Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-31 / 14. szám

EGON ERWIN KISCH

PRÁGAI PITAVAL

(Részlet)

VESZTETTE EL KARDJÁT A KAROLYHlD TÖRÖKJE

Már esküvője éjjelén is félelemtől reszketve fúrta fejét Miluska a párnái közé, amikor urának és parancsolójának ruhái alatt megpillantotta a bőr- i övét s benne a görbe kést. Zadriades Patkanian úr nyugtatóan simogatta meg felesége kibontott aranyszőke haját:

— Csak nem félsz tőlem, Miluska?

Nem, nem, dehogyis, miért is félne

tőle.

— Dehát akkor miért reszketsz?

Némi habozás után elárulta Miluska, miért reszket: a kés miatt...

Zadriades Patkanian úr jegyessége idején olyan gálánson viselkedett, mintha Miluska nem is egy nyerges és szíjgyártó lánya volna, ö pedig Prága leggazdagabb szőnyegkereskedője, mintha nem egy negyvenhat éves jól megtermett, testes, hosszú, kacskaringós bajuszú férfi volna, Miluska pedig csupán egy tizenkilenc éves tapasztalatlan leányka.

Attól a naptól kezdve, hogy Miluska, egy apjának szóló üzenettel belépett Patkanian házának udvarába — apja ott a hintó üléseit javította éppen — és Patkanian úr a Szultán kutyának fütyült, mert a leány félt a kutyától — szóval attól a naptól kezdve Patkanian úr Miluska meghódításán fáradozott.

A jegyesség alatt sohasem kért vőlegényétől semmit, fehasem állt meg vele séta közben a kirakatok előtt, hogy alkalmat ne adjon arra az enélkül is gyakori kérdésre, milyen ajándékot szeretne.

Ezek után viszont biztosra vehette Miluska, hogy a férfi, immáron hitvese, leteszi a kést, hiszen az ő sürgetésének engedve vallotta be végül félelme okát. és bár Miluska sok tapasztalattal még nem, de annyi női ösztönnel mégiscsak rendelkezett, hogy tudja: a férfiak ilyen pillanatokban egészen más áldozatokra is készek.

De tévedett.

— Ú, a handzsártól félsz, — mondta Patkanian úr fölényes mosollyal és tovább simogatta szűzi hitvesének selymes szőkeségét — majd megszokod I

És valóban, egész házassága alatt egyetlenegyszer sem kapcsolta le az övét, amelyet testén, az ing alatt viselt i _ és amelybe a rövid, görbe kard be volt szúrva.

Miluska asszony azonban nem tudta megszokni. Sohasem tudta elfeledni, hogy férje, életének abban a legérzékenyebb pillanatában nem teljesítette első kívánságát, Még egy Malá Strana-i szíjgyártó bájos leányának is vannak ilyenkor idegei, amiket nem szabad egy görbe késsel egyszerűen átvágni. Nem is kért többé soha semmit, bármennyire is szerette volna például a Szultán vackát kirakni a hálószobából.

Bizonyos, hogy eleget tett kötelességeinek. Nem voltak túl megerőltetők, hiszen Patkanian úr gazdag, ,A negyvenhat éves férfi volt, aki már \ régen kialakitotta a maga háztartását és a maga életmódját, feleségének csupán bele kellett illeszkednie.

Kedden és pénteken kocsmába járt örmény barátaival, fűszeres bort ivott és összehúzott szemmel nézett a fekete hajú, fekete szemű pincérlány után; pontban éjfélkor ért mindig haza. Szombatonként a feleségét is magával vitte, színházba, kávéházba

vagy mulatóba. A mulatóban egyszer majdnem rendezett egy csúnya jelenetet, az elsőt és az utolsó előttit házasságuk alatt. Miluska asszony ugyanis átmosolygott a szomszéd asztalhoz, még oda is bólintott valakinek, habár annál az asztalnál egyetlen ismerős sem ült, és nem is köszöntötte öt senki. Patkanian úr falfehér lett, érthetetlen szavak tolultak ajkára s mellényét és ingét feltépve, megmarkolta kését, és ha ebben a pillanatban nem lép a szomszédos asztal felöl egy hölgy Miluska elé, — egykori osztálytársnője, akivel rég elfeledett okok miatt haragban volt, s az előbbi összenevetés hozta meg köztük a békét — akkor Patkanian úr leszúrta volna feleségét.

