Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-03 / 10. szám
MEGMONDOM ŐSZINTÉN \fjü ISMERKEDJÜNK MEG AZ ÉLET ÉRTÉKEIVEL! A Kalocsay Árpádné és Bugár Dezsőné által felvetett témák időszerűek, sajnos tucatjával sorolhatnánk hasonló eseteket. Szerintem is kispolgári nézetekről van szó. Jellemzőjük: „Tudják meg az emberek: ki vagyok énl Az enyém többi Az enyém jobb! Amilyen nekünk van, olyan még másnak nincsen!"■ és hasonlók. De kispolgári nézet az is: „Nézd csak, N-nek vadonatúj Volgája vanl... Erzsikét a férje mindig a legújabb divot szerint öltözteti, kocsijuk van, minden évben külföldön nyaralnak: Honnan veszik a pénzt?'' Bugáménak röviden annyit válaszolok: Mi, mai fiatalok, nem szeretjük a kaszárnyarendszertI Hogy a fiai visszatérjenek, ehhez önnek is meg kell változnia! Segíteni lehet, de parancsolni már nehezebb. Miért? Mert megváltoztak az életkörülményeink. A munkahelyen egész emberre van szükség, a sok zaj, fárasztó munka után vágyunk arra, hogy otthon élvezhessük a nyugalmat, a kényelmet. Ami a látogatásokat illeti, ne vegye rossz néven, de ha ön senkihez sem járt, akkor önhöz csupán a „senki" jöhet látogatóba. A szeretet kölcsönös. A közömbös ember kinek a viszontszeretetére számíthat? Nagy Erika édesanyja helytelenül cselekszik, amikor — csak azért, hogy... „befogjuk a falu száját". . . kényszeríti lányát a templombajárásra. Fölösleges. Amikor én tizenkét éves voltam, elhatároztam, hogy filozófus leszek, és megírom a „remekművet", amelyben bebizonyítom, hogy nincs isten. Mi adta az ötletet? Barátaim nem jártak a tőlünk két kilométerre levő templomba. Egyedül pedig szégyenkeztem ott üldögélni. Ezért aztán a hittanórákon verés után verés következett. Ahogy szaporodott a verések száma, úgy nőtt bennünk az ellenszenv a vallás iránt. Az lett a vége, hogy elmaradtunk a hittanórákról is. Ateista, tudományos világnézetű könyveket kezdtem olvasni, hosszú éveken át tanulmányoztam a vallás történetét. Olvastam többek között Marx, Engels vallásról szóló tanulmányait, foglalkoztam a tudományos materializmus, a darwinizmus kérdéseivel, sőt orvosi-anatómiai és asztronómiai könyveket is lapozgattam . . . Azt a „világot megváltó" könyvet persze nem - írtam meg, erre már nem is gondolok. De Erikának most azt javasolhatom, ha meggyőződésből lett ateista, ne járjon templomba! Még kényszerből sem. Nekünk, fiataloknak, meg kell Ismerkednünk az élet igazi értékeivel. S még valamit, olykorolykor tegyük fel magunknak a kérdést: Milyen ember vagyok én? önző vagy segítőkész? Tudok-e másokért áldozatot hozni, ha a szükség úgy kívánja? Ember tudok-e maradni mindig, minden körülmények között? Készülök-e becsületesen mindennap az élet újabb nehézségeinek leküzdésére? S ha ezeket a kérdéseket tisztázzuk időnként magunkban, akkor nem kell félnünk semmiféle előítéletektől I Matyó A. ŐSZINTÉN SZÓLVA az a kispolgár szerintem, akinek nincsen a bennünket körülvevő jelenségekről önálló véleménye, mindenben másokat utánoz, Így aztán nem is vállal semmiért felelősséget. Kispolgár az is, aki nem azért vesz autót, mert szüksége van rá, hanem mert a szomszédjának is van már; nem azért rendezi be szépen a lakását, mert ízlése úgy kívánja meg, vagy a saját kényelmét keresi benne, hanem azért, hogy neki szebb, fényűzőbb legyen, mint a szomszédjának. Kispolgárra jellemző lehet azt is, hogy eltúlozza a kutyája iránt érzett szeretetét, s a kutya valamiféle szimbólumot is jelent számára. Az ilyen embereknek a szóhasználatában rendszerint csak az: én, nekem, rólam névmásokat halljuk, Az ilyen ember nem törődik a más dolgával, megkívánja, hogy az övébe se avatkozzon be senki, még akkor sem, ha nagy árat fizet érte: Idővel teljesen magára marad! Scholler Zsuzsa, Trencín NEM SÉRTEGETNI akarom Kalocsay Arpádnét, csak szeretnék neki feltenni néhány kérdést: Azt gondolja, ha valakinek szép lakása, autója van, s ráadásul csinos is, ezzel már segítette valamiben az