Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-10 / 46. szám
következtében megvakult. A párizsi Vakok Intézetébe került, ahol 15 éves korában rájött arra, hogy a domború betűjelek az ujjhegyek tapintásával lehetővé teszi a vakok számára az olvasást, az Írást. Hat pontszúrás variálásával kialakította a vak-írás ábécéjét. Találmányát lelajánlotta a világnak. A Braille ábécénél tökéletesebbet, jobbat eddig még nem talált ki senki A levoéai Vakok Nyomdája 1948 októberében kezdte meg működését két nyomdásszal; első kiadványuk a szlovák nyelven megjelent „Prvé kröiky" (Első lépések) cimű ábécéskönyv volt. A nyomda mellett később könyvtár is alakult. 1969-től a nyomda és a könyvtár a Rokkantak Szlovákiai Szövetsége mellett működő Világtalanok Szakszervezetének egyik intézménye. Jozet Sventek igazgató örömmel fogad bennünket. Kézfogása, biztos mozgása, mozdulata, mellyel helyet kínál, megzavar, mert hihetetlennek tűnik, hogy a fekete szemüveg mögött ne csillogjanak élő szemgolyók. Maga kisér végig a nyomda ideiglenes munkatermein. Ahogy fejlődött a nyomda, úgy szaporodtak a helyiségek. tanuló látogatja... — Helena Smídová szívesen tolmácsolja a számomra ismeretlen jelekből álló szöveget ... — Vakon úszta át a La Manche csatornát ..." A nyomda huszonöt éves munkájából a levocai Városi Művelődési Ház egyik termében megrendezett kiállítás ad szemléltető képet. A gyerekek számára két lap jelenik meg havonta, a felnőttek kezébe kéthetenként jut el a Novy zivot. A rádiótechnika fejlődése, a magnetofonok használata megkönynyitette a vakok szellemi fejlődését. A nyomdo egyik igen érdekes és értékes munkája a magnetofon-szalagra játszott „Hangos-könyv", a Prameft — Forrás, amelynek egyes példányait kölcsön lehet venni a könyvtárból. Különösen azoknak jelent nagy segítséget, akik még nem tanultak meg vakirással írni és olvasni. A szalag lejátszásának időtartama 180 perc. Ez a Hangos-könyv kéthavonként egyszer „jelenik meg". 1949-ben megkezdték a szépirodalmi és a politikai irodalom kiadását is. 1955-ben alakult meg a Vakok Könyvtára, amely azóta 14 kötetről 310 kötetre gyarapodott. Ezek a könyvek a hazai és külföldi szépirodalom remekei. Ezenkívül 157 „Hangos-könyv” áll a művelődni vágyók rendelkezésére. Az igények az életszínvonal emelkedésével egyre nőnek, de örvendetesen nő a vakokról történő gondoskodás is. Két évvel ezelőtt nyitották meg a világtalanok és a csökkent látóképességüek új ipari tanonciskoláját, amely nemcsak az ország, hanem egész Európa legmodernebb intézete. Itt az általános iskolát végzett tanulók továbbképzése folyik, hogy egyenértékű emberként érvényesülhessenek az életben. A hagyományosan ismert iparágakon — kefekészítő, kárpitos, szövő, kosárfonó, könyvkötő-mesterségeken kivül — nagy gondot fordítanak új lehetőségek kutatására. Évfordulót ünnepel a levocai Vakok Nyomdája. Ajándék nem is lehet méltóbb, mint amit kaptak: ez év április 6-án már lerakták az új nyomda és könyvtár épületének alapkövét és megkezdték az új intézet szomszédságában 5 és fél millió korona befektetéssel az építkezést. Az új nyomda — akár az intézet épülete — Európa legmodernebb pontírásos nyomdája lesz Még egy öröm érte őket. Ludvik ÉNY A SÖTÉTSÉGBEN 1. Viera Sendecká tanítónő az aranydíszítést nyomja a jubileumi borítólapokra 2. Űlomlemezre szedik az újság betűit. Jozef Koleno, a nyomda legjobb szedője 3. Készülnek a kéziratok a Pichtov írógépen 4. Fiatalok az internátus folyosóján 5. A gyermeklapok olvasói 6. Készül a „Hangos könyv" 7. Hol van a lyuk? Az alkalmazottak száma tizennyolcra szaporodott, a dolgozók fele nő. Jozef Koleno, a nyomda legjobb gépszedője, korrektúrán dolgozik. Imrich Uhrinák, a nyomda legrégebbi alkalmazottja, a Braille ábécével írt ólomlemezekről sokszorosítja a „Novy zivot" (Új Élet) legújabb számát. Jolana Kolenová gyakorlott mozdulatokkal csomagolja már 21 éve a vakok újságának megrendelt példányait. Kezembe veszem a 32 oldalas, vastag, de könnyű papírra nyomott újság egyik számát. Behunyom a szemem és ujjaimmal végigsimitom a domború betűket. Nekem nem mondanak semmit. Megőrzik titkukat azok számára, akiknek tapintó-érzékük révén a fényt jelenti az örök sötétségben. Ondrej Uhrinák, a lap felelős szerkesztője új számot készít. Ujjai könynyedén érintik a pontokat író Pichtov írógép billentyűit. „A Szovjetunió területén 120 iskola működik a vakok és a csökkent látóképességű ifjúság számára. Ezeket az iskolákat kb. 20 000 6 Huszár Tibor felvételei 3 Svoboda elvtárs, a Csehszlovák Szó cialista Köztársaság elnöke a nyomda megalapításának 25. évfordulója al kalmából a Világtalanok Szlovákia Szövetsége nyomdája és könyvtára dolgozóinak a vakok közt végzett sok évi politikai-nevelő és kulturális-nép művelési tevékenysége elismeréséül a „Építésben szerzett érdemekért" kitün tetést adományozta. Megérdemelték.. VARGA MAGDA 5