Igenis, leszúrta volna. Zadriades Patkanian huszonöt évvel ezelőtt Erzerumban megölte első feleségét. Féltékenységből. Azzal a görbe késsel, amelyet ma is testén visel. A dolgot ő maga beszélte el Miluskának, annak a négy napnak az egyikén, amelyet a hétből együtt töltöttek odahaza. Ezeken az estéken Miluska vacsora után nyomban lefeküdt ágyába, Patkanian úr pedig, bő hálóköntösében adaállt melléje, karját az ágy faragott támlájára, arcát pedig bal kezére támasztotta, jobbját viszont a háta mögé dugta,

S Keletről mesélt.

Miluska látta már valahol ezt a mozdulatot. Nem tudott hirtelenében visszaemlékezni, hogy ezt a férfit, aki arcát bal kezére támasztja és jobbját a háta mögé dugja, hol látta már, mielőtt még Patkaniant ismerte volna. Először a táj merült fel emlékezetében, kis körben, akárcsak a mozivászon jobb oldalán.

ó, a török! Attól valóban tartott a kis Miluska. Félénken lopakodik el mellette, valahányszor át kell mennie a hídon. \

Nagyon gonosz ember az a török a Károly-hidon. Szűk sziklaodújában három embert is tart fogva. Az odút az egyik oldalon egy nagy kutya őrzi, a másik oldalon pedig maga a török áll, bajusza a melléig ér, háta mögött dugott jobbjában korbácsot tart, kilencágú kancsukát, arcát bal kezére támasztja. A hasa körül szíjat hord, s azon görbe kard lóg.

Félénken, de mégis kíváncsian pillant Miluska oldalvást.

íme, a török, a hid mellvédjéről, a sziklaodú elől, ahol azt a három szerencsétlent őrzi, s most az ágy támlájára könyököl ... Igen, itt áll az ágya mellett . . . Arcát bal kezére támasztja ... Oldalán a szobivá ... több karja a háta mögött ... És még a kutya is itt van ...

Bolondság, nyugtatja magát Miluska asszony, nem kell félnem. Bántotta őt valaha az a török? Lehunyja szemét és tovább pergeti a filmet; ismét gyermeknek látja magát, amint a törököt figyeli.

Nincs is annál szebb, mint behunyt szemmel ülni a kőkorláton a kifeszitett két karra támaszkodva felemelkedni kissé, és a lábát hintáztatva szállni, szállni, hussI — mig szálltában hátulról meg nem ragadta a török. Rettenetesen megijedt. Hátra sem mert nézni. Pedig nem is a török volt, hanem az apja. Alaposan összeszidta, azután odaparancsolta az inasgyerelet, Tónikát, vigyázzon kissé a kislányára.

CHöl

Miluska ettől kezdve gyakran játszott Tonikkal. Voltaképpen az még sokkal érdekesebb volt. Felettük ott állt a török, de nem láthatta őket, mivel a szikla, a szentek szobrai és a kereszttel díszített szarvastehén elválasztotta tőlük.

Tonik egyszer azt mondta neki:

— Helyes kislány vagy, Miluska — mire ő elpirult és a szive gyorsabban kezdett dobogni.

Más alkalommal pedig, amikor a diófa alatt ültek, azt Ígérte neki Tonik:

— Ha adsz egy puszit, nagy titkot árutok el neked.

S mielőtt még meggondolhatta volna a dolgot, Tonik hirtelen átölelte és olyan hosszú csókot nyomott a szájára, hogy még a lélegzete is elállt tőle.

— jézus Mária, a török felénk fordul — kiált lel Miluska rémülten.

De Tonik megnyugtatja:

— Bolondság, hiszen az egy öreg kővé vált törökbasa. Nem árt ez már régen senkinek!

És a török ott áll a hid mellvértjén, a szentek meg a szarvastehén társaságában, könyökével Miluska asszony ágyának faragására támaszkodik, és olyan, mint máskor.

Vasárnap, hétfőn, kedden és csütörtökön, valahányszor Zadriades Patkanian esténkint a felesége ágyára támaszkodva mesélt, Miluska szendergésében mindig a Károly-hidi törökre gondolt, aki megragadta őt, amikor a korlátról a levegőbe lendült, aki megfordult, amikor a felesége Erzerumban a Tonikkal a diófa alatt ült és eltűrte, hogy megcsókolják; akkoriban le is szúrta görbe kardjával a feleségét, hogy aztán újra odaálljon az odú elé, amelyben a vértanúk szenvednek megvasalva, és arra várjon, amíg Miluska elalszik.

És Miluska apja azt meséli egy szép napon:

— Talán emlékszel még Tonikra, aki Cetlovskyéknál az inasom volt? Neki adtam el a műhelyemet.

