Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-09-02 / 36. szám
KRÓNIKA A cóstkovicei (Trencíni járás) 18 hektárnyi komlóültetvényen beérett a termés. A komlószedésben a StaráTurá-i diákok is segédkeztek a helybeli szövetkezeteseknek. I KEDVES OLVASÓINK! Már most biztosítsák lapunk következő számát, amelyben egy új, érdekes és hasznos, hosszabb lejáratú versenyt hirdetünk. Lapunk 37. számában közöljük új versenyünk feltételeit. A résztvevőknek ötezer korona értékben dijakat és jutalmakat osztunk majd ki. Dolgozó nők és háziasszonyok, nöszövetségi- és Iskolai szakkörök, fiatalok és öregek számára egyaránt új versenyzési lehetőség. Verseny, amelyben mindannyian csak nyerhetünk! Ne felejtse el megvásárolni lapunk következő számát! Címlapunkon: Ш Jó munkát, jó tanulást az új tanévben I Huszár Tibor felvétele Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasagunk elnöke, a prágai Várban fogadta Ivan Ivanovics Tyeniscsev vezérőrnagyot, a Szovjetunió Hősét. A lengyel diákszövetség különböző tudományos területeket felölelő kutatási programot dolgozott ki — amelyben egyébként az összes lengyel főiskolák hallgatói Is részt vesznek - „Lengyelországnak szolgálunk" címmel. Az akcióba 125 ezer főiskolai hallgató kapcsolódott be az ország minden részéből. Felvételünkön a ljubljanai, orvosi kar diákjai az ottani vajdaság Puchaczóv falujában vége/ nek gyermekegészségügyi felmérést^*®***" TM Az idei iskolaév kezdetén a szlovákiai építőmunkásoknak a terv szerint 101 iskolaépületet kellett átadniuk. Ezek közé tartozik a Bratislava-Raía-i „Barónka" negyedben az új 25 tantermes Iskolaépület. Hogy időben elkészült, abban a nemzetközi ifjúsági brigádnak Is érdeme Van. Szovjet, NDK- bell és persze hazai diákok is részt vettek TM építkezésben. Riga óvárosában nemrég leplezték le a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcosainak emlékművét. Mint Ismeretes, hazánkba látogatott Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Felvételünkön Piotr jaroszewicz és dr. tubomlr Strougal szövetségi miniszterelnök, amint a tárgyalások eredményét összefoglaló okmányt aláírják. A csehszlovák kerékpárosok, akik részt vesznek az idei müncheni olimpián, Иуев^Шашао! módon álltak a fényképezőgép lencséié elé Balról jobbra: M. Zyka, Z. Dohnál és M. Puzrla A Volga menti Kazan у közelében levő ifjúsági nyári táborban mintegy 3 ezer fiatal — szovjet és külföldi — töltötte ez Idei szabadságát. A képen látható, hogy milyen kellemesen otthonos ez az Ifjúsági üdülő. Nem is csoda, hogyha egy icipicit Irigyeljük;; ezeket a szerencsés fiatalokat Mária Némethová, talajtornász már a harmadik oKm'plén képviseli hazánkat. Felvételünkön a müncheni olimpiai stadionban gyakorol. A Szlovákiái Nöszövetség hetilapja - Főszerkesztő: Harasztiné Mészáros Erzsébet - Főszerkesztőhelyettes: Jandóné Hegedűs Magda - Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarína - Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB 2ivena kiadóvállalata Bratislava, Nálepkova 15 - Szerkesztőség: Bratislava, Praíská 5 - Telefon: főszerkesztő: 468-21, szerkesztőség: 475-00 - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata - Megrendelhető bármely postahivatalban vagy a kézbesítőnél - Előfizetési díj negyedévre 23,40 korona - A külföldi megrendeléseket a Posta Központi Sajtókiviteli Szolgálata - PNS, Üstredná expedicia tlaíe, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. intézi el — Magyarországon terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József-nódor tér 1.) - Előfizetési díj egyéniévi 180,- Ft, közületi: 220,- Ft. Csekkszámlaszóm: MNB. 215-96162.