Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-12-24 / 51-52. szám
Ö AZ A LÁNY. A szeretetvógy, о gondoskodás igénye a család és békesség ünnepe előtt minden emberben várakozást ébreszt: még többet adni és kapni szeretetből, mindennel elhalmozni a hozzánk legközelebb állókat, hogy örüljenek... Milyen mélyről tör fel ez a vágy ott, abban az otthonban, ahol a szeretet kialvófélben van az emberek szívében, ahol csupán megszokásból állítanak fenyőfát. Ahol a karácsonyi gyertyák fénye sem tudja feloldani a gond, a szomorúság, a magány nyomasztó hangulatát. T. Darina fiatal, szinte még gyermekarcáról sűrűn patakzik a könny, ahogy beszélgetünk. Az egyedüllét, a magány érzése, ilyenkor ünnep előtt, még súlyosabban nehezedik rá. Pedig négyen élnek a szűk, öreg lakásban. Mégis hiányzik valaki közülük. Valaki, aki nélkül üres a lakás. Az élettárs hiányzik, akit a munkából hazatérve meleg vacsorával fogadna, akivel együtt örülne kisfia első botladozó lépéseinek, s akinek most ő is ajándékokat vehetne, hogy szebb, meghittebb legyen az év legszebb ünnepe. Kint kékesfehér árnyakat vet a decemberi kora délután, Itt bent a kályhában vígan pattog a tűz. A kétesztendős Ferike játékaiba merülve ül a heverőn — egyedül. Darinából egyszerűen, gyerekes őszinteséggel törnek fel a szavak. Fiatal életének megkeseredett emlékei. Tizenöt éves koromban, tudatlan gyermekfejjel Ismertem meg D. F. külföldi állampolgárt. Akkor, amikor a nap nagy részét az iskolapadban töltöttem. A kilencedik osztály befejezése után pincérnő voltam egy szállodában. Sokszor találkoztunk. A szállodában Is, meg néha otthon is. Azt mondta, feleségül vesz, megszerzi az állampolgárságot és végleg letelepszik. De ha akarom, magával visz hazájába. Azt is mondta, hogy Olaszországba megyünk, van egy ismerőse Rómában, aki szerezne nekünk lakást. Egy év múlva, amikor megdöbbