Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-10 / 46. szám
Nyíltan a gondokról is A Trencíni Ruhagyárhoz tartozó Safárikovói (tornaijai) részlegüzem 188 tagú üzemi nőszervezete két ciklusban tartotta meg évzáró közgyűlését. A beszámoló eredményes munkáról tájékoztatta a közgyűlést, de az értékelés csak a pozitív eredményekkel foglalkozott. Nem dolgozta és tárta fel azokat a problémákat, amelyek a vita során kerültek felszínre. Márpedig a nehézségek nem oldódnak meg önmaguktól, beszélni kell róluk, úgy, ahogy azt a vitában az asszonyok tették A beszámolóban több figyelemreméltó dolog hangzott el, amelyről nemcsak érdemes, hanem kell is beszélni. Manapság sokat beszélünk az ideológiai munkáról. Annak fontosságát azonban a gyakorlati életben többféleképpen értelmezik. A legtöbb szervezetben úgy gondolják, hogy néhány előadással eleget tettek ennek a kötelességnek. Nem akarjuk azt mondani, hogy ez így nem jó. Jó, csak egymagában kevés. Példának hozzuk fel a szóban forgó üzemi szervezet vezetőségének határozatát, amely kimondja, hogy az ideológiai nevelés ma már elképzelhetetlen a sajtó és a tömegtájékoztató eszközök jó kihasználása nélkül. S itt érdemes elidőzni egy kicsit, feltenni a kérdést, vajon minden szervezetben ebben látják-e a sajtó feladatát? Ha igen, megtettek-e és megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy a nőszervezetek tagjai előfizessék lapjukat? Ha jól körültekintünk, még bőven akad pótolni való. fgy tettek a ruhagyárban is, ahol a vezetőség elsőrendű feladataként tűzte ki a sajtóterjesztést. A jól szervezett, meggyőző munkának meglett az eredménye, mert csak a női lapok olvasótáborába 153 új előfizetőt kapcsoltak be. A lapterjesztésben elért eredményért köszönetét mondottak Mózes elvtársnőnek törekvő igyekezetéért, valamint azért, hogy törődik azzal, hogy a lapok időben a műhelyekbe kerüljenek. A szervezet védnökséget vállalt az állami gyermekotthon felett. Jó lenne azonban, ha a jövőben ez a gondoskodás nemcsak a gyermeknapon nyilvánulna meg, hanem a szeretetből és az ajándékokból jutna az év más napjaira is. Dicséretre méltó elgondolás volt a Bratislava! V. I. Lenin Múzeum, valamint a főváros és az éppen akkor megrendezett Incheba megtekintése is. A téli hónapokban megtartott szabás-varrás tanfolyam és a vietnami gyerekek ajándékainak elkészítése mind jó pontot jelent a szervezetnek. A vitában felszólalt Völgyi Miklós elvtárs, a forradalmi szakszervezet üzemi bizottságának elnöke is. Kár, hogy a vállalat vezetőségéből, és más tömegszervezetek képviselői sem találtak időt arra, hogy részt vegyenek a nők közgyűlésén. Völgyi elvtárs hangsúlyozta, jó lenne, ha a nőszervezet a jövőben szorosabban együttműködne a tömegszervezetekkel és állandó feladatának tekintené a szervezet bővítését, mivel sok nő hagyja el az üzemet férjhezmenés, szülési szabadság és más okok miatt. Arról is beszélt, hogy a tervet globálisan teljesitik, ám a munkából nem minden dolgozó veszi ki egyformán a részét. Jelentős még az úgynevezett .cigarettaszünetet tartók“ száma, akik munkaidő alatt kinn üldögélnek az öltözőkben. Felkérte a nőket, hogy segítsenek a vállalatnak a munkafegyelem megszilárdításában, ne tűrjék el,, hogy műszak alatt egyesek elhagyják munkahelyüket. Völgyi elvtárs szavait élénk, tárgyilagos vita követte. Barci Mária, a vasalóműhely dolgozója az elsők között szólalt fel. A .lógósokról* és a cigarettázókról beszélt, akik rontják a munkafegyelmet és a dolgozók jó hírnevét: — Ide dolgozni, nem pedig üldögélni járunk. Lógósokat nem tűrünk magunk között! Ha nem változnak meg, meg kell válniuk a gyártól! — mondta. Viszont arról is beszélt, hogy a régi technológia alkalmazásával milyen nehézségekbe ütközik a terv teljesítése. így például a legtöbb üzemben vasalóprés nélkül el sem tudnák képzelni a műszálas kötöttáruk gyártását. Hat éve épül az új műhely, három évvel ezelőtt tervezték az átadását. De hogy mikor fog üzemelni, azt senki sem tudja. Mátyás Klára mesternő: — Pedig az új műhely átadásával megszűnnének a gondjaik. Miért? Az üzembe állandóan új dolgozók jönnek. A betanítás időbe és pénzbe