Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-09-30 / 40. szám

я

Щ

йI

Н

М

а ъпгамбс

Kedves Olvasóink!

Egyik előző számunkban egy szomorú édesanyáról irtunk, aki több gyermeket nevelt fel, mégis egyedül maradt. Azzal fejeztük be, hogy még nem dőlt el, mi legyen a mamával, szociális otthonba kerüljön-e, vagy elvállalja-e valamelyik gyermeke. írásunkban helyet adtunk gyermekei véleményének is, hiszen éppen nekik szeretnénk segíteni jó tanácsainkkal,

A legjobb hozzászólásokat közöljük és honoráljuk. Az értékelés után pedig dijakkal jutalmazzuk a nyerteseket. Várjuk leveleiket, címünk: NO szerkesztőségé, Bratislava, Prazská 5. A borítékra ne felejtsék el ráírni ankétünk címét: Ifjú szemmel „Teher-e a mama?"

На a saját édesanyjáról kell az embernek gondoskodnia, bizonyára nem teher. De ha az anyós válik tehetetlen öreggé, aki éveken keresztül keserítette a menye életét, bizony nagy teher.

Megadok én mindent neki, amire szüksége van. Etelt, gyümölcsöt, nyalánkságot, mosok rá — pedig ez a legnagyobb, legnehezebb az egész gondoskodásban, mert már két éve teljesen tehetetlen szegény. Bánt és szégyellem magam érte, de mégsem tudok ránézni jó szívvel, szánalommal. Csak kötelességből törődöm vele. Ha vele foglalkozom, mindig eszembe jut az a sok bánat, veszekedés, ami őmiatta tette csaknem elviselhetetlenné házasságunk tíz évét. Mert semmi sem volt jo, sem takarítás, sem étel, ahogyan én csináltam. „Szegény fiát“ sajnálta, amiért elvártam tőle, hogy segítsen az otthoni munkákban. „Ki tudja, hová járok“ — gyanakodott, ha a nőszervezet gyűléseire mentem. Persze, a legjámborabb embert is meg lehet vadítani, ha állandóan Így duruzsolnak a fülébe. Eleinte tűrtem, hagytam, gondoltam, majd csak abbahagyja. De aztán megsokalltám És évekig tartott a veszekedés, rengeteg erőmbe, türelmembe került, amíg a férjem rájött, hogy saját otthonunkban mai életkörülményeinknek megfelelően kell kialakítanunk életmódunkat, szokásainkat.

Biztosan egészségesebb lennék, szívesebben emlékezhetnék vissza első tíz évünkre, ha egyedül, önállóan ilyen teher nélkül kezdhettük voína el közös életünket.

MINDIG

Már beszéltünk arról, hogy szocialista mezőgazdasági nagyüzemeink jelentős részében nincsenek olyan mértékben megoldva az ott dolgozó vagy dolgozni akaró nők problémái, mint ahogyan azt a jelenlegi lehetőségek megengednék, illetve amennyire a mezőgazdasági termelés további fejlesztése szükségszerűvé teszi. Azt is megemlítettük, hogy ez a fogyatékosság legnagyobb részben a szövetkezetek vezetőségét terheli. Ugyanis azért, hogy mezőgazdasági üzemeinkben a nők elegendő és a számukra megfelelő munkához jussanak, az üzem vezetősége tehet a legtöbbet. Mert a vezetőség választja meg a gazdálkodás formáját, módját. Rendid. 1,-ni, Komárno (Komárom)

MONDJAK MEG ÖNÖK!

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

Olvastam lapjuk 35. számában az elhagyatott édesanyáról szóló cikket, nagyon megrendítő volt. együttéreztem a nénivel az öt felnőtt gyermek elhagyott édesanyjával, őszinte leszek, egy kis bűntudatot is ébresztett bennem, mert családi helyzetünk némiben hasonlít az említetthez, de azért meg kell mondanom, hogy számunkra nagy teher a férjem édesanyja. Hat évvel ezelőtt eladta falusi házát, nem sokat kapott érte, de az összeget három felé osztotta. Egy részt a sógornőm kapott, a férjem nővére, a másik részt nekünk adta, a harmadikat pedig meghagyta magának és hozzánk költözött. Sógornőméknél három gyerek van, kétszobás lakásban laknak, tehát ott nincs hely számára a legjobb akarat mellett sem, Így hát egész természetes volt, hogy hozzánk költözik, a mi valamivel tágasabb lakásunkba, mert mi külön szobát tudtunk neki biztosítani. Férjem is dolgozik, én is, lányunk iskolába jár, Így aztán anyósom nagyon sokat van egyedül és bizony unatkozik. Igaz, hogy megfőz, mire hazajövünk, mikor együtt van a család, akkor szeretne beszélgetni velünk. Csakhogy akkor ml már fáradtak, és idegesek vagyunk, lányom tanul, vagy leckét ír, én dolgozatot javltok, vagy a másnapi előkészületemet Írom, férjemnek is mindig akad valami hivatalból hazahozott munkája, s bizony sokszor nincs időnk vagy türelmünk végighallgatni az ő piaci híreit, vagy azt, hogy mi történt a házban, mi újság a szomszédoknál. Ezért aztán állandóan megbántva érzi magát, érezteti velünk, hogy 6 a család mártírja, s a pletykát sajnos nemcsak hozza, hanem viszi is, az utóbbi időben észre vettem, hogy ismerőseink kezdenek ferde szemmel nézni ránk, s valaki már vissza is mondta, hogy az anyósom arról panaszkodik, hogy „úgy bánunk vele, mint a kutyával“. De még ez sem volna olyan nagy baj. A legnagyobb hiba ott van, gyakran okoz veszekedést, férjemet sokszor ellenem hangolja és állandóan feszült a légkör otthon, hogy már szinte félek hazamenni. Férjemet bántja ez a visszás helyzet, hiszen szereti az édesanyját és sokban igazat ad neki, de már ő is látja, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy szétessen a házasságunk. Lányunk érzékeny természetű gyermek, s bár ő az egyetlen, aki jól megfér a nagymamával, mégis nagyon rossz hatással van rá az otthon ideges légköre. Nem érti, miért bántjuk egymást, nem tudja kinek adjon igazat, csak vergődik a két véglet között. Most aztán végre sikerült mindnyájunknak megegyezni abban, hogy szerzünk az anyósomnak egy kis lakást, és amilyen hamar csak lehet, elköltözik tőlünk. Ez az egyedüli megoldás ahhoz, hogy békességben élhessünk, úgy ahogy mi szeretnénk, és hogy megmentsük házasságunkat. Igaz, hogy a világ szemében egy fokkal megint rosszabbak leszünk, mert kitesszük az „édesanyát“ a családi fészekből és sorsára hagyjuk őt. De van más megoldás? Sajnos itt csak két út van: vagy elmegy tőlünk, és egyedül fog élni, vagy velünk marad, de az tragédiához vezet elóbb-utóbb. Higyjék el, nagyon kétségbeesett vagyok, és sokszor éjszakákon át nem tudok aludni emiatt. Nagyon kérem Önöket, mondják meg, helyes e ez a megoldás, amit választottunk.

