Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-17 / 12. szám
MARÉK <1 <1 bcLb Istvánná és Csernus néni állt, akik mintha kissé megfiatalodtak volna ezekben a napokban. A sok viccelődés, mókázás után sorra kerültek a régi, szép népdalok is, amelyeket eddig sohasem hallottak a falu fiatalabbjai. Kollár Mihályné, a község 94 esztendős Matild nénije mindennap az elsők között érkezett. Már kora reggel azzal keltegette a lányát: kelj fel lányom, hamar el kell végezni, mert elkésnénk a fosztóból. Zsámbokrétszky Matild elnöknő és az ottani vezetőség tagjainak akciója sikeresen befejeződött. Bizonyára sokáig emlékeznek majd rá. A puha párnák, amelyeket oly jó szívvel és szeretettel készítettek az ipolynyéki nők, nemsokára eljutnak kis gazdáikhoz. De érdemes néhány szót szólni arról is, hogy egy hétig együtt volt a falu, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Egy cél hozta őket össze. A cél ma a tollfosztás, holnap lehet más, és nagyszerű érzés tudni, hogy ha kell, megint egyet akarnak majd. S ami gondolást, ha mindezt alapos előkészítő munka előzi meg. A személyes agitáció mellett jól kihasználták a helyi hangszórót is. A kultúrotthon vezetője kellemes zenéről és jól fűtött teremről gondoskodott. A szervezők az első nap szorongva álltak az ajtóban. De csak az első nap, mert a következő napokban hamar elszállt az aggodalmuk. Az ötven kiló tollat egy hét alatt feldolgozták. A kultúrterem reggel nyolctól este tízig vidám társaságtól volt hangos, ahol sohasem voltak nyolcvannál kevesebben. Dédnagymamák, nagymamák, kismamák, menyecskék és diáklányok jól megfértek egymás mellett. A kedélyes, jó hangulat középpontjában a falu legidősebbjei, Petrezsel Jánosné, Bojtos itt sikerült, másutt is gyümölcsöző lehet. Erről szól EMILIA VREDIKOVA, a Szlovákiai Nőszövetség Velk£ KrtíS-i (Nagykürtös) járási bizottsága titkárnőjének levele is: „A hosszú januári estéken járásunk asszonyai a művelődési otthonban vagy a hnb tanácstermében jöttek össze tollfosztásra. S hogy összekössék a kellemeset a hasznossal, kiértékelték eddigi munkájukat, de az is szóba került, mit hogyan tesznek majd ebben az esztendőben. Több szem többet lát, mondják, s ez igy igaz. Minden faluban akad még csinosítani való és ehhez jó alkalom adódott, hogy az asszonyok el is mondják egymásnak. Ezeken az összejöveteleken nem egy értékes javaslat született, amelyeket később a munkatervbe is bevettek. Ami a tollgyűjtési akciót illeti, van mivel dicsekednünk. Annak ellenére, hogy tudjuk, szocialista államunk sokrétűen és messzemenően gondoskodik az árva és elhagyott gyerekekről, elindítottuk az „Egy marék tollat a gyermekotthonoknak“ akciót. Azt is meg kell mondanunk, hogy a marék tollat igen bőkezűen és jó szívvel adták az asszonyok. Járásunkban eddig 150 kiló toll gyűlt össze a zlatovcei gyermekváros számára. A legszebb eredményt a vinicai (Ipolynyék), kováéovcei (Szécsénykovács) és az Ipelské Predmestie-i (Ipolyhidvég) asszonyok érték el. S itt érdemes még néhány szót idézni Deák Sándorné leveléből: „Az asszonyok és lányok csoportjának összetétele igen sokrétű. Volt ott egészségügyi nővér, földművesasszony, elárusítónő, tisztviselőnő, háziasszony, nyugdíjas és diáklány. S ez a jó, hogy egyformán szót tudunk érteni egymással.