Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-12-18 / 51-52. szám

ASSZONY AZ /ÉJSZAKÁBAN Este kilenc óra utón érkeztünk a tomasíkovói (Tallós) kastélyba. Valamikor az Eszterházy grófok rezidenciája volt, ma a szellemileg fogyatékos gyermekek otthona. Egyetlen asszonyt találunk a hatalmas épület­kolosszusban: Tóth Sándornét, Erzsiké asszonyt. Minden második éjszaka ő a palota őre, 127 gyer­mek mamája. Az ember azt hinné, ha a gyerme­kek alszanak, ő is pihenhet. De nyugalma csak látszólagos. Este hétkor van lefekvés, a nagyobbak még megnézhetik a televízióban a mesefilmet. Amikor mind ágyba kerülnek, Erzsiké ellenőrzi az egész­ségügyi nővértől átvett napi listát: mennyi a be­teg hányon mentek haza látogatóba vagy Bra­­tislavába orvosi felülvizsgálatra. Éjszakánként 10—15 betegnek kell gyógyszert adnia. Az alvó gyermek nehezen ébred, hosszú percekbe telik, amig sikerül beadnia egynek­­egynek az orvosságot. Aztán kezdődik az emelet­járások kálváriája. Benéz minden szobába, ég-e a fűz, majd kialudt-e már a kályha, nincs-e szén­gáz. A legnagyobb probléma a központi fűtés hiánya. Éjfél felé megfőzi áloműző feketéjét, s rágyújt egy cigarettáro, az egykori kerek tükörteremben, most az ügyeletes szobájában. Belehallgat a csendbe, nem sír-e föl valamelyik gyerek. Könyvet vesz a kezébe vagy átböngészi a folyóiratokat. Szeret olvasni, kézimunkázni, különösen kötni. Villámgyorsan cikázik a kötőtű, gyarapodnak a szemek, fogy a pamutgombolyag, akár az éjszaka percei. A szél megremegteti oz óriási ablakot, aztán sebesen száguld tova, akár a gondolatai, vagy az emlékei. Régen ismeri 6 a száz szobás palotát, itt született pár lépésnyire tőle, egy kis cselédházban. Az édesapja cseléd volt, a nagy­apja is, mind a kettő a grófokat szolgálta. Ót a sorsa fosztotta meg a gyermekszív legédesebb­­jétől, az édesanyjától. Korai árvaságra jutott. — Mindenhogyan nehéz a sorsa az árva gyer­meknek I — sóhajtja és könycseppek lábatlankod­nak a szemében. — Ezért szeretem és sajnálom valamennyi árva', beteg gyereket ötven közülük az állam gyermeke, mert szüleik elfelejtették, hogy ők hívták őket életre. Ruhát kapnak, ételt bősége­sen, hajlékot. De a simogatás, ölelés feladata ránk hárul, amikor a nyakunkba csimpaszkodnak. Pedig nem erre a hivatásra készült Erzsi asz­­szony. Egyetlen álma volt: énekelni szeretett volna. Gyermekkorában még a játék sem érdekelte úgy, mint a társait, amerre ment, mindig, mindenütt énekelt. Csak pénz nem akadt a taníttatására. Gyermekei már másképpen élnek. A fia tanító, a lánya tanítónő, Gágyor Józsefnek, az intézet igazgatójának a felesége. Legkisebb lánya reha­bilitációs nővér. S az unokái? Azok talán még messzebbre jutnak az úton. Lehet, hogy énekelni is fog valamelyik kis unokája és elindul arrafelé, oda, ahová neki kellett volna eljutnia. Odakint üvöltve száguldoz a szél. Valahol egy ajtó csapódik. Utána kell nézni. S végig kell járni a szobákat, be vannak-e takarva a gyerekek. A hosszú lépcsőkön föl, a magas emeletre. Haj­­nolodik, mire megpihentetheti visszeres, fájós lábait, — „legalább egy pár percecskére".. . MOYZES ILONA A KULISSZÁK MÖGÖTT Az utolsó jelenetekre kerül sor a színpadon. A kulisszák mögött állok és figyelem a vidám pol­­kázást. A MATESZ vendégszerepei Nővé Zámkyban (Érsekújvár), a Furfangos diák c. zenés vigjótékot adják elő. ügyelek, hogy hová lépek, hogy hol áll­jak meg, nehogy útban legyek, ha hirtelénül szük­ség van valamilyen kellékre és hogy ne zavarjam a színpadra ki-bejáró színészeket. Közben megfigye­lem, milyen erős igénybevételt jelent számukra a szerep megformálása. Van, aki kimerültén roskad néhány pillanatra a folyosón levő székre. Akinek kosztümöt kell cserélnie, felsiet az emeletre az öltö­zőbe. Néha csak pillanatokról van szól Mozgással teli, nyugtalan a légkör a színfalak mögött és mindez a játék gyönyörűségéért. Földig omló, habkönnyű, szalagokkal díszített ruhájábon Petrécs Anni libben elénk, akinek a ke­zéért gavallérok versengtek az imént a színen — egy rég múlt világ miliőjében. — Kicsit „kifújja" magát — néhány perce von, míg folytatódik a sze­repe — és mór mondja is, hogy 1964 óta játszik. Hogy nincs jobb érzés a közönség tapsánál I Vallja, hogy a színész a szerepeiben él. Egy-egy időre azo­nosul azzal a figurával, amelyet éppen megformál. A képzelőereje olyon nagy, hogy a civil életben is eltűnik néha a külvilág, csak a szerep