emberiség előrehaladását? A kozmetikuson, fodrászon kívül semmi sincs, ami érdekelné önt? Részt vesz-e valamilyen társadalmi munkában, amiért — mondjuk nem pénzzel, csak elismeréssel fizetnek? Segítségére volt-e már munkahelyének vagy városának valamilyen közérdekű problémája megoldásában? Lehet, hogy valóban becsületes ember. De aki becsületes, az még lehet passzív a társadalom számára, s annak még lehetnek kispolgári nézetei. Nem elzárkózni kell a gondok elől, hanem részt vállalni a megoldásukban! Társadalmunk segítsége nélkül idővel nagyon egyedül maradna, még ha csinos is. A társadalom pedig emberekből tevődik össze. Tehát nemcsak kérni, követelni kell, hanem adni is a közösségnek! R. M., Calanta (Calánta) A NO KÉRDEZ w a pszichológus válaszol H. Mihályné, Banska Bystrica-i olvasónk örömmel értesít bennünket, hogy lánya elvégezte a műszaki főiskolát és a promóciót követő napon lesz az esküvője. Kettős öröm, amelyet H. Mihályné szerint csak az árnyékol be, hogy a fiatalokkal egy-két évig még közös lakásban fog élni és nem tudja miként viszonyuljon hozzájuk, hogy jó édesanya maradjon, ideális anyós legyen. Kétségtelen, hogy nem könnyű az édesanya helyzete, aki egyik napról a másikra anyóssá változik. Fájdalmas elszakadnia a lányától, nyugtalanító a gond, hogy hogyan fog alakulni annak élete, igen nagy önmegtartóztatás kell ahhoz, ha észreveszi a fenyegető veszély — képzelt vagy valódi — előjeleit, és nem avatkozik be. Az is érthető, ha feszülten és nem egészen tárgyilagosan figyeli a férj magatartását: megadja-e feleségének mindazt, ami az édesanya szerint kijár neki? De nem könnyű a lány helyzete sem anyjával szemben, akihez természetesen igen erős érzelmi szálak fűzik. Meg kell szoknia az elszakadást, meg kell szoknia azt is, hogy a maga lábán állva folytassa az életét. Az anyós — talán felesleges is mondanunk — akkor „jó anyós”, ha anya marad, anyja asszonylányának és vejének. — Hogyan viselkedjen az anyós, ha a fiatalokkal marad? — Érzelmileg könnyebb, de feladatát tekintve sokkal felelősségteljesebb a fiatalokkal közös háztartásban együttmaradó édesanya helyzete. Feladata röviden ez: kényelmet teremteni, de úgy, hogy az otthonban a fiatalasszony ne csak „lógós”, hanem tevékeny feleség, a család számottevő tagja legyen. Segíteni és a háttérben maradni. Megérteni, hogy a fiatalok egyedül szeretnek lenni, vagy baráti társaságban. Nem szabad rendreutasitani a fiatalasszonyt férje jelenlétében, nem kell beleszólni a fiatalok vitájába. Egyszóval mindent meg kell tenni azért, hogy a ház hangulata nyugodt és derűs legyen. Igaz ugyan, hogy ehhez nagy önfegyelemre van szükség, s merjük remélni, hogy a mai modern édesanya ezt meg is tudja tenni. — Mit tegyen az édesanya, anyós, ha a lánya elköltözik? Hogyan segítsen neki? — Ha a lány elköltözik a szülőktől, segítsen neki ahol csak tud új otthona, háztartása berendezésében. De semmi esetre se tukmálja rá ízlését, elgondolását. — Hogyan viselkedjen később az anyós? — Sohase kíváncsiskodjék, ne akarjon mindenáron belelátni a házasélet intimitásaiba, viszont, ha a lánya panaszkodik férjére, sógornőjére, anyósára —, igyekezzék őt okosan megnyugtatni, ahogyan ez csak korához illő bölcsességétől telik. Holmi „tudtam én ezt előre!” kijelentésektől még akkor is tartózkodjék, ha valóban ellenezte a házasságot. Gondoljon arra, hogy lánya boldogságáról van szó, $ lehet, hogy annak egét talán csak futófelhők borítják. Azt se feledje, hogy kezdeti zökkenők nélkül alig indul házasság. Nem csekély dolog két ember állandó együttélésének kialakulása. Tornázzon velünk! A belső szerveket fejlesztő gyakorlat. Segédeszközként egy nagyobb labdát használunk. A labdát a földre helyezzük, majd egy-két méter távolságról nekifutunk és összetett lábakkal, hajlított térddel átugorjuk az akadályt, illetve a labdát. A gyakorlatot ismételjük: Korhatár: Nők: Férfiak: 35 évig 12X 16X 36-50 évig 9X 12X 50 év felett 6X 8X
