Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-22 / 12. szám

Q A tagos aulában a nagy lengyel Stanislaw Staszic szobra fogad bennünket. A nagy gon­dolkodó és tudós egyben a lengyel bányászati és kohászati ipar kiváló reformátoro volt. A szobor talapzatába vésett szavai a XVIII. szá­zad óta sem vesztettek időszerűségükből. „A tudományok és ismeretek csak akkor válnak hasznossá, ha gyakorlati alkalmazásra lelnek a köz érdekében." A Krakkói Kohó- és Bányaipari Egyetem nagy patrónusának e szavaihoz híven dolgo­zik, immár fél évszázada. E falak közül a szak­embereknek 26 ezer főnyi serege került ki. Az itt szerzett diploma nemcsak a jól megalapozott tudás, de a kitűnő gyakorlati felkészült­ség biztosítéka is. 1945-ben a bányászati karon védte meg diplomamunkáját Staniszlaw Blaschke. A diplo­materv a mechanikus átalakí­tások tárgyköréből vette témá­ját. Stanislaw Blaschke ma a Jaworzyna-Mikulowice-i Egye­sült Szénbányászati Tröszt igazgatója a sziléziai Mislo­­wicében. Erre a névre szeret­nénk felhívni olvasóink figyel­mét. Az egyetem tíz karán 38 szakon 13 500 diák folytatja tanulmányait, elsősorban a bánya és kohóipar, valamint az építőanyag-ipar területén, nem számítva a különböző szakszemináriumokon és dok­tori szemináriumokon részt ve­vők létszámát. A jövő szak­embereinek felkészítésében igen fontos szerepet játszik az egyes tudományágak távlati lehetőségeinek figyelembevé­tele. A képzési programban helyet kap mindaz, ami ma még újdonságnak számít a technikában, de néhány év, esetleg néhány évtized múlva már feltétlenül hozzátartozik majd mindennapi életszükség­leteinkhez. Hogy csak egy példát említsünk: a bányá­szati karon a jövő szakembe­rei megismerkednek az auto­matikus központi bányaigaz­gatási rendszerrel, amelyet egyelőre egyedül a „Jan" bányában alkalmaznak, de amely kétségtelenül elválaszt­hatatlan a bányászat jövőjé­től. Ugyanez vonatkozik a szellőzőberendezések automa­tikus irányítására is. 1963-ban a bányászati ka­ron védte meg a mechanikus átalakításokkal foglalkozó diplomamunkáját Wieslaw Blaschke, Stanislaw elsőszülött fia, aki azóta már dokto­rátusát is megszerezte, s jelenleg a Kohó- és Bányaipari Egyetem tudományos munkatársa. Ugyanebben az évben, ugyanezen a karon szerezte meg diplomáját Zofia Wieslaw felesé­ge. Zofia jelenleg a doktori disszertációján dolgozik, egyébként két gyermek — Stanislaw unokáinak édesanyja. A Kohó- és Bányaipari Egyetem fontos sze­repet tölt be a lengyel gazdasági életben. A legkülönbözőbb területeken folynak itt ku­tatások. Hogy csak néhányat említsünk: a kő­olajalapú üzemanyagok egyensúlyának pers­pektívái, a nyersanyag-felhasználás távlati ter­vei, a tektonikus, földmozgástani folyamatok vizsgálata, a biztonsági berendezések tökéle­tesítése, mentési módszerek kidolgozása. Szinte lehetetlen számba venni az alkalmazott geofizika területén elért eredményeket, s le­hetetlen nem szólni a Környezetvédelmi és Átalakítási Intézet tevékenységéről. Az itt dolgozó szakemberek irányítják számos mű­emlék mentési munkáit, például a krakkói Wawel biztosítását a talajvíz romboló hatása ellen, több földcsuszamlás által veszélyeztetett történelmi város, például Jaroslaw és Klodzk műemlékeinek megmentését, a Bonarkát fedő talaj és porréteg eltávolítását. Ugyancsak itt dolgozzák ki a nagy ipari létesítmények zárt vízelvezető rendszerének tervét. 1965-ben a bányászati és kohászati gépész­­mérnöki karon szerezte meg diplomáját Janusz Blaschke — Stanislaw középső fia. Janusz jelenleg az alma mater tanársegédje. Az egyetemről készített beszámoló nem len­ne teljes, ha nem ejtenénk néhány szót az itt szabadalmaztatott találmányokról. 30 ország­ban fogadták el Jerzy Grzybek professzor sza­badalmát, melyben a portlandi cement mellék­­termékeként jelentkező alumíniymoxid nyeré­sének eljárását dolgozta ki. A Wladyslaw Dob­­rucki professzor által kidolgozott új gyártási technológia eredményeként a lengyel ipar maga állítja elő az eddig igen drágán, nyu­gati valutáért vásárolt 16 méteres varrat nél­küli csöveket és berendezéseket. A Kazimierz Mamry professzor és csoportja által kikísér­letezett védő- és finomítóanyagok máris alkal­mazásra leltek a „Batory", a „Warszawa“ és a „Stalowa Wola" kohóművekben. A csepp­folyós acél új adalékokkal történő finomítása függetlenítette a lengyel acélipart a külföldi behozataltól, és lehetővé tette az acél minő­ségének jelentős javítását. Az e módszerrel készült elsőosztályú acél aránya öntésenként eléri a 80 százalékot. 