Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-21 / 17. szám

Foto: Igor Crossmann és Prandl Sándor állomás ADunatójat idéző vízmenti facsoport, néhány kis ház, mely közelségbe hozza a falut, a sík vidék tág horizontjának szemléltetése a té­mái Gerstner István kiállításának. Tájképein a sárga néhány árnyalatán kívül o zöldek színskáláján, a lilá­ba menő rózsaszínű foltokon eluralkodik a kék színek halványból mélybe sűrűsödő vibrációja. A vásznak alkotója megkapó őszinteséggel, egy­szerűséggel, a kötődésnek érzelmileg mély megnyilat­kozásával vall a szülőföldjéről, a realista ábrázolás eszközével. MOST A húsvét ünnepe ósi pogány szokásokból ered. A föld­műveléssel foglalkozó népek minden évben megünnepel­ték a tavaszi napfordulót, amikor a természet megújul. Ennek oka az, hogy a falu népe közelebb áll a termé­szethez és az időjárás szeszélyeit sokkal közvetlenebbül megérezte. Az újabb korban a húsvét ünnepét a tavaszi napéj­egyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon tartják. Számos, a mai embert megmosolyogtató, tavaszt kö­szöntő népszokás is kapcsolódik az ünnephez, valamint az azt megelőző napokhoz. Ilyen például, hogy sok helyen már virágvasárnap előtt kimentek a gyerekek barkáért. Ennek gyógyító erőt tulajdonítottak egyesek. ŰSVÉTI NÉPSZOKÁSOK RÉGEN

Next

/
Thumbnails
Contents