Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-08-26 / 35. szám
FRAÜO KRÁÉ KÉRÉS Ha az éj kelyhe elnyeli törékeny árnyam, s elsorvad majd a testem is emésztő lázban. vigyázzatok, barátaim, fáklyánkra: el nem alhat, s köszöntsétek helyettem is, ha felvirrad a nagy nap. VLADIMIR REISEL A felkelésből Z POVSTANIA A nyárfa alatt búcsúzlcodtali s a fiú elment. Ö várja most is. Arca ráncos, de csak nem fárad el szerelme. Fordította: Fügedi Elek S vár a fiú is, mosolyogva, fiatalon ma is, golyóval a szivében, Demény Ottó fordítása CTIBOR STITNICKY ŐRSÉGBEN Na stojke Negyvenkét pipacs virít, mind pirosak, negyvenkét szépszál partizán legény, nehéz álmukat egymagámban őrzöm. Mint fényességes fáklyák, úgy lobognak, szurokfáklyák egy ünnep reggelén, hogy fényesség virradjon föl a földön. JÁN PONICAN VALLOMÁS Dav, milujem Ta A hegy mögött a nap, ha felragyog áradnak akkor, mint a tengerek, mint tengere az öklöknek, a vérnek. S olyanok lesznek, mint a farkasok, és lesznek, mint a márványon a seb, és lesznek, mint az acél, mint a méreg. Majd, ha a bosszú-máglyák fellobognak az új királyok tűzgyújtó kezén, és szabaddá lesz mindenki a földön. Negyvenkét pipacs virít, mind pirosak, negyvenkét szépszál partizán legény, nehéz álmukat egymagámban őrzöm. Magányos pajzsán szétvetem karom — ziháló mellem mélyen megremeg s robajló hangon felkiáltok: Szeretlek, emberi közösség! Szeretlek: mert hiszem ötvözete vagy hozzám hasonló atomok millióinak mert hiszem hajléktalan vagy — (s otthon vagy mindenütt hol csíra ütközik) mert hiszem minden vágyad és szenvedélyed, bajod, örömed s bánatod hű hordozója lehetek, parányod — mert hiszem ... ' — Nem tudom: miért? ... Szeretlek, emberi közösség! Hajtsd ide fejed, a millió fejet — Takard ki szíved, a millió szívet beteg vagy, tudom ... Fekete lapját életednek, ó, az emberiség történetéből ismerem Tudom: 1922 tarkódat sziklaóriások, piramisok terhe nyomasztja • Tudom: szivárog még sebed, királyok-császárok jutalma Dudás Kálmán fordítása a munkádért, kényszerszolgálat busás bére Tárd fel előttem beteg testedet, tömeg: átfogom, mint az orvos ... beborítom az áldozatos munka utifüvével s gyógyítom lelkedet dalaim vérhullató fecskefüvével Szívesen... csak egy szó ... egy mozdulat és vérem üdítő illatát a halál kelyhében nyújtom Neked — hogy meggyógyulj* — hogy erőidet az egészség mosolyával koszorúzd Szívesen ... csak egy szó . .. egy mozdulat ILjA EHRENBURG 1891-1967 öt éve holt meg a világszerte ismert szovjet író és publicisto. Az író felelősségérzetével és az újságíró elkötelezettségével irtó műveit, szellemi erjesztőnek szánva. Az 1905-ös oroszországi forradalom után bebörtönözték, onnan megszökve, Párizsba emigrált. Bekapcsolódott a kor kulturális szellemi áramlatába, de bírálta a kapitalista világot. Az első világháborúban haditudósító, visszatér a Szovjetunióba, majd ismét Párizsban él. Ekkor írta többek között Jeanne szerelme, Jurio Jurenito, Európa pusztulása című műveit. A 30-as években ismét itthon élt. Az értelmiség problémáit dolgozta fel A temetés második napja című művében. A spanyol polgárháborúban is haditudósító, ennek következményeként a béke erőteljes szószólójává válik egész életére. A második világháborúban ismét haditudósító. 