Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-08-26 / 35. szám

I ■ I 1 ■ ■■■■ ■■■■■■■ г ■I ■ Ш ■ Ш ШШ ш ш mß Яш Ш Törőcsik Mari, aki a Legjobb női alakítás díját kapta es I erenőzi István, a Holt vidék c. magyar versenyfilm amelyet ugyancsak díjjal jutalmaztak — főszereplői Park szálló előtt. A mai Lengyelország ifjúságának egyik problémáját veti fel forgatókönyvében Jer­zy Szkolimowski. A „Veszélyes útszakasz“ c, filmet Jan Lomnieki, a már nemzetközi hír­nevű rendező realizálta Jan Englert (Marek) és Barbara Szoltysziko­­wa (Halina) fiatal szí­nészekkel a főszerep­ben. A felvétel Jerzy Szkolimowszki forgató­könyvírót ábrázolja egy megbeszélésen. A szovjet Danyiil Hrabovickij, a fesztivál Kristály-glóbusz díját el­nyert „A tűz megszelídítése“ című kétrészes filmeposz rendezőjének nevét már Csuhraj „Tiszta ég" című, az 1961. évi Moszkvai Nemzet­közi Filmfesztiválon díjnyertes filmje forgatókönyvírójaként meg­jegyeztük. Rendezői debütje ismét nemzetközi sikert hozott, mivel nemcsak a fő rakétakonstruktőr, Andrej Baskircev életét és szenve­délyes, áldozatos munkásságát elevenítette fel filmszerűen és izgal­masan, de bravúros kamerával sikerült a szovjet űrkutatás világ­­elsőségét dokumentáló anyagot is beépítenie a filmbe. Felvételünk Kirill Lavrovot és Ada Rogovcevát ábrázolja a film egyik jeleneté­ben. együttműkö4ésre lesz szükség a többi tömegszervezettel. Albert Kosík mérnök, a szövetkezet elnöke teljes támogatásáról biztosította a nőszervezet vezetőségét. Az első ered­mények: szocialista kötelezettségválla­lás az életkörnyezet szépítésével kap­csolatban, balatoni kirándulás stb. — arról tanúskodik, hogy a nőszövetség a jövőben fontos szerepet tölthet be a szövetkezet politikai, gazdasági és kul­turális életének szervezésében. Sz. S. SZOMJAS MOTOROK ITATÖJA Naponta látom,'munkába menet, — munkából jövet, amint Görcsös Magda Túrna nad Bodvou (Torna) Benzinol Üzemanyagtöltő állomásánál szélben, esőben vagy kánikulában szorgalma­san .itatja“ a motoros járműveket. Amikor a munkájáról érdeklődöm, elmondja, hogy nyolc éve dolgozik itt és nagyon szereti ezt a foglalkozást. Ha valaki azt hinné, hogy az itt dol­gozók kötelessége csak a tankolásból áll, téved. Felvilágosításra és segítség­­nyújtásra nagy szükségük van a bél­és külföldi turistáknak, akik főleg a nyári idényben vetődnek ide szép számmal, mivel a magyar határállo­más csak két kilométerre van a ben­­zinkúttól. Az új autótulajdonosok is gyakran kérnek tanácsot az autótisztí­tó és konzerválószerek használatát ille­tően. Görcsös Magda naponta 180 — 250 járművet lát el üzemanyaggal és nagyon szükségesnek tartja egy újabb tartály beépítését, ami lehetővé tenné szuperbenzin árusítását is. Az épülő cementgyár és a Keletszlovákiai Vas­mű, továbbá a Tranzit-gázvezeték erre húzódó vonala is sürgeti ennek az óhajnak a megvalósítását. A Benzinol szorgalmas dolgozója tizennégy éve vezet autót és tapasztalt sofőrként is útbaigazítást ad a turis­táknak. Farkas Rózsa (Tibor Borsky felvételei) Csak azokat a hibákat távolitjuk el minél előbb, melyek a többi részeket gátolják a fejlődésben. A feltűnő rendellenességeket — ha a szülők idejében elhozzák gyermeküket — igyekszünk még az iskolás kor előtt eltávolítani vagy helyrehozni, hogy a gyermeknek az iskolában ne legyen kisebbségi érzése, ne szenvedjen társai csipkelődésétől. MILYEN VELESZÜLETETT RENDELLENES­SÉGEK FORDULNAK ELŐ AZ ALSÓ VÉG­TAGOKON? — Az alsó végtagokon a leggyakoribb az ujjak összenövése, hiányos ujjperecek vagy ujjak, illetve az ujjak nélküli lábfej. Ezeket a hibákat is eredményesen tudjuk korrigálni. Tájékoztatásképpen azt is elmondanám, hogy klinikánkon a külső nemi szervek rend­ellenességeivel is foglalkozunk. Az ilyen baj többnyire a fiúkat sújtja, mégpedig több­nyire a hypospádia, a húgycső kivezető ré­szének a teljes vagy részleges hiánya és a görbe hímvessző a probléma, míg a lányo­kon előforduló tünetek, hogy a hüvely vagy a méh nincs kifejlődve. A hypospádiás fiú­kat két-négyéves korukban operáljuk meg először. Ekkor a hímvessző kiegyenesitését végezzük el, majd később, körülbelül öt-hat­éves korukban képezzük a hiányzó húgy­­csövet és varrjuk össze az eredetivel. ÉS A LÁNYOKNÁL — A hüvelymütétet a lányoknál a serdü­lés befejeződése után vagyis már a felnőtt­korban végezzük el. (folytatjuk) а G. RUSNAKOVA R ólunk van szó Klara Zetkin II. Klara Zetkin a munkásnők gazdasági és politi­kai egyenjogúságáért és nemzetközi egyesüléséért vívott történelmi harcát а II. Internacionálé alkotmányozó kongresszusán (Párizs, 1889) kezdte meg. Itt, ezen a fórumon lépett föl először nyil­vánosan referátumával a nők helyzetéről a kapi­talista társadalomban, azzal a végső kicsengés­sel, hogy ez a helyzet feltétlenül megköveteli egy női proletárszervezet megalakítását. Beszá­molójában külön hangsúlyozta, hogy a proletár­asszonyok harcénak sikerét csak azzal lehet biz­tosítani, ha ez a küzdelem szerves részévé válik az egész proletariátus szocializmusért vívott küz­delmének. Klara Zetkin sohasem választotta kü­lön a proletárasszonyok harcát az egész proleta­riátus küzdelmétől. Tudta, hogy a kapitalizmus veresége az egész munkásosztály — támogatva a dolgozók egyéb rétegeitől — közös műve kell hogy legyen. Később, évek múlva ezekről a kér­désekről gyakorta vitatkozott Leninnel, aki szintén nagy jelentőséget tulajdonított a nő­mozgalomnak, mint a munkásosztály tömeges megmozdulása nagyon fontos részének. Lenin nemegyszer hangsúlyozta, hogy a nők meg­mozdulása nélkül nem is jöhet létre egyetlen igazi tömegmozgalom sem. A nőszervezetek megalakulása, a munkás­asszonyok nemzetközi egységének létrejötte vol­taképpen Klara Zetkin érdeme. Saját kezdemé­nyezésére 1907-ben összehívta a nők első nem­zetközi konferenciáját, — tekintet nélkül a meg­hívottak nemzetiségére, vallására, fajára. Ebből az alkalomból megalapította a Nemzetközi Női Titkárságot, amelynek a titkára természetesen ő lett. Három évvel később, 1910-ben Koppen­hágába összehívta a Szocialista Nők Nemzetközi Kongresszusát. Ezen a kongresszuson a küldöttek az ő javaslatára határozatba foglalták, hogy március 8-a a nők harcának napja lesz. A hatá­rozat kimondja, hogy ezen a napon a nők világ­szerte rendezzenek tüntetéseket, megemlékezésül és a 40 000 New York-i varrodai munkásnő nagy­szabású sztrájkjának tiszteletére. Tehát így s ekkor született meg Március 8-a, a nemzetközi nőnap... Klara Zetkin ezekben az években szerkesztette a „Gleichheit“ (Egyenlőség) című, szociáldemok­rata, kifejezetten női folyóiratot. Kitűnő újságíró volt, a folyóiratnak mind szakmai, mind politikai színvonala figyelemreméltóan magas volt. Újság­jának hasábjain Klaranak alkalma volt széles­körű, mindenre.kiterjedő harcot folytatnia cél­kitűzéseiért. Annak ellenére, hogy forradalmi működése miatt Németországból kiutasították, élénk kapcsolatot tartott fenn a német munkás­­mozgalommal, s ez vissza is tükröződött nagy népszerűségén a német proletariátus köreiben. Mint a német szociáldemokrata párt tagja, — amely párt képezte tulajdonképpen а II. Inter­­nacionálé magvát, s amely igen nagy hatással volt, nemzetközi viszonylatban is, az első világ­háború előtt a munkásmozgalomra, Klara Zetkin — Kosa Luxemburg, Karl Liebknecht és Franz Wehring mellett a munkásság legjelentősebb ve­zető egyéniségei közé tartozott. Egyike volt azok­nak, akik nem rejtették véka alá határozott há­borúellenes állásfoglalásukat, sőt 1912-ben а II. Internacionálé baseli kongresszusán forradalmi harcra hívta fel a munkásságot az imperialista háború ellen. Háborúellenes állásfoglalását 1914- ben sem adta föl, akkor, amikor a szociáldemok­rácia vezérei a háborús hitel mellett szavaztak, és Rosa Luxemburggal meg Kari Liebknechttel éles oppozícióba helyezkedett a párt vezetőségé­vel szemben. Klara Zetkin a háborús évek alatt egy pillanatra sem hagyott föl agitációjával, sőt már a háború első évében Bernbe nemzetközi női konferenciát hívott össze, amelynek az lett volna a feladata, hogy nemzetközi platformon megszervezze a nők háborúellenes agitációját. Háborúellenes tevékenysége Klárát börtönbe is juttatta, ami persze nem törte meg kivételes akaraterejét, erős szellemét. Óriási elméleti fel­­készültsége, nem csekély gyakorlati tapasztalatai révén messze túllátott a börtön falán — és to­vább hitt harcának igazában és győzelmében. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents