Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-24 / 48. szám
mű előtt kegyelettel adóztak az elesett hősök emlékének. A kora délután kezdődő békemanifesztóciót a művelődési ház nagytermében dr. Ol'go Vacková elvtórsnő nyitotta meg. A megnyitás után Elena Litvajová, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke lépett a mikrofonhoz. Litvojová elvtársnő ünnepi beszédének vezérfonala és visszatérő refrénje о BÉKE volt. Beszédében vázolta a nemzetközi helyzet jelenlegi alakulását, о Szovjetunió és a szocialista országok szerepét korunk nagy békeoffenzívájábon, majd végül föltette a kérdést, amelyet ma minden becsületes embernek ki kell mondania: ....... mivel járulhat hozzá a mi dolgozó emberünk, akár férfi, okár nő, о világbéke fenntartásához?” S mindnyájunkra nézve elkötelezően fogolmazta meg a választ: „Békét akarunk egész földünkön — s ezért erőseknek kell lennünk. Erőt ad a becsületesen, jól végzett munka . . . Erősebb és szebb lesz hazánk, ha polgáraink fokozott aktivitással teljesítik a Nemzeti Front választási programját . . . Az ünnepi beszéd elhangzását követően a szovjet küldöttek vezetője, Antónia Kirilovna Gyejeva elvtársnő üdvözölte meleg szavakkal a találkozó résztvevőit. Utána Módos Dezsőné emelkedett szólásra. Szavaiban eggyé olvadt az édesanya szerető féltése a pártos békeharcos célratörésével: „Amikor azt mondjuk: BÉKE, benne van népeink barátsága, benne van építő munkánk, jelenünk és benne van jövőnk, a szebb és boldogabb holnapunk. Benne van gyermekeink mosolygós arca, benne von aggódásunk, benne van szerelmünk és szeretetünk, minden, ami bennünket összekapcsol, minden, ami bennünket emberré tesz." Módos elvtársnő beszéde zárórészében bizalommal hangsúlyozta: „Én nagyon hiszek abban, hogy az emberiség jövőjéért érzett nagy felelősség, mely Moszkvából sugárzik évtizedek óta, átitatódott a Béke-világkongresszus valamennyi résztvevőjébe és bátor békeharcosként szolgálják az emberiség ügyét.” Befejezőül a béketalálkozó résztvevői határozatot hagytak jóvá, amelyben összefoglalták a békeoffenzíva már eddig elért sikereit, elítélték Izrael közel-keleti agresszióját és Chilében a fasiszta junta terrorját, végül pedig felhívást intéztek a világ valamennyi aszszonyóhoz, a haladó szellemű közvéleményhez, hogy világszerte járuljanak hozzá az egységes békefront kialakításához. Az ünnepi nagygyűlés az Internocionálé hangjaival zárult, amelyet a három ország asszonyai három nyelven énekeltek, de közös céljaink egységes szellemében ! LANG ÉVA 0j remények otthona Az otthon neve: Foglalkozási Megbetegedések Gyógyászati és Rehabilitációs Központja, s a repti erdők elbűvölő szépségű környezetében helyezkedik el. Azok az emberek, akik elvesztették egészségüket és munkaképességüket, itt visszanyerik önbizalmukat és az élet értelmébe vetett hitet. Ezt a lehetőséget a gyógyítás és egészségvédelem újfajta felfogása teremtette számukra. az igazsághoz Előző számunkban közöltük most kezdődő sorozatunk bevezetőjét, amelyben elmondottuk, azzal kívánunk foglalkozni, ki hogyan sajátította el a haladó szellemű, tudományos világnézetet, hogyan talált rá az igazság megismeréséhez vezető útra. Kérjük olvasóinkat, hogy — hagyományainkhoz híven kapcsolódjanak be véleményükkel, vallomásaikkal sorozatunkba, írják meg, milyen élettapasztalatok, megismerés, tanulás során jutottak el a materialista világnézethez, hogyan váltotta fel tudatukban a hagyományokat, hiedelmeket, családi nevelést, bizonytalanságot a meggyőződés, hogy a tudományos világnézet szerint kell élniük, és nevelniük gyermekeiket. Miért lettem materialista? Gyermekkoromig kell visszatérnem emlékeimért. Az első világháború kitörésekor én még nem gondoltam, hogy szenvedő résztvevője leszek a világégésnek. Győzelmi hírek érkeztek a frontokról és mindenki elhitte, hogy isten segedelmével karácsonykor mór mindenki családja körében, otthon töltheti a fenyőfa fényénél a béke és szeretet magasztos ünnepét... De isten nem segített, hogy ünnepének örülhessenek. Nem érkeztek haza az édesapák . . . Csak hadifoglyokat hoztak, ötezer orosz és szerb hadifoglyot kísértek a körtvélyesi hajóállomásról Somorjára. A kaszárnyában sátorlapok alatt, szögesdróttal körülkerítve szállásolták el őket. Sokan ájulton estek össze az éhségtől és a fáradságtól. Pedig valahol az ő hozzátartozóik is hitték, hogy ha kérik a mindenhatót, hazatérnek ... Később megritkultak a győzelmi hírek, szaporodott a sebesültek és a hősi halottak névsora. A hadihelyzet úgy alakult, hogy behívták a tizenhét éveseket is, így kerültem én is az olasz frontra... Volt alkalmunk beszélgetni az olasz katonákkal is és amit ott láttam, átéltem, megerősített meggyőződésemben, hogy a háborút emberek csinálják, s isten nem ment meg tőle: nekünk kell ellene küzdenünk. Hányán ismételgették Gyóni versét: Csak egy éjszakára küldjétek el őket: . . . „mikor a pokolnak égő torka tárul, S vér csurog a földön, vér csurog a fáról, Mikor a rongysátor nyöszörög a szélben, S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem .. ." Meg kell keresni, kik csinálják a háborút, kik küldik halni az egyszerű embereket. .. Aztán eljutott hozzánk az Októberi Forradalom híre: az igazság fénye, hogy lehet társadalom, ország, ahol a dolgozó emberek ereje, tudása, hatalma kenyeret, békét teremthet ezen a földön — nem a kárpótlásul ígért túlvilágon. 1920-ban bekapcsolódtam a munkásmozgalomba, 1922-ben Nagy Gyula és Major István elvtárs azt a megbízatást adta, hogy a somorjai járásban is alakítsuk meg a kommunista párt alapszervezeteit. Ettől az időtől kezdve életem egybeforrott a munkásmozgalommal, a kommunista párttal — Lenin tanai meggyőződésemmé váltak, s ma, idős, emberként, visszapillantva életemre, nyugodt lelkiismerettel és büszkén mondhatom: Ez volt az egyetlen helyes út, amelyet választhattam, nem dolgoztam hiába .. . Még ma is élénken él emlékezetemben az a nyilvános népgyűlés, amelyet pártszervezetünk az első világháború kitörésének 10. évfordulóján rendezett. Itt már az igazi okokat ismérve meggyőzően beszéltünk városunk lakosságának arról, milyen embertelen a kapitalista államok háborús politikája. Pártszervezetünk a gazdasági válság éveiben is bátran küzdött a munkanélküliség orvoslásáért, a tömegekről történő állami és társadalmi gondoskodásért — és azért, hogy nálunk is hatalomra jusson a dolgozó nép. Nem kellett hamis hit, vak remény — a Szovjetunió példája, a marxizmus—leninizrnus valóságos, igazságos utat mutatott, merre kell mennünk, mit kell tennünk, hogy békében, jólétben élhessünk, hogy ne kelljen ismeretlen hatalmakhoz fohászkodnunk ételért — mindennapi kenyérért, hanem kezünkkel, erőnkkel minden dolgozó asztalára bőségben juttassunk belőle — és meg is védjük magunkat, egymást minden gonosztól: háborútól, kizsákmányolástól, félelemtől, kilátástalanságtól . .. 1973. november 6. PATÓCS GABOR, Samorín (Somorja)
