Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-30 / 27. szám
szokás formájában régi' aratódalokkal lepték meg a közönséget. A jelened (gimesi) AKI tanulói egy kedves régi népszokást elevenítettek fel, a villőzést. A villőzésben a régi hiedelem elevenedett fel. Az ággal való megcsapás népszokásának gyakori mozzanata. Ezenkívül a Tavaszi szél vizet áraszt dalverseny győztesei, Fülöpné és Bratkáné és a ladicei (léded) menyecskekórus mutatkozott be a közönségnek. Szinte érezhető volt az idősebbek arcán, nem is játszanak, hanem visszaemlékeznek a régi szokásokra, s folytatják a 20—30 év előtti valóságot, mely elválaszthatatlan volt a falvak közösségi életétől. A sok fiatal szereplő örömmel vett részt a múlt felelevenítésében, ami örvendetes jelenség. Az esti program a Schubertparkban folytatódott. A különböző tánccsoportok mutatták be tudásukat, felkészültségüket, természetesen mindegyiküket meleg tapssal jutalmazta a közönség. Felléptek a szlovák, lengyel, ukrán csoportok, s a budapesti vegyipari dolgozók szakszervezetének Bartók Béla táncegyüttese. Másnap a vidám zenés ébresztő hangja mellett a fesztivál népviseletes felvonulásában gyönyörködhettünk. A kis villőzőlányok vonultak elsőknek. a lédeci menyecske-kórus, a koloni csoport, a szilicei Duna-együttes, az Űj Nemzedék KoSicéről, a biskupicei (fülekpüspöki) együttes, a Napsugár együttes Nővé Zámkyról (Érsekújvárról), a Rozmaring együttes Senáról (Szináról). Öröm volt szemlélni a táncos lábú, éneklő fiatalokat. A sorfalat álló lelkesedő közönség tapssal köszöntötte a Vrsatec (Dubnica n/Váhom), a morva, lengyel és ukrán együtteseket. A bezáró felvonuló együttes a Szőttes volt, így egységbe vonva a különböző nemzetiségű csoportokat, jelképezve, hogy egy hazában, szabadon, együtt szolgálhatjuk a nemes feladatot, népművészetünk megőrzését, táncban, dalban, népviseletben. Délután újból megelevenedtek a festői környezetben, a park szabadtéri színpadán nemzetiségeink színes táncai, dalai. Valóban olyan színvonalas műsort nyújtottak a pihenésre, szórakozásra összegyűlt közönségnek, hogy felvidulva, felüdülve, az elkövetkező hétköznapokban is szívesen emlékeznek vissza a népművészeti fesztiválra. DODEK ILONA „CÉLUNK: I értékeset, maradandót alkotni!" Beszélgetés Beke Sándorral, a MATESZ koiicei THALIA SZÍNPADÁNAK rendezőjével Itt a színházak évadvégi mérlegvonásának, kapuzárásának ideje ... Természetesen, nincs ez máskép a Magyar Területi Színház kosicei THÁLIA SZÍNPADÁN sem, ahol ezekben a napokban ismét egy munkában és sikerekben egyaránt gazdag évadról vethetnek számot. A MATESZ kelet-szlovákiai együttese szeptembertől négy bemutatót tartott. E négy premier közül három színmű (O. Záhradník: Kinek üt a torony (óra)?, Vampilov: Búcsúzás júniusban, Lovicsek: Tűzvirág) rendezése Beke Sándor nevéhez fűződik, aki szinte minden rendezésben új és másfajta kifejezési I formával lepi meg a szakértőket és csigázza fel a nézőit képzeletét. Elve a sikeres évadzárás kínálta alkalommal, kértünk hót tőle nyilatkozatot. • Miként tekint vissza, a rendező szemszögéből, a THALIA SZÍNPAD művészi fejlődésének egyes szakaszaira a MATESZ kosicei részlegének megalakulásától a június derekán tartott legutóbbi bemutatóig? I— Az indulás, a kezdet természetes, szükségszerű nehézségeit leszámítva, a jól végzett munka kellemes érzetével. Már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy az 1970-es rajttól napjainkig, az általam rendezett darabok között is volt néhány, melynek emléke mind a közönségben, mind bennem élénken él még. A 20. század emberét ugyanis naponta rengeteg külső impulzus, élmény éri, Iami a színházak törekvéseit, munkáját egyre nehezebbé, felelősségteljesebbé teszi. Ennek tudatában azt gondolom az elmúlt évadok során valami olyat sikerült alkotnunk, melyre érdemes majd visszaemlékezni, mely a hazai magyar színjátszás kereteiben maradandó érték lesz, hiszen munkánk fő célkitűzése nem egyéb, mint értékeset, maradandót alkotni! • Szólhatna néhány mondatban külön is a most véget ért 1972/73-as évadban végzett rendezői munkájáról? — Igaz, az a három színmű, melyet ebben az idényben nyílt alkalmam rendezni, valahogy a szokottnál kicsit mélyebben kimerítette a színész s a rendező ötletforrását és tartalékötletét. Ezzel szemben a három kortórsszerző napjainkban játszódó drámájának előnye volt, hogy alkotásuk mai emberekről szólt és így fiatal színészgárdánk számára a közvetlen, egyszerű, természetes hangvételre nyújtott kiváló lehetőséget. Vampilov színművében például érdekesen fogalmazódtak meg a fiataloknak azon típusai, amelyek pozitív hordozói ugyan a társadalmi haladásnál), de az életnek egy-egy pillanatában ezeket az embereket a társadalom élősdieiként, ellenségeiként tüntetik fel. A drámából egyértelműen kiderül, hogy mindenkiben elsősorban az emberi értékeket, nem pedig a külső látszatot kell keresni. O. Záhradník darabjában a tiszta, racionális hangvétel megtartása, míg lovicsek Béla Tűzvirógjában a nagy harcok névtelen, „kis" hőseinek ábrázolása volt rendezési elképzelésem célja. • Mostanában világszerte sok vita folyik arról, vajon kié is a színház: az Íróé, a rendezőé vagy a színészé? önnek erről mi a véleménye? — Tömören: a színház mindig az „erősebb" emberé. Ahol az író nagy, ott a rendezőnek és a színésznek egyaránt meg kell hajolni előtte, ahol a rendező jobb, ott kötelessége segíteni a drámán és ahol a színész jobb, ott ő segítsen az írónak, a rendezőnek egyaránt; de a színház végső soron mindig a közönségé! • A THALIA SZÍNPAD 1972 szeptemberében önálló termet avatott. Miképp befolyásolta ez művészi munkájukat? — Minden rendező vágya, hogy megfelelő munkakörülmények között dolgozhasson; hogy megfelelően oszthassa be a próbák menetét és ismert térben komponálhassa meg az előadás hangulatát. Számunkra rendkívül kellemes, lelkesítő élmény és ösztönző tudat, hogy „otthon" vagyunk, székházunk van. Az idei évad első bemutatója O. Záhradník: Kinek üt a torony (óra)? c. színmüve volt. Felvételünkön Várady Béla, Gombos Ilona és Gyurkovics Mihály • Milyennek látja a THÁLIA SZÍNPAD szinészállományát? — Véleményem szerint együttesünk megfelelő színészgárdával bír, hiszen munkánk eredménye is ennek köszönhető, bár nem titok: jóleső meglepetés lenne számunkra, ha a mai 15 színész helyett, egyszer majd 22 színésszel dolgozhatnánk ... örömmel dolgozom színpadunk fiatal művészeivel, hiszen qz élet számtalan frisseségét hozzák magukkal a színházba és emellett nem kis elszántság, lelkesedés, tanulni vágyás^ akarás van bennük. Úgy érzem, megérdemlik a segítséget! • Gondolom, elsősorban szakmai segítségre gondol... — Valóban! Ezt a sarkalatos kérdést amolyan stúdióformóban próbáljuk megoldani — amennyire ez önerőnkből futja. Behatóan foglalkozunk például a drámairodalom és a színház történetével, volt időszak, amikor a verstan, a színpadi mozgás vagy a színpadi beszéd kérdéseit tárgyaltuk. • Mi a véleménye a színház és a kritika viszonyáról? — Lényegében a kritika őrzi meg a darabot az utókor számára, ezért jelentőségét rendkívül nagyra értékelem. A kritika állandó fejlődésre sarkallja a színházat, megóvja az alkotóművészt, a színészt s a rendezőt is az öntetszelgéstől és a továbblépés szükségére figyelmeztetve senki számára nem engedi, hogy esetleg belefeledkezzen a sikereibe. illanatkép A. Vampilov: Búcsúzás iniusban c, komédiájából (Tóth rzsébet, Csendes László és Kövesdi zabó Marika) • Miként vélekedik a vidéki közönségről? — Rendkívül nagyra becsülöm I A szó legnemesebb értelmében romlatlan, ízlése nincs fölöslegesen befolyásolva, ezért szívesen játszunk nekik. Megérdemlik a szórakozásnak és a művelődésnek ezt a formáját, hiszen értük vagyunk, nekik dolgozunk. • Befejezésképpen: hogy foglalná össze feladataik, tevékenységük lényegét, divatos szóval élve, kialakult-e már az elmúlt évadok során a MATESZ kosicei részlegének egyéni profilja? — Minden együttes legfőbb óhaja és célja, hogy egyértelműen megfogalpiazott, felismerhető, sajátos stílusa legyen. Hogy nekünk mennyire sikerült megvalósítanunk ezt? Ennek eldöntése elsősorban a közönség és a kritikusok feladata ... Ha viszont kialakult már, úgy ez bennünket arra kötelez, hogy még tisztábbá csiszoljuk színpadunk művészi arcélének sajátos jegyeit. BORSAI M. PÉTER I IW
