Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-24 / 48. szám

5 5 оо оы«л3 2. Az új lakótelep egy részlete Újvárban. Ez a fiatal mama és kisgyermeke már él­vezni fogja annak a gyümölcseit, amit „Önmagukért tesz­­. nek" 3. „Z“ akcióban épült fel Kamenín (Kőhid­­gyarmat) új iskolai étkezdéje Is 4. Surany-i utcakép — Egész családok dol­goznak a lakóházak előtt a járda építé­sén 5. Cyril Hrcko elvtárs, a jnb titkára adta, a szakmunkát pedig megfizette. Jozef Prusák mérnök, az építkezési ügyosztály, valamint a kommunális gazdálkodás vezetője Suranyban. ö is büszke a jóval határidő előtt elkészült munkákra, de máris izgat­ják a további tervek. Mi mindent akarnak megvalósíta­ni 1974-ben? — Négymillió korona értékű sportstadiont, az SZ.NF 30. év­fordulója tiszteletére PospiSil szob­rászművésszel terveztetett emlék­művet, köréje parkot, új városi nép­könyvtárat, amelynek földmunkáit ugyancsak „Z“ akcióban végzik el. 2060 méter hosszúságban csatorná­zást és a járdák további kilométereit, egészen addig, amíg azt nem mond­hatják — elég! Egy pillantás a partnerekre Rövid, de velős tájékoztatást sike­rült szereznünk Humenné járás' nő­bizottsági titkárnőjétől, Hegedűs elv­társnőtől. Természetesen ők is „min­den erőt bedobtak“, hogy az „önma­gunkért tesszük tv-vetélkedőben sikeresen szerepeljenek. Az általános lelkes összefogáshoz itt is nagymér­tékben hozzájárultak a járás nő­szervezeteinek tagjai. A fémhulladék gyűjtésében különösen a humennéi, sninai, medzilaborcei, radvanyi, ha­burai és a Kamenica n. C-i iskolák alapszervezetei tüntették ki magukat De ott voltak az asszonyok Kamien­­ka község óvodájának építésénél is és az 1 millió 70 ezer koronás beru­házáshoz 250 ezer korona értékű tár­sadalmi munkával, Svetlice község 2 millió 200 ezer koronás költségéhez 660 ezer korona, Smolník község 740 ezer korona értékű kultúrházának felépítéséhez pedig 186 ezer korona értékű munkával járultak hozzá. Furcsa dolog az ilyen vetélkedő: az emberekben a becsvágy mellett a sportszellemet is felébreszti — a já­rások virtuskodnak, győzni akarnak, a felnőttek játszanak — de a munka megerőltető, komoly óráiban nagyon is jól tudják, hogy ebben a vetélke­dőben nincs vesztes fél, hogy az el­tervezett feladatok és a megvalósítá­sukra fordított fizikai és szellemi energia saját szebb és jobb életünk záloga. L. GÁLY OLGA A legdrágább ajándék Salkán (Szálkán), a Nővé Zámky-i (érsekújvári) járásban az idén ősz­szel is sor került az önkéntes, díj­mentes véradásra, örvendetes, hogy falunkban egyre többen értik meg a véradás erkölcsi és gazdasági jelen­tőségét. Az elmúlt évhez képest a véradók száma ötven százalékkal emelkedett. A tervezett negyven he­lyett hatvanegyen ajándékozták vé­rüket. Az önkéntes véradók között egyre több fiatalt látunk. A lakosság számát tekintve köz­ségünk a véradásban első a járás­ban. Szervező munkájáért dicséret illeti a Vöröskereszt helyi szerveze­tének vezetőségét, valamint a falu véradóit. Jankus Vince őket köszöntötték Szép és bensőséges ünnepségre került sor nemrég Gemerskó Hórkán (Gömörhorkón). A hnb dísztermé­ben, munkában, gondokban meg­őszült kilencvenéves polgárokat kö­szöntöttek. Ezúttal a falu két legidő­sebb lakosának, Csíki Mózesnénak és Palcso Márton bácsinak rendez­ték meg a hála és köszönet jeléül a jubileumi találkozót. A két idős ember szemében az öröm és a meg­hatottság könnyei gyűltek, amikor Ambruzs Sándor előadásában oz őket köszöntő verset hallgatták. A polgári ügyek aktívája, sokéves, szép és gyümölcsöző munkára tekint vissza. A rendezvényeken kívül leg­fontosabb feladatuknak tartják a gondoskodást az idős állampolgá­rokról. így például törődnek azzal, hogy minden évben megkapják az anyagi támogatást a téli tüzelő vá­sárlására, lehetővé teszik számukra a kedvezményes élelmiszerbeszer­zést. Sajnos, a legjelentősebbnek tűnő támogatást a jelentkezők hiá­nya miatt beszüntették. A cellulóz­gyár üzemi étkezdéjéből azelőtt min­dennap házhoz szállították az idős és magányos emberek számára a meleg ebédet. Kár, hogy most nem használhatják ki a felkínált segítsé­get, amely életüket megkönnyítené. DÁN Maguknak építették Cata (Csata) dísze, büszkesége az új, modern kultúrház, melyet ebben az évben adtak át rendeltetésének. A faluszépítési akció keretében építették fel. Köteles László hnb elnök elmondta, hogy a község lakói 300 ezer korona értékű társadalmi munkát végeztek. A kultúrház fel­építésére és berendezésére a hely­beli efsz 244 ezer koronát adomá­nyozott. Itt lelt otthonára a népkönyvtár is. Az új művelődési otthon új lehető­séget ad a falu kulturális életének fellendülésére, valamint a tömeg­szervezetek jobb munkájára is. Irta és fényképezte: Sánta Margit Ügyes kezek kiállítása A Szocialista Ifjúsági Szövetség Vel'ké Ul'any-i (nagyfödémesi) szer­vezete a helybeli kultúrházban ren­dezte meg az ügyes kezek kiállítá­sát. A SZISZ kultúrfeielőse, Halász Rozália így tájékoztatott a kiállítás céljáról: — Célunk, hogy felkutassuk a las­san feledésbe menő népi hagyomá­nyokat, megismerjük a fiatalok és az idősebbek kedvteléseit. Ha sikerül, szeretnénk az itt előállított tárgyak-LEVELEK kai részt venni egy hasonló jellegű járási versenyed is. Elhatároztuk, hogy a tél folyamán megalakítjuk az ügyes kezek szakkörét, hogy mi­nél több fiatalt vonjunk be ebbe a szép és nemes kedvtelésbe. Ha sike­rül, szeretnénk az itt előállított tár­gyakkal részt venni egy hasonló jel­legű járási versenyen is. Elhatároz­tuk, hogy a tél folyamán megalakít­juk az ügyes kezek szakkörét, hogy minél több fiatalt vonjunk be ebbe a szép és nemes kedvtelésbe. A 110 kiállított munka között a bí­ráló bizottság három első díjat osz­tott ki: egy színes, hímzett terítő, egy fából készült falikép, és egy vas gyertyatartó nyerte meg legjobban a tetszésüket. A falu lakossága nagy érdeklő­dést tanúsított, ezt bizonyítja, hogy a kiállítást sok száz ember megte­kintette. Belépőjegyükkel szavazhat­tak a nekik legjobban tetsző kézi­munkára. A közönségdíjat egy város­rész-makett nyerte el. Manczal Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents