Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-02-08 / 6. szám
A várva várt PILLANAT A szenei (Senec) gimnázium folyosójára tévedő idegen előtt bűbájosnak tűnik a látvány: a fel és alá sétáló lányok izgulnak ugyan, mert izgalmakkal teli tanítási órára készülnek, de akaratlanul is rögtönzött divatbemutatót tartanak. A maxi és a mini vívja párbaját. De most nem ez a fontos, hanem a tanítási óra, a felelés, hisz nem kisebb a tét, mint a félévi bizonyítvány. Sólymos Lászlóné, a II. A osztály tanárnője, osztályfőnöke, filigrán termetű, barna fiatalaszszony. Pályakezdő tanárnő. Kezében az osztályzónaplót szorongatja. Tekintetével a diáklányok felé int. — Jobban izgulok, mint ők, hisz orosz nyelvből nyolcán jelentkeztek érettségire, és nekem kell felkészíteni őket. Magyar-orosz szakos tanárnő. Két osztályban tanít magyar nyelvet és nyolc osztályban oroszt. Tanulmányait a Komensk^ Egyetem hallgatójaként végezte el, két évig alapfokú iskolában tanított, szeptemberben kezdte meg tanárnői munkáját a gimnáziumban. Most fog életében először félévi bizonyítványt írni. — Vajon milyeneket? — Osztályonként hét-nyolc kitűnő osztályzat is belekerül majd a bizonyítványokba. De lesz „elégtelen“ is. Mit tehet a tanárnő azért, hogy diákjai jó előmenetelt érjenek el? Mosolyog és sorolja: — Felkészítem diákjaimat a Puskin emlékversenyre. Megszerveztem a levelezést az ungvári magyar gimnázium tanulóival. Negyven diákunk személyes levelezés útján tökéletesíti ismereteit. Martinban eredeti orosz szöveget játszatok fel magnószalagokra, hogy a kiejtési gyakorlatok könnyebbek legyenek. És természetesen a tanítási órákon igyekszem a maximumot nyújtani. Az előmenetel azonban nem tőlem függ, hisz én szívesebben adok egyest, mint ötöst. Foto: M. Hruáková Néhány perc múlva csöngetnek. Ezért csak néhány röpke kérdés alapján próbálom megismerni a tanárnőt, hisz látom, hogy ő is egyre gyakrabban pillantgat az osztálynaplóba. Családja? — A férjem szintén pedagógus. Van egy kétéves kisfiúnk, Lacika. Csak később, az anyakönyvi bejegyzés után jutott eszünkbe, hogy inkább Attilának kellett volna elnevezni. De így is jól van. Kedvtelése? — A versmondás. Valamikor egészen komolyan vettem. Még az országos döntőbe is bejutottam. Ma már inkább csak tanítványaimat készítem fel a versenyekre. a Hosszan elnyújtva berreg a csengő. Mindenki tanterembe siet. Tanárnő és diákok. Hány hétköznap munkája, izgalma kell a csodálatos hatalom megszerzéséhez, amelyet egyszerűen és végtelenségét mégis érzékeltetve úgy hívunk: tudás. Ezerszer csókolom az én Máriámnak ajkait.” „Madame, a személy, aki által e le velet küldöm, tanúbizonyságot tehet ér zelmeimről. Megkaptam a levelét. Gyö nyörű. Csókolom a kezet, amely írta a szívet, amely diktálta, s a szemet amelyet az őrülésig szeretek." „Tegnap este ön csodálatosan szép volt, de nekem úgy tűnt, hogy egy kissé szótalan. Merre kalandoztak a gondolatai? ...” A szerelmes császár az egyik levéllel értékes gyémántokat küldött. — Nem akarom a gyémántokat kiáltott föl Mária feldúltan. — Nem akarom I Minek tart engem?! De ennek ellenére is el kellett mennie a vacsorára. A vacsora után a császár egy kis szalonba vonult vissza, s magához hívatta Walewska grófnőt. A grófnő naplójában híven leírta ezt az éjszakát. „Lesegítette a köpenyemet és a kalapomat, s a következő szavakkal leültetett egy fotelba: — Nos, mivel óhajtja menteni a bűneit, amelyekkel vádolom? Miért ébresztett föl bennem olyan érzelmeket, amelyeket most nem akar viszonozni? Miért utasít vissza? Én lángolok, s ön, mint a jég. Tudja meg, Mária, — s ezt mindig így tapasztaltam — ha a számomra valami elérhetetlennek tűnik, annál jobban, szinte betegesen vágyódom utána. És semmi sem riaszt viszsza ... Napóleon egyre jobban tűzbe jött, haragos volt és fenyegetődzött. Kijelentette, hogy Lengyelországgal szembeni állásfoglalása tőlem is függ." Az ifjú nő megrémült. A császár lábai elé vetette magát, s kegyelemért könyörgött. Még el Is ájult... Amikor magához tért, ráeszmélt, hogy a szenvedélytől a végletekig felajzott férfi kihasználta elgyöngülését. Ott térdelt a lábai előtt és bizonygatta, hogy tébolyulton szereti,.. Tettét valóban csak a „tébolyult" szóval tudta menteni, és kétségbeesetten kereste a szavakat, amelyek megnyitják előtte a szeretett asszony szívéhez vezető utat. Mária annyi szenvedélyt, annyi szerelmet olvasott ki a császár szeméből, hogy mindent megbocsátott. Úgy tűnik, ezzel kezdődött Napóleon iránti szerelme. Gyöngéd hangú leveleket írogatott neki, amelyekre sohasem késett a válasz: „Nagyon boldog voltam, amikor tegnap este tánc közben figyelhettem önt. A szemében visszatükröződött remegő szíve is ... Mio dolce amore (édes szerelmem), egy csókot az ajkára, s ezret, mélységes tiszteletem jeléül a kezére." A boldogító hír Mária mindenre visszaemlékezik, és szívesen emlékezik. A különböző csataterekről írt levelekre is ... A „lengyel feleséget" egyre szorosabb kapcsok fűzik Napóleonhoz. Szereti azt a férfit, akitől annyira félt, szereti és minden szavát elhiszi, még azt is, hogy most még nem alakíthatja meg az önálló lengyel államot. Amikor Napóleon visszatért Franciaországba, kérte, hogy menjen vele. Mária hallani sem akart erről, de végül mégis engedett. Mindig mindenben engedett. Franciaország és Wagram után Napóleon a bécsi Schönbrunnban tartózkodott, amikor Máriától hírt kapott, hogy szeretne utána jönni. „Mary — válaszolt azonnal — jöjjön minél előbb Bécsbe, látni akarom. Ezer gyöngéd csókot a gyönyörű kezére, de csak egyet édes ajkaira." Az „édes ajkak" ekkor közölték a császárral a boldogító hírt: Mária gyermeket várt, s a császár örömmámorban úszott. Tehát mégis lehet gyermekei Most már senki sem vonhatta kétségbe. Mária csak akkor hagyta el mödlingi szállását, amikor a császár kocsit küldött érte. S mindennap szigorúan meghagyta a kocsisnak, vigyázzon, nehogy a grófnőnek valami baja essék. A jövendő apaság boldogító tudatában elhatározta, hogy elválik Jojephlnetől, s új házasságot köt, hogy a francia császárságnak utódot adhasson. De miért nem vette el Máriát? Pedig szerette. A szép, kreol Josephine után ő volt az egyetlen, akit a szívébe zárt. Csakhogy a házasság Máriával nem felelt meg az államérdekeknek. Egy Napóleon nem köthet házasságot egy elvált asszonnyal. Még akkor sem, ha Mária Walewska grófnő..: A tapintatos, megértő Mária fájó szívvel hazautazott Varsóba, ahova szép számban érkeztek a levelek: „Türelmetlenül várom a hírt, hogy szép fiúcskának adott életet, s hogy ön is egészséges és vidám ... Mary, végtelenül türelmetlen vagyok." Mária nemeslelkű férje kérésére a Walewski kastélyban szülte meg Napóleon fiát, akit a gróf eleve a magáénak ismert el, s neki adta a Walewski nevet. Viharos éjszaka A császár szobájának előszobájában Mária csak várt, várt. Egész nap, egész benyak maria éjjel, de az ajtó nem nyílt meg előtte. Ezt követően Máriának már csak Elba szigetén adódott alkalmd, hogy erről a nagy várakozásról említést tegyen a császárnak. — Oh, — sóhajtott a férfi fáradtan s végigsimította a homlokát — akkor annyi kötelességnek kellett eleget tennem ... Most már nem fogadhatta nyíltan az asszonyt, akit szeretett. Most már legföljebb gyöngéd barátságot tanúsíthatott iránta. Második felesége, Mária Lujza előtt el kellett titkolnia ezt a találkozást, s ezért meg is kérte a grófnőt, hogy elbai tartózkodását kurtítsa meg. Sajgó szívvel búcsúzott Máriától és kisfiától Még egyszer találkoztak, Waterloo másnapján. Mária sírt, s könyörgött, hogy Napóleon vigye magával második száműzetésébe. A császár azt válaszolta, hogy: lehetetlen. A diktátor magára maradt két nagy szerelmének emlékével, Máriáról megemlékezett a végrendeletében is, amelyet ezekkel a szavakkal zárt: „Akarom, hogy Alexander Walewski Franciaországot szolgálja, amelyet hadseregében..." Mária megkísérelte a feledést: 1816- ban férjhez ment d’Ornan herceghez. Alig egy év múlva, 1817. december 12-én elköltözött az élők sorából, holttestét Walewice kis templomában helyezték örök nyugalomra, utolsó kívánságához híven. Szívét azonban az Ornan hercegek családi sírboltja őrzi, Párizs híres temetőjében, a Pére- Lachaise-ban. Az adatok szerint senkinek sem jutott eszébe, hogy Szent Ilona szigetének magányos foglyát értesítse a szeretett asszony haláláról...
