Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-12-24 / 51-52. szám

A téli éjszakában messzire világít a kórház fénye A készültségi szol* gálát sokszor meg­ismétlődő jelenete Műtét előtt fodrászatl szaklapok Is, amelyek révén az asszonyok megismerhetnék a leg­újabb hajviseleteket, olvashatnának a hajápolásról stb. A tisztítók munkájával kapcsolatban olyan ötletet Is felvetettek olvasóink, hogy elsősorban nyáron kellene a téli ruhák tisztítását propagálni, persze ugyancsak a rádió, a tv és a sajtó bevonásával. A beérkezett levelekből kitűnik, hogy az új lakónegyedek lakosai sok­kal fontosabbnak tartják házuktája csinosítását, mint sem gondolnánk. Többféle megoldást is javasolnak az új házakat körülvevő parkok, játszó­terek stb. karbantartása és tisztasága érdekében. A levélírók szerint Itt első­sorban magukat a lakókat és a gye­rekeket — az iskolák közreműködésé­vel I — kellene bevonni, esetleg vala­milyen mádon érdekeltté tenni a zöld­övezet ápolásában, valamint a ház közösen használt térségeinek rendben­­tartásában. A felügyelet szempontjá­ból Jó lenne a nyugdíjasok beszerve­zése, ugyanis több az Idejük és külön­ben is tudvalevő, hogy az öregek sze­retik magukat hasznosnak érezni. Erről tesz említést levelében Magda Puíaková MichalovcérŐI (Nagymlhály). Olvasónk foglalkozik az autószervizek munkájával Is. A legjobb ötlete talán az, hogy a már használhatatlan ko­csik még használható alkatrészeit értékesítsék. Ennek a megoldását úgy gondolja, hogy az egyes autószervizek időnként készítsenek jegyzéket ezekről az alaprészekről és adják be a Moto­­techna legközelebbi boltjába. Ha egy kis árkedvezmény is szóbajöhetne, a fogyasztó is és a vállalat Is jól járna. Tehát amlpt látjuk, az emberek nemcsak bírálni és elmarasztalni tud­nak, hanem a hibák kiküszöbölésére is gondolnak. Miután ez társadalmunk szempontjából nagyon fontos, remél­jük, hogy még sok új javaslatot, jó ötletet kapunk olvasóinktól! EMBERSÉG A púchovi Makyta ruhagyár dolgozóival beszélgetve sok elis­merő szót hallottam Albina Rem­Siková elvtársnőről, a nőszövet­ség üzemi szervezetének elnöké­ről. A hatalmas munkacsarnok második emeleti részlegén dol­gozik már húsz éve. Nagyon szereti szakmáját, a szabászatot, mint mondták, selejtes munka még nemigen került ki a kezéből. A műszak leteltével útja rend­szerint nem az üzem kapuja felé vezet. Még munka után is gyakran órákat tölt a gyárban. Ilyenkor sokkal nehezebb a dolga, mint munkaidőben, hiszen itt nem ter­melési problémákkal, hanem a nő­szervezet elnökeként emberek ezerféle ügyes-bajos dolgával kell foglalkoznia. Rokonszenves, ked­ves természetével megnyeri az emberek bizalmát, az igazi kom­munista sok jó tulajdonságával rendelkezik és a magánéletében is olyan embernek ismerik, aki­nek a szavai mindenkor összhang­ban állnak tetteivel, becsületes magatartásával. Az üzemi nőszö­vetségnek itt több mint hatszáz tagja van, ily népes szervezet ügyeinek intézése nem kevés fá­radsággal jár. RemSiková elvtárs­nő számos egyéb tisztsége mellett a kerületi pártbizottságnak is tag­ja. Kedvesen elmosolyodott, ami­kor megkérdeztem tőle, hogyan tudja úgy beosztani az idejét, hogy mind a gyárban, mind a családi életben, úgyszintén köz­életi és politikai funkcióinak tel­jesítésében helyt tudjon állni. — Ez nemcsak az én érdemem — mondja, — hanem nagy része van