Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-09-09 / 37. szám
Maga Kiserdőn lakik? — Dehogy lakok, a Lónyai utcában lakok. — Akkor mit ácsorog itt? Beviszem az őrszobára! Vihet, biztos úr, úgyis elereszt, minek vinne? A rendőr tehetetlenül néz körül. Már üres az egész környék, de 6 tudja, hogy ha eilép innen, újra megtelik a sarok. Nem lehet egy pillanatban mindenütt. Nem lehet száz szeme és kétszáz karja, hogy fülön csipje ezeket a szarkákat. A lányra néz, aki úgy áll, mint egy angyal. Egy kis pillanatra mintha meg is akadna a szeme a csinos lányon, akiből sugárzik a lányság, bár ő nem törődik azzal, ha ő rajtacsípi egyszer, úgy beviszi, mint a többi rongyot. Most megjelenik egy magas, erős fiatalember, odalép Gitához, és gyalog befordulnak a Mester utcába. Eltűnnek. Kátainé is átmegy a másik megállóhoz, és a legelső 22-essel rhegy hazafelé. A ferencvárosi pályaudvarnál lekászálódik a villamosról, és a végállomáson befordul a kiserdei telepre. Nehezen cipeli magát és nagyon rosszkedvvel. Mellette fiatal lányok ugrálnak le és tűnnek el. mint kis állatok vagy szökdécselő madárkák. Irigyli a fiatalságukat és vidámságukat. Hogy lehet valaki ezen a haláltelepen fiatal és vidám? A bódéváros keskeny sikátorain kocog előre, itt kell neki végigmenni mindennap, mert a telep legutolsó sarkában lakik. A telep a legcsodálatosabb világ a világon. Csupa bódé, bódé után. Akkora deszkavityillók, mint egy falusi mellékhelyiség a házak mögött. Liceumkerítése van valamennyinek, tehát azért egy kis rend van a telepen. Az utcácskák, gyalogösvények a liceumkerítések között sarkosan kanyarognak. A bódék százával sorakoznak, ezrével. Némelyikben világos van, a pici ablakokon kiszűrődik a petróleumlámpa fénye, ezek a gazdagok. Mert a legtöbb ablakban semmi világosság, legfeljebb, ha a tüzelő még fénylik itt-ott. Az anyák későn jönnek a munkahelyekről. s most ütik össze a kis vacsorát az otthon maradt gyerekeknek. Mert gyerek van itt elég. Minden háznál kettő-három, de sok helyen hat, nyolc is. Neki még bódéja sincs. Egy özvegyasszony vette be magához, aki nagyon öreg, és az öreg ura most halt meg nemrégen, és mivel egy vidékről valók, felvette lakónak, hogy ne legyen magában. Áthalad a templom mellett. A templom is olyan, mint a bódék, az is összeszedett, hitvány deszkából van építve. Az isten háza is csak olyan, mint a hívek hajléka. Így is illik. Mikor az ezres számú bódékhoz ér, meglátja, hogy a lány szintén ott van. Persze rövidebb úton jöttek és fiatal lábakon. Megelőzték őt, aki tizenhat fillért fizetett a villamoson. Ahogy a maga bódéjához ér, a két kisgyereke ott áll a szabadban, és játszik. — Édesanyám! — kiáltják sivítva, és a szoknyájába kapaszkodnak. ~r Hozott vacsorát? Hosszkedvvel rázza le magáról ~ kicsiket. — Né rángassatok! Majd esztek, ha lesz mit. Az öregasszony a bódé ajtajában áll. Töpörödött kis teremtés. Fogatlan és selypít az öregségtől. Csak éppen biccentéssel köszön neki. Bemegy a sötétbe. Nincs se lámpa, se tűz, nincs petróleum, nincs tüzelő. Kibontja a szatyrot a sötétben, és kenyeret vesz elő, tör belőle a gyerekeknek, és egyegy szafaládét ad a kis kezükbe. A gyerekei boldogan sikoltának. — Szafalódé, szafaládé! ő is leül. Sötétben is ismeri a helyet, ö is hozzáfog könnyes szemmel rágni a maga porcióját. Az öregasszony az ágyához totyog. Látja, hogy neki nem hozott semmit, nem szól rá, nem panaszkodik, csak kezdi vackolni az ágyát. Két ágy van a szobában, a szemük lassan megszokja a sötétet, az ablakocska kissé