Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-17 / 12. szám

Klucovec — Kulcsod. Félreeső kis falu. Csöndesen, észrevétlenül lapul meg Csillizköz déli csücskében. Kívülről nyugodt, szinte mozdulatlan itt minden. A földek még aluszszók téli álmukat, de már a tavaszról, az ébresztő napsugarakról álmodnak. Am bent a házak meleg falai között, s még beljebb az emberek agyában, szivében, mint egy nagy malomban őrlődnek a napi gondok, problémák. A duruzsoló tűzhely mellől az ebédfőzés és mosogatás közben egyre gyakrabban hangzik el az asszonyok között a kérdés: hogyan lesz tavasszal?

Ezt a pár napot olyan gyorsan elnyeli az idő, mint tavasszal a hóvizet a megszomjazott föld, és ők ott állnak megint tele tenniakarással és munkakedvvel — mégis tehetetlenül. Amióta félnaposra csökkentették az óvodát, nem járhatnak a szövetkezetbe dolgozni, mert nincs kire hagyni a gyerekeket.

Önkéntelenül felvetődik a kérdés: miért szüntették meg az óvodában az egész napos gondoskodást? Talán nem volt elég gyerek, akik miatt érdemes lett volna az óvodát délután is nyitva tartani? Vagy talán egészségtelen volt a környezet, ahol a gyerekek tartózkodtak? Sem az egyik, sem a másik. A faluban 28—32 óvodás korú gyermek van, okik szívesen járnának az egész napos óvodába. Az épület, amelyben az óvodát elhelyezték, 1966-ban épült, tágas, napos helyiségekkel, udvarral. Hol van hát akkor a probléma?

Evekkel ezelőtt egy óvónő és egy nevelőnő képezte az óvoda személyzetét. Amikor az óvónőnek lejárt a „munkaideje" a nevelőnő — aki egyben a takarítást is végezte — maradt a gyerekekkel. Ez a helybeli asszony a takar!Mi nemcsak hogy nem tudunk a szövetkezetben keresni, de a nyugdíjhoz szükséges 130 napot sem tudjuk egy évben ledolgozni. Az évek elszaladnak, s ha majd ott állunk a nyugdíjhatárnál, hogyan mutatjuk ki a ledolgozott éveket? Erre is gondolni kell áml

Gaál Sándor mérnök, a szövetkezet fiatal elnöke megértette őket. Hogyne adott volna igazat nekik, mikor a legfőbb vágya, hogy a tagság elégedett legyen, mindenben megtalálja a számítását. Fontolóra vette hát az ügyet, s a következő év termelési tervébe már bekerült a 17 hektáros kertészet.

— Egyelőre ennyivel próbálkozunk — biztatta az asszonyokat, de ha bevált, akár 25 hektárra is kibővíthetjük.

Bevált. Az asszonyoknak munkalehetőséget nyújtott, a szövetkezetnek pedig 35 ezres tiszta jövedelmet hektáronként. Mindkét fél elégedett volt tehát. Sajnos, nem sokáig. Az asszonyok többsége egyszercsak egyik napról a másikra cserben hagyta a szövetkezetét. Az ok: megszűnt az egész napos óvoda. Nincs kire hagyni a gyerekeket. Ugyanis a szakképzettség nélküli nevelönőtől megvonták a 350 koronás havi nevelőnői pótlékot, s továbbra csak takarítónőként működött. Am ezzel kimondták az ítéletet az óvoda fölött is.

Azóta az óvodát mindennap pontosan délben bezárják. A kisgyermekes anyák már délután nem mehetnek dolgozni. S mondjuk meg őszintén, arra a délelőtti három órára nemigen érdemes nekik munkába állni. A szövetkezet vezetőségének is megszaporodott ezzel a gondja, mert azóta a kertészetet idegen dolgozókkal, brigádosokkal kell megműveltetnie.

Hogy két év óta semmit sem váltóidig elakadtunk valahol. Pedig nagyon kellene az az egész napos óvoda, hiszen nődolgozóink többsége kisgyermekes anya. S ha az óvoda hiányának egyelőre még nem is, de később biztosan kárát látják.

— Kárát látjuk mi ennek már most is — mondja Bognár Ida, háromgyermekes fiatalasszony. — Egy hároméves gyereknek már szüksége van rá, hogy kellő színvonalon foglalkozzanak vele. Én nem járhatok munkába, mert nincs kire hagyni a kicsit. Három gyermek mellett főzni, mosni kell és házi állatokat is nevelek eladásra. Hasonló helyzetben vannak a többi kisgyermekes anyák is.

Dolgos, szorgalmas emberek a kulcsodiak. A munkától nem félnek, ott ragadják meg, ahol lehet. Amióta „délelőttös" lett az óvoda, s az asszonyok többsége kiesett a szövetkezeti munkából, emelkedett a háztáji gazdaságban nevelt állatok száma. Azt mondják, nem sok a nyereség rajtuk, viszont nagyon sok a munka körülötte, de a napot valamivel el kell tölteni.

Am ez nem megoldás. És ők ezt nagyon jól tudják.

Gaál Ilonának, a helyi nőszervezet elnöknöjének már nincs óvodás korú gyermeke, de együtt érez a kisgyermekes anyákkal.

