Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-09-09 / 37. szám
MÓRICZ ZSIGMOND 1879-1942 Harminc évvel ezelőtt holt meg a legnagyobb magyar realista író. Látó szemmel és szenvedélyes együttérzéssel ábrázolta a kisparasztok életét, kenyérharcukat. Apja révén ő is közülük származott. Az Újság című lapnál helyezkedett el. A lap demokratikus-liberális szelleme hatott ró és ez a hatás Adyval való barátsága révén még fokozódott. Harmincéves korában jelent meg novellákat tartalmazó első kötete, Hét krajcár címen. Sárarany c. regényének témája a magyar falu sajátos világa. írói korszakának egyik szakaszában a dzsentrik életét festi le (Kerek Ferkó, Nem élhetek muzsikaszó nélkül). A későbbiek folyamán a pusztulásba rohanó réteg életét rajzolja meg a Kivilágos-kivirradtig-ban és az Úri muriban. A Rokonok-ban önmagában tisztázza e réteg egyes képviselőihez fűződő kapcsolatát. Majd a bányászok életét dolgozza fel Jó szerencsét című művében. Az első világháborúban haditudósító, természetszerűen alakul ki háborúellenes magatartása, amely Szegény emberek című novellás kötetébeh nyer erős kifejezést. Rokonszenvez az 1918—19-es forradalommal, a Nép szava szerkesztője ebben az időben. Riportokban fejezi ki örömét a Tanácsköztársaság sikerei felett. örökszép ifjúsági regényében — az Unesco által is fordításra javasolt művében, a Légy jó mindhalálig-ban saját gyermekkori élményeit írja meg. Erdély című trilógiája távlatokban szemlélődő történelmi regény. Erős szálak fűzték a néprajzosokhoz, falukutatókhoz. Vérbeli szociológusként járt Szlovákia-szerte is a Sarlósokkal, akikkel szoros kapcsolatot tartott. Ismert művei még a Boldog ember, Életem regénye, a Betyár, Rózsa Sándor a lovát ugratja, Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét. Idősebb korában a munkásság életét dolgozta fel a Csibe-novellák-ban és az Árvácskában. Az író felelősségérzetével alkotta műveit, érzelmileg magas hőfokon, kora társadalmát bíráló szándékkal, a haladóbb eszmék megvalósításának érdekében. Sajátos egyéni stílust teremtett, egybeötvözte a hagyományos regényírást az újjal. A nagy író művei örök értékűek. — bér — vakmerő, hogy már előre felugrik a robogó villamosra, s a kocsiból hozza le a ledobott jegyet. Kátainé gyűlölködve nézi, mi történik. ö nincs benne ebben a titkos szervezetben. Csak lapos pillantással lesi a Gita mozdulatait, ahogy csak éppen rápillant a jegyre, s megmondja, ez honnan jön, meddig érvényes, lehet-e vele átszállni a ferencvárosi pályaudvar felé, s az érvényeseket azonnal szétosztja, s azzal a szerencsések már repülnek is a jó kocsi után, és nyugodt lélekkel spórolják meg az utat a Kiserdőig. — Majd be fogják egyszer magát csukni, de meg is érdemli — sziszegi gyűlölettel Kátainé. — Csak ne irigykedjék már annyit — mondja komolyan Gitka —, mert megeszi az epe. — Igen — liheg az asszony, hogy a fején libeg a kötött, olcsó harasztsapka, amely olyan, amilyet a kisgyermekek viselnek, bojt van a hegyin —, szép dolgokra tanítja a fiatalokat! Maga a fő ebben mindig! — Menjen már haza, mert éhesek a gyerekek. — Hanem szólok a rendőrnek. — Magától kitelik — s újabb jegyeket vizsgál át és oszt szét a lány. De az asszony eszeveszetten darál, habzik a szája a dühtől és az irigységtől. Itt mindenkinek jut egy jegy, csak neki nem, mert 6 nincs benne a komplottban, mert ő mindig becsületes, és nem tenne a világért sem olyat, ami törvényellenes. De a kiserdeieknek csak egy törvényük van: ami a verebeké, akik rászállnak a lehullott élelemre, akár-A nagy bálteremben kétszáznegyven nő. Szőkék, barnák, alacsonyak, magasak, fiatalok és öregek. Kétszáznegyven nő között minden akad. A másik teremben, a tükrösben is van még száz darab nő. És ehhez a sok nőhöz összesen tíztizenkét táncos. — Azért meg tudnak azok bennünket táncoltatni, a fene a bokájukat — morog Kátainé, aki nem vesz részt a szomszéd nők csacsogásában, csak ha valami epés és kelletlen dolgot mondhat. — Kiserdeiek nem ijednek meg a maguk árnyékától — kiált felé egy lány, a Gitka. — Azok nem — morog Kátainé —, ha egyre tizenkét legény volna, akkor se. A nők hirtelen elhallgatnak, mert közeledik a mérnök. És a mérnöknek, aki rózsás