Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-02-08 / 6. szám

Kinek van

■oAzA

Levelemben M. Katalinnak szeretnék tanácsot adni, mivel nemrég hasonló problémákkal küszködtem én is. Azt tanácsolom Katalinnak, hogy inkább dolgozzon, mint tanuljon. Miért? Először is a levelében irta, hagy nem volt sohasem jó tanuló. Ezért szerintem nem sok haszna lenne belőle, ha tovább tanulna. Bizonyára az a vágya, hogy megfelelő partnert találjon és férjhez menjen. A háztartásban nem tudná érvényesíteni a tanultakat. Katalin továbbá azt is írja, hogy szeret táncmulatságokba járni, szórakozni, és mindenekelőtt szeret divatosan öltözködni. Ha tovább tanulna, ezekről a dolgokról le kellene mondania, mert nem volna rá pénze. Ezért azt tanácsolom, ha már dolgozni ment, akkor maradjon a munkahelyén, és dolgozzon továbbra is. Nemrég én is hasonló tanácsot kaptam, és eddig nem bántam meg, hogy Így döntöttem.

Marafkó Magda, Feketenyék (Cierna Voda)

Kedves Anna! Átgondoltam helyzetedet és megértem aggódásodat. Én csak technikumban érettségiztem, főiskolára nem mentem, mégis az a véleményen, hogy osztálytársaidnak nincs igazuk. Sohasem szállnék vitába olyan barátokkal, akik diplomát szereztek, és afölött polemizálnak, vajon megérte-e nekik. Én főiskolás ismerőseimben tisztelem a tennivágyást, értékelem a szorgalmukat. Elképzelem, hogy a főiskolai követelmények mennyire magasak, alaposan próbára teszik a fiatalokat. Szerintem az, aki ilyen követelmények mellett is bizonyítja tudását, elismerést érdemel.

Tisztelem benned az önérzetet, hogy azon a pályán, amelyet hivatásul választottál, nemcsak szeretnéd megállni a helyed, hanem igyekszel a közös célt segíteni. Hiszel az erődben, a rátermettségedben, és ez nem lebecsülendő emberi érték. Vajda Ibolya,

Szomotor (Somotor)

Kedves Nagy Irén! Leírok egy kis történetet az én fiatalkori emlékeimből, azt hiszem magyarázat nélkül is megérted belőle, mi a tanulság.

Középiskolába jártunk, internátusbán laktunk. Sok szabad időnk volt, mint általában a diákoknak. Ám mi

nem unatkoztunk sohasem! Rövidesen összeszoktunk, összedugtuk a lejünket és máris munkához láttunk: egyszer színdarabot tanultunk be, emlékszem, a Sári biró-t. Nagy sikere volt a környező falukban, de mondanom se kell, hogy elsősorban számunkra jelentett felejthetetlen élményt. Aztán mikor kevesebb időnk volt, akkor rövidebb műsorszámokból esztrádműsort állítottunk össze, ugyancsak nagy sikerrel. Rendeztünk könyvvitát is néha, meghívtunk írókat, költőket, sőt egyszer színészeket is. De úgy is volt, hogy egyszerű teadélutánokat rendeztünk, magnó mellett táncoltunk, verseket mondtunk, zenét hallgattunk. Ma már harmincéves vagyok, de ezeket az éveket sohasem fogom elfelejteni. S ezekért az emlékekért megérte egy kicsit ügyeskedni, fáradozni. Ha összetalálkozom volt iskolatársaimmal, csak erről beszélgetünk. Nem szaporítom fölöslegesen a szót, tudom, ennyiből is megérted, mit tanácsolnék nektek, fiataloknak.