S. L.-né, Koiice (Kassa)

„A

NÉGY PÁNCÉLOS ÉS

A KUTYA"

Franciszek Pieczka a forgatás egyik szünetében

Franciszek Pieczka, A négy páncélos és a kutya című lengyel tévésorozat Gusztlikja negyvenhárom éves. Tizéves korában állt először a kamera előtt, tizenhat éves volt, amikor első Ízben lépett színpadra. A varsói színművészeti főiskola elvégzése előtt a legkülönbözőbb színészi megbízásokat kapja, színpadon és filmben egyaránt. Igazi művészi tehetsége azonban csak később bontakozott ki, szerepeit inkább jellegzetes termetéért kapta. Amikor először lépett a Nowa Huta-I színház közönsége elé, alig ismerték.

Ma ismeri mindenki — nemcsak Lengyelországban, de mindenütt, ahol a tévétársaságok bemutatták A négy páncélos és a kutya c. lengyel tévé-IDŐSZERŰ

II.

szerint olyan formát választanak, amilyennek a megszervezésére, vezetésére, irányítására tudásukból, képességeikből futja. Tőlük függ tehát elsősorban, hogy a nagyobb szakmai tudást, jobb felkészültséget, igényesebb szervezési készséget, vezetői, irányitól rátermettséget kívánó belterjes, intenzív gazdálkodást választják-e, vagy megelégszenek a fenti szempontokból kevésbé igényes külterjes gazdálkodási móddal, — a dolgozni akarók rovására. • Országos méretben mind a két változatra bőven akad példa. Vannak szövetkezetek, melyekben az egy hektárra jutó termelés értéke meghaladja a IS ezer koronát, de nem

kevés az olyan, megközelítőleg hasonló feltételek mellett gazdálkodó efsz-ek száma sem, ahol a 8000 koronát' sem érik el. Vagyis egyik mezőgazdasági üzemben az egységnyi területen kétszer annyi értéket termelnek, mint a másikban. Magától értetődő, hogy államháztartásunk számára lényegesen kedvezőbb az, ha az egységnyi területen több terményt és terméket állítunk elő. Mert annak ellenére, hogy mezőgazdaságunkban sok kiváló eredményt értünk el, még mindig nagy a behozatalunk mezőgazdasági terményekből és termékekből. Az évi átlagos behozatalunk megközelítőleg másfél millió tonna gabona, tizenegyezer tonna vaj, hetvennégyezer tonna hús, 110 ezer tonna olajos mag s még ennél is több tonna nyers növényi olaj és zsiradék. Hát ugye, ez nem kevés. £s bár igaz az, hogy a hazai zöidség- és gyümölcstermés a felvásárlás s főleg a raktározás fogyatékosságai miatt vagonszámra megy tönkre, azért az is igaz, hogy ezekből is sokkal kevesebbet termelünk, mint amennyi a szükséglet.

A behozatallal kapcsolatos számokat, mennyiségeket mindenekelőtt azért említettem, hogy lássuk; a sok kiváló eredmény mellett is mennyi minden vár még mezőgazdaságunkra. Itt mindjárt felvetődhet a kérdés, termelhetnénk-e egyáltalán annyit, hogy mezőgazdasági terményekből és termékekből ne szoruljunk behozatalra. Nos, ha az ország legeredményesebben gazdálkodó mezőgazdasági üzemeinek termelési adataiból indulunk ki, akkor egyértelműen kimondhatjuk, hogy igen, termelhetünk. De ehhez az egyszerű magyarázathoz már erősen odakívánkozik az, hogy hogyan?

Vegyük a példákat. A Topofníky-i (Nyárasd) Efsz-ben tehenenként több mint 4000 literes az évi átlagos tejhozam. Mondjuk, hogy ezt nem vehetjük alapul, mert jónéhány szövetkezetben még a kétezer literes átlagot sem érik el. Am számítsunk tehenenként csak 3000 literes országos átlagot. Lehetne? Miért ne, ha a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) járásban már évek óta 3300 literen felüli az átlag. És 3000 literes országos átlagnál már nemhogy vajbeho-