kerül. Amikor már hasznukat vehetnénk, jobb munkahelyet keresnek maguknak, vagy férjhez mennek. Az is hiba, hogy nincs leányszállás, a munkaidő letelte után már semmi sem köti az üzemhez a fiatalokat, ugyanakkor vannak, akik fél műszakot töltenek el az utazással. Évek múltán megunják az utazgatást és hátat fordítanak az üzemnek. Irena Pavlichová technológusnő: — Felül kell vizsgálni az autóbusz-összeköttetéseket. Munkaerőhiányunk van, de a Jesenské (Feled) — Rimavská Seé-i (rimaszécsi) útvonalról senki sem jön szívesen hozzánk dolgozni, éppen a kedvezőtlen összeköttetés miatt. Jó lenne az üzem vezetőségével megtárgyalni az itt elhangzott panaszokat, sürgősen javítani a nők munkakörülményein. Viszont a munkafegyelmet csak mi, közösen szilárdíthatjuk meg. Szalagrendszerrel dolgozunk. Ha valahol elakad a termelés, más részlegen is leáll a munka. Közös érdekünk, hogy szemmel tartsuk és hassunk azokra, akiket csak a pénzszerzés lehetősége köt az üzemhez. Bobik Judit: — Az üzemi büfét gyöngén látják el áruval. Az autóbuszmegállókhoz közel, jó helyi lehetőségek vannak egy zöldségesbódé felállítására. Bizonyára akadna olyan szövetkezet, amely vállalná áruval való ellátását. Már úgy hallottuk, hogy az üzemben bevezetik a táskás-bevásárlást, de aztán nem valósult meg. Egy mozgó hentesbolt is jó lenne, hiszen hétszáz nő dolgozik a vállalatnál, és ha az új épületet átadják, még egyszer annyi lesz a munkások száma. A délutáni műszak után gyakran nem kapni tejet, kenyeret a városban. Miért nem lehet ezt itt is megkapni, mint más üzemekben? A felszólalók egymást követték, s mind egységesen léptek fel az új műhely átadásának sürgetése miatt. Sokan bírálták az épltőmunkások munkafegyelmét és követelték, vizsgálják felül, miért késlekedik az épület befejezése. Szóvá tették, hogy az üzem udvarán nincsen gyalogjáró, esőzések idején sárban járnak a dolgozók. Névre szóló bírálat hangzott el egy autóbuszsofőr ellen, aki este tíztől éjjel fél egyig a gyárkapuban „felejtette“ a dolgozókat. A volt kaszárnya épületeiben nyolc évvel ezelőtt indult meg a termelés. A városból és a környékbeli falvakból nagy lelkesedéssel jelentkeztek a nők, örültek, hogy új munkalehetőséghez jutottak. Egy új üzemben mindig sok a probléma. Am ha nyíltan feltárják őket, tenni is tudnak azért, hogy az ott dolgozók élet- és munkakörülménye jobb legyen. GÁL ETA Nézni az embereket magunk körül, gyönyörködni a napkeltében, a szivárvány színeiben, örülni szeretteink láttán, megcsodálni az új gyárakat, lakótelepeket, természetes a mi számunkra. De vadnak emberek, akik csak tapintás és hallás útján szerezhetnek tudomást a világról. Sok ember kénytelen örök sötétségben élni. Az Egészségügyi Világszervezet legújabb adatai szerint 10—15 millió a vakok száma, és majdnem ugyanannyian vannak a csökkent látóképességűek. Minden évben november 13-án a Világtalanok Nemzetközi Napján számot adunk arról, hogy mit tettünk sorsuk megkönnyítése érdekében. Levoőa (Lőcse), Szlovákia legnagyobb történelmi kincsestára, a napokban különös évfordulót ünnepel: a Szlovákiai Vakok Nyomdája megalakításának negyedszázados jubileumát. Ebből az alkalomból ellátogattunk azok közé, akik szándékukkal és kezük munkájával bebizonyították, hogy nemcsak egyenjogú, hanem egyenrangú állampolgárai is szocialista hazánknak. A levocai minoriták kolostorának barokk bejárata felett tábla hirdeti: A Szlovákiai Vakok Nyomdája. Itt nyílt meg 1922-ben a vakok első iskolája. Jozef Vrábel, az intézet egyik tanítója volt a vakok nyomdája megalapításának legnagyobb szószólója, majd később annak első gondnoka. Sok évig tartott, amíg az akkor csak Németországban gyártott Braille-ABC- vel szedő nyomdagép eljutott Lőcsére. Valójában a nyomda felszerelésére csak a felszabadulás után kerülhetett sor, amikor az Oktatásügyi Megbízotti Hivatal 25 ezer koronát utalt ki a nyomda részére. Vak-írással, Braille-ábécével írott könyvek — fénysugár a világtalanok számára, amellyel érzékelhetik a lüktető élet száz csodáját, szépségét... Luis Braille, a vak-írás feltalálója Franciaországban született 1806-ban. Hároméves korában szerencsétlenség
