Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-02-05 / 6. szám
HERBERT OTTO IMW©/? a gólyák költöznek Susanne megtanulta, és a szükségesnél sokkal drágább tandíjat fizetett érte. A hivatását viszont megszerette azóta, és a gyerekeket is, kiegyensúlyozottan élt, és százféle kötelezettsége közepette is biztosan állt a lábán. A száz közül az egyik Wolfgang volt. „Úgy teljesíted a házaséletet, mint mások a kötelességüket“, mondta a minap Christian. Szerdára virradó éjjel kimentek a tavakhoz. Enyhén felhős volt az ég, és a levegő megint szokatlanul meleg. Fürdés után a parton üldögéltek, és Christian tüzet rakott a szúnyogok ellen. A füst szinte függőlegesen szállt fölfelé. Szikrázott a füst. Akinek terve van, most kirukkol vele. Ügy ég a száraz rőzse, mintha örömmel üdvözölné a tüzet. És Christian tele van tervekkel. Lássunk csak hozzá. Felülvizsgáljuk a megszokottat, túlságosan sok lomhaságot találunk benne, és kimondjuk: a helyben topogás nem nevezhető a mozgás semmiféle formájának. Megakadályozták a továbbtanulásban. Így is jó, mondtam. Az ő dolguk, ha nem tetszik nekik az érettségi bizonyítványom. A mai eszemmel már látom, hogy bődületes marhaság volt. A kiinduló ponton vagyunk, kicsim. Ami pedig a kezdéshez szükséges, abból van bőven. Neked talán igen, gondolta Susanne. Illett hozzá, hogy így beszélt: kemény legény, és legbelül sértetlen maradt. Minden kezdet egy nagy ugráshoz hasonlít. Christian biztatta: ugorjon bátran, majd én elkaplak. Ügy érezte magát, mint akkor rég. Mindig csak Christianon járt az esze. Délelőttönként kisétált az erdő szélére, onnan bámulta őket, pedig túl messze volt ahhoz, hogy felismerhesse a tornyon az embereket. Susanne tudja, milyen az, amikor az ember kezdi elveszíteni magát: a világot egyszer csak kedvesnek, de érdektelennek érezzük. Háttérbe szorul. Csupán arra való, hogy legyen hol várnod rá, találkoznod vele, és magadhoz ölelned, hogy a vágynak és örömnek színtere legyen. Ugyanaz az állapot, mint amikor annak idején megfeledkezett az egész városról és a tanulmányairól. Két álló napig. Petrus ismert Eberswaldéban egy fiatal orvost. Oda utaztak, és Susanne kapott tőle orvosi igazolást. Rövid levél kíséretében elküldték az intézetnek. Azután még egy egész hétig ott maradt Petrusnál. Csak akkor hagyták el a lakást, ha nem volt mit enniük. Petrus gazdasszonya nem fogadta a köszönésüket. Néha behallatszott, amint a konyhában hangosan dohog: hogy nem lesz jó vége, ezek a mai fiatalok, szégyengyalázat. A világ derűs volt és kívül rekedt. Nem sokkal ezután pedig összedőlt. Most szeretett volna olyan gondtalan lenni, mint Christian, és félt. Mennyire tartós ez az érzés? Annak idején éppen ilyen tartósnak látszott. Valaki már előtted elkótyavetyélte a bizalmat, pedig te talán megérdemelnéd. Légy türelemmel hozzám. Égett gyermek vagyok, és sokkal gőgösebb, semhogy megvalljam neked, mennyire megégettem magam. — Ilyen egyszerű dolognak képzeled? Nem hagyhatok ott máról holnapra csapot-papot. — Mi köt a városhoz? — Például a gyerekek. — Itt talán nincsenek? — Az enyémek ott vannak. Három éve tanítom őket. A gyerekeket nem lehet úgy váltogatni, mint az inget. Ez világos magyarázat, de Christian nem adta meg magát. Nem akart várni. Éppen elég időt eltékozolt eddig. — Mi köt még oda? — Mindenféle. Az ismerősök. Kétszer hetenként az uszoda a kilencedik osztályosokkal. A továbbképzés. A színházi bérlet. — Van egy szobád, könyvespolcokkal és asztallal. t — Az is. — A konyhabútor meg van rendelve. — Majd lerendelem. y~. Megtelepedtél — állapította meg Christian. — Most kezdődik csak az életed, és máris megtelepedtél. — Nem. Egyszerűen ott élek. Christian sejtette már, hogy nincs igaza, de a megtelepedettségtől lelke mélyéig iszonyodott. Ez az első lépés önmagunk feladásához. Elméletét nem nehéz bizonyítani. Az apja példáján kívül is épp elég esetet ismert. Nem egészen illettek ide, de azért előhozakodott velük. Az emberek elsorvadnak, ha egyszer megtelepedtek. — öt éve nincs egyebem, csak egy bőröndöm — folytatta. — Nem élek kényelmesen, de a legcsekélyebb engedményt sem kellett tennem. Akár holnap is szedhetné a sátorfáját. Vagy elsején. Bemehetne a városba. Mintha nemrég azt állította volna, hogy szüksége van a toronyra? Most pedig azt mondja: torony akad szép számmal. Találok magamnak egy másikat. És aki nem a bőröndjéből él, az mind megtelepedett, és alattvaló válik belőle. Micsoda ostobaság ez? — Maradj