Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-19 / 51-52. szám
Az asztronómusok a mi századunkban, s főleg most a legutóbbi évtizedekben epedve várják, hogy végre föltűnjön valamilyen nagy, ragyogó üstökös. Ezért azután nem is csoda, ha most csillagász-körökben olyan örömteli a várakozás: megállapították ugyanis, hogy a Naphoz és a Földhöz feltartóztathatatlanul közeledik a huszadik század eddigi legnagyobb és legragyogóbb üstököse, a Kohoutek-üstökös, amelyet felfedezőjéről, dr. L. Kohoutekról neveztek el. Meg kell mondanunk, hogy még napjainkban is, amikor az ember már a Holdra lépett s műszereivel felfogja távoli csillagrendszerek fényeit, amelyek a fény sebességével — másodpercenként 300 000 km — 10 000 000 000 év alatt érkeznek hozzánk a világűr irdatlan mélységeiből, s amikor már azt is tudjuk, hogyan halnak meg a csillagok, — az üstökösök még mindig különös szenzációként hatnak. Ugyanis mindig váratlanul érkeznek, „viselkedésük" kiszámíthatatlan, fényerősségük a Nap és bolygó-rendszerének közelébe érve változékony. Mindenesetre a Kohoutek üstökös pályáját már ismerjük, a csillagászok azt is kiszámították pontosan, hogy hol és milyen órában lesz látható az égbolton — ám ezt senki sem tudja megmondani, hogy az üstökös vajon eléri-e a feltételezett fényerősséget, vagy netán túl is haladja. Milyenek az üstökösök? Az üstökösök, jelentéktelenül kis tömegű testek, a Naprendszerhez tartoznak. Nagy kilengésű, vagyis elliptikus pályán keringenek a Nap körül, sőt pályájuk lehet parabolikus vagy hiperbolikus is. Az utóbbiak a Napot megkerülve örökre elhagyják a Naprendszert. ^ A közismert Halley-üstökös pályája 76 évenként érinti a Földet, s amikor a legmesszebb van a Naptól, a Neptun pályáján is kívül esik. Legutóbb az 1909. és az 1910. évben volt látható, visszatérése PhDr. LUDMILA PAJDU5AKOVÁ, CSc., az SZTA Asztronómiai Intézetének igazgatója TÜNDÖKLŐ vándorok 1986-ban várható. Periodikus üstökösöknek nevezzük azokat, amelyeknek Nap körüli pályája 10 000 évnél rövidebb (a 100 — 10 000 évig keringő ismert üstökösök száma 50 körül mozog). Miután az üstökösök apró és hideg égitestek, számunkra tulajdonképpen egész létük folyamán láthatatlanok, s csak ha a Naphoz és a Földhöz közelednek, lángolnak föl, s így némelyiket megfigyelhetjük. Először csak kis ködfoltként tűnnek föl, majd mind közelebb érve, felületi nagyságuk és fényük növekszik, sőt egy bizonyos távolságban a Naptól (körülbelül annyira, mint a Föld) fénycsóvát is kialakítanak. Ezzel a dísszel azonban nem mindegyikük dicsekedhet. Az üstökös voltaképpen nem egy egységes, tömör égitest. Valószínűleg kisebb-nagyobb kőzetdarabok, homok és por keveréke, amelyet jég tart össze. Ez az üstökös magja, amelynek átmérője legföljebb néhány kilométer, s amely éppen ezért a kicsisége miatt, ha távol van a Naptól, nem látható. Amikor egy ilyen tar üstökös pályáján megközelíti a Napot, a jég olvadni és párologni kezd, s az üstökös magva gázfelhőbe burkolódzik. Majd mire Földközelbe és a Nap sugárzásának hatására az üstökös „fejében" még erősebb gázképződés indul meg, vagy finom porfelhő válik ki, s ebből alakul ki az égi vándor dísze, a csóva, esetleg több csóva is. Az üstökös feje és csóvája némely esetben hatalmassá növekszik. így például az 1881-es üstökös fejének az átmérője elérte az 1 800 000 kilométert, tehát nagyobb volt, mint a Nap! Az 1843-ban megjelenő üstökös viszont 320 000 000 kilométeres csóvát húzott maga után, vagyis hosszabb volt, mint a Föld Nap körüli pályájának átmérője. Az 1910-ben megjelenő Halley-üstökös csóvája 100 000 000 kilométeres volt, s lényegében átszelte az egész látható égboltot. A csóva hosszúsága nem aránylik a mag nagyságához, hanem attól függ, hogy az égitest mennyire közelíti meg a Napot. Ha közeledik hozzá, növekszik, ha távolodik, csökken. A csóva mindig elfordul a Naptól, mivel a napsugárzás nyomására jön létre. Ha összehasonlítjuk az üstökös fejének és csóvájának nagyságát és a mag kis méreteit, akkor megállapítjuk, hogy mind a fejet, mind a csóvát téljesen ritka gázok képezik, olyan ritkák, hogy a csillagászok joggal nevezik „nagy, üres, világító semminek". Az üstökösök tömegének csekélységét bizonyítja az is, hogy az útjába kerülő bolygókra semmiféle vonzóerőt nem gyakorol, továbbá az is, hogy sem a csóva, sem a fej ragyogása nem homályosítja el az egyes csillagok fényét. Noha ezek a gázok mérgesek, de .ritka összetételük révén teljesen ártalmatlanok. Ennek az ártalmatlanságnak szép példája a már említett Halley-üstökös, amely csóvájával 1910-ben teljes egészében végigsöpörte a Földet. Mégis, a hivatalos megállapítás szerint akkor a Föld összeütközött az üstökössel, ezzel a szép, de az emberekben mégis félelmet ébresztő semmivel. -A csodálatos üstökösök az emberiség rémei Közismert tény, hogy embereket a múltban rendkívüli félelemmel és szorongással töltötte el egy-egy üstökös feltűnése. Minden korban szörnyű események, istencsapások előhírnökének tartották. Úgy tartották halál, dögvész, kolera, tűzvész, éhínség, mindenféle nyavalyák s mindenekelőtt a legnagyobb vész, háború jár a nyomóban. A Napot megközelítő üstökösök csodálatos csóvájában sok mindent „láttak" az ókori, a középkori emberek — véres kardot, levágott, bozontos fejeket. De bármihez is hasonlították, az emberek szemében tündöklése mindig „véres" volt. Például 1456-ban Calixtus pápa a Halley-üstökös feltüntekor olyan imádságokat rendelt el, amelyek „megvédenék a török és az üstökös ellen". Az 1527-ben megjelenő üstökös olyan óriási riadalmat keltett, hogy az emberek rettegésükbe belehaltak. És mind a mai napig él a hiedelem, miszerint az üstökös a háború előhírnöke. így volt ez az első világháború előtt is, amikor 1910 a Halley-üstökös, de még inkább 1913-ban a Delavan-üstökös „jósolta" meg a kitörését. És a szabad szemmel látható üstökös még ma is kiváltja a kérdést — lesz-e háború? így volt ez 1956-ban az Arend-Roland, majd 1965-ben az Ikeya-Seki üstökös feltüntekor. És napjainkban sincs másképp. A Kohoutek-üstökös feltűnésének a bejelentését összefüggésbe hozták a Szuezi-csatorna körüli megújult hadicselekményekkel, éppen úgy, mint 1938-ban a „véres" északi fényt a második világháború kitörésével. Szinte hihetetlen, hogy az emberek még nem jöttek rá arra, hogy az égbolt jelenségei semmilyen összefüggésben sem lehetnek, s még kevésbé lehetnek okozói a háborúknak, amelyeknek valódi okait a földön kell keresnünk. Persze, aki nagyon akar, minden háborúhoz találhat megfelelő üstököst... A Kohoutek-üstökös A nem periodikus üstökösök megjelenését nem lehet előre jelezni — keresni kell őket. Ez volt a helyzet a Kohoutek-üstökössel is. Ezt az üstököst Hamburgban találta meg dr. L. Kohoutek, cseh származású csillagász, még ez év márciusában. Utólag azonban felfedezték régebbi fényképeken is. Amikor a régebbi és a legújabb adatokat egyeztették, kiderült, hogy egy egészen rendkívüli nagyságú üstökösről van szó. Ebben a távolságban — távolabb a Naptól, mint ahogy Földünk van — a csillagászok eddig mindössze 7 ilyen erős fényű üstököst fedeztek föl. Ebből következően megállapították, hogy a szóban forgó égitestnek a magva szokatlanul ‘nagy tömegű. Felfedezésének időpontjában éppen a Jupiter pólyáját keresztezte (mintegy 780 kilométernyire a Naptól) — és az éjszakai égbolton volt megfigyelhető. 1973 szeptemberében ismét föltűnt a reggeli égbolton a keleti látóhatár fölött — itt egészen december közepéig volt látható. 1973. december 28-án, délben kerül a Naphoz legközelebb — 21 millió kilométernyire. Ekkor lesz a legragyogóbb, de sajnos nem lesz látható, éppen a napközelsége miatt (a Nap ugyanis elhomályosítja). Miután gyorsan megkerüli a Napot (112 km/sec.), mór január első ndpjaiban a délnyugati látóhatár fölött tűnik majd fel, déli irányba mutató csóvával. A következő napokban alkonyatkor látható lesz teljes egészében. ■ Ekkor valóban tündökölnie kellene, olyannyira, hogy el kellene homályosítania az égbolt valamennyi látható csillagának és bolygójának fényét, kivéve a Jupiterét. Ámbár a feltevések szerint a jupiteri fényerősséget is elérheti. Az üstökösnek szabad szemmel egészen január végéig kellene láthatónak lennie — ezekben a napokban valamivel éjfél előtt „nyugszik" majd le. De hát ki tudja előre megmondani, hogyan „viselkedik" egy üstökös. Hiszen vannak olyan vándorok is, amelyeknek fénye ugrásszerűen, tehát nem fokozatosan, növekszik. így volt ebben az évben a Tuttle —Giacobini—Kresák-üstökössel is, amely robbanás által kétszer is (1973. május 27-én és július 6-án) növelte fényerősségét. Ugyanez megtörténhet a Kohoutek-üstökössel is. Viszont egyes üstökösök teljesen ellenkezőleg „viselkedtek": erősen felduzzadt a fej, mintha fölfúvódna, s ezzel egyúttal csökkent a fényereje. Ez történt 1926-ban az Ensor-üstökössel, amelyről feltételezték, hogy szabad szemmel is látható lesz. S lám: a csillagászok szeme előtt felfúvódott és eltűnt. Mindez, mint már mondottuk, megtörténhet a Kohoutek-üstökössel is. Egy azonban tény: határozottan olyan üstökössel találkozunk, amely kibővíti Naprendszerünk e tündöklő vándorairól szerzett ismereteinket.
