Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-25 / 13. szám

?• ^G yógynövények YÓGYTEÁK A gyógyteák készítésének leírá­sánál többször előforduló kifejezé­sek: a forrázat, főzet, kivonat, tink­­túrák. Ezeknek a jelentését szeret­nénk részletesebben megmagyarázni Forrását. A köznapi nyelvben elterjedt teafőzésnek tudományos meghatározása. Úgy nyerjük, hogy bizonyos mennyiségű növényt vagy azok keverékét fövő vízzel leforráz­zuk és mintegy 15 percig lefedve állni hagyjuk, amíg hatóanyagai kivonódtak. Azután leszűrjük, és Ízlés szerint édesítjük. Főzet. A főzésnek mondjuk azt az eljárást, amikor növényi részeket vagy azok keverékét hideg vízzel elkeverjük, azután addig főzzük, míg a ráöntött viz felét elfövi. Át­szűrve, melegen isszuk. Kivonat. A szükséges növényeket 3—12 órán át vízben, szobahőmér­sékleten áztatjuk, majd átszűrjük. Néhány esetben a kivonat készíté­séhez viz helyett bort használunk, s úgynevezett gyógybort nyerünk. Tinhlúrák. Olyan kivonatos olda­tok, amelyeket úgy készítünk, hogy az apróra felvágott növényekre kü­lönböző töménységű alkoholt ön­tünk. Mint bármilyen orvosságot, a gyógynövényekből készített italokat, a gyógyteákat ne ötletszerűen igyuk, a nap bármely órájában. Amennyi­ben az orvostól különösebb utasí­tást erre vonatkozóan nem kaptunk, tartsuk be a következőket: — a meghűlés és a köhögés elle­ni, valamint az izzasztó és lázcsilla­pító teákat evés előtt vagy lefekvés előtt igyuk; evés előtt fél órával kell meg­inni az étvágygerjesztő és a keserű teákat; evés után isszuk az emésztést elősegítő teákat; — este lefekvéskor a vizelethajtó ás hashajtó teákat. A továbbiakban az egyes növé­nyek begyűjtésére, eltartására és fel­­használására vonatkozó gyakorlati tanácsokat ismertetjük olvasóinkkal. (A gyógynövényeket ABC-eorrend­­ben válogattuk össze.) Afonya Begyűjtése. Leveleit és gyümöl­cseit gyűjtjük. A leveleket egész nyáron át, késő őszig lehet szedni. Kosarakba gyűjtjük, anélkül, hogy megnyomhodnánk, a zúzott levelek ugyanis a szárítás alatt megfeketed­nek. A gyümölcseit érett állapotban (július —augusztusban) kézzel vagy fésűvel gyűjtjük. Szárítása. Az ágacskákról begyűj­tött leveleket árnyékos, jól szellőző helyen szárítjuk. Teljes száradás előtt azután veregetéssel a levele­ket leválasztjuk a szárról, majd szeleléssel tisztítjuk. A tisztán ma­radt leveleket drótcserényen, vékony rétegben, pormentes, fűtött helyiség­ben tovább szárítjuk. A teljesen száraz levelek zörgő hangot adnak. Száradás után 2—3 napra csoma­goljuk. Felhasználása. A levelekből teát főznek cukorbetegeknek. A gyü­mölcsöket felhasználják hasmenés és más gyomorbetegségek elleni ke­zelésben. A krónikus bélhurut ellen nincs hatásosabb gyógyszer a fris­sen fogyasztott áfonyánál (egész nyáron). (folytatjuk) Dívát TAVASZI KOSZTÜMÖK 10.

Next

/
Thumbnails
Contents