csak szépen itt — csitította Susanne. — Én meg ott maradok. így is találkozhatunk. — Kéthetenként egyszer. Karácsonyi ábrázattal. — Jöhetsz gyakrabban is. — Hogy a csudába? — Veszel egy motorkerékpárt. — Miből? — Elég jól keresel. — Ügy gondolod, hogy lehetne már némi megtakarított pénzem? — Mától fogva félreteszel, Nem iszol többé, és nem kockázol. — No persze. És nem nézek többé nőre. Nem közösülök. Tisztelem atyámat és anyámat. Mától fogva mintagyerek leszek. Hova menjünk jövő héten? Hát szerdán? Miért vonakodik Susanne? Szerda délutántól vasárnap estig szabad vagyok. Mgxtól kaphatok előleget. Az első szabad idő, amelynek értelme van. Mi gátolja Susannét abban, hogy együtt utazzunk valahova? Különben is itt maradhatna Krempenben a hónap végéig. Hiszen nyári szünet van. No jó. Ha Erdmannénak alkalmatlan, keresünk másik szobát. Az egyik szaki Wassermanndorfban lakik. Ide nyolc-kilenc kilométer. Erdész az apja. Annál ellakhatsz. Biciklin fél óra alatt odaérek. Szükségem van rá, hogy mindig találkozhassam veled, amikor csak lehet. Érted! Ez teljesen újkeletű szükséglet. És legközelebb elhozom a padlásról a gitárt. Be-bejárunk majd Berlinbe. A kedvedért úriembernek öltözöm. Vagy fütyülök a toronyra és beköltözöm a városba. Már csak az esti iskola végett is. Itt úgy sincs hol letennem a pótérettségit. Azt mondod, te is látni akarsz, ahányszor csak lehet. Mi akadályoz ebben? Az, aki feleségül akar venni? Hát akkor miért nem utazunk el szerdától vasárnapig? — Feltétlenül most kell meglennie?- Igen. Most. Miért ne?- Lesz máskor is szabad időd. — Természetesen. Tizenkét nap munka után négy szabad nap. Folyamatosan. Évek óta így van. És ez az első négy nap, amit alig várok. Furcsa, mi? Kezdem magam is nevetségesnek érezni. — Csakhogy én nem tudok máról holnapra mindent felborítani. Ezt nem lehet megérteni? — Nem. — Sajnálom — mondta Susanne. — Én is. Az ember változtat az életén, ha szükséges. Máról holnapra. Egy ideig szótlanul lépkedtek egymás mellett. Holnap visszautazom vele — szólalt.meg Susanne. — És pénteken látjuk egymást. Mi akadálya? Christian nem válaszolt. — Nem mondhatom neki megint, hogy még maradok. — Miért nem? Miért ne mondhatnád meg neki, hogy mi a helyzet? Tévedtem. Így meg így történt. Be van fejezve. Köszönöm. A viszontlátásra. — Például azért, mert csütörtökön van az édesanyja születésnapja — bökte ki végre Susanne. — Arra még el kell mennem. — Születésnapja van az anyjának! — kiáltott fel Christian, mintha példátlan" felfedezést hozna nyilvánosságra. Leült az út szélére. Susanne megállt. — Családi ünnep! — kiabálta tovább. — Az egész rokonság ott lesz. Almatorta tojáshabbal. És álszent pofákkal. A menyem is itt van. Berta néni szemrevételezi a menyet. Milyen illedelmesen üldögél. Kicsit sápadt. De ez nem tesz semmit. — Befejezted? — kérdezte Susanne, ám Christian meg se hallotta.- folytatjuk Török Elemér versei TISZTASÁG Kinyújtózkodtak a fák minden csupa ragyogás a falu tenyerében tisztaság csend a lányok az utcára dobják mosolyukat s szerelmes sóhajtások úsznak kacajuk habjain MIKOLA ANIKÓ Távol Fáj о hiányod, lánggal éget, akár a lázas mély seb. Ügy kell a tested fehér melege akár a kenyér. Szerelem Te gyújtod rám a fényt, ha gázolok fűszagú szélben, hosszú utakon kóbor ebek közt. Benned nem csalódtam, tiszta vagy, mint a patak zenéje. Mese a felkelő napról Mikor a vének bevégzik számvetésüket a könyörtelen éjszaka ivpapírjain Mikor a kicsik álmai kilábolnak a partra Mikor a fáradt ébredők arca előtt néma fecskék suhannak mélyrepülésben Mikor az ébresztőórák sortüze kerepel Felkel d nap és végiggördül a mennybolt avarán Felkel a nap és szól a köveknek és a kövek úttá sorakoznak a sötétben tévelygők léptei alá Szól az utaknak és az utak szétszóródnak a térben hogy a homály minden rejtekén elhintsék a fényt Szól a homoknak s ő megrázza magát hogy kivesse az éjszaka minden szennyét minden hordalékát Szól a szélnek és a szél tisztára törli a hajnal asztalát Szól a madárnak s a madár széttárja szárnyát hogy kirázza belőle álma melegét Szól a földi avarnak s odatartja száraz tenyerét a hullongó pernye alá Szól a humusznak és a humusz álmában kitárja ölét a magvetőnek Felkel a nap s a rókák elalusznak a vér orgiáitól elnehezülten Almaik ősi kikötőiben horgonyt vetnek a denevérek Felkel a nap s a farkasok eléje terítik puha bundájukat hogy feligya róluk a harmatot karmukon már szikkad az őzhalál Felkel a nap elalszik a szél