derengő fényt ereszt be. — Nem tojt a tyúkocska — motyogja az öregasszony. — Azt mondják, már nem is fog tojni a télen. Nincs kedve rá válaszolni. A kezében elkezd sütni, égetni a szafaládé. — Nem adtak a jövő hétre cédulát — mondja a kis öregasszony —, nem adtak. Egy hónapban már azután csak két hétig fognak adni. Már nem lehet mást kapni, csak a templomnál 2upát. Reggel zupa, délben zupa, este zupa. Hirtelen nem megy le több falat a torkán. Mérgesen, mintha egy dühös kutyát akarna megszelídíteni, odanyomja a negyed szafaládéját, ami még megvan, s egy darabka kenyeret az öregasszony markába, s azt mondja: Egye meg! Az öregasszony egy pillanatig meglepetve hallgat. Akkor rögtön hozzáfog majszolni, mint a gyerekek, aki már megtanulták, hogy Sokáig kell enni a jó húst, a jó lókolbászt, hogy sokáig élvezzék a mennyei jó ízt. Csak mikor már sokáig szopogatja fogatlan szájával, akkor mondja: Kátainé, maga is megtanulja azért — Mit tanulok én meg? — hördül fel az asszony. — A kiserdei jóságot — mondja az öregasszony, és a sötétben a szeméből könnyek kezdenek szivárogni. (Részlet) Mese Hol volt, hol nem volt: A körtefán ülő beteg cinkéről szól a csodálatos mese. Hol volt, hol nem vo[t: Két csodálkozó mogyoró csillog Editke szeme. Hol volt, hol nem volt: A pillák kicsi harangok, csendülve lekoccannak. Hol volt, hol nem volt: Már alszik, alszik Editke, s álmában óriássá nő a körtefa s a pici cinke. TÍZ KUTYUS A tíz kutyus be egyformái Gazdájuknak volt rá gondja, hogy megtudjuk, melyik — másik: színes mellényükről látszik. Ez az ismertetője!, de aki most jól figyel, észreveszi: két kutya teljességgel egyforma. Kedves Gyerekek! Keressétek meg а képen, melyik a két egyforma kutyus. Ezt küldjétek be megfejtésként. Címünk; Nő szerkesztősége, Bratislava, Praüská 5. Gyermekeknek. Lapunk 32. számában közölt rejtvény megfejtésére ezúttal is sok jó válasz érkezett. A következő pajtásoknak küldünk jutalomtárgyat: Zlaty Julianna, Vléany (Vágfarkasd), Bodnár Márta, 2eliezovce (Zselíz), Sváb Katalin. Ver. RaSkovce (Nagyráska). TÓTH ELEMÉR VERSEI Szeptember — Szeptember, szeptember, mi van a kertedben? — Alma, szilva, szőlő, dió, s három füttyös kedvű rigó. Mit csinál az alma? — Nevet, ha érte nyúl Peti marka. Hát a szilva? — Röpülni tanul. Köténykéjét tartja elé a kis Katinka. És a szőlő? ■ Arra vigyáz a kerülő. Hát a három füttyös rigó? — Kacag, mert Pistinek fejére koppant egy dió. SZERGEJ MIHALKOV A FELFUVALKODOTT A Kakas felröppent a kerítésre és gőgösen felszegte a fejét. — Talán a kék eget csodálja? — kérdezte tőle a Kacsa. — Ugyan, mit érdekel engem az ég! — felelte a Kakas, és még magasabbra emelte a fejét. — Az egész semmi, csak egy csillagokkal tele tömött buta ár, hogy alig bírsz átver gödri i rajta! A nappal és az éjszaka unalmas váltakozása! 0, micsoda méreg . . . — Bocsánat, én nem tudtam, hogy ön ilyen fennkölt, hogy ilyen különös gondolatai vannak! — kiáltott fel a Kacsa. — Kiterjesztem a szárnyamat — folytatta a Kakas —, és magasabbra szállók, mint az ég, összekukorékolok minden égitestet, és aztán meg nem értve, de büszkén, belevetem magam a mélységes mély kék tengerbe és .. . beleölöm magam! Itt a Kakasunk megszédült. Elvesztette az egyensúlyát és a kerítésről pontosan egy pocsolya kellős közepébe pottyant. — Öl — ijedt meg a Kacsa. — Már bele is akarja magát ölni? — Igen, beleölöm! — vetette oda dühösen a Kakas és megpillantva egy éppen arra csúszó gilisztát, hamm, bekapta. Egészen úgy, mint más közönséges kakasok. fordító a
