segély, küldött-e pénzt a fehér terror hazájába a bebörtönzöttek és családtagjaik számára? A vizsgálat vezetésével magát a belügyminisztert bízták megl Magát a A Város Segely Öah«»r Asifor belügyminisztert! Tessék elképzelni, milyen komplikált egy nyomozás lehet az, amit a legfőbb rendőrésznek, magának a belügyminiszternek kell vezetnieI A baj csak az, (t. i. baj abból a szempontból, hogy nagyon megkönnyíti a nagy feladatot), hogy ezt megelőzően az összes magyar lapban olvasható volt az a leghitelesebb nyilatkozatom, hogy a Vörös Segély Magyarországra 1924 májusától december elsejéig enynyi meg ennyi ezer dollárt küldött. A feneérti, hogy mit kell akkor még ezen kinyomozni? Na, mindegy! Dacára annak, hogy nem volt semmi kinyomozni való a belügyminiszter, akinek beretvaéles esze van, mégis kinyomozta, s felállt a parlamentben és így szólott: „A Vörös Segély ügyben annyit mondhatok, hogy a nyomozás folyik!" A lap terjedelmes helyen foglalkozik az irodalmi alkotások közlésével, kritikával. Az olvasók kívánságára folytatásos regényeket közölnek. Ebben a számban Bogdanoff: A vörös csillag című kisregényének egyik folytatását olvashatjuk. Az utópisztikus, regény az eljövendő kommunista társadalom életéről, berendezéséről szól. A Nőmunkás 1924. dec, 21-i számában ezt olvashatjuk a regényről: „ ... Az író, ... hatalmas fantáziával rajzolja elénk, hogyan győzi le az emberiség a természetet: hogyan állítja az ember a természet erőit saját fejlődésének s^plgálatába. Nem zsákmányol ki ebben a társadalmi rendszerben ember embert, hanem az ember a természetet zsákmányolja ki... A tudomány olyan fejlettséget ért el, hogy játszva állítják elő az egyes szükségleti cikkeket... ' A lapban több cikket is olvashatunk a munkáslevelezők tollából. Beszámolnak nehéz életükről, tudósításokat közölnek a munkás-összejövetelekről. Ezek a sorok a legjobban bizonyítják, hogy a Nőmunkás számai a kíméletlen cenzúra ellenére is eljutottak rendeltetési helyükre, és a munkásnők harcba szólító fegyverévé váltak. MEGYERI ANDREA Vojnár elvtársnő hatvanhat évesen is korával dacoló hévvel dolgozik Huszár Tibor felvételei