“ GÁL. ETA 7:v' . T-'k 5r.T? azért dolgoztak, hogy fiaik, lányaik lakást építhessenek, vagy autót vehessenek! Azok, akik most megállnak megöregedve, tétován, gondolkodva, hogy most merre tovább, melyik gyermekem támogat majd, melyik fogad magához öregen, betegen. Mennyire boldogok azok az idős szülők, akik kedves, szerető családi körben, unokáktól körülrajongva élhetnek, van egy meleg sarok, ahol esténként lehajthatják fáradt fejüket. S mennyire boldogok, Illetve boldogtalanok azok, akiket nem fogadtak be gyermekeik, akik közös otthonban töltik öreg napjaikat, akik esténként sokszor könnyezve hajtják le a párnára a fejüket. Kosicén is van egy ilyen szociális otthon. Azzal a céllal látogattam oda, hogy elbeszélgessek lakóival, megkérdezzem, honnét kerültek ide, s hogy érzik magukat. Klemová Helena elvtársnő az otthon igazgatónője elmondta, hogy az otthont 1921-től 1927-ig mint szegényházat tartották nyilván, 1927-től diákotthon volt, majd a második világháború után az öregek találtak itt otthonukra. Jelenleg 230 Idős ember él itt, akikről a személyzet a lehető legjobban gondoskodik. Az rgek csendes napjait a televízió-. és, könyvek olvasása, beszélget». tölti ki. Hetenként kétszer filmet ten intenek meg. ünnepnapokon az iskolák és gyermekek köszönik a nagy mamákat és nagyapákat rövid műsorral. Nyáron kirándulásokon vesznek részt, ez év júliusában például autóbuszkiránduláson voltak az Izra tónál. T. néni, aki készségesen bemutatta otthonuk egy részét, így beszélt magáról: „Nyolcvanhatéves vagyok. Majd húsz éve élek már Itt, ez az én igazi otthonom, mindnyájunk otthona. Tizenkét gyereket neveltem fel, közülük már csak hat él, ebből öt Koíicén. Mindegyiknek jó állása, családja van, Eljönnek meglátogatni az unokák is, és ennek nagyon örülök. Örülök, hogy van otthonuk és hogy nekem Is van. Ittl és itt nagyon jól Karácsonykor elvittek a gyerekek magukhoz, de már az első nap délutánján visszajöttem." T. néni még megkérdezte, hol fog megjelenni ez az írás? A NÖ-ben — feleltem és megkérdeztem, jár-e az otthonba a NO, szokták-e olvasni? Igen, Jár, válaszolt, de én nem jártam iskolába, nem tudok (rnl, olvasni, de akik olvassák, elmondják mi van benne. Erzsébet néni 79 éves. Tizenhét éve az otthon lakója, ő Is jól érzi itt magát, 5 gyereket nevelt fel. Egyik fiát a vonat ütötte el, másik fia vak. Két gyereke Csehországban él, egy lánya pedig Itt Koíicén. Az ellátással és a gondoskodással elégedett, s mivel még jó egészségnek örvend, az ebédlőben segit a terítésnél. Kornélia néni 72 éves és tizennyolc éve lakik az otthonban. 0 Igy mesélt: „A két fiamat becsületesen felneveltem. Az egyik orvos, külföldön él. Legalább tíz éve, hogy nem hallottam róla ... Azóta, hogy elment, egy sort sem írt. A másik fiam Koíicén él, családja van, de én számukra már mem létezek. Nem Jönnek el megnézni sohasem. Nem érdekli őket, hogy megy Itt a sorom, hogy élek. Az otthonban az ellátás nagyon jó. Törődnek Itt ^velünk, megvan mindenünk. Az asztalon tiszta terítő, finom kalács, hozzá tej vagy kávé. Karácsonykor csomagot kaptunk. Sok nyalánkság volt benne: narancs, banán, csokoládé, de más Is, papucs, kötény, ruha-, szvetter, kinek ez — kinek az. Nagyon okos ember volt az, akinek eszébe jutott egy ilyen otthon létrehozása, mert ha arra gondolok, mi Is lenne most velem, hol hajthatnám le esténként a fejem?...“ Hát igen! Egy Ilyen otthon szerepe mindnyájunk életében nagyon fontos lehet egyszer. Mert nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, a jövő, hogy évek múlva nem szorulunk-e ml magunk Is valamelyik szociális otthon támogatására? Megértésben élő idős emberekkel találkoztam Itt, azonban észre kellett vennem, hogy valami mégis hiányzik, amit nem pótol a kiváló gondoskodás, a rend és megértés sem — s ez a „gyermeki szeretet"! A hála mindazért, amit ezektől az idős emberektől kaptunk! SZABÓ AGNES
