Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-15 / 3. szám
Dr. Gustáv Húsa к, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára január 10-én töltötte be 59-ik életévét. Husák elvtársnak születésnapja alkalmából erőt, egészséget kívánunk, hogy tovább vezethesse pártunkat, hazánkat a szocialista építés útján. Szerdán, január 5-én Prágában Oskar Fischer, német külügyminiszter-helyettes (baloldalt) és Jaromír Götz, a csehszlovák kormány külügyminiszterének helyettese aláírták az 1972-es évre szóló kulturális egyezményt az NDK és Csehszlovákia között. Január 4-én a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában tartották meg a pionírok országos találkozóját, amelyen a párt- és állami szervek képviselői is részt vettek. Ezen az ünnepélyes, országos gyűlésen a legfiatalabb nemzedék tagjai meghirdették az „Első pionírok nyomában” expedíció második programját. Jelszava: „A lenini pionírokkal”, időtartama januártól márciusig terjed. Ennek az expedíciónak a során a fiatalok megismerkednek a szovjet pionírszervezettel és történetével. Az ünnepi beszédet Klokoc elvtárs, az SZNT elnöke mondotta. Többek között kijelentette: „Mindnyájan azt akarjuk, hogy hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egyre szebb és gazdagabb legyen, hogy mindnyájan, de különösen gyermekeink jobban és szebben éljenek. Szocialista hazánkat szeretni annyit jelent, mint e hazáért becsületesen dolgozni, érte élni, tanulni, szorgalmasan készülni az életre. Ez a kötelessége mindenekelőtt a fiatal nemzedéknek." Rekordévet tudnak maguk mögött az észak-csehországi szénmedence bányászai. A tavalyi egész évi állami tervet 3 millió 577 ezer tonna szén kifejtésével lépték túl. Magasan túlteljesítették a CSKP 50. jubileuma alkalmából tett kötelezettségvállalásukat is. Teljesítményük nemcsak a szénmedence történetében, hanem világviszonylatban is csúcseredmény. U Thant után az osztrák Kurt Waldheimet választották meg az ENSZ új főtitkárává, aki hétfőn, január 3-án hivatalosan is átvette felelősségteljes munkakörét. Az újságírók kérdéseire az ENSZ új főtitkára kijelentette: „Legfőbb feladatának tekinti az ENSZ iránti bizalom helyreállítását" és „a preventív diplomácia” politikáját kívánja folytatni, ami azt jelenti, hogy az esetleges válsághelyzetek problémáját a lehető leghamarabb az ENSZ felelős szervei elé fogja terjeszteni. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ELŐZETES következő, 4. számunk tartalmából: A rög szerelmese Mi az ön véleménye? Nem fürdünk tejben Repülő gombok A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége Központi Bizottsága pályázatot hirdet a csehszlovákiai magyar énekkari mozgalom történetének feldolgozására, a következő témakörben. 1. Egy énekkar működésének története. 2. Egy járás vagy egy körzet énekkari mozgalmának története. 3. Egy vagy több énekkari fesztivál, bemutató története. A pályamunkákat 2 példányban — 1 eredeti és 1 másolati példányban kell beküldeni. A dokumentációs anyagot (fényképek, műsorfüzetek, plakátok, kottaanyag, jegyzőkönyvek stb.) 1 példányban kell mellékelni. A pályamunkákat 1972. május 15-ig kell beküldeni a következő címre: CSEMADOK KB Bratislava, Mierové nám. 3—4, s a borítékra rá kell írni „Énekkari mozgalom". Azonkívül jeligével is el kell látni. A pályázó nevét és pontos címét külön lezárt borítékban kell mellékelni. A pályadíjak a következők: 1. díj 1500,— korona 2. dij 1000,— korona 3. dij 500,— korona A beküldött pályamunkákat a CSEMADOK KB által kinevezett bizottság bírálja el. Amennyiben valamelyik pályamunka kiadásra kerül, a pályázó megkapja a szokásos szerzői honoráriumot. A pályázat eredményét az 1972. júniusában a galántai Kodály-napok keretében sorra kerülő Országos Énekkari Fesztiválon hirdetjük ki, és utána ismertetjük az Űj Szóban és a Hétben. CSEMADOK Központi Bizottsága Tisztelt Haraszti elvtársnő! Az 1971-es év befejeztével szeretnénk Neked és а Nő szerkesztőségének köszönetét mondani ez évi munkátokért. Külön nagyrabecsüléssel említjük meg azt a buzgalmat, amelyet a szocialista nemzetköziség elmélyítésére, valamint a magyar nemzetiségű asszonyok között szervezetünk tekintélyének megszilárdítására fordítottatok. A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága elnökségének nevében ezúton köszönjük meg a szerkesztőségnek azt az örömet, amelyet lapotok minden egyes számával olvasótáborának szerzett, és a tanácsot, a jó szót és bírálatot, amelyekkel mindennapi gondjaikban szolgálta őket. Az 1972-es év küszöbén és a Nő hetilap megjelenésének 20. évfordulója alkalmából az egész szerkesztőségnek és Neked további eredményes munkát, erőt, egészséget kívánunk. Engedd meg, hogy ezen az úton mondjak köszönetét a szerkesztőség dolgozóinak, Janda Magda és Koprla Magda elvtársnőnek azért a rendkívüli kezdeményező lendületért és áldozatkészségért, amit a „Jó ötlet aranyat ér“ mozgalom szervezésében tanúsítottak. A nevezett elvtársnők vállalt feladataikat gyakran szabad idejük rovására végezték, és jelentős mértékben járultak hozzá az akció — amelynek hivatása családjaink és főleg dolgozó nőink támogatása — első szakaszának sikeréhez. Az előttünk álló évben a mozgalom a járások közötti szlovákiai versennyel folytatódik, amelynek célja a javaslatok megvalósítása és a tapasztalatcsere megszervezése. Már előre örülünk a további jó együttműködésnek és lapotok részvételének a „Jó ötlet aranyat ér“ mozgalom második szakaszában. ELENA LIT VA JÓVÁ s. к. Gratulálunk! „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom témakörével kapcsolatos javaslataiért, Németh Izabella, Dvory nad 2itavou-i (Udvard) olvasónkat a megoldásra váró feladatokat meghirdető minisztériumok harmadik díjjal — 500 Kös-val jutalmazták.