Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-29 / 5. szám
Marie Majerová az ipari Kiad no lánya, ö maga így ír erről: „Kladno tette a fiatal lányt a maga helyére, ahonnan már soha semmiféle változás nem zökkentette ki“. És a modern ipari központ, ahol az aknák és kohók árnyékában különösen élesen kidomborodtak az osztályellentétek, a szent rend érdekében pedig gyakran megcsillantak a csupasz csendőrszuronyok, a cseh bányász és kohász sűrített haragjának és. reménységének ez a hely nem jelentett Majerová irodalmi müvében csak epizódot vagy átmeneti témát. A Sziréna írója itt találta meg világnézetét, és Kladnoját örökre bevitte a cseh irodalomba, hogy elhelyezze Bozena Némcová Ratibofi völgye, Neruda Prágája, Jirásek Náchodja, Bezruc Ostravája mellett. A mindennapos újságírói munka kiműveli Majerovánál azt, amit a művész hatodik érzékének nevezhetünk és minden nagy írót jellemez. Ez az a képesség, hogy megérzi, felismeri/ az élet mely kérdéseire kell az írónak válaszolnia, hogy népe előtt eszmei és erkölcsi tekintélye legyen. Ezen a címen számol le Majerová egész nemzedéke nevében az anarchizmussal, hogy utat nyisson a forradalomnak (Köztársaság-tér című könyvében). A győzelmes Októberi Forradalom nem érte Majerovát felkészületlenül — a Legszebb világ szerzője mint saját szíve és esze elhatározását fogadta. Természetes volt számára, hogy elsők között álljon a kommunisták soraiba, akik nem árulják el a forradalmat. De azt is tudta, hogy irodalmi munkásságában sem állhat meg fele úton, hogy igazi költői mű nem épülhet engedményekre, mert arcul üti a művészetet az, aki hazudik és képmutató. Marie Majerová szilárdan áll a munkásosztály oldalán. És ebből a szilárdságból merítve segíti ki St. K. Neumann, I. Olbracht, a fiatal J. Wolker és továbbiak oldalán a cseh irodalmat a kilátástalanság elvarázsolt köréből. A világot, a valóságot, amely mármár romokban hevert a költők előtt is, forradalmi gondolataikkal egységbe és rendszerbe foglalták, az ember már nem hullt benne térdre öntudatlanságában, hanem megtanulta ezt a világot és törvényeit uralni. Marie Majerová szemében ezt az embert legjobban a munkás testesíti meg. Bevitte őt a modern irodalomba, de nem mint elvont lényt, hanem egész bonyolult életszerűségben, hogy mindörökre illetőségi jogot szerezzen számára. Az irodalom világában is vannak múló szerelmek, sok minden, ami tegnap érdekes volt, holnapra feledésbe megy.. Csak az tartós, ami olyan alapokon áll, amelyekre építeni lehet. És így van ez Marie Majerovának a cseh irodalom szívében gyökerező műveivel is. Mert ezek a művek a tűz jegyében születtek. Feldolgozta L. Gály Olga — Mi járatban vagy, gyermekem? — kérdi az elnök közönyösen. (Az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.) A lány megigazítja fekete kendőjét a fején és mély sóhajjal feleli: — Nagy az én bajom, nagyon nagy. Hangja lágy és szomorú, a szívekig hat, mint a zene, mely mikor már elhal is, mintha még mindig zendülne a levegőben, elváltoztatva mindenkit és mindent. A bírák arca nem olyan mogorva többé, a király képe, meg az országbíróé is odébb, nyájasan integet neki a néma falról, hogy csak beszélje el azt a nagy bajt. Ott az írás, elmondja az; csakhogy azt még előbb meg kell keresni a keblében, ki kell gombolni a pruszlik felső kapcsát s kezeivel benyúlni érte. Öh a csúf kapocs! Ni lepattant... leesett. Milyen elbűvölő látvány, amint lehajol érte szemérmesen s az írás is kihull onnan. A kegyetlen szürke fej, az elnöké, elfordul, csak a nagy kövér kéz van kinyújtva az írás felé. — Egy végzés! — dünnyögi, amint szúrós szeme elszalad az iraton. — Bede Anna felhívatik, hogy félévi fogházbüntetését mai napon megkezdje. A lány szomorúan bólint a fejével s amint azt mélyen lesüti, hátracsúszik rajta a gyászkendő s a gazdag fekete haj egy vastag fonata kioldozva ömlik arcára. Jobb is, ha eltakarja, mert ha fehér liliom volt előbb, olyan most a szégyentől, akár a bíbor. — Ma egy hete kaptuk az írást, — rebegi töredezve. — Maga bíró uram hozta, meg is magyarázta az értelmét, édesanyám pedig így szólt szegény: „Eredj lányom, a törvény törvény, nem lehet vele tréfálni.“ Hát én el is jöttem, hogy kiálljam a félesztendőt. Az elnök kétszer is megtörölteti a szemüvegét, mérges, hideg tekintete fölkeresi a kollégák arcát, az ablakot, a padlót, a nagy vaskályhát, melynek likacsos ajtaján szikrázó tűzszemek nézik vissza mereven és azt morogja önkéntelenül: „A törvény, törvény.