Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-07-22 / 30. szám
MIT KÍVÁNJUK NEKI? Úgy 4s kezdhetném, mint a mesét: Volt egyszer, hol nem volt, a falu végén egy kis, fehér házikó. A kicsi, fehér házikóban éldegélt egy fehérhajó dédanyó, aki . . . De minek ide a múlt idó? Nem volt, hanem van! A falu már város: Podunajské Biskupice (Pozsonypüspöki). All még a kis, fehér házikó. Olyan igazán fehér, mintha porcukorral hintették volna be, és él még a fehérhajó dédanyó is, a kilencvenkilenc esztendős Weisz Nándorné. Juliska néni kint áll a ház előtt: napfürdőzik ... A ruhája tiszta, kezében hófehér, gyűretlen zsebkendőt tart, kontyba font hófehér haja kilátszik a kendője alól . . . Két-három évvel ezelőtt még nem vök ideje az ilyen tétlen ácsorgásra, örökké tett-vett a ház körül, hiába mondták neki, a hogy pihenjen, dolgozott már éppen eleget az életében . . . Már nem bir dolgozni, és a fia halála is nagyon letörte . . . All és néz maga elé . .. Az emlékeit idézgeti.. . Rövid az óft már . . . Fogynak titkok . . . Ki tudja, megéli-e a századik születésnapját? . . . Ebben a korban már minden nap ajándéknak számít... Elbeszélget a szomszédokkal, akik mindig megállnak vele pár jó szóra, és élvezi a meleg tava szí napot . . . Mit kívánjunk, mit kívánhatunk neki? Talán azt, hogy nyugodtan, békében élje le még azt az időt, amit tartogat neki az élet . . . Hogy senki se távozzon előtte az élők sorából, aki neki kedves, akinek a távozása fájna neki. . Örüljön a gyermekeinek, unokái nak, dédunokáinak — és a napfénynek. ami beragyogja hátralévő idejét ... — nie — szülő nőket elriasztotta a kórháztól, s inkább otthonukban szülték meg gyermeküket, vagy akár az utcán is, mintsem odabenn, ahol az anyák tetemes százalékára a biztos halál várt. Így volt ez abban a bécsi kórházban is, ahol a szülészet egyik osztályán Semmelweis tanársegéd dolgozott. Ahol Semmelweis tanársegéd fölfedezte a gyermekágyi láz kórokozóját és be akarta vezetni a megelőzésére kidolgozott módot... és ahonnan el kellett mennie, mert a maradiságáról közismert Klein főorvos megtiltotta a tanársegédnek az orvosi gyakorlatot... Az eltiltásnak politikai színezetű háttere is volt: a császárvárosban nem felejtették el, hogy a fiatal magyar orvos 1848-ban a diákokkal együtt harcolt a torlaszokon, s még kevésbé bocsátották meg, hogy a volt rebellis sohasem rejtette véka alá a Habsburg-monarchia önkényuralmával szembeni ellenszenvét. Semmelweis Ignác ezután visszatért szülővárosába, Budapestre, s itt mint a Rókuskórház szülészetének a vezető orvosa, új lendülettel vette fel a harcot a halál ellen. De itt sem talált megértésre... Életében mindössze egyetlen elismerést kapott, mégpedig a zürichi egyetem részéről, amely meghívta szülészeti klinikájának vezetésére, s amely az ő elvei szerint dolgozott. Semmelweis professzor azonban nem fogadta el a meghívást — érzelmei hazájához láncolták ... Igazának biztos tudatában semmiféle kudarc, az elmaradottság semmiféle fegyvere sem tudta megtörni, meghátrálásra kényszeríteni. A szerény és türelmes orvosból öntudatos, elszántan és szenvedélyesen küzdő ember lett: miután a hivatalos orvosi körök figyelembe sem vették felfedezését, a „legilletékesebbekhez“, a leendő anyákhoz fordult. Nyílt levélben figyelmeztette őket, hogy ne hagyják, ne engedjék magukat megvizsgálni, ha az orvos nem fertőtlenítette a kezét, mert a gyermekágyi lázat, fertőzéses vérmérgezés okozza! Mielőtt Semmelweis Ignác az idézett sorokat leírta, végigjárta a nagy felfedezők, a zsenik életútját — a semmibevevés, a megaláztatás, a gúnyos megvetés kálváriáját. A sors iróniája, hogy a nagy tudós fiatalon, 47 éves korában, maga is vérmérgezés áldozata lett. Nem érhette meg, hogy rövidesen Európa, majd a világ összes szülészeti klinikáin bevezették a gyermekágyi láz megelőzésének általa kidolgozott módszereit. Hálával is már csak az utókor adózhat, az „anyák megmentőjének“ — ezért emlékezünk meg róla halálának századik évfordulóján ... belső varratokkal egyesítjük, hogy a műtét utáni heg minél finomabb legyen és egy idő után alig láthatóvá váljon. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a sovány arcon sokkal gyorsabban mutatkozik javulás, mint a kövéren. A homlokredőket a hajas fejbőrön vezetett metszéssel távolítjuk el, így itt is alig látható heg marad a műtét után.- TUDJUK, HOGY A BEAVATKOZÁS UTÁN SEM LEHETÜNK OLYANOK, MINT TIZENNYOLC ÉVES KORUNKBAN, DE A FELVARROTT ARCON A MÉLY RÁNCOK KISIMULNAK ÉS AZ ARCKIFEJEZÉS FIATALOSABB LESZ. MILYEN TARTÓS LESZ EZ az Állapot? Ha a páciens helyes életmódot folytat és rendszeresen, gondosan ápolja arcbőrét, tíz-tizenöt évig is megőrizheti arca üdeségét. HOGYAN ORVOSOLJAK A SZEM KÖRÜLI BÖRTERULET PETYHÜDTSÉGÉT ÉS AZ ILYEN BEAVATKOZÁS MILYEN KIADÁSOKAT JELENT A PACIENSNEK? A szemhéjak petyhüdtségét, a lógó szemhéjakat kimetszéssel javítjuk meg. Itt helyi érzéstelenítést alkalmazunk. Nem fájdalmas műtét. A szemeket 24 óráig kötés alatt hagyjuk. A varratokat négy-öt nap múlva távolítjuk el. A szem körüli börterület általában igen gyorsan és jól gyógyul, az itt végzett műtétek nyoma szinte alig észrevehető. Ez az operáció, hasonlóképpen a ráncfelvarrás is 1000. , 1500. koronába kerül. Ehhez az összeghez járul még a napi 80. korona, amit az intézetben való tartózkodás idején a teljes ellátásért fizetni kell. (folytatjuk) Щ IRENA ROHACOVA JlpLUNK VAN SZÚ Jelen, múlt, jövő ROSA LUXEMBURG II. Ezekben az években ismerkedik meg a német munkásmozgalommal is, amely a 19. század végén a legjelentősebb, a legfejlettebb volt. Először a „Neue Zeit“ című újsággal kerül összeköttetésbe, ám csakhamar közvetlen kapcsolatba lép ezzel a párttal. Gustáv Lübeckkel Baselben kötött álházassága révén megszerezte a német állampolgárságot s így letelepedhetett Németországban. Rosa Luxemburg elsősorban azért akart Németországban dolgozni, hogy politikai munkát végezzen a poznani és a felső-sziléziai lengyel munkások között. Elhatározását azonban meggyorsította, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban, s annak legerősebb pártjában, a Német Szociáldemokrata Pártban nézeteltérések merültek föl. Engels halála után, 1895-ben, a pártban kialakult viszonyok őt is arra kényszerítették, hogy állást foglaljon, s hogy pontosan megfogalmazza nézetét. Újságírói működése, és a német szociáldemokrácia kongresszusain és a munkásmozgalom nemzetközi fórumain elhangzott felszólalásai révén neve és személyisége egyre ismertebbé vált a szociáldemokraták köreiben. A nemzetközi munkásmozgalomnak ezekben az években olyan ellenséggel kellett megküzdenie, amelynek az ereje alattomosságában rejlett — a Berstein által hangoztatott revizionista nézetekkel. A revizionisták az új körülmények között igen sajátos módon nyúltak az elméleti és a gyakorlati kérdések megoldásához: revideálták a marxista tanokat, ami azt jelentette, hogy legalapvetőbb és legforradalmibb pontjait egyszerűen „kihagyták“. Rosa Luxemburg azok közé tartozott, akik a revizionizmussal erélyesen szembehelyezkedtek. Cikkeiben, beszédeiben élesen támadta ezt az irányzatot, sőt a párt hannoveri kongresszusán 1899-ben 6 volt az, aki követelte Berstein kizárását a pártból. Ez az asszony félreérthetetlenül támadta a revizionizmust, és elméletileg megalapozva leleplezte munkásellenes politikáját. A nemzetközi munkásmozgalom és a német szociáldemokraták között végzett munka teljesen lefoglalja Rosa Luxemburgot. Ennek ellenére a különböző fórumokon elhangzott beszédeiben csaknem minden alkalommal utal a lengyel munkásmozgalomra, amely — hazájáról lévén szó — mindig közel állt szívéhez, s amelytől sohasem szakadt el. Ez a széles látókörű forradalmárnő teljes mértékben fel tudta mérni a különbséget a lengyel és a nyugateurópai munkásmozgalom fejlettségi foka között, s tudatában volt annak is, hogy a lengyel proletariátus osztályöntudata még alacsony fokon áll. Ezért mindig igyekezett segítséget nyújtani a lengyel szocialistáknak a mozgalom számos kérdésének megoldásában. Az 1902—1904-es években rendszeresen jelennek meg cikkei a Lengyel és Litván Királyság Szocialista Pártjának lapjában. Ezek a cikkek nagyban elősegítették a marxista eszmék elterjedését a lengyel munkásmozgalomban. Számos munkásmozgalmi funkciójának betöltése közepette sem feledkezett meg arról, hogy pályafutását a Proletariatcsoportban kezdte. E csoportnak ajánlotta lengyelül megírt nyomtatványát, amelyben a lengyel munkásság osztályharcának első megnyilvánulásait és a szervezett mozgalom első sejtjeinek megalakulását eleveníti föl. Az új évszázad első évtizede a munkásmozgalom számára nehéz küzdelmet és jelentős tanulságot hozott. A forradalmárok figyelme első ízben fordult Oroszország felé. Az 1905—1907-es forradalom egyszeriben megmutatta egész Európának, hogy az orosz munkásmozgalom már nem másodrangú, hogy többé már nem kullog a fejlettebb mozgalmak árnyékában, hanem számottevő forradalmi erővel rendelkezik. A tanulság pedig már nemcsak a forradalmi megmozdulás terjedelme és intenzitása, hanem a forradalmi harc új formái — elsősorban a politikai tömegsztrájk — voltak. (folytatjuk)
