Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-25 / 35. szám

Nem minden ember életében vannak olyan eseménydús Időszakok, élmények, amelyek egybefonódnak egy nemzet történelmével. A bratislavai Bielik-házaspár azok közé tartozik, akik a második világháború idején élet-halál harcot vívtak a fasizmus ellen. Ma, a békés családi otthonban ezekre az időkre így emlékeznek:

— A fronton 1943 januárjában sikerült átjutnom a Vörös Hadsereghez, és július 5-én tizenegy társammal Buzulukba irányítottak, ahol ejtőernyős kiképzésen vettem részt — mondja Bielik elvtárs. Még ebben a hónapban, az egyik ebéd szünetében figyeltem föl Teréziára, — közben élettársára tekint, aki fejbólintással jelzi, hogy igen így kezdődött az ismerkedés, — és . . . 1944 február elején feleségül vettem. ,

— A mi családunk Munkacevon (Munkácson) élt, ahol apám vasutas volt — veszi át a szót Terézia asszony. — Amikor Horthy katonái bevonultak városunkba, nagyon kegyetlenül bántak az ukrán nemzetiségű (ruszin) lakosokkal. A fiatalság zöme (kb. nyolcvanezren) a Szovjetunióba menekült. Én bátyámmal együtt 1939 őszén szöktem át a határon. Kereskedelmi akadémiára jártam és ott tovább folytattam tanulmányaimat. Minden vágyam az volt, hogy külkereskedelmi pályára lépjek. Közben kitört a háború, Így hát a haza védelmezői közé álltam. 1943 májusában engem is Buzulukba irányítottak és az ejtőernyősök közé osztottak be, ahol a tiszti tanfolyamot is elvégeztem. 1944 május elején Kijevbe már házasokként mentünk az ejtőernyős brigáddal. Engetn kineveztek az első női ejtőernyős szakasz parancsnokává, férjemet pedig augusztus elején Szlovákiába irányították.

— Augusztus 6-án elbúcsúztam feleségemtől is — folytatja Bielik elvtárs, és már a repülőgépben voltam négy szlovák és négy szovjet bajtársammal, amikor megkérdezték, hogy csoportunk milyen fedőnevet választ, szinte gondolkodás nélkül a Jánosík nevet mondtam be. Ez alatt a név alatt

harcolt partizánegységünk a Szlovák Nemzeti Felkelésben, melynek 1300 tagja között tizenegy nemzetiség volt képviselve, többek között hatvan magyar is.

— A mi csoportunk szeptember végén jött a felkelők segítségére — emlékezik Terézia asszony. — De a férjemmel csak 1945 április elején találkoztunk újra Poprádon és ekkor végre első gyermekünket, Márta lányunkat is karjába vehette. A felszabadulás után Bratislavábari telepedtünk le, és nekiláttunk a fészekrakásnak. A család is nagyobb lett, már békében született Bozena lányunk és Ernest fiunk.

— A családi élet vezetését feleségem vette át, és a gyerekek nevelését is ő irányította igazi „katonai“ fegyelemmel, mondja derűsen a családfő. Nekem kevés időm maradt számukra, sok volt a közéleti tennivaló. A harc átterelődött a polgári élet területére és tisztségviselésekben még ma is aktívan végezzük mindketten a ránk bízott feladatokat.

— A gyerekeket sokoldalúan akartam felkészíteni az életre. Minden órájukat szorgalmas tevékenységre fordítottam. Beléjük oltottam a szerénységet, a munkaszeretetet és azt a tudatot, hogy sohase felejtsék el szüleik harcos múltját, és ezen keresztül értékeljék a jelent. Mindketten büszkék vagyunk gyermekeinkre: Márta kibernetikus mérnök Prievidzán, Bozena gépészmérnök a Slovnaft üzemben, Ernest a Svazarm autóvezető tanfolyamainak egyik oktatója.

— Már mindhárom gyermekünk családot alapított, négy kisunokával látogatnak el hozzánk, — hangzik nagyapai büszkeséggel. Alig várom a hét végét, hogy valamelyik unokámat a térdemre ültethessem. Ilyenkor elgondolkozom, felidézem életünket és feleségemmel együtt azt mondjuk, hogy nem volt hiábavaló a küzdés.

Míg Terézia asszony kitölti a gőzölgő feketét, tekintetem végighordozom a sok-sok kitüntetésen, az okleveleken és csodáját fog el a Bielik házaspár iránt, akikről sugárzik az egészséges életkedv. Bielik elvtárs a bratislavai Borászati Üzem raéai részlegének igazgatója, Terézia asszony pedig a DATEX-ben tervezőként dolgozik. Minden mozdulatukból, szavukból igazi erő és mély emberszeretet árad. A két emberben, családjukban egyszerre érzem a nemzet erejét.

KŐSZEGI ZSUZSA

rmgam

tfm

rw-'W-*

III#!

i

■NnaMMHaMWiaMiH

A képen látható virágállvány elkészítési módja egyszerű, kevés anyag szükséges hozzá.

Fűrészeljünk az „a" jelzésű váziatrajz szerint két furnírlemezt, és vágjunk bele három-három nyílást. Három darab, kb. 40 cm hosszúságú, erős lécet illesszünk bele a nyílásba úgy, hogy jól tartsanak. A léceket összeenyvezhetjük az oldalfalakkal, de nem feltétlenül szükséges. A kész virágállványt befesthetjük, vagy színtelen lakkal bevonhatjuk.

MINDEN HÉTEN----EGY TANÁCs

Szemünk fénye

Az én gyermekeim az egész nyarat az udvaron, a kertben töltik. Itt ezernyi lehetőség van a játékra; futkoshatnak, bújócskázhatnak, van homok, amiből a legkülönbözőbb dolgokat lehet csinálni, olyan nagy terület áll rendelkezésükre, amely a szobában számításba sem jöhet. Alig voltak tízhónaposak, amikor kivittem őket a fűre, hogy szabadon mozoghassanak. örültek is ennek nagyon, mert itt nem voltak szekrények, ágyak, asztalok, mint a szobában, melyek folyton akadályoznák őket a mozgásban. A legjobban anak örültek, amikor a felfújható gumikádba langyos vizet öntöttem — nem sokat, csak egy tenyérnyit —, s ebben kedvük szerint pancsolhattak. Néhány műanyag tálacska, vödör, kisebb labda, úszó kacsa, hal, is került a kódba. Órák hosszat el tudtak ezzel szórakozni. Úgy láttam, a vízzel pancsoló, homokban, a kert hepe-hupás füvén mászkáló gyermek edződik, ügyesedik, sok olyan tapasztalatot szerez, amelyre a szobában nincs lehetőség.

Amikor már nagyobbak voltak, a kádba annyi vizet öntöttem, hogy lubickolhassanak benne. Persze ekkor már gondosabban kellett ügyelnem rájuk, nehogy valami baj érje őket.

Ha csak lehetett, a gyermekeimet mezítláb hagytam futkosni. Az egyenetlen talaj, a kavics, a fű erősíti, fejleszti a gyermek lábizmait, mert a szúrós füvön, kavicson ösztönösen védi a gyermek a talp

belső élét, s így nem kap bokasüllyedést. Az orvos is azt ajánlotta, hogy a lúdtalp ellen nincs jobb torna, mint a szabadban kavicson, füvön, hepe-hupás talajon mezítláb való futkosás, gyaloglás. A szabad levegő és a napsugár egyúttal elősegíti, illetve biztosítja az egészséges csontfejlődést is.

(Egy kismama naplójából)