Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-14 / 16. szám

vei ezelőtt nyitottak egy ilyen játszóteret; napközi otthonunk munkatervébe beiktattuk a közlekedési szabályok elsajátítását. A gyerekek szívesen járnak a játszótérre, ismerkednek a szemaforokkal, zebrával, fényjelzésekkel. Egyikük kis kerékpáron, a másik gyalogosan, a harmadik kis autón közlekedik az utakon, útkereszteződéseken, megtanulják, mit szabad, mit nem. Nagyon sajnáljuk, hogy csak egyetlen ilyen játszótér van városunkban és a nagy érdeklődés miatt csak havonta egyszer vihetjük ki ide a tanulókat.

BASTYENÄK IMRE, távolsági autóbuszvezető:

A gyerek nem tudatosítja, mi származik abból, ha átfut az úttest egyik oldaláról a másikra. Mondjuk meg neki, hogy a járdáról sohase lépjen le, amíg nem nézett körül, jön-e valamilyen jármű. Meg kell értetni a kicsinyekkel-serdülőkkel egyaránt azt is, hogy az úttest nem játszótér, nem is sportpálya. Nekem három gyermekem van. Biztos vagyok abban, hogy az úttesten nem fognak játszani, mert idejekorán felvilágosítottam őket a leselkedő veszélyről.

FAZEKAS MARIA, édesanya:

Én is gépkocsivezető vagyok. Már hét esztendeje ülök szinte nap-nap után a volán mögött, mert a külvárosban lakom és a munkahelyem távol esik. Nekem a legtöbb rettegést az úttesten kerékpározó, akrobatamutatványokat produkáló gyerekek okozzák. Az én fiaimnak is van kerékpárjuk, de a főbb útvonalakra nem mennek biciklizni. Tudják, ha egyszer meglátnám vagy meghallanám, hogy megszegik ígéretüket, többet nem látnák a kerékpárjukat. Azt hiszem, ha a szülő idejében kezdi el a helyes közlekedésre tanítani a gyermekét — annak ez nagyobb korában szokásává válik és következetesen be fogja tartani a forgalmi szabályokat.

DR. RÉKAY KAROLY, sebészfőorvos:

A közlekedési gyermekbalesetek egyik súlyos okát abban látom, hogy kevés a játszótér. Nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek az úton, romos vagy épülő házak közelében és minden olyan helyen játszanak, ahol ezer veszedelem fenyegeti őket. Nálunk a Komárnói (Komáromi) járásban működik egy balesetelhárító bizottság, amelynek munkája elsősorban a gyermekbalesetek megelőzésére irányul. Mint járási sebész én is tagja vagyok. A legutóbbi balesetek okának kutatása során megállapítottuk, hogy a megtörtént esetek hatvan százalékának nem kellett volna bekövetkeznie. Mit teszünk az elhárítás érdekében? Felvilágosító előadásokat tartunk a felnőtteknek, fiataloknak, szorgalmazzuk, hogy az iskolák tantervében a forgalmi nevelés is helyet kapjon, örülünk

A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nű szerkesztőségének közös riportja

a

labda

minden eredménynek, amit ezen a területen elérünk. Annak is, hogy

1971-hez viszonyítva tavaly mintegy három százalékkal, százhúsz esettel sikerült a gyermekbalesetek számát csökkenteni. Sok a tennivalónk! Nekünk, felnőtteknek kell összefogni, mindent megtenni annak érdekében, hogy óvjuk gyermekeinket a veszélytől. Mert azt mindnyájan tudjuk, hogy a délelőtt iskolapadban ülő gyerekek délután felszabadult energiáját megfékezni, elfojtani nem lehet. Nekik játszani, futkosni, ugrálni, szórakozni kell. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy játszóterekre van szükség, felnőttek által őrzött, zárt játszóterekre!

Feltett kérdéseinkre összegezve ezt a választ kaptuk: A közúti gyermekbalesetek elhárításának egyik alapvető feltétele a közlekedési szabályok elsajátítása mellett — a gyermekek mozgásterületének, korszerű játszótereknek a létesítése. Biztosan van rá lehetősége minden városi és helyi nemzeti bizottságnak, hogy némi anyagi befektetéssel és hatékony társadalmi összefogással eleget tegyenek ennek a fontos követelménynek. Példáért nem kell messze menni, csak a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyi) járásba. De addig is, amíg a játszótér mindenütt felépül, tegyünk valamit a gyermekbalesetek ellen. Szóval és főleg jó példával neveljünk óvatosságra. Tanítsuk meg gyermekeinket felismerni a közúti forgalom veszélyét és hogy ezt a veszélyt a szabályok fegyelmezett betartásával el lehet kerülni.

JANDANÉ H. MAGDA és LÖRINCZ KATÖ