“ Majd újra meg újra végigolvassa az idéző végzést, azokat a kacskaringós szarkalábakat a fehér lapon; de bizony következetesen azt mondják, hogy Bede Anna orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra van ítélve. A bádogkarika őrült sebességgel kezd forogni. Bizonyosan szél támadt odakünn, aminthogy rázza is már az ablaktáblákat s mintha valakinek a hazajáró lelke volna, hideg borzongatást keltve besüvít a nyílásokon: „A törvény, törvény.“ A kegyetlen fej helyeslést bólint a túlvilági hangnak, a nagy kövér kéz pedig a csengettyűt rázza meg a törvényszolgának: — Kísérje ön el Bede Annát a fogházi felügyelőhöz. A szolga átveszi az Iratot, a lány némán fordul meg, de pici, piros ajka, amint görcsösen megmozdul, mintha szavakat keresne. Talán valami mondanivalód van még? — Semmi... semmi, csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérnéném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt. Hisz akkor nem te vagy elítélve? Óh édes Istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek még a légynek sem. — De hát akkor minek jössz ide, te bolond? Hát úgy volt az kérem, hogy mialatt „ez a dolga" a király tábláján járt, meghalt. Mikor kiterítve feküdt a virágos kamrában, akkor jött ez a parancsolat a „félesztendő miatt“, hogy mégis ki kell állnia. Óh, mennyire várta! Beh jó, hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta Könnyei megerednek a visszaemlékezésben, alig bírja folytatni: — Amint ott feküdt mozdulatlanul, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megsiketülve, megígértük neki az anyámmal, mindent jóváteszünk, amit a szeretője miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Kártony Gábort, miatta keveredett bűnbe.) Azt gondoltuk hát... Mit gyermekem? Azt, hogy legyen meg a teljes nyugodalma a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradt: édesanyám a kárt fizeti ki, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette azt a félesztendőt. A bírák egymásra néznek mosolyogva: „Milyen naiv, milyen együgyű lány!“ Az elnök arca is, mintha nem volna már olyan szertartásosan hideg. Sárga kendőjével nem is annyira a homlokát törli, talán lejjebb valamit - -— Jól van, lányom, — szól halkan és szelíden, — hanem megállj csak, most jut eszembe... Széles tenyerét homlokára tapasztja s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne. — Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibái} írást küldtünk hozzátok ... Nagy, mélázó szemeit élénken emeli fel a lány az öregre s mohón szól közbe: — Lássák, lássák! Olyan fájó szemrehányás van hangjában, hogy az öreg elnök megint a zsebkendőhöz nyúl. A kegyetlen ember egészen el van érzékenyülve. Odalép a lányhoz, megsimogatja gyöngéden azt a hollóhajat a fején. — Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredj haza lányom, tisztelem édesanyádat, mondd meg neki. hogy Anna nénéd ártatlan volt. — Gondoltuk mi azt! — suttogá s kis kezét szívéhez szorította. KAPUVARI BÉLA Értünk élt Lenin elvtárs. Pajtásaim, én őt idézem, amint ajka mosolyra nyílt, őt — aki lágyan fogta kézen a sok kis vézna pionírt. Az apróbbját térdére vette, megrucogatta: „Gyí, lovam!" s a többi nézte, és nevette fülig nőtt szájjal, boldogan. Nagy foga volt még a cukornak akkoriban, jó, hogyha volt, de ő zsebébe nyúlt, behorpadt dobozt vett ki. „Hadd lám a sort szólt csendesen —, menázsit osztok, s rend nélkül az nem egyszerű Glédábá állt a szurtos osztag, s még édesebb lett a derű. így látom őt, és így idézem, kit nem hoz vissza már beszéd - mert nem olyan, mint.ott a képen, a rajz lefogja két kezét! Nem szobrok őrzik arca mását, hideg a kő, és oly konok Szeme mosolygó csillogását ti őrzitek, szép alkonyok. Mikor a máglya csak parázslik, zümmög a dal, már-már elül, egy könnyön átszűrt villanásig ő ül velünk a tűz körül. Hallgat, s mi némán összenézünk, tudjuk, szó nélkül Is megért, hiszen értünk élt Lenin elvtárs, értünk és minden gyermekért. Kedves gyerekek! Fejtsétek meg a versikében elrejtett találós kérdést és egy levelezőlapon küldjétek be a megfejtést. Írjátok rá a neveteket és a pontos címeteket. A helyes megfejtőket kisorsoljuk, és ha szerencsétek van, egy szép meséskönyvet nyerhettek. Az 1-es számban közölt találós kérdésre a helyes válasz: Gyertya. Meséskönyvet nyertek: Urbán Ágnes, Leles (Lelesz) 384; Bojnár Éva, Ciéov (Csicsó) 158. Nyáron bundában, télen pucéron ... mi az?