1971-ben a bányászati karon a mechanikus átalakítások ágazatában szerzett diplomát ifj. Stanislaw Blaschke — Stanislaw legkisebb fia. A fiatal mérnök jelenleg a Gliwicei Színes­fém Kutató Intézetben dolgozik. Övele feje­ződik be ebben a kiváló tanintézetben diplo­mát szerzett Blaschkék sora. Természetesen itt csak a család férfiágáról van szó. Az ország legnagyobb kohászati kombinát­ja, a Nowa-Huta-i Lenin Kohómű nem kis sze­repet játszik abban, hogy a Kohó- és Bánya­ipari Egyetem tudósai 120 acél- és kohóipari találmányt szabadalmaztattak az elmúlt évek­ben. Ezek között vtn Eugeniusz Mazanka ismert szabadalma a zsugorított acéltermékek előállításának területéről, melynek alkalmazá­sával sikerült elérni az agglomeráló telep termelésének 5 százalékos emelkedését. Ry­­szard Benesch professzor és csoportja a nagy olvasztókemencék munkafolyamat-szabályozá­­sának területén folytattak kutatásokat, melynek eredményeit elsőként a „Pokój" kohászati mű­vekben alkalmazták. Az új módszer az elektro­nikus programozás és vezérlés felhasználásán alapul. 1971-ben a bányászati kar mechanikus át­alakítások ágazatán szerzett diplomát Maria Blaschke, Stanislaw unokahúga, aki jelenleg a wíeliczkai kísérleti sóbányászati üzemben dolgozik. A mélyfúró-iparban dolgozik, a Kohó- és Bányaioar Egyetem egy másik diplomása, Grazyna Oleksy, Stanislaw másik unokahúgo, akinek férje ugyanezen a szakon végzett. Nem szabad csodálkozni azon, hogy az újságíró ilyen sok helyet szentel a Kohó- és Bányaipari Egyetem ipari kapcsolatainak, hi­szen ez igen nagy befolyással van az oktatási program kialakítására, és a tanulmányok me­netére. Ugyancsak fontos ez a kapcsolat a hallgatók személyes érdekeinek szempontjá­ból. Az egyetem rektora, Roman Ney profesz­­szor véleménye szerint az itt végzett hallgató­kat igen nagy bizalommal várják az iparban. Az itt szerzett diplomát mintegy „nemesi" oklevélként kezelik műszaki körökben. Nem­csak, hogy könnyen kapnak állást az itt vég­zettek, de iqen gyakran bízzák meg őket különböző vállalatok igazgatásának roppant felelősségteljes munkájával. Ney rektor szerénysége nem engedi meg, hogy megemlítsük azoknak a minisztereknek és miniszterhelyetteseknek a nevét, akik ugyancsak a krakkói egyetem végzőseinek so­rából kerültek ki, abból a tanintézetből, amely három éve kezdte meg Lengyelországért, a lengyel tudományért folytatott munkájának második félszázadát, s amelynek diplomáját a Blaschke-kon kívül még sok-sok ezer lengyel hordja zsebében. FELICIA TEREJ A Blaschke család tagjai Az egyetem kísérleti vízszűrő állomásán Zofia, Stanislaw, Janusz és Wieslaw Blaschke az egye­tem egyik kutató­­részlegének filteres nyomóberendezése mellett ; 1 T 1 Kedves Olvasóink! A testvéri egységben című Olvasóink Olimpiája befejezéséhez közeledik. Olvassák továbbra is figyelemmel a szocialista orszá­gokra vonatkozó cikkeinket és a rájuk vonatkozó kérdéseket, hogy helyes válaszokat adhassanak. így a nyertesek között lehetnek! Bolgár tengerparti vagy balatoni üdülés, NDK-beli turistaút, szép népművészeti és egyéb dísztárgyak várnak a szerencsésekre! Kérdéseink ezúttal Magyarországra vonatkoznak. 1. Mi a neve annak a nagy múltú, több mint hatvanéves magyar­­országi üzemnek, melynek termékeit határaikon túl is ismerik? 2. Hány naposcsibe kerül ki évente a Bábolnai Állami Gazdaság keltetőjéből, és a szocialista államok közül kik az állandó kereskedelmi partnereik? 3. Ki az a magyar költő, aki Esztergom várfalainál halálos sebet ' kapott a törökök. eHen vívott csatában és elporladt teste Szlo­vákiában, Hybéfl nyugszik? A válaszlevelezőlapra ragasztott vagy rajzolt karikába M betű­jelzést tegyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents