Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-15 / 7. szám
okosan ni. Ha a fiatalok az asszony szüleinél fognak lakni, úgy nem valószínű, hogy anya és lánya között nagyobb ellentétek merülnének föl. ök ketten rendszerint megértik egymást, viszont fennáll a veszély, hogy a fiatalasszony, akinek újkeletű kötelességeit részben a mama végzi el, később sem tudja magát beleélni az önálló háziasszony szerepébe, továbbra is anyjától függőnek érzi majd magát, főleg nézeteiben, s ez az alapállás sok mindenben negatívan befolyásolhatja férjéhez való viszonyát. Merőben más helyzet alakul ki, ha a fiatalok a férj szüleinél fognak lakni. Feltehető, hogy ha a fiatal asszonyka bármennyire is igyekszik majd jeleskedni mindenfajta házi munkában, az anyós és a meny között mégis kialakulnak bizonyos súrlódási felületek, ellentétek. Érthető, mert az . újdonsült feleség a szülői házban más háztartásvezetéshez szokott, ami homlokegyenest ellenkezője lehet férje otthona házirendjének. S miután a fiatal asszonyka új otthonában voltaképpen „tanulólány“, különösen érzékenyen reagál a munkájára vonatkozó megjegyzésekre. És itt kell színre lépnie az ifjú férjnek: egyetlen lehető és helyes magatartása az, hogy minden esetben a felesége oldalára áll, még akkor is, ha látja, hogy az édesanyja álláspontja a helyes. Miért? Azért, mert a férjnek támogatnia kell felesége önbizalmát, mindenképpen segítenie kell őt a kezdeti nehézségek leküzdésében, hogy a fiatalasszony érezze, tudja: férje nemcsak partnere és szerelmese, hanem támasza és védelmezője is. Viszont a fiatal férj, meg kell hogy magyarázza édesanyjának, lehetőleg négyszemközt, hogy miért viselkedik így és nem másképp. A szülőknek viszont pontosan tudniuk kell a határt, mettől meddig avatkozhatnak be a fiatalok életébe. A szülők beavatkozása, vezérelje bár őket a legjobb szándék, a legkomolyabban megzavarhatja a fiatalok kapcsolatát. A fiatal házaspárnak éppen ezért állandóan tudatosítania és erősítenie kell összetartozását. Semmi esetre se engedhetik meg maguknak, hogy bármilyen külső beavatkozás megzavarja együttélésüket, mert ezzel végső fokon a házasság harmóniáját veszélyeztetik. Ha a fiatalok erre nem vigyáznak már kezdettől fogva, könnyen megtörténhet, hogy ezek a beavatkozások hovatovább gyakoribbak és mélyebbek lesznek, olyannyira, hogy már védekezni sem tudnak majd ellenük. Természetesen, az sem lenne helyes, ha a szülőket végképp „kizárnák“ az életükből, s megfosztanák őket természet adta joguktól, hogy részt vegyenek a fiatalok örömében és bánatában. Persze, mindkét részről vigyázni kell a helyes mértékre, arra a bizonyos arany középútra. A legtöbb szülő, főleg, ha már nyugdíjas, bőviben van annak, ami a fiataloknak hiányzik — az időnek. Éppen ez az oka, hogy a fiatalok ezt gyakran ki is használják, elsősorban ami a gyermeknevelést illeti. Ha a fiatal szülők csorbítatlanul megőrzik tekintélyüket, s a gyermekről való gondoskodás oroszlánrészét is ők vállalják, akkor rendben is van a dolog, a szülők segítsége csak hasznos lehet. Összeütközésre csak ott kerülhet sor, ahol túl sokat követelnek a szülőktől, s a gyermekgondozáson kívül még az egész háztartás gondja is az ő vállukra nehezedik. Ezek a fiatalok felelőtlenül túlbecsülik a szülők erejét, nem veszik figyelembe életkorukat. Az időseknél pedig a túlterhelés elégedetlenséghez, örökös zsörtölődésekhez vezet, s az eredmény: állandósult feszültség a fiatalok és az öregek között. Az, amit a szülők kezdetben szívesen vállaltak, lassan, de biztosan súlyos teherré válik, s nincs alóla menekülés, mert ugyan hova is mennének? Ha már ennyire elmérgesedett a helyzet, nincs más kiút, mint számot vetni a dolgokkal, s nem marad más hátra, mint kölcsönösen, szép türelmesen, következetesen megszüntetni a súrlódást kiváltó okokat, félretenni az önzést, s kiemelni, aláhúzni ebben a közös életformában azt, ami szép, ami kellemes. (folytatjuk) REGGEL FÉL HAT Kőrössy Kórolyéknól csöng az óra. Kőrössyné kel fel elsőnek. A szobában mór kellemes meleg van. — A nagymama már megint megelőzött. Hiába mondjuk neki, hogy csak maradjon az ágyban, majd mi befűtünk — nem akar ránk hallgatni. Mindig azzal védekezik, hogy hetvenen felül az ember nem tud annyit aludni, mint a fiatal, s legalább a család már melegben öltözik fel — gondolja Ilonka, és gyorsan költi a férjét is. Majd a gyerekszobába szól be: — Évike, Karcsika, keljetek! Aztán megkezdődik a reggeli rohanás. Szellőztetés, takarítás, reggelikészítés. Na és a legrosszabb: a tízórai-csomagolás! Minden reggel négy tízórai-csomagot készíteni, ez a mama gondja. Mert, hogy naponta másféle legyen, ezenkívül tápláló, ízletes, könnyen csomagolható és lehetőleg nagy helyet se foglaljon el. .. ez bizony nem is olyan egyszerű. Elsőnek az apa távozik otthonról. ö a Nová Bodva-i (újbódvai) egyesített szövetkezet Túrna— Háj-i (tornaáji) részlegének vezetője. Nemsokára indul a mama is a gyerekekkel. Évike a moldovai (szepsii) gimnázium másodéves tanulója, Karcsika pedig hetedikes a tornai alapiskolában, ahol Kőrössyné az alsó tagozaton tanít. A lakásban csupán a nagyszülők maradnak. DÉLUTÁN FÉL HÁROM A mama megérkezett a gyerekekkel. Az asztalon már ott vannak a tányérok, a gáztűzhelyen párolog a finom ebéd. A gyerekek mohón hozzálátnak az evéshez. Hiába a nagymama főztjét nem lehet a napközis ebédhez hasonlítani... Inkább később ebédelnek, de itthon. Meg aztán ha megvárnák az ebédet a napköziben, egy órával később érnének haza, mert előbb nem jön autóbusz. És a délutánból az az óra is nagyon hiányozna. így is be kell osztani minden percet, hogy a lecke is kész legyen és egy kicsit pihenni is lehessen. DÉLUTÁN OT ÚRA Az autó megáll a ház előtt. Az apa jókedvűen lép ki belőle. Ma ritka jó napja volt; sehol semmi fennakadás, mindent sikerült időben elvégezni, s így kivételesen hamar hazajöhetett, örül, hogy a délutánt együtt töltheti a családdal, hiszen olyan ritkán fordul elé, hogy idejében hazaérkezzen, mindig akad valami, ha más nem, akkor gyűlés, és a család panaszkodik, hogy olyan keveset vannak délután együtt. Az előszobában csend fogadja. Vidáman nyomja le a gyerekszoba kilincsét, s bekiált: — Szervusz Évikém! Na, mit szólsz hozzá, már itthon vagyok?! ... — Jaj, apuka, most ne is tessék megcsókolni, kizökkenek a tanulásból! Majd ha végzek, akkor — felel Éviké, s már olvassa is tovább a leckét. Az apa lassan behúzza maga mögött az ajtót, s a másik szoba ajtaját már óvatosabban nyitja ki. Ott Karcsi hajol a könyv fölé. — Csókolom apuka, ha végzek a tanulással, együtt etetjük meg az őzikét. Jó? — mondja s már el is merül a tanulásban. Benyit a harmadik szobába. Ott a felesége hajol a füzetek fölé. — Téged sem zavarhatlak? — kérdi a férj, — Jó félóra múlva befejezem az előkészületet, majd akkor — feleli a felesége. „Na tessékI — örülök, hogy egyszer hamarább együtt lehetünk, s mindenkit leköt a maga munkája. Ez a család legnagyobb problémája. Nincs idő semmire. Rengeteg a követelmény — kevés a szabad idő. Télen, amikor kevesebb a munkám, ők a félévi vizsgákra készülnek. Nyáron pedig, ha a feleségemnek és a gyerekeknek szünetjük van — én vagyok nagyon igénybe véve a mezőgazdasági munkával. A nyarat kénytelenek nélkülem tölteni. Még jó, ha augusztus végén, amikor a mezőn kicsit szűnik a munka, egy-két hetet sikerül együtt lennünk. Eddig a szombatokat sem tölthettük együtt. A szövetkezetben hiányzott a szabad szombat. Most már jobb lesz, ha a szövetkezeti tagok is megkapják a havi két szabad szombatot. Ez is két nap a család számára" — gondolja, s aztán előveszi az újságot. Hat óráig nyugodtan olvashat. Előbb úgy sem végeznek a családtagok mindennapi kötelességük teljesítésével. ESTE HAT ÓRA — Apuka! Mielőtt vacsorához ülnénk, etessük meg az őzikét, s jó lenne a galambokat is megnézni — mondja Karcsi, aki örökölte apja nagy ragaszkodását a természethez és az állatokhoz. Nemrég arra akarta rábeszélni a szüleit, hogy adják el az új Volga kocsit és vegyenek lovakat. Majd ő gondozza őket, s a lovaskocsinak is ő lesz a „sofőrje". A tehenet is csak miatta tartják, sehogyan sem akar tőle megválni. Nála nem okoz majd gondot a pályaválasztás, kicsi korától tudják a szülők, mi iránt van vonzalma, mi érdekli őt. A nagyapa és az apa rendkívül büszkék rá. Évike az anyjára hasonlít. Szabad idejében egy sarokba húzódva órák hosszat olvas. A gimná-Szemünk fénye Egyéves kora körül a gyermekből megszállott felfedező lesz. Minden zugba és repedésbe benyúl, babrálja a bútorok faragásait, rázza az asztalt vagy bármit, ami nincs leszegezve, minden egyes könyvet le akar venni a polcról, minden elérhető helyre felmászik, kis tárgyakat nagyobb edényekbe rak, majd megpróbálja fordítva is, a nagyobbakat a kicsikbe belepréselni. A kismamák ekkor mondják, hogy a gyermek láb alatt van és folyton valami bajt csinál. Talán észre sem veszik, vagy nem tudatosítják, milyen életfontosságú korszak ez a gyermek számára. Ekkor tanulja meg, mi milyen nagyságú, milyen alakú és mennyire mozgatható. Valamin ki kell próbálni az ügyességét, s ezt mindig az ismeretlen tárgyakon és helyeken kell neki bizonyítania. Az a tény, hogy mindig „láb alatt van", annak a jele, hogy gondolkodása élénk, szelleme mozgékony. Az egészséges, korához mérten szellemileg fejlett gyermek ebben a korban soha nincs nyugton, mindent meg akar ismerni, el akar érni. Sok szülő azt hiszi ilyenkor, hogy gyermeke túl ideges, nyugtalan. Nem idegesség ez. hanem tudásvágy. Azért ilyen most, hogy egész nap tanulhasson és gyakorolhassa, amit megtanult. Ne haragudjunk tehát rá, ha „láb alatt van", s ne is küldjük ki erőszakkal a konyhából, ha mi ott vagyunk. A gyermeknek éreznie kell közelségünket, így érzi magát biztonságban, tudja, akkor semmi baj sem érheti, ha velük van. Persze nagyon kell rá vigyázni, nehogy a tűzhely közelében játsszon, ahol ráfröcskölhet a zsír, vagy magára ránthatja a forró ételt. Ha lehet, adjunk neki egy sarkot, ahol veszély nélkül játszhat addig, amíg mi a tűzhely körül tevékenykedünk. — zs —
