Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-12-24 / 51-52. szám
Ha valaki saját hazájában nem próféta, másutt sem lehet az. A nemzetközi siker titka éppen az, hogy ne akarjunk nemzetközi sikert aratni. A Nagy Karmester beint, a Halál sóbálványnyá változik, és az Élet első csókjával, első simogatásával útnak indítja a Gyermeket... A Csodálatos Élet csókjával homlokán indul el a csodaváró Gyermek, és egyre közelebb ér önmagához, a legnagyobb csodához, az EMBERHEZ Első tétel Vivace: Mesél az anyám — súg a szellő — madáranya piheg a fészkén — pillangó libben — virág illatozik... — Santa Maria, Somorja, Samorín... 1896. szeptember 29-én született Németh-Samorínsky István. — Tanulmányaimat Somorján kezdtem. Az apám ebben a kis csallóközi városkában volt igazgató és kántor, az édesanyám pedig óvónő. A zenével hamarabb ismerkedtem meg, mint a betűkkel és az egyszereggyel: orgona, zongora, hegedű, fuvola. Már hatéves koromban orgonáltam, s ekkor kezdtem zeneiskolába járni. — Pista I... Pista I... — hallatszott a konyhából, de a hívásra senki sem jelentkezett. Egy szép, őszhajú asszony jött ki az udvarra, körülnézett, majd még hangosabban kiáltotta: — Pista!... Pista!... — utána fülelt egy kicsit, s mivel a hívásra senki sem jelentkezett, rosszalló fejcsóvá lássál ment vissza a konyhába: — Ez a gézengúz már megint elcsavargott.. . Na, majd adok én nekil — de még ki sem m m e m nem láthatta az orgonáié pöttömnyi emberkét. Aztán a két gimista nyakába szedte a lábát és rohant le a kórusról, s majdnem összeütköztek egy idősebb, cllinderes úrral: — Várjatok csak, gyerekekl — Tessék, bácsi! — Előbb ki orgonáit? — Énl — Ne beszélj butaságokat I Hiszen te el sem éred az orgonát — Pedig én voltam! — Akkor gyere vissza az orgonához és bizonyítsd be! És Pista bizonyított I Utána hármasban ballagtak le a kórusról : Ejnyel Ejnyel — dünnyögte Hardtmuth János, az akkoriban híres pozsonyi zenész, .s közben izzadó homlokát törölgette egy lepedőnyi zsebkendővel. — Ember vagy a talpadon, kis Németh. mondta, és már simogatássá lágyult a hangja. Pista közben a templomtorony gerendái között kutatott rejtett kincsek után, de csők eisárgult papírokat, meg soksok galambfiókát talált.,. Millió porszem táncolt a beszűrődő napfényben és a pókhálók közepén örök készenlétben virrasztottak a pókok ... — Nézd csak, milyen aprók az emberek ... Mint a bogarak ... Ekkor hallotta meg nagyanyja hívását: Gyerünk I A két kis kölyök a kötéltáncosok biztonságával egyensúlyozott végig a gerendákon, s utána lecsúsztak a harangkötélen. Hiszen a harangnak Is van valami köze a zenéhezi Ö pedig harangozni nagyon szeretett ... Második tétel Moderato: Az apám komolyan beszél velem — elbúcsúzom a játékaimtól — első kötelesség — életem a zene — először fogom meg a legszebb kisleány kezét,.. Tízéves voltam akkor, amikor felkerültem a fővárosba. Nyolc évig jártam itt gimnáziumba és közben a Klarissza utcai zeneiskola diákja voltam. Ebből az iskolából Indult Dohnányi Ernő, Bartók, Albrecht Is el. Albrecht Sándor volt a zongoratanárom és Antalffy Vilmos tanított hegedülni. Nyolc évig ennek a két kiváló zenepedagógusnak voltam a keze alatt ... A diákság a Klarissza templom tömjénszagú, ünnepélyes félhomálya után tódult ki a napfényre, hogy kint az utcán átadhassák magukat a gondtalan vasárnapi semmittevésnek, hogy megnézhessék a lányokat és érezték már a vasárnapi ebéd illatát is ... Az egyik kis másodikos gimista azonban ott maradt a kóruson, és játékos komolysággal futtatta végig vékony ujjacskáit az orgona néma billentyűin. Ha senki más, ő biztosan hallotta a zenét is. Telt-múlt az idő, s ő belemelegedett a „muzsikálásba", ünnepélyesen öltözött, cilinderes férfiak jöttek be a templomba. — Jalán húsz? ... Vagy huszonötéves találkozójuk van?... Hát jó, én majd orgonálok nekik! Loholt le az utcára, elcsípte egyik osztálytársát: — Gyere fújtatni !,.. Gyorsan, mert mindjárt kezdjük I És megszólalt a néma orgona. A pap csodálkozva nézett fel a kórusra, de resztet vetve méltatták a liturgikusnak vélt produkciót.. . Csakhamar előkerült az óllomásfőnök, megvendégelte őket otthonában, és a legközelebbi luxus-expresszbe bérmentve bevagonírozta a gyerekeket, s telefonon jelentette érkezésük idejét Marseille-be. Ez volt Németh-Samorínsky István első dirigensi sikere tizenhat éves korában. A nem menetrendszerűen közlekedő vonatot, amellyel a gyerekkórus utazott, itt-ott rövidebb-hosszabb időre leállították. így történt ez Nizzában is. — Aki akar, körülnézhet egy kicsit a városbanI — jelentette ki a kórus vezetője. — De fél óra múlva mindenki itt legyen! A fiataloknak persze több sem kellett. Hiszen nem akármikor nyílik alkalmuk nizzai sétára, Kissé elbámészkodtak, s a vonatukat a visszaérkezésük előtt pár perccel kérlelhetetlenül tovább indították. — Na, most légy okos, Domokos! — Hát kellett ez nekünk? — keseregtek a fiatalok. — Tudjátok mit, srácok? Énekeljünk! kopogtatta meg kobakját Németh Pista. S a tizenkét egyensapkás diák Pista vezényletével énekelni kezdett a nizzai állomáson: „Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia, mert nem tudja, mely órába fullad a csirizes tálba ..." Olyan szomorúan, olyan könnyfakasztóan énekeltek, hogy a körülállók ke-Harmadik tétel Staccato: A Sors-szimfónia — a szülők örökké nem kísérnek — egy kis rohanás, egy kis szívdobogás — mindent kibírok... — Az apám kedveltette meg velem a zenét, mégis azt szerette volna, hogy orvos legyek. Tudta, milyen nehéz a zenész élete. De Albrecht Sándor legyőzte apám ellenkezését. Elvitt Budapestre és bemutatott Bartók Bélának. Játszottam a Mesternek: — Egy út van előtted, fiam. A zene! Ez a pár szó meghatározta életemet. 1914-ben kerültem fel a budapesti Zeneművészeti Akadémiára, Bartók tanítványa lettem, ezenkívül felvettem még a zongora tanszakot és a második évben — külön miniszteri engedéllyel — beiratkoztam a zeneszerzési tanszakra Is. Németh-Samorínsky István a Zeneművészeti Akadémia utolsó éves hallgató-