3000 cikke lát napvilágot. További műveiben a kor politikai és társadalmi kérdéseivel foglalkozik. Párizs bukása, Vihar, majd a Kilencedik hullám c. műveinek is ez a témája. Tevékenyen bekapcsolódik a világbéke-mozgalomba. Harcos kiállásáért Nemzetközi Lenin-Békedíjjal tüntették ki. Emberek, évek, életem című köteteiben visszaemlékezéseit írta meg. Publicisztikájában sokat foglalkozik a szocialista és a nyugati kultúra kapcsolataival. Markáns íróegyéniségének szellemi öröksége műveiben él tovább. (bér) Sembat és Szergej valahogy egyszerre összebarátkoztak. Szergej szétvetett lábbal ült a neki túlságosan alacsony faszéken és ha egy kép különösen megtetszett, csak némán mosolygott rá. Sembat faggatta, milyen az orosz táj. Szergej mesélni kezdett a sztyeppékról, az erdőkről. — Nálunk a természet nem ecset alá kívánkozik, inkább dalba, — elfolyó és mint a zene, megfoghatatlan. Elnézem és mintha semmi se volna ott, mikor hirtelen előtör a napfény a felhők mögül és besugarazza a mező egyik felét; vagy egy kislány ballag át a dűlőn, vagy vihar közeledtétől feketedik el minden — és milyen szépség ez! Hát a hófúvás! Vagy a csönd, — hiszen ez is muzsika! ... — Ahogy magát nézem, — mondta Sembat, — folyton azon töprengek, miért olyan nehéz magát lefesteni? Most aztán megtudtam: a maga arca olyan, mint az orosz táj, mindig változó és én nem a formát látom, hanem a kifejezést... Kutyául nehéz lesz magát lefesteni; pedig nagyon szeretném... Sokáig marad még Párizsban? Szergej nem ért rá válaszolni, mert kopogtak. Mado volt. Csodálkozva kérdezte: — Sembat, magának vendége van? Szergejt szívélyesen, de tartózkodva köszöntötte. Eleinte Szergej is zavarban volt. Az első percek bizonytalanságának elmúltával élénk beszélgetés indult meg. Hogy mi minden szőnyegre nem került! A bretagne-i vásárok és Oroszországnak csendes folyói, amelyeken óriási fatörzseket úsztatnak, Ronsard kesernyésen bús szonettjei, az édes borok, melyeknek utóíze keserű, meg hogy a franciák azt mondják az ittasságában elszontyolodott emberről, hogy „szomorú a bora“, no és az északi fehér éjszakák is... — Olyan helyen szeretnék élni — mondta Mado. — Ott aztán lehet álmodozni... Miért néz így rám? Tudom, hogy maguknál mindenki dolgozik. Én is dolgoznék — nappal De éjszaka ... Gyönyörű lehet az — olyannak látni a világot, amilyen nappal nem lehet. A fehér éjszakákon biztosan minden más — a házak is, az ég is, az emberek is. — Igen, de a tél! Akkor egész napokon át sötét van. — Nem baj az, — boldogság lehet, ha csak egy óráig is más világban élni Maga abban él, amikor dolgozik mondta Sembat. — Micsoda festő vagyok én? Tanulólány. Még tíz év múlva is a kezdet kezdetén leszek. Pedig én most, most mindjárt szeretnék valamit alkotni, ami az enyém, még ha törékeny semmiség is, de olyan, amibe mindent beleadhatok ... Sembat álmélkodva nézett a leányra. Ilyennek ismerte a leányt, emlékezett iskoléskori szertelenségeire is. Egyszer ezt a témát kapták a kislányok „A kötelességérzet Corneille műveiben“. Mado leírt egy csillagot, amely a szerelmes csillagász láttán elájult, aztán uszályos báli ruhát csináltattak neki, mert abban szebben lehet elájulni, de a szabónő hiába kereste, a csillagból aranypor lett és csak a csillagász emlékezett rá, hogy az égen üstökös futott át........Micsoda hülyeség!“ — mérgelődött a tanár. Mado megmagyarázta a dolgozatát: „Corneille-nél olvastam a hulló csillagról“ ... Tizenegy év múlt el azóta, de Mado ma is ugyanaz, ugyanolyan... Mezei virágcsokor állt vázában az asztalon.- Maguknál is van „férfihűség“ ? kérdezte Mado. — Természetesen: „szeret — nem szeret — szívéhez szorít — pokolba küld“. — Ez szebb, mint nálunk. A francia lányok megpróbálnak alkudozni a szívvel: „szeret — kicsit — nagyon — őrülten“. „Kicsit“ ... Szerintem kkor már jobb, ha „pokolba küld“.
