Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-10-27 / 44. szám
MIELŐTT A nagymama segítségével Sokat töprengtem azon, milyen tanácsot adhatok én. Huszonöt éves, kétgyermekes anya vagyok. Amikor férjhez mentem, én is azt gondoltam, hogy ezentúl nem mehetek szórakozni, kirándulni, sőt a színjátszásról is le kell mondanom, amit annyira szerettem. Bevallom, eleinte a férjem nem is nézte jó szemmel ezeket a „kedvteléseimet". Nem sok idő telt el azonban é$ belátta, hogy ennek csak jó hatása van rám, a családra. Most már ő kéri hét végén, hogy menjünk el valahova szórakozni. A nagymama segítségével gyakran meg is tehetjük, m^rt ő szívesen vigyáz a gyerekekre, amíg mi pihenünk, házon kívül vagyunk. Úgy érzem, boldog, kiegyensúlyozott családi életet élünk. Arra a kérdésre, hogy a házostársak közül kinek kell alkalmazkodni a másikhoz, azt felelhetem: mindkettőnek. Ha őszintén megbeszéltek mindent, nem kell attól tartani, hogy az élettárs rájön valami turpisságra, ami miatt esetleg kockára kerülhet a családi boldogság. Erre pedig vigyázni kell, mert ez nagy kincsl Pulay Sándorné, N óvá Strái (örsújhlu) Egy mérleggel mérjünk! A vitaindító levélben felvetődik a kérdés: könnyebb lesz-e egyedül élni? Erre a kérdésre azt válaszolnám, hogy: nem. A magányos ember — nő — élete nem olyan Ideális, mint ahogy azt sokan gondolják. Az egyedülálló ember olyan, mint a hegytetőn magányosan álló fa, vagy mint a tenger hullámaiból kiemelkedő szikla. Az élet vihara minden oldalról éri. Judit fél a közös élet terhét vállalni. Pedig egyedül sem lesz több energiája elviselni azt. Igaz, a jól végzett munka sikere, a hivatásszeretet sok örömet ad, de mindez nem pótoljc a családi fészek melegét, bol-SfdJJ dogságát. A gyermeknevelés valóban teher, de — édes teher. Ezt az tudja legjobban, akinek nincs, mert az érzi legjobban a hiányát ennek az érzésnek. Én azt hiszem, kedves Judit, ha a vőlegényed igazán szeret, akkor nem három, hanem akár tizenhárom évig is tud várni. Fejezd be előbb tanulmányaidat, s ezt az időt még használjátok fel arra, hogy még jobban megismerjétek egymást, s hibáitokat igyekezzetek időben kiküszöbölni. Igyekezzetek már most összhangot teremteni kettőtök életében és akkor nem érhet nagy csalódás a házasságban sem. A boldogság receptje szerintem: szeretet, őszinteség, türelem, jóindulat egymás iránt, igazságosság. Főleg ez az utóbbi I Ne mérjünk két mérleggel! A boldogság mozaik, ezért a mindennapi élet apró örömeit kell összegyűjtenünk, hogy ebből összeálljon a kép, az egész! M. G. Kosice (Kassa) Nem fehér holló a boldogság! Mi lesz, ha férjhez mész? A nők többsége ezt teszi, hiszen nehéz az élet egyedül. Az életben felmerülő gondokat, nehézségeket két ember könnyebben megoldja, a súlyt két váll könnyebben megtartja. Am ehhez valóban az szükséges, hogy jól válassz. Ismerned kell azt az embert, akivel összekötöd az életed. A hivatásból végzett munka, a gyermeknevelés, az otthoni rend fenntar-MONDANÉK... tása bizony kitartást és erőt követel a nőtől. De a boldogság mégsem fehér holló! Sok férfi van, oki munka után kiveszi részét az otthoni munkából is. A férj barát és segítőtárs is egyben. Jogaik egyenlőek a munkához, de a pihenéshez, szórakozáshoz is. S ha vannak is körülöttünk elszomorító, rossz példát mutató esetek, a házasságok többsége azért boldog és kiegyensúlyozott. Szalonnás Ibolya Férjes asszony is végezhet egyetemetl Nem új dolog, hogy a nők két teljes műszakot végeznek. Egyiket a munkahelyen, amire azt szoktuk mondani: „egész" embert követel ... A másikat pedig otthon a család körében: főzés, takarítás, bevásárlás, a gyermekek nevelése ... Ez sem csekélység! Szerencsére azonban asszonyaink kitartóak és igyekezetük néha határtalan . .. Ismerek egy családot: a férj orvos, a feleség tanárnő. Két iskolás gyermekük van. A fiatal asszony napközben tanít, este tanul, nemsokára megszerzi a doktori címet. Az