— A mai fiatalokat már nem elégíti ki a főzőkanál, a háziállatok körüli munka. Nem mindegy az, hogyan telik el a nap, a földeken-e, vidám asszonyok társaságában, vagy otthon, egyedül a négy fal között. S helyes az is, hogy ezek a fiatalasszonyok már most gondolnak az öregségre. Én nem számoltam a napokat, hogy meglegyenek a nyugdíjhoz szükséges évek, s bizony,

ftC

c'

TAVASZKOR

tásért járó fizetésen kívül még havonta 350 koronát kapott azért, hogy délutánonként, amig a szülők a gyerekekért jönnek, foglalkozik velük. Eddig minden rendben is volt.

Mivel ipari munkalehetőségben nem gazdag községről van szó, az asszonyok, lányok alkalmazást csupán a helybeli szövetkezetben kereshettek. A munkák nagyobb része azonban gépesített; kézi munkaerőre, női dolgozókra alig volt szükség. Tavasszal megkapálták a cukorrépát, de ősszel már a gépek takarították be helyettük. A nyár folyamán is csak néhány hétre volt munkájuk.

— Nem jól van ez Így, elnök elvtársi — mondogatták akkor az asszonyok. —

Horváth Istvánná is szeretné majd a kis Adriennét óvodába adni

tattak ezen, erről részben a helyi nemzeti bizottság és szövetkezet tehet.

A szövetkezet elnöke teljesítette az asszonyok kívánságát, ha nehezen is, de munkalehetőséget teremtett számukra.

— Nekem nincs időm az óvodával törődni — mondja — még akkor sem, ha ez személyesen az én családomat is érinti —■ ennél fontosabb, igényesebb feladatok várnak rám.

S még jóindulatúlag hozzáteszi:

— Ha csupán az anyagiak hiánya lenne az akadály, a szövetkezet évente egy bizonyos összeggel támogathatná is az egész napos óvoda fenntartását.

És mit mond Bölcskey László ökonómus, aki nagyon jól ismeri ezt a problémát, nemcsak a szövetkezet, de a helyi nemzeti bizottság részéről is, mivel 15 évig töltött itt be vezetői állást.

— Többször kérvényeztük, jártunk utána, de nem tudtunk célt érni. Minmost, hogy már nem vagyok messze tőle, sajnálom, hogy nem dolgoztam le. A nőszervezet gyűlésein már beszéltünk

erről, s mi is azon a véleményen vagyunk, hogy szükség van az egész napos óvodára I

Mind az édesanyák, mind a helyi vezetők véleménye megegyezett hát abban, hogy kell az egész napos óvodai

* * *

A járási oktatásügyi osztályon biztattak, utánanéznek a kulcsodi óvoda ügyének. S ha az előírásokban meghatározott követelményeknek eleget tesznek, hajlandók még egy szakképzett tanerőt adni, hogy az óvodát délután is nyitva tarthassák.

Reméljük, mire eljön a tavaszi munkák ideje, a kulcsodi asszonyok nyugodtan munkába állhatnak.

Irta és fényképezte: H. ZSEBIK SAROLTA

Bognár Ida háromgyermekes édesanya, ugyanúgy mint a többi fiatalasszony, a házi munka mellett állatok nevelésével is foglalkozik.

EGY

A hosszú téli esték jó alkalmat adtak arra, hogy egy-egy rendezvényre vagy tanfolyamra összehívják az asszonyokat. Az emberek ilyenkor egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, sok olyasmi szóba kerül, amire a csúcsmunkák idején nem jut idő. A helyi nőszervezet vezetősége a legtöbb helyen jól felkészült, ügyesen és gazdaságosan használta ki a lehetőségeket és eredményes munkát végzett.

Gyümölcsöző szervező munka

Levelesládánkból DEÁK SÁNDORNÉ vinicai (Ipolynyék) tudósítónk levelét említjük meg elsőnek. Egy jól átgondolt, sikeres akcióról ír, amelynek eredményességét még mielőtt elindították volna, többen megkérdőjelezték. Tollgyűjtést szerveztek, amelynek eredménye felülmúlta a várakozást: 50 kiló tollat gyűjtöttek össze, amelyet a falu lakossága az épülő zlatovcei gyermekváros jövendő kis lakóinak ajánlott fel. Szép és nemes cselekedet, de vajon elvárhatják-e az emberektől, hogy az ajándékba adott tollat társadalmi munkával meg is fosszák? „Elég jól ismerjük lakosaink jó szívét, segítőkészségét, mégis, egy kicsit drukkoltunk a meghirdetett akció előtt“ — írta Deákné.

Ma azonban azt mondják: Érdemes gyümölcsöztetni a jó el-as is: sí i is: s-x ; s* -i

Állj meg

idő!

Egyik nap múlik a másik utón, szinte észrevétlenül. S egyszerre megdöbbenve nézünk a tükörbe: a fiatalság, üdeség helyett fáradt, ráncos arc tekint reánk.

Állj meg idői — kiáltanánk, s legszívesebben visszaforgatnánk az Idő kerekét egy pár évvel, vissza a múltba, fiatalságunk boldog éveibe. De mivel az elérhetetlen, kénytelenek vagyunk megelégedni sorsunkkal, s örülni annak a kornak, amelyben élünk, akár negyven, akár hetven évesen, örülni annak, hogy gyermekeink rendes emberekké váltak, hogy unokáink vannak, hogy jól élnek, s boldogok.

ök boldogoki Igen!? És yjtogok-e azok az idős embere g ísanyók és édesapák, akik lettet a boldog embereket, unokádat felnevelték? Azok, akik egy életen át