Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-03-04 / 10. szám
1/ A D KI A I ^ csendes éjben anyámra gondolok, V H П N H I szívemben most az ő szíve dobog, szegény özvegy volt, sokat szenvedett, ZSENI nem volt egyebe, csak a szeretet, szájától vont meg minden falatot, és ha mi ettünk, ő is jóllakott. GO ÜLJ OQ Játékot venni nem tudott nekünk, varrással kereste a kenyerünk, ő mesterkélt ünnepre szép babát, levágta hozzá dús hajfonatát, gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki, hullottak rá könnyének gyöngyei. I Láttam a föld sok szép kirakatát, de nem láttam hasonló babát, oly tündérszépet, olyan kedveset, nem ért más hozzá, csak a szeretet a szeme kék, a haja barna volt, s a kát mögött picinyke szív dobolt. Anyám elment, nem érte meg szegény, hogy a világ forduljon tengelyén, pedig, hogy várta, várta mivelünk.. hogy nekünk is virradjon ünnepünk ó, most ha élne, vehetnék már neki ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni. Ó emberek, míg él anyánk, nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon, és visszahozni többé nem lehet az elmulasztott jó szót, tetteket, a késő bánat mit sem ér neki, az élőt kell szeretni, érteni. Ma újra érzem, látom, hallom őt, s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt, és újra szép, és újra fiatal, s mintha szívéből zengne a dal, amit írok e csöndes éjszakán ... Még most is adsz nekem Anyám ... Anyám Foto: Pribyl Kanovits Laputka К jó, HOGY ITTHON VAGYTOK! Az új lakótelep sok emeletes épületei között a délutáni órákban felélénkül a forgalom. Bevásárló táskát cipelő asszonyok sietnek hazafelé. Mire megérkezik a család minden tagja, friss étel kerül az asztalra ... — Most ne főzzél, gyere velünk játszani — hallatszik a kis Szilvia hangja, amikor belépünk. És anyuka — ha nem is azonnal, — de mindennap talál rá időt, hogy a gyerekei között töltsön egy-két órát. Ilyenkor melléjük telepszik a szőnyegre, színes kockákkal játszik, megragasztja az eltört babakezet és közben mesél. Mesél a félénk nyusziról, a hamis rókáról, de a jó gyerekekről is, akik önállóan öltözködnek, rendben tartják a szobájukat, megeszik az ebédet és segítenek az édesanyjuknak ... Erzsiké nemrég meg is kérdezte: Anyukám, ugye mi is szerepelhetnénk mesében, hiszen mi is olyanok vagyunk, mint akikről mesélni szoktál. Az édesanya csak nekünk árulja el a titkot: „Igazi családról mesélek nekik. A mesében szereplő gyerekek a mi gyerekeink." Az édesanya: Homolya Ferencné a kosicei (Kassa) Kilencéves Alapiskola tanítónője. Délelőtt orosz nyelvet és zenét tanít az iskolában, délután előkészül másnapra és az iskola kórusával foglalkozik. A zene komoly szenvedélye, ha ideje engedi, szívesen játszik hangszeren, vagy Bach, Haydn, Mozart muzsikáját hallgatja. Szigorú napirend szerint élnek. A gyerekek, a négyéves Szilviké és a nyolcéves Erzsiké már önállóan készülődnek az óvodába, illetve iskolába. Aztán hét és nyolc óra között a család négy tagja négy felé megy: munkahelyre, iskolába, óvodába. Délután három körül Szilviké már türelmetlenül találgatja: Vajon apuka, vagy anyuka jön-e érte? Erzsikének sem kell a lakáskulcsot a nyakába akasztva hordania, mert a délutánt a napközi otthonban tölti. Megírja a házi feladatát, tanul, játszik. Este együtt a család. — Ügy érzem, ezek a percek jelentik családunk számára az igazi örömet, boldogságot. A minap úgy adódott, hogy Erzsiké jött haza legkésőbb. Amikor belépett, látta, hogy már csak ő hiányzott, így kiáltott fel: De jó, hogy itthon vagytok! Édesapa, aki egyébként a Keletszlovákiai Vasmű mérnöke, nagyszerűen tud főzni. És nemcsak tud, hanem szívesen meg is főz, amíg az édesanya nagymosást csinál, takarít, vagy mással van elfoglalva. Kölcsönösen segítik egymást, megosztják a házi munkát. így aztán az esti órákban mindenkinek jut ideje a pihenésre, kikapcsolódásra. — A legjobban mégis a szombatot meg a vasárnapot várjuk, — szól közbe Erzsiké, Ilyenkor nem kell korán kelni, anyuka nem mondja, hogy siessek, mert elkések. Ilyenkor egész nap együtt a csalód, mindenről elbeszélgethetünk. — Előfordul, hogy fáradt vagyok, sok az elfoglaltságom, — mondja Homolyáné, de legalább egy-két órát mindenképpen a gyerekeknek, a családnak szentelek. Már bennem is felmerült a kétely: Vajon nem szeretjük-e kevésbé mi, mai édesanyák a gyerekeinket, mint minket szerettek szüléink« Nem hinném! Az időnk kevesebb, de a törődés, a szeretet foka úgysem mérhető le időmennyiségben. Erzsikétől megpróbáltam választ kapni arra a kérdésre, miért szereti a szüleit. Valahogy így fogalmazta meg: Mert nélkülem üres lenne minden ... egyszer ezt mondta anyukám az apukámnak... Ha Erzsiké egyedül lenne, talán arra gondolnék most, hogy elkényeztetett egyke, a szülők szemefénye. De így, egy négytagú család láttán inkább az a gondolatom támad: Ilyennek kell lennie egy mai családnak, ilyen melegségre, biztonságra, — édesanyára van szüksége minden gyermeknek. D. MEGYERI ANDREA RAGYOGÓBB A FÉNY Végigbeszélgettünk egy estét. Természetes közvetlenséggel, mondhatnám, hogy 'hem is az újságíró és riportalany kérdés-felelet szabályai szerint, hanem az egyívású asszonyok egyforma gondjainak és örömeinek hétköznapi érintkezőpontjai bensőséges összetalálkozásában. Losonszky Dánielné, a petrzalkai Matador gyár negyvennyolc éves (őszintén szólva, tízet nyugodtan letagadhatna .. .) munkásnője szavai mögött szerény magátólértetődöttséggel húzódik meg egy édesanya önfeláldozó, szép élete. — Azért mentem én is dolgozni, amiért az asszonyok zöme: cseperedtek a gyerekek, kellett a pénz. Nem mondom, a férjem elég jól keresett mindig, én meg jól tudtam gazdálkodni, állatokat is neveltem, dehát kis gyerekre kevés pénz kell, nagy gyerekre még talán soknál is egy kicsivel több. így aztán a férjem bevitt a Matadorba, most már ennek tíz éve. Akkor a fiam tizenöt, a lányom meg hétéves volt, úgyhogy megérte munkába állnom, mert a gyerekek már segítettek a háztartásban. Szívesen csináltak mindent, tudták, hogy így több időnk jut a közös szórakozásra. Tudja, mi hárman mindig igen jó barátok voltunk, még azt is együtt tárgyaltuk meg, hogy hogyan osszuk be a pénzt, mit veszünk legközelebb a háztartásba. — Most már csak a lányommal „barátkozhatom", ugyanis a fiam három évvel ezelőtt megnősült. Neki most a saját családja az első, s ez így van rendjén. A kislányom most tizenhét éves, nyomdában dolgozik. Sokszor járunk együtt színházba, minden hónapban legalább egyszer megnézünk valamit.