létezik. Mint most ősszel is. ölt az utcán a pádon, kezében a szövegkönyv, tanulta a szerepet, beleélte magát, kézmozdulatokkal, arcjátékkal kísérte. Egyszer csak feleszmélt, ahogy a szövegkönyvből felnézett, lába­kat látott a pad körül. Akkor vette észre, hogy néző­közönsége van. llyenkor»nem marad más hátra, mint minél előbb ekűnni... Család, otthon? Albérleti szoba Komárnoban (Komárom). A színészférj, Boráros Imre pedig Kosi­­cén (Kassa) él. Hetente egyszer-kétszer találkoznak, akinek éppen szabadja van, az utazik a másikhoz. Természetesen ez csak átmeneti megoldás. ... A színen éppen összehúzzák a függönyt, még hallatszik a közönség tapsa, a színészek az öltözőbe mennek. Szanaszét ruhadarabok hevernek, költői rendetlenség. A lesmlnkelés folyik. Lekerül a mű­­szempilla, a paróka. Közben beszélgetünk. Arról, hogy most otthon jön a letussolás és elalvás előtt egy kis olvasás. Mert azt nagyon szeret. Klassziku­sokat is, meg moderneket is. Újabbon a képző­­művészettel foglalkozó szakirodalom érdekli. De szeret kötni is és varrni is. Azokat a ruháit szereti legjobban, amelyeket 6 varrt. Húsz perc teít el az előadás befejezése óta. Petrécs Anni kollégáival együtt beszáll a MATESZ autóbuszába, még egy utolsó búcsúintés és elindul­nak. Este tíz óra van. Arra gondolok, amit mondott, hogy most kicsit megpihennek az autóbuszban, de lehet, hogy jó hangulatban utaznak hazáig. Meg hogy majd elővesz egy verseskötetet — mert este ilyenkor azt szokott — és elolvas egy-két szép verset elalvás előtt. Meg az a kijelentése Is eszembe jut még, hogy azt a szerepét szereti meg ő is igazán, amelyik közelebb viszi a közönséghez. Igaza van, mert a hivatása, ha fárasztó is, ezért szép. B. S .I.-SZÓDÁVAL ? Viliódzó neonbetűk: Hotel Do­lina. Aki erre jár, nem kerüli el. Hogy miért? — mert széles e vi­déken nincsen párja a Vefky Krtíi-i (Nagykürtös) vendégfoga­dónak. Az országhatáron túl is ismerik hírnevét. A határ-átkelő­hely Balassagyarmat felé csupán 18 km-re van. Különösen a nyári hónapokban sok a külföldi ven­dég. és az otthoniak? — Minden rendezvényt Itt tartanak. S ha már egyszer valaki meglátogatta e helyet, máskor is ide tér be. Mi ennek a titko? — A szívélyes vendégfogadás és a vendégekről való gondoskodás. Erről győződ­tünk meg mi Is. Alig ültünk asztalhoz, máris mosolyogva jött felénk a PINCÉR­­Nö. Úgy üdvözölte társaságun­kat, mintha legkedvesebb ismerő­sei lennénk. Elénk tette az ét­lapot, s egyben felhívta figyel­münket ínyenc különlegességeik­re. Sőt, ha ezenkívül valami más kívánságunk lenne, szóljunk, szí­vesen teljesítik. Hogyan szeretjük a megrendelt ételt és italt? — Fűszeresen vagy enyhén diétásán, jégkockával esetleg szódóval... Ezután tovasuhant a következő érkezőkhöz, szintén mosolyogva. Nem kellett sürgetnünk a meg­rendelt éhség- és szomjúsógcsil­­lapítót; egy-kettőre megízlelhet­tük a Dolina szálló szakácsának főztjét. S így volt ez a többi asz­talnál is. Katarina Valentová a Dolina szálló megnyitásától, azaz hét éve gondoskodik a vendégekről. Azóta cserélődtek a munkatársai, de 6 nem lenne hűtlen a munka­helyéhez, — vallja a bárpult mö­gött egy szomjúságot oltó itóka mixelése közben. — Karlové Vary mellől jöttem erre a vidékre, a családommal. Férjem a Dolina bánya alkalma­zottja, Ferko és Lackó fiam isko­lába jár. A családban beosztjuk a munkát, mindenki elvégzi a ró eső feladatot. Gyermekeimet fe­lelősségtudatra, a munka meg­becsülésére és emberszeretetre nevelem. Ha esetleg előfordul, hogy valamelyik kollégámat he­lyettesíteni kell, otthon nincs duzzogás, megértik, hogy a ma­mának ez kötelessége. Ebben az évben még szabadságon sem voltam, mivel szükség van a mun­kámra. Talán bele is. betegednék, ha nem jöhetnék mindennap vendégeink közé, — mondja Ka­tarina asszony, s közben bekap­csolja a kávéfőzőt. — Szállodánk az országút mentén van, így sok külföldi ven­dég is felkeresi az éttermünket. Ilyenkor nyelvtudásomra Is szük­ség van. Beszélek csehül, szlová­kul, magyarul, németül. A lokál csütörtökön, szombaton és vasár­nap van nyitva. A többi napon az étteremben és a kávéházban vagyok szolgálatban, 11 órától este 23-ig, ahol nap mint nap nagy a forgalom... — Itt félbe­szakadt a beszélgetés, miveí a bárpulthoz társaság érkezett, ezenkívül a zenekar is munkához látott és a hangfoszlányokból már csak annyit értettem, ... szó­dával? • - -KŐSZEGI ZSUZSA

Next

/
Thumbnails
Contents