Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-18 / 51-52. szám
A budapesti tv „Népművészet-népszokások“ magyar néprajzi rövidfilm-sorozatában láthatták a nézők Moldován Domonkos alkotását, amely a „Halotti beszéd“-ből kapta címét. Népi hagyományaink, szokásaink, népzenénk tökéletes ismerete, a néplélek mélységes szeretete — figyelmeztetés e hagyományok megbecsülésére, a holnapból jövőbe való átmentésükre irányuló szándék jellemzik a háromtételes, drámaian tömör, szigorúan szűkszavú filmet. Lenyűgöző, fölemelő, képekben, zenében megalkotott költemény az életről, halálról és az újjászületésről: a szerelemről. Kár, hogy a felvételekhez nem mellékelhetjük a „fehér gyász“ halottsiratójának dallamát. „Tiszta forrásunk“ tisztán átnyújtott cseppjeiből csak így adhatunk ízelítőt b u t b o ly OQ С-Э GO LXJ „NYUGDÍJBA MENTEM, DE TOVÁBB CSALOK“ Ismerem mór vagy negyedszázada, de magam sem akartam hinni a fülemnek, hogy a magyar bűvészek atyamestere és tanítója, Rodolfo (polgári nevén Gács Rezső) nyugdíjba ment. Tulajdonképpen mindent megtanult és mindent elért, amit e szakmában el lehet érni és sajátítani. 1923-ban kezdte a bűvészkedést. Beutazta a három öreg kontinenst, s ahol megjelent a cirkuszban, vagy a képernyőn, ő lett о gyerekek kedvence. Nyelt zsilettpengét, eltüntette a porondról partnernőjét, majd visszavarázsolta. Amikor ez nem elég, ketté is fűrészelte. Foglalkozott hipnózissal és mnemotechnikával, azaz olyasmival, amit senki más nem produkált addig. Száz tárgyat mutattak fel neki és ő valamennyit elsorolta. Annyi kártyatrükköt tud, hogy egy hamiskártyás meggazdagodhatott volna belőle. Am, ha leül a FÉSZEK-ben a kártyaszobában, mindig 6 az első, akinek elfogják a piros ultiját. Kedvesen és művészi fokon bánik cilinderéből elővarázsolt galambjával és egy üvegcsőből annyi selymet varázsol elő, hogy egy első balos lányosztályt is fel lehetne öltöztetni belőle. Aztán, ha a műsor úgy akarja, vadidegen nézőt hív a színpadra és bűvészkedés közben a szó szoros értelmében kifosztja. Még a nyakkendőt is lelopja róla. Ö a leghíresebb színpadi tolvaj. És mindehhez kilenc nyelven tud. Én is arról faggatom, amire a kedves Olvasó is kíváncsi: — Hogyan csinálja? — Megmondom és meg is írhatja — adja meg a választ a művészek klubjában, a FÉSZEK-ben: Úgy csinálom, hogy csalok. Csalás nélkül nekem se megy a dolog, csak ügyesen csinálom, hogy nem veszik észre. A bűvészet a népszórakoztatás legősibb ága. Az ókori Asszíriában és Babilóniában varázslónak tartották őket, másutt, például Indiában a papok bűvészkedtek. Igaz, akkor még nem mondta senki önmagáról: „Vigyázat, csalok Г A középkorban Sevillában és Utrechtben bűvésziskola működött. A mesterség akkor demokratizálódott, amikor a polgári cirkusz arénáiban a nép közé került. Most segítségével országokat szórakoztathat a képernyőn. Mert a felnőtt is szeret játszani. A bűvész az ügyességével azt a látszatot kelti, hogy az emberi képesség határait szárnyalta túl, s úgy tünteti fel a dolgot, mintha túllépne a természet törvényein. A természet törvényei azonban könyörtelenek, senki sem léphet túl a saját árnyékán. Én sem. Mégis hogy csinálom? Tizenöt éve írt első könyvemben mondtam ki először és azóta is hirdetem, hogy csalok. Már akkor csaltam, amikor a bűvészbotot a kezembe vettem, amikor pedig a varázskarikót leírtam a levegőben, már lebonyolítottam a mesterfogást. A bottal csak elterelem a kedves közönség figyelmét. A világ négy égtájáról nyolcszóz bűvészettel foglalkozó könyvet gyűjtött össze. De a legbüszkébb az első magyar nyelvű bűvészkönyvre, amely éppen most százhatvan esztendős. Mindig van nála kártya, s ha jókedvében van, meg is tanit egy-két trükkre. A terveiről kérdezem. — A budapesti tévé-stúdióban új mutatványaim felvételei folynak. Azt is elmondom majd, hogyan csalok, miképp csinálom. Amikor az interjút befejezzük, asztalunk köré talán húszán is odatelepednek. Csak búcsúzáskor derül ki, hogy Rodolfo „dolgozott". Zsebéből egykedvűen rakja ki az asztalra, amit a társaság tagjaitól elcsent. Van az abroszon pénztárca, aranyóra, levél, autóbuszbérlet, lakáskulcs, zsebkendő, töltőtoll, szerelmes levél, öngyújtó, vázlatkönyv, verskézirat és cukorka. Én is elbúcsúztam a rokonszenves „csaló"-tól, aki egy éve a Magyar Népköztársaság kiváló művésze. Utánam szólt: — Egy pillanat; a jegyzetfüzetét ne hagyja itt, mert mi lesz az interjúból...? És zsebéből kihúzta, készségesen átnyújtotta a noteszomat. Irta és fényképezte: Szűts István