O. Erzsébet, Somorja

A levelek közül Nagy Irén levele ragadta meg a figyelmem, mivel hasonló problémák vannak a mi falunkban is. Bár ebben az esetben nem egy üzemről van szó, hanem egy falu fiatalságáról. Nagy öröm azt hallani, ha egy-egy faluban jól működő ifjúsági klub van, ami képes rá, hogy összefogja a fiatalságot, önmagukkal szembeni igényességre nevelje szórakozás formájában. Nálunk az máshogy van. Itt sajnos nincs olyan lelkes fiatal, aki meg tudna szervezni egy ilyen klubot, így a fiatalok sajnos a kocsmában töltik a szabad idejüket. Ennek a következménye mindannyiunk előtt ismert. Ez ellen védekeznünk kell. Én azt hiszem, mi lányok is tehetünk valamit ellene, hiszen egyenjogúak vagyunk a férfiakkal. Meg aztán egy kicsit tőlünk is függ, hogy milyen fiúkkal állunk szóba. Legyünk velük szemben igényesebbek, próbáljunk oda hatni, hogy szórakozni közösen is lehet jól, hasznosan. Melyik fiatal nem szereti a zenét, a verseket, a sportot?! Mi, lányok, ilyenfajta megoldáshoz folyamodtunk. Azt tanácsolom Nagy Irénnek, mérlegeljék a lehetőségeiket, és bizonyára ők is találnak majd hasonló jó megoldást problémájukra. Lelkes Etel

Kedves fiatal olvasóink! Tanácsaitokkal, hozzászólásaitokkal, bizonyosan segítségére lesztek a vitaindító levelek Íróinak, és sok más fiatalnak is. Kérünk benneteket, hogy további hozzászólásaitokat legkésőbb február 10-ig adjátok postára, mivel lapunk március 25-én jelenik meg utoljára, és addig az ankétot értékelnünk kell. Címünk: Bratislava, Rooseveltovo nőm. 2—4.

A borítékra ne felejtsétek el ráírni: Ifjú szemmel.

>

о

>u

•a

c

2

rsi

ö

О

u.

i

i

kora délutáni órákban gyéren téved be egy-egy érdeklődő a bratislavai Városi Könyvtár----------------- Magyar Kölcsönkönyvtárába.

Négy óra után azonban, amint vége a munkaidőnek, gyakrabban nyílik az ajtó. Az első látogató az idős korosztályhoz tartozik. Egy fejkendős néni nézegeti a pultra helyezett könyveket. Tétován kiválaszt kettőt. — Nincs itt az, aki mindig megmondta nekem, hogy mit olvassak — panaszolja. — Hány éves a néni? — Én bizony már 79. De azért még szeretek olvasni. Meg egyedül is vagyok, van időm. Már régóta járok én ide — mondogatja. Jól öltözött idős asszony szájából hallom ugyanazt a kijelentést: — Nincs itt a tanácsadóm, aki mindig jó könyveket ajánl. És a harmadik a január 1-én munkába lépett Kádár Erzsikétől kérdezi: — Hol van Grekné, mikor jön már be?

Két fiatal a polcokon elhelyezett könyvek között keresgél. Az egyik francia-szakos tanárnő. Az ókorral foglalkozó műveket szereti és a francia irodalmat fordításban, de eredetiben is szívesen olvassa. Erre hamarosan nagyobb alkalma nyílik.

Franko György, a könyvtár új vezetője tájékoztat arról, hogy a magyar részleg mellett idegen nyelvű szépirodalmi művekkel bővül majd a kölcsönkönyvtár. Német, angol, orosz és francia kötetekkel. Az idősebb pressburgerek és a nyelvszakos egyetemisták örömére a német nyelvű könyvek már kölcsön vehetők.

Grek Imréné, aki jó munkájáért a példás kulturális dolgozó címet és az SzNF-ben való részvételért az Érdemrend II. fokozatát kapta.

— Mennyi jelenleg a magyar nyelvű könyvállomány?

— Tízezer kötet. Ennek kint van majdnem a fele a kölcsönvevőknél.

— Nem csökkentik az állományt az idegen nyelvű kötetek elhelyezése miatt? Hiszen az. elsődleges cél mégis az, hogy a magyar olvasók igényét elégítsék ki. Természetes, hogy több az érdeklődő, mint mondjuk az angol vagy a többi idegen nyelvű irodalom iránt.

A választ két helyről kapom. A Városi Könyvtár igazgatója, Víteslav Rak elvtárs érkezett éppen a végszóra, ő is tájékoztat. A magyar könyvállomány teljes egészében megmarad, az évi kvóta szerint továbbra is feltölthető. A nyár folyamán átalakítják a szomszédos raktárhelyiséget, — összekötik a könyvtárhelyiséggel, — és ott helyezik majd el az idegen nyelvű könyveket.

Ennek a megvalósítása a következő hónapok programja. Franko György, aki a dunaszerdahelyi járási könyvtár dolgozója volt 5 évig, és ez év elején vette át a bratislavai magyar kölcsönkönyvtár vezetését, optimistán tekint a jövőbe: a könyvtár bővülésével az olvasók számának növekedésére számít.

Különben a kölcsönkönyvtárra vonatkozó részletesebb felvilágosítást a sokkal illetékesebb személytől, Grek Imrénétől kaphatom — így ajánlja.

A lakásán keressem fel. Szinte még annak a gondolatával sem foglalkozik, hogy ezentúl napjait otthon töltse.

Szabadságon van, így fogja fel és nem nyugdíjban. Hiszen hamarosan visszamegy a kölcsönkönyvtárba, több hónapos brigádmunkára. Az az ő második otthona, ahol várja a nagy családja. Ez nem szentimentális megállapítás. Tizenkét esztendős könyvtárosi működése során olyan személyes kapcsolatot épített ki minden olvasóval, hogy azok hozzátartozójuknak érzik.

Természetes egyszerűséggel vallja: A könyvkölcsönzőben a pontos nyilvántartáson kívül a fő teendő nemcsak a kölcsönzés gépies kezelésén alapszik. A jó könyvtárosnak nemcsak az olvasókat kell jól ismernie, hanem egyúttal jó pedagógusnak és pszichológusnak is kell lennie. Ismernie kell a különböző társadalmi réteghez és nemzedékhez tartozó emberek ízlését. Kellő türelemmel és tapintattal kell tanácsot adni, hogy mit olvasson. Ez persze igényesebb munka, de visszatérül. Az elégedett olvasó azután ismét bizalommal fordul a könyvtároshoz. Természetesen ismerni kell az ajánlott könyvek tartalmát és szerzőjét. Nagyon érdekes munkakör ez.

A könyvtár kialakulásáról érdeklődöm.

Hetven éve nyílt meg a pozsonyi Városi Könyvtár. 1938-ig három nyelvű: szlovák, német és magyar könyvek voltak a könyvtár állományában. Abban az évben szétosztották a könyveket. így jött létre a Szlovák Közkönyvtár, a Városi Magyar Könyvtár és a Deutsche Bücherei der Stadt Pressburg.

A Magyar Könyvtár a Vajansky rakparton működött 1944-ig.

Néhány év kiesés után 1952-ben nyílt meg a bratislavai Közkönyvtár mellett a Magyar Könyvtár, amely azóta a Stúr utca 9/a számú épületben működik.

— Mekkora volt abban az időben a könyvállomány? És az olvasók milyen érdeklődést tanúsítottak?

— 1ó000 kötetünk volt, és a kölcsönadott könyvek száma az első 3 évben 59 000 darab volt. 1800 állandó tagunk volt.

1970-ben hány könyvet adtak ki olvasásra?

— 39 000 kötetet. Ez az előző évekhez viszonyítva emelkedést mutat. Tavaly 883 olvasónk volt.

— Mi az oka, hogy az indulással összemérve ezek a számok mégis esést jeleznek?

Azzal, hogy a Pedagógiai Intézetet Nyitrára (Nitra) helyezték, így sok főiskolai hallgató olvasónktól elestünk. Másik ok, hogy a szülők jó része szlovák iskolába adta a gyerekét, akik már nem olvasnak magyar nyelvű könyveket.

— Kikből tevődik össze ma az olvasók tábora?