ebben az otthon nyugodt lég­körének, a harmonikus családi életnek... Sokat segít három nagy gyerekem. Mindez lehetővé teszi, hogy nyugodtan dolgozha­tom. A szerény választ munkatársai egészítik ki, akik sok év óta együtt dolgoznak vele. Kubiková elvtársnő elmondja, hogy a nő­szervezet elnöke nem azért vál­lalja a többletmunkát, mert nem tud mit kezdeni a szabad idejé­vel, vagy mert valakinek ezt a munkát is végeznie kell. RemSi­­ková elvtársnő igaz szívből, kom­munista meggyőződésből dolgo­zik, tud bánni az emberekkel és ez meglátszik az eredményeken is A számos jó eredményből ne­kem két dolog ragadta meg a fi­gyelmemet, melyek nemcsak az Üzem dolgozói, hanem a város la­kossága között is nagyon jó vissz­hangot keltenek. Az egyik a lány­anyák megsegítése, a másik a gyermekotthonban élő gyerekek­kel való törődés. A két dolog köz­vetlenül összefügg, és csak igazat adhatok RemSiková elvtársnőnek, amikor kijelenti: — Nem elég csak azokkal a gye­rekekkel törődni, akik már az in­tézetbe kerültek. Gondoskodni kell a lányanyákról is, hogy ne váljanak meg gyereküktől, hanem egyedül is vállalják a felnevelé­sét. Szerintem nem lehet meg­vetéssel elintézni azt, aki házas­ságkötés előtt szüli meg gyerme­két. Szeretném megjegyezni, ilyen esetek nálunk sem gyakoribbak, mint másutt. Mégis foglalkoznunk kell vele, annál inkább, mert az esetek többségében tapasztalatlan fiatalokról van szó, akik magukra hagyatva nehezen találnák meg a sokszor súlyos lelki válsággal páJ rosuló, komoly helyzetükből a ki­vehető utat. Képzeljük el, mi len­ne a sorsuk, ha a társadalom is csak annyit tenne értük, mint sok esetben saját /szüleik és más hoz­zátartozóik. Azok a szülők, akik ilyen állapotban vallási, vagy ha­rciig erkölcsi előítéletek miatt má­­gukra hagyják a lányanyákat, sokszor nem is tudják felfogni, mily nagy lelki válságba kerge­tik lányukat, őket rajtunk kívül senki nem várja a klinika előtt. Pedig ilyenkor kell nekik támasz, hogy átsegítse őket a kezdet sok­szor megoldhatatlannak tűnő ne­hézségein. Az üzem lakást, mun­kát, bölcsődét biztosít számukra, de mindez nem elég. Mi az ott­hont, az édesanyát igyekszünk pótolni. A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy sikerrel. Gyak­ran megtörténik, hogy váratlanul toppanunk be a kismamához. Ilyenkor mindig azzal fogadnak, jaj de jókor jöttek, és megindul a kérdések sora, mit hogyan te­gyenek, miképpen osszák be a ke­resetüket, hogy mindenre jusson belőle. A nőszervezet krónikájában olvastam a sűrűn teleírt oldala­kat, amelyek egy-egy gyermek­­otthoni látogatás emlékeit őrzik. Soha nem mennek üres kézzel az intézetbe. A játékokat, édessége­ket az üzemi nőszövetség szerve­zeti alapjából fedezik. A ruha­gyár hulladékanyagából rengeteg apró holmit, tipegőt, papucsot, kabátkát, sapkát, szoknyácskát készítettek a gyermekek örömére. — Nagyon gyakran eljárunk az állami gyermekotthonba — mond­ja RemSiková elvtársnő. — Nem azért, mintha szükséget látnának, hiszen társadalmunk bőkezűen gondoskodik az otthon fenntartá­sáról, az ott dolgozó nők is min­dent megtesznek a gyermekekért. Mégis arra törekszünk, hogy mi, akikben ott él a mások iránti gondoskodás, szeretetadás érzése és felelőssége, pótoljunk valamit azoknak a gyermekeknek a csa­ládi otthon melegéből, akiknek a szüleik képtelenek voltak erre. GÁL ETA

Next

/
Thumbnails
Contents