Ó, hogyne, Miluska még emlékszik; Miluska segít apjának a költözésnél és találkozik Tonikkal. ö sem felejtette el Miluskát, sem a diófát, sem a Velkoprevori téri átjáróházat, sem a törököt.

A következő napon ismét találkoznak az apa műhelyében. Véletlenül. A rákövetkező napon ismét találkoztak. De már nem véletlenül. Sétálni mennek. A Velkoprevori térre. Át a Máltai lovagok terén. Át a szűk utcákon. Fel az örök lépcsőn. Egészen a Pet'rinig. A rácsos kapu zárva. Leülnek hát az alacsony falra.

Kedden és pénteken, valahányszor Patkanian úr örmény barátaival kocsmába jár, Tonik úr és Patkanianné elballag az örök lépcsőn fel a petrini rácsos kapuig és ott üldögél. Amikor fél tizenkettőt üt a Miklós templom órája, Miluska feláll, lesimitja ruháját és hazasiet, hogy még férje előtt hazaérjen. A kutya kissé dühösen morog, és csak miután Miluska asszony már az ágyába osont, nyugszik meg Szultán.

Egyszer azonban, Tonik és Miluska még javában egymás mellett üldögél, amikor a Szent Miklós templom órája éjfélt konqat. Kétségbeesetten ugrik tel helyéről az asszony és még azzal sem gondol, hogy ruháját lesimitsa. Az az érzése, hogy a török a hidon feléje fordult.

— Jaj, megöl az uram!

— Bolondság, — nyugtatja meg Tonik, akárcsak annak idején is —, „nem bánt az már régen senkit sem". Miluska azonban tudja, hogy megöli. Végigrohan a szűk utcákon, át a Malá Strana-i hídrészen. Ott áll a török, aki ma megfosztja életétől. Miii

_ jw.

lusko megragadja a kardját, hogy eltörje — el kell törnie! A kard azonban szilárd, nem mozdul, ahogyan a török sem mozdul. Miluskában felülkerekedik a düh. Körülnéz. A hid túlsó oldalán, ahol az úttestet javították, vörös lámpás ég: hogy az éjjeli járókelők meg ne botoljanak az off heverő utcakövehben. Miluska felkapja a legnagyobb követ, visszarohan vele és közvetlen közelről, teljes erejéből a szobor oldalához vágja.

Darabokra törve hull a török kardja a járdára. Már csak az öv, s benne a markolat, övezi továbbra is a muzulmán vastag derekát. A görbe kardnak alig egy darabkája látszik még ki a burnuszból. A kard maga a földön hever. Szilánkokban.

Izgatottan és mégis megnyugodva szalad Miluska tovább. Hazafelé.

Ugyanezen az estén Zadriades Patkanian úr a szokottnál valamivel többet ivott a kocsmában a fűszeres borból, valamivel mélyebben belecsodálkozott a fekete hajú pincérnő bogárszemébe és valamivel tovább is maradt a szokottnál. Már elütötte a tizenkettőt is, amikor Patkanian felemelkedett és megpróbált belebújni a kabátjába. A fekete hajú pincérnő éppen az asztalterítőt szedte le. Patkanian úr hozzálép, hogy megölelje. De a nő visszahőköl, az asztal mögé ugrik. Patkanin úr üldözi és sikerül is az egyik sarokba szorítania; már-már ráveti magát, de a nő hirtelen egy széket tol önmaga és tüzesvérű udvarlója közé. Patkanian úr hevesen nekivágódik a szék támlájának. Egy recscsenés hallatszott, mintha egyik bordáját törte volna el. Ijedten hagyta abba a cicázást és lihegve, sajgó derékkal távozott.

A hálószobában azt kell látnia, hogy felesége még nincs qfthon. Ekkor lép be Miluska. A férfi djkára érthetetlen szavak tolulnak és még az aszszonynál is sápadtabb. Feltépi kabátját, mellényét, és tébolyult lendülettel rántja ki a handzsárt...

Nem, nem a handzsárt. Csupán a markolatát. Letört a pengéje. Zadriades Patkanian úr rámered csonka fegyverére.

Es arcára kiül a beletörődés kényszerű mosolya.

Brokoff szobrászművész Szent Jánost és a Valoisi Szent Félixet ábrázoló szoborcsoportjai alatt, a prágai Károly-hidon ott áll a török a kutyájával. Övében csupán kardmarkolat van. A pengéje letört. Bárki meggyőződhetik róla s egyben arról is, hogy a fenti történet hiteles.