Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-12-24 / 51-52. szám

Malacpecsenye A megtisztított malacot besózzuk. A szájába szorít­sunk egy citromot vagy peckeljük ki. Előmelegíted sütőben 10 percig teljes lángon kezdjük sütni a pe­csenyét, Jó, ha előzőleg a fülekre, az orra és a farokra zsírozott papírzacskót húzunk, hogy a pecsenye egyen­letesen süljön. A malac sütési ideje egy óra. Ha a kész pecsenyében a citrom megsült, szorítsunk helyette a szójába egy szép piros almát. Ш Hájas pogácsa 70 dkg lisztnek a felét elvesszük, 50 dkg le­darált hájjal összegyúrjuk, nagy tányéralakúra formázzuk, hidegre tesszük. A másik fele liszt­ből rétestésztát gyúrunk 1 egész tojással, 1 evő­kanál rummal, 2 dkg sóval, vízzel, azután éppen úgy járunk el vele, mint a hájastésztával. Haj­togatjuk, nyújtogatjuk, pihentetjük. Jó, ha előtte való nap este készítjük. Másnap kb. 2 cm vastagra kinyújtjuk, nagy pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, tetejét tojássárgával vagy tejföllel be­kenjük. Erős tűznél sütjük. Ha elkészült, hidegen kettévágjuk, vagy a tetejét sült szalonnával, sonkával, zöldséggel, őrölt hússal töltjük és taitórmártással öntjük le. Kitűnő szilveszteri bor­korcsolya. (Háj helyett vajjal is készülhet.) Kuglóf piskótatésztából Hozzávalók: 4 tojás, a tojásokkal egyenlő Súlyú daraliszt és porcukor, reszelt citromhéj, 6 dkg mandula, 4 dkg mazsola. A tojást, cukrot, lisztet, citromhéjat V2 óráig keverjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott mandulát és a mazsolát. Kikent, lisztezett kuglófsütőben lassú tűznél sütjük. Ha elkészült, kiborítjuk a formából és jól megcukrozzuk. Gyümölcspohár tejszínhabbal Személyenként 2 tojást keményre főzünk. A meg­főtt, megtisztított tojást hosszában kettévágjuk. Ki­vesszük a tojássárgákat, belerakjuk egy tálba. 6 to­­jássórgához 2 dkg vajat, 1 evőkanál tejfölt, egy kis sót, borsot teszünk és jól elkeverjük. A félbevágott tojásfehérjéket kicsit meg­sózzuk, zsírozott edénybe rakjuk és a masszával megtöltjük. Teszünk mind­egyikre egy-egy kávéska­nálnyi tejfölt. Sütőben kis­sé megsütjük. Lazaccal és petrezselyemzöldjével tálal­juk. Hozzávalók: V2 liter tejszínhab, 1 csomag vaníliás es 1 evő­kanálnyi porcukor, tetszés szerinti befőtt (legjobb a körte, őszi­barack, birsalma), V2 dl rum, 5 dkg vagdalt mandula. A tejszínhabot felverjük, édesítjük. A befőttet meglocsoljuk rummal. Talpas üvegpoharakban szépen elrendezzük a befőttet és a hézagokat kitöltjük tejszínhabbal. Vagdalt mandulával díszítjük. Hamis mézes 20 dkg lekvárt 2 egész tojással, 20 dkg cukorral, 6 dkg zsírral, 2 dl tejjel össze­keverjük, adunk hozzá 30 dkg lisztet, egy kevés szódabikarbónát, szegfűszeget, fa­héjat és simára dolgozzuk. Zsírozott, nem nagy tepsibe öntjük. Ha megsült, tölthet­jük vajas krémmel, de töltelék nélkül, cso­koládémázzal is nagyon finom. Ünnepi hangulat. Ünnepi menü. Ismételten megújuló öröm mindenki számára. De a legszebb, és akik szeretik egymást, a legfontosabb ilyenkor, hogy együtt van a család, hogy a szülők és a gyermekek kölcsönösen érzik egymáshoz való ragaszkodásukat. Ünnepi öltözékben ülnek a különös gonddal megtérített asztalhoz. Jó étvággyal olyan ételeket fogyasz­tanak, amik mindenkinek ízlenek, amiket mindenki szeret. Senki sem siet. Mindenki nyugodtan várja az egymást követő fogásokat, édesanya inyencfalatjaii. Mindenkinek van ideje válaszolni a másik kérdésére. Ha ilyen bensőséges légkör uralkodik az ünnepi ebédnél vagy vacsoránál, a család minden egyes tagja egy kellemesen eltöltött, szép együttlét emlékével lesz gazdagabb.

Next

/
Thumbnails
Contents