Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-12-24 / 51-52. szám
KETTEN EGY ELLEN (A rádió újabban párosával küldi ki a riportereket helyszíni tudósításokra, avagy a „Tollal és mikrofonnal" közös akciónk paródiája.) Riporter (a szokásos közvetlen hangon): El sem hinnék, kedves hallgatóink, hogy ezen a ködös novemberi déielőttön nem Budapestről beszélünk, hanem a lötyösfalvi tanyán kapcsoltuk be mikrofonunkat... Riporternő: ... hogy beszélgessünk. Csutor Mádi János bátyánkkal, a környék legöregebb emberével Riporter: ... aki most tölti be 99-ik esztendejét... Riporternő: ... 99, az annyi mint egy híján száz ... Mit szól ehhez János bácsi, aki 1861-ben született? János bácsi: Az úgy van, lelkem... Riporter (közbevág): Az úgy van bizony, hogy aki 1861-ben született, az most 99 éves, 18611 Micsoda fantasztikus korszaki ... Tizenhárom év múlt csak el a negyvennyolcas forradalom óta Riporternő: Csak tizenkettő a 49-es események óta ... Riporter: Petőfi akkor lett volna 38 éves ... Riporternő: ... Napóleon 92. Riporter: No de hagyjuk a múltat, hiszen kijöttünk a mai életbe, beszéljünk arról, hogy János bátyánk ma is megfogja az eke szarvát... János bácsi: Az úgy van... Riporternő (közbevág): Megfogja szikár, munkától érdes kezével, és huncut szemében megcsillan az ifjúság ... Riporter: Minek köszönheti, János bátyám, hogy elérte a 99 esztendőt? János bácsi: Az úgy van, leikeim... Riporternő: A munkának köszönhetiI Megfogja az eke szarvát... János bácsi (fellázad): Hagyja már, édes lelkem, az eke szarvát. Ml traktorral szántunk... Riporter: Úgyis van, kedves hallgatóink. Az öregség még nem jelent maradiságot... János bácsi, biza, ma is megfogja a traktor kormányát. Riporternő: Mennyit szántott, János bácsi, ezen a ködös novemberi délelőttön? János bácsi: Semennyit. Nyugdíjba vagyok. Riporter: Kedves hallgatóink. János bácsi élvezi a nyugdíjat, élvezi a nyugodt és békés öregséget. Ennek köszönheti, hogy ma is jó erőben van ... Riporternő: ... és reméljük, jó egészségben ünnepli századik születésnapját János bácsi: Én is remélem. Huszonnégy évet még csak megélek. Riporter: Hót hány éves, János bácsi? János bácsi: Hetvenhat leszek a jövő vasárnap. Riporter (megrökönyödve): Nem 1861- ben született? János bácsi: Nem én, kérem. Az az édesapám volt. Tavaly hótt meg, nyugodjék békével! Riporter: Hát akkor búcsúzunk is, kedves hallgatóink, és azt kívánjuk, hogy János bácsi olyan hosszú életet éljen meg, mint az édesapja, aki 1861-ben született ... Riporternő: Tizenhárom évvel a forradalom után Riporter: ... és hat évvel a kiegyezés előtt. Stella Adorján Az aggódás világtörténete (Időszámításunk előtt) Nyam (ősember): Aggódom a gyerek miatt. Nem olyan, mint mi voltunk fiatal korunkban. Én például ebben a korban az első kezem ügyébe eső kővel törtem föl osztálytársaim koponyáját. De volt is velőm mindig pukkadásig. Ez meg csak farigcsál naphosszat. Nyamné (jó anya): Ne szidd mindig ezt a szegény fiút. Nem mondom, hogy valami zseni, de ebben a korban még hadd játsszon. Nyamka (ötéves, kifaragja az első kőbaltát). 2. (Időszámításunk előtt 4000 körül) Fáraó: Sajnos, öregem, idestova betöltőm harmincadik életévemet, amely a központi statisztikai hivatal adatai szerint is az emberi életkor felső határa. Nyugtalanít, hogy a fiam, aki majdan trónomra lép, milyen nemtörődöm. Játszik, játszik, ahelyett, hogy gondoskodna magának valami rendes temetkezési helyről, amellyel az isfenek is meg lennének elégedve. Fáraóné (jó anya): Az Ami? Hát kicsit huncut, az igaz, folyton köveket rak csúcsosan egymásra. De majd kitombolja magát, és aztán keres magának egy jó barlangot, sírnak. Ami (a későbbi III. Amenemhat, hatéves, nem figyel a vitára, hanem gúla- és szfinxmodelleket épít közben). 3. (Időszámításunk szerint 670) Tao-Po: Megáll az ember esze, milyen ez a mai fiatalság! Itt van a te drágalátos fiacskád, To-Jü. Arra sem képes, hogy sárból csészét nyomkodjon ki magának. Folyton a Jangce mellett, azokon a haszontalan kaolinföldeken csavarog. Tao-Poné: Jössz ide rögtön, te haszontalan kölyök? Hogy nézel ki? Teljesen összekente magát! És mi van a kezedben? Tao-Jü (hétéves): Apu, anyu, nézzétek! Kaolinból milyen szép edényt csináltam! Ezt csak ki kell égetni, és kész a porcelántányér! Tao-Po: Csak a játék, a játék! Hát nem jó neked a sártányár, te istenverése? Nem az edény, de te vagy az égetni való! Tao-Jü (kiégeti az első porcelántányért a mellékhelyiségben ). 4. (1455) Columbus bácsi (porcelántányérból kanalazza a ciberelevest). Látod, te fiú, Tao-Jü milyen csodás dolgot talált ki. Mert dolgozott, törte a fejét! De ti, mai fiatalok! Csak a csavargás ... Columbus néni: Legalább ezt a folytonos hajóápítést hagynád abba, Kriszti, mikor itt a sok lecke. Mit akarsz? Felfedezni Indiát? Columbus Kristóf: Igen. Columbus bácsi: Szégyen, gyalázat. Az én Időmben az ilyet átadták az inkvizíciónak! Kérdezlek, mi lehet az ilyen gyerekből? Columbus Kristóf (nyolcéves, a fürdőkádban pancsol, kiabál): Föld! Föld! A Mackó látta meg először! 5. (1570) Vincenzo Galilei: Ebből a fiúból se lesz kereskedő, pedig rá akartam hagyni az üzletemet! Ez olyan, mint a kergebirka, folyton csak forog! Galileiná (jó anya): Tönkreteszed a fiad idegeit ezzel az állandó szidással. Te is szerettél valamikor játszani! Vincenzo Galilei: Én? Szerettem, ez igaz, de közben mindig arra gondoltam, hogy például Columbus Kristóf is már zsenge gyermekkorában felkészült későbbi nagy tetteire. Ez? . .. Galileo Galilei (hatéves, megáll a forgásban): Jé! Hogy elszédültem játék közben! Forog a földi 6. (1849) Irinyi bácsi: Le rie engedd a Jánost az utcára! Ott lódöznek, gyújtogatnak. A gyerek csak rosszat tanul. Úgyis hajlamos rá . . . Csak tudnám, kitől örökölte ezt az átkozott természetét. (Taplóval pipára gyújt.) Ne játssz foszforral, az méreg! Irinyiné: Igaza van szegény apádnak. Ki ne merd tenni a lábad a házból, amíg én meg nem engedem! Irinyi János (kilencéves, bőg): Itthon se játszhatok? Irinyiné: Játszhatsz, de csak olyat, amilyent én játszottam gyermekkoromban. Szép, szelíd játékot, hátba pacsit, nemzetest . . . Irinyi János (pálcikát márt foszforba, és érdes felületén meggyújtja). nem ilyene Irinyi bácsi: Látod! Elzüllött a gyerek! Felgyújtja az apja otthonát! 7. (1850) Az agg Benz: Fiam, én érzem, nincs sok hátra az életemből. Egyet ígérj meg nekem. Mindig, mindenhová gyalog járjál, ha én már nem leszek. Ez az egészség alapja. Karl Friedrich Benz (hatéves): De hisz, apuka, éppen most huny el, fiatalon. Az agg Benz: Visszabeszélsz? Azt hiszed, nem láttam, hogy a kis szekérbe, amelyet tőlem kaptál karácsonyra, mindenféle folyadékokat öntöttél, hogy azok mozgassák a szekeret? Már ehhez is lusta vagy? Karl Friedrich Benz: De apuka, az jó folyadék. . . Az agg Benz: Német embernek egy jó folyadék van, az a sör! Azt hiszed, hogy majd rólad nevezik el egyszer azt a szekeret mozgató nedvet, mi? Mert lusta vagy gyalogolni, erről van csak szó, te család szégyene, te (meghal). Valaki: Az én koromban'*! a fiatalok. Hogy lelkesedted^ és tavaly, amikor megláttan^i képet, azt mondtam, ez ei csa. De persze, ennek aj Wf Valaki Barnabás (nyoleáM* , koszinusz alfászor koszinuszlbéta Valaki: Te, én leszedlek onnart Valakiné (jó anya): Próbául Gyerekkorodban te is foglal^pztj Valaki: Én? Szó sincs róla. (í törődtem, hogy Takács II. lesei п /1V» n S** í 1 In A>«9 wcu luatjri. l/с cl: Valaki Barnabás (a csillárrí plusz bé négyzet! (Kiszóz^gJj, port az ablakon. Ettől feléled jtesmikel p Aérteni ^ :es mivel, koromban én jobbösszekötő négyzet plus^JI zacskó maga Imi 111 | poraiból Nyam, az ős-Nyam: Mindenekelőtt köszönöm a figyelmet. De most lássuk, mire vitted a farigcsálással, te kölyök? Valaki Barnabás: Hát sok mindent elértünk, mióta itt járt, Nyam bácsi. Nézze meg, például itt van ei a televízió. » Nyam: Mit is játszanak? Valaki Barnabás: Közkívánatra megismétlik a „Szerelem csütörtök“ című filmet. Nyam (végignézi, utána pofonvágja Barnabást): Ugye mondtam, hogy ne farigcsálj! MÁTÉ GYÖRGY MPUtlIntK 1971. január 10. Ma. Hasba rúgott. Leköpött. Az utcán. A kedves. A felejthetetlen. Nem élem túl. Rettenetes. Az utcán. Mindenki előtt. Akik láttak minket karonfogva. Éppen, amikor az kérdeztem tőle: milyen számokkal játsszunk. Viktóriácska. Hasba. Egyenest. És kiabált. Hogy unalmas vagyok, meg minden. őrület. Rettenetes. Idegroham. Farkasvakság. Kéz-láb, és szivtörés. Külső és belső sérülés. Lelki defektus. Halál. Kripta, Krematórium. Pokolbajutás. Belső égés. Hideg zuhany. Láz. Semmi. Minden. Január 11. Még mindig nem élem túl. Még mindig rettenetes. Még mindig hasba rúgott. Mert megunt. Mert halál és gyalázat és leégés és kiabálás ős botrány. Pedig voltaképpen csak a sportkaszámot Írtam volna be, de hát ilyen az élet. Azért holnap is nap lesz, nem igaz? Január 12. Érik az embert balesetek, akárhogy is vigyáz. Nem fenékig tejfel az élet, de azért panaszkodni nem lehet állandóan. Néha ugyan arcra hullik a dolgozó, de velem is megtörténhet egyszer. Hogy milyen lábai voltok, igaz még mindig megvannak hacsak nem karambolozott, annak a Viktóriának?) Erősek, istenemre mondom, erősek és rúgni is tudott velük a lelkem, mint a pinty. Nem volt túlzottan diszkrét, de hát ilyenek a nők, ha megérzik, hogy mindennek vége. Volt egy kis patália, de nem kell annyira odalenni. Minek? Január 13. Most jut eszembe az a jó hecc a Viktóriával. Rémesek ezek a nők. De azért alapjában véve jó pofák. Milyenek is lehetnének? Néha csuda dolgokat csinálnak, mint ez a Viktória is. Február 10. Hárman ültünk az asztalnál, s erről-arról csevegtünk, akkor említettem meg a lábas Viktóriát is. Hogy lekapott a kis angyal. Megrágott, azt hitte, ezzel megsértett engem, vagy legalábbis kitolt velem. Pedig én akartam igy. Érzékeny lelkű fiú vagyok, nem állhatom, hogy sir a nő, mikor otthagyom. Azért inkább úgy szervezem meg a szakítást, hogy látszólag én legyek a vesztes. Ennyi udvariasságot csak megengedhet magának az erős férfi a gyenge nővel szembeni? Krajczár Imre