képű, kedves kis fiatalember, nagy respektusa van: ő fizet. A mérnökkel két úr jön, vendégek, akik csak megnézik a különös bált. A nők alig pillantanak fel, el van varázsolva a szemük, soha nem pillant egyik sem se jobbra, se balra, egy helyre néznek, s felőlük akármi történhetik, őket nem érdekli semmi, csak odanéznek, ahol az ujjuk játszik. Az egyik vendég úr veszi magának azt a bátorságot, s olyanokat kezd mondani, hogy: — Ennyi angyal egy rakáson. Meg azt hogy: — Jól lehet itt legénykedni... Az a kis szőke... Ez a kis barna ... A nők azonban el sem mosolyodnak, halálos komolyan néznek az ujjaikra, akik szorgalmasan és egy pillanatot el nem veszítve dolgoznak. Borsót szemelnek.1 A mérnök felvilágosításából egyegy szó megcsapja őket is, különben alig tudnak valamit arról, hogy mi is ez az üzem, amelyben részt vesznek. — A holland társaság rájött, hogy Magyarország a legjobb magtermő föld. Különösen a borsó minőségben terem meg. ötszáz vagon borsót szállítanak ki az országból, ezt mind itt termelik. Különösen Borsod sík vidéke nagyszerű talaj a borsónak. Kilencven százaléknál magasabb a csíraképessége, s ezt sehol a világon nem lehet elérni. — De azt se, hogy ennyi szép lány jöjjön össze válogatni — szólt az egyik vendég. A mérnök ugyanolyan komolyan veszi a dolgot, mint a nők, nem reagál a vicces közbeszólásokra, folytatja a szaksierű előadását. — Itt válogatjuk át és készítjük elő a föld minden részébe való szétosztásra. Mag lesz belőle. Apró zsákocskába és papírzacskóba fogják majd elosztani, és úgy árusítják majd Kínában és Afrikában, Ausztráliában, szóval az egész föld hátán. Mi itt csak selejtezzük, a hibás, fejletlen, barna és rossz szemeket szemeljük ki, és egységes príma minőségben szállítjuk ki külföldre a cégnek. A magyar gazdának ez is haszon, mert egy hold földön megterem tizenkét mázsa, kapnak érte mázsánként tizenhat pengőt, tehát egy hold föld behoz a gazdának 100 pengőt, holott ha búzát termel, kap nyolc mázsát, és kap érte hét pengőt, vagyis ötvenhat pengőt. És mit kapnak ezek a szépségek? Ezzel a zsebébe nyúl az idegen úr s kivesz egy nagyobb csomag köhögés elleni cukrot. Vannak itt kiserdeiek? Vannak bizony, vagyunk — felel Gitka. — Hát ezt a kiserdeieknek. A lány elkapja a csomag cukrot, s körülpillant: — Kiserdeiek Minden második, harmadik nő felpillant. Gitka egyesével dobja a cukrot, elkapják. Kátainé nem néz oda. A szem cukor az asztalára pattan, s elugrik. Utána se néz. Dolgozik. Este háromnegyed hétkor van vége a munkának. Akkor villámgyorsan hozzáfognak öltözködni, mert a boltok csak hétig vannak nyitva, s még vásárolni is kell a legtöbbnek valamit, hogy vacsoráravalót vigyen haza. Mikor Kátainé a posztószélből készült szatyorjával a Boráros térre ér, szép őszi este van. A nap még vörös fényeket hagyott az égen, de a sárga villanyfény megeszi az ég színét, s tarka félhomályba borítja az utcát. A villamosok csilingelve jönnek, mennek. Itt tömérdek kocsi fut be. Itt van a legtöbbnek a végállomása és átszállók különböző irányba. Gitka ott áll a Széchényi-kávéház előtti megállónál, kis svájci sapka van a fején, az alól kiborulnak rövid aranybarna fürtjei. Komolyan áll, és mint valami ellenőr, megvizsgálja a jegyeket, amit apró, siheder lányok hordanak hozzá. A suhanc lányok frissek, mint a verebek, s felcsipegetik a földről az eldobott villamosjegyeket. Ezt nagy művészettel kell csinálni, mert a rendőr ott áll az úttest közepén, s csak akkor lehet felkapni a jegyeket, ha a villamos eltakarja a rendőrt. Némelyik süldő lány olyan honnan került is az utcára, és felcsipegetik, amit jónak találnak a maguk számára. Most hirtelen a verebek felrajzanak, egy pillanat alatt elszállnak, s nem marad a megállónál senki, csak az asszony, a lány, meg két fiatál fiú, kik Gitkát lesik éhes szemekkel. A rendőr méltósággal lép oda. - Mit ácsorognak itt? A fiúk harciasán néznek rá. Bátrak, mert nincs a kezükben egyetlen jegyecske sem. — Maga is felvett egy jegyet a földről — mondja a rendőr, és szinte belepirul az izgalomba, hogyan bizonyítja rájuk. — Én ugyan nem, nekem nincs rá szükségem —. szól a fiú, s előveszi az arcképes igazolványát, s odatartja a rendőr szeme elé.