összes bevásárlást a férj végzi. Este a férj főzi a vacsorát. Megértő, segítő élettárs. így aztán arra is jut idejük, hogy hét végén kiránduljanak a közeli vidékre, vagy a nyarat a tengerparton töltsék. Lám, a férjes asszony is végezhet egyetemet! Csak az kell hozzá, ami ebben a fiatal családban megvan: a megértés, az egyenjoaúság, a harmónia . . . Az én életem tartalma a munka. Mert én nem mentem férjhez. Négy diplomám van, egész életemben rengeteget dolgoztam, sohasem voltam betegállományban ... Kérdés: boldog vaayok-e szerelem és hűséges élettárs nélkül? őszintén megvallom: Az életem olyan, mint egy fehér, havas téli táj. Fenséges, nyugodt, de — hideg, nagyon hideg . . . Hevess у Sári. Nitra Több fiatal édesanya nem tudja, vagy esetenként nem akarja gyermekét anyatejjel táplálni. Mi erről a szakorvos véleménye? Mindannyian tudjuk, hogy a csecsemő ideális tápláléka az anyatej. Habár hazánkban kitűnőek az anyatejet helyettesítő tejporok, mégsem ismerünk olyan tápszert, amely teljes mértékben helyettesíteni tudná az anyatejet. Az anyatej biztosítja a steril és állandóan azonos hőfokú tejet. Az anyatejjel táplált gyermeknek nincsenek gyomorbántalmai,' és az édesanya számára is kényelmesebb a táplálásnak ez a módja, mint a tejporral történő etetés. Mi az előtej? A NÖ KÉRDEZ a szakorvos válaszol Az újszülött szervezetének igényeit az első két napon teljes mértékben az előtej elégíti ki. Bőségesen tartalmaz fehérjét, zsírt, tejcukrot, ásványi sókat, vitaminokat, fermentumokat és védőanyagokat. Az előtej sárga színű, sűrűbb, 3-szor, néha 5-ször is több fehérjét, kétszer több sót tartalmaz, mint az érett anyatej, de csak fele annyi cukrot és zsiradékot. Az előfejnek nagyobb a kalóriaértéke — 110—150 kalória 100 g-ban —, amelyből ha keveset is szív a csecsemő, az első napokban biztosítja számára a teljes kalória értékű táplálékot. Az előtej sok C-vitamint is tartalmaz. Az első hét végén a tej színe kékes lesz, kissé hígabb, ami nem jelenti azt, hogy a tej értéke csökkent, de ugyanúgy tartalmaz megfelelő mennyiségű fehérjét, sót, zsiradékot, cukrot. Miben különbözik a tehéntej az anyatejtől? Minden szárított tej tehéntejből készül. A tehén- és anyatej egyforma. mennyiségben tartalmaz vizet, a tehéntejben több a fehérje, de az anyatej fehérjéje könnyebben emészthető. A cukor minősége mindkettőnél azonos, de az anyatej többet tartalmaz. Az anyatejben több vitamin található, úgymint А, В, С, E, melyek több fermentumot, hormont és védőanyagot képeznek. Ebből is látható, hogy a csecsemő legideálisabb tápláléka az anyatej. Mit tegyen az egészséges anya, hogy minél tovább szoptathasson? Elsősorban az erős akarat és az önbizalom növelése segít abban, hogy csecsemőjét minden édesanya a lehető legtovább szoptathassa. Azonkívül a csecsemő iránti szeretet, nem utolsósorban a megfelelő pihenés, nyugalom, a jó családi környezet. A szoptatós édesanya ne igyon szeszes italt és ne dohányozzon! Tudatosítania kell, hogy a nikotin az anyatejbe kerül és káros hatással van a csecsemőre. Az utóbbi időben nagyon elterjedt az a felfogás, hogy — nem akarok szoptatni, nehogy eltorzítsam az alakomat. Ez a nézet igen káros és helytelen, s hogy ne honosodjon meg a fiatal anyák körében, már a serdülőkorban készítsük fel lányainkat a jövő édesanya szerepére, logikai és érzelmi alapon is. Igyekezzünk rávezetni a leendő anyákat arra, hogy éppen úgy mint ahogy az anyai szeretet nélkülözhetetlen, az anyatej is pótolhatatlan. És akkor elérjük, hogy a jövő generáció testben és lélekben is egészséges lesz. TORNÁZZON VELÜNK! Hasizom-erősítő gyakorlat Segédeszközként egy futószönyeget használunk. A talajon a szőnyegre fekszünk. Kezünket széttárjuk, összetett lábunkat kissé felemeljük és a szőnyeg egyik szélétől a másikig lendítjük. Térdünket nem hajlítjuk. A gyakorlatot megismételjük: Korosztály: 35 évig 36 -50 évig 50 év felett Nők:Férfiak: