Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-19 / 21. szám
/ MEGMONDOM ŐSZINTÉN A kispolgári rétegnek megvan a maga történelmi múltja, sajátos ideológiával, életfilozófiával, erkölccsel és magatartással rendelkezik. Közismert, hogy a kispolgár gyakran hangoztat álforradalmi nézeteket, — hajlamos az anarchista eszmeáramlatok aktív támogatására. Érzelemvilága a magántulajdonhoz való ragaszkodásból ered, — ideológiáját a csoport érdeke határozza meg. A kispolgárság specifikus helyet foglal el a burzsoá társadalom két antagonisztikus (kibékíthetetlen) osztálya között. Ügy ingázik a két osztály, a burzsoázia és a proletariátus között, ahogyan azt a csoport érdeke megkívánja. A kispolgárság bázisát a falusi jómódú parasztok, a városi kiskereskedők, kisvállalkozók és kisiparosok alkotják. A szocialista társadalomban a kispolgár egyéni érdekeit a társadalmi érdekek fölé helyezi, lebecsüli a társadalmi tulajdont, cinikus magatartást tanúsít a szocializmus építésével szemben, a tervszerű gazdálkodás ellenében az ösztönösségét hirdeti, a helyi érdekeket az egész népgazdaság érdekei elé helyezi (lokálpatrióta), magatartása önző és karrierista és híve a korrupciónak, mindenkor szubjektív megítélése az elsődleges. A kispolgári életmód, amit az előző burzsoá társadalomtól örököltünk, a szocializmus építése során is fennmaradt, volt időszak, amikor erősödő tendenciát mutatott. Igaz, hogy a szocializmus építése során a kispolgári életmód és felfogás osztálybázisa szűkül, de eszmeáramlatai, gondolkodásmódja és magatartása hatással van a társadalom többi rétegére. Éppen ezért időszerű ennek a szocializmus építésére negatívan ható problémának a mélyebb elemzése. Többször hallottam olyan érvelést, hogy a szocializmusban a kispolgári életfelfogást az anyagi jólét hozza magával. Ez és az ilyen jellegű nézetek nem elfogadhatók. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy az emberi társadalom fejlődése mindig felfelé ívelő, még akkor is, ha bizonyos időszakokban stagnálás áll be. A szocializmus arra van hivatva, hogy minden állampolgár aktív részvételével, az embereknek magasabb életszínvonalat, biztosabb perspektívát, jobb anyagi és életfeltételeket biztosítson, mint bármelyik előző társadalmi rendszer. A tudományosműszaki forradalom marxista megvalósítása a szocializmusban élő embernek még többet fog adni, mint az elmúlt két évtized adott. Az anyagi jólét csak akkor idézheti elő a kispolgári életmódot, ha egyes javainak megszerzése nem mint a kulturáltabb életmód lehetősége, hanem mint szinte kizárólagos életcél jelentkezik. Napjainkban mi ínem azok ellen a személyek ellen harcolunk, akik a kispolgári családok leszármazottjai, hanem a kispolgári nézetek és magatartás ellen. Az ember formálására döntő hatással van a környezet és a nevelés. A szocialista környezet — a kizsákmányolástól mentes társadalom adva van, az elmúlt évtizedben bizonyára a kispolgári tudat leküzdésére helyeztünk kisebb hangsúlyt, vagyis harmadlagosnak tekintettük ezeknek az embereknek az átnevelését. A kispolgári nézeteket valló emberek átnevelése, hosszú távú folyamat, rendszeres ideológiai nevelőmunkát igényel. A kispolgári életfilozófia és az erkölcs erősödését a szocializmusban nagyban elősegítik saját hibáink. Már Lenin figyelmeztetett arra, hogy legnagyobb ellenségünk a saját hibáink, amelyet időben és véglegesen nem távolítunk el. Nem véletlen, hogy hazánkban 1968-ban, a jobboldal aktív támogatói a kispolgári életmódot élő emberek voltak. Az elmúlt gyakorlat bebizonyította, hogy a kispolgári felfogás alkalmazkodni tudott az úi feltételekhez, hogy sikerült beférkőznie az irányító szervekbe, főleg gazdasági vonalon, ahol a meggazdagodás vágya és a szocialista szervezettséggel szemben az ösztönösség hajlama vezérelte őket. A kispolgári nézet a múltban nagy károkat okozott és napjainkban is okoz a kommunista és munkáspártoknak. Az opportunizmus gyökerei is a kispolgárságban keresendők. A kispolgári opportunista magatartás a kommunista pártok soraiban Dillanatnyi előnyök kedvéért feláldozza a küzdelmesen kivívható további célokat. A kispolgárság óvakodik a kockázattól, visszariad a nehézségektől és ezért a mozgalmat az elvtelen kompromisszumok útiára akarja terelni. A kispolgári magatartás és ingadozás. behatolva a forradalmi munkáspártok soraiba, a jobboldali illetve „baloldali“ opportunizmus és a nacionalizmus formájában jelentkezik. A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy állandó harcot kell vívni a kispolgári magatartás ellen, mind a marxista—leninista pártokon belül, mind a társadalmi élet minden szakaszán. — arra kell törekednünk, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk a proletár nemzetköziség elvét, a szocialista országok és a kommunista mozgalom egységét és összeforrottságát. A szocialista magatartás, a szocialista tudat megszilárdítása és mind magasabb szintre emelése a mi célunk és egyben legjobb fegyverünk minden ellenséges világszemlélettel szemben. / I PRESINSZKY LAJOS, ' a Dun. Streda-i (Dunaszerdahelyi) Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem igazgatója ■ — Elkeseredett hangú fiatalasszony kér tanácsot: Vér-összeférhetetlenég esetén számíthatnak-e arra, hogy gyermekük lesz, s ha nem, mitévők legyenek? — A vér-összeférhetetlenség körüli félreértéseket és a gyakori alaptalan félelmet először is meg kell magyaráznunk, és főleg el kell oszlatnunk. A vérösszeférhetetlenség megértéséhez tisztában kell lennünk bizonyos alapfogalmakkal. Négy vércsoportot különböztetünk meg: 0, A, AB, B. Ezeken a fő csoportokon belül még többféle más megkülönböztető tényező, tudományos nevén faktor létezik. A legfontosabb: az Rh faktor. Azok az egyének, akiknek vérében megtalálható ez a faktor, azok Rh pozitívok, akiknél nem, Rh negatívok. — MIT JELENT A VÉR-ÖSSZEFÉRHETETLENSEG A HÁZAST ARS AK ESETEBEN? — Az Rh negativ anya és az Rh pozitív apa esetében a vér-összeférhetetlenség következtében fel-A NO KÉRDEZ az orvos válaszol lépő ártalmak károsíthatják a születendő gyermeket, ha ez az apa vérét örökölte. Ugyanis az történik, hogy az Rh pozitív magzat az Rh negatív anya vérét ellenanyag termelésére serkenti. Ezek az ellenanyagok pedig a magzat vérkeringésébe jutva, mennyiségük arányában, többé-kevésbé súlyos ártalmakat okozhatnak a magzat fejlődésében, súlyos esetben a magzat méhen belüli elhalásához vezethet. — SZÜLETHET-E EGÉSZSÉGES GYERMEK A ver-összeferhetetlenség esetében. — Természetesen. Az első terhességnél legtöbbször még nem is jelentkezik a nagymértékű ellenanyag termelése. Ez rendszerint csak a második terhességnél kezdődik, a harmadik vagy még további terhességnél ér el olyan fokot, hogy a felszaporodott ellenanyagok a magzat károsodását okozzák. Ha azonban a születendő gyermek az anyja (Rh negatív) vérét örökölte, akkor semmiféle veszély nem áll fenn. Éppen ezért: az esetleges sikertelen terhesség (akár többszöri) után is van rá remény és lehetőség, hogy az Rh negatív anya is egészséges gyermeket hozzon a világra. ' - AZ ELMONDOTTAK ELLENERE BESZELHETÜNK-E MÉGIS HASZNOS TUDNIVALÓKRÓL, TANÁCSOKRÓL? — Szükséges is erről beszélni. Mégpedig: A vérösszeférhetetlenség esetén a fiatal házasoknak mindent el kell követniük az első terhesség megőrzésére, a már említett okok miatt. Sikertelen terhesség után, ha az anya újból teherbe esik, minél előbb jelentkezzen az orvosnál, hogy időben elvégezhessék (szükség esetén beavatkozhassanak) az anya vérének ellenanyag szintjét meghatározó laboratóriumi vizsgálatot. Veszélyeztetett terhesség esetén az anyáról és születendő gyrmekéről a kórházban gondoskodnak. Ne felejtsük el tehát, hogy a vér-összeférhetetlenség esetén, még a többszöri sikertelen terhesség után is van lehetőség ép, egészséges gyermeket hozni a világra, nincsen ok az aggodalomra! TORNÁZZON VELÜNK! A FELSŐ ÉS ALSÓ KART ERŐSÍTŐ GYAKORLAT Segédeszközként egy asztalt használunk. Kezünkkel az asztal szélébe kapaszkodunk és lassan az asztal alá csúszunk úgy, hogy lábunk a törzsünkkel egy vonalban legyen. Könyökünket behajlitjuk, felhúzószkodunk és visszaereszkedünk. A gyakorlatot megismételjük: Korosztály: 35 évig 36 — 50 évig 50 év felett Nők: 6X «X 3X Férfiak 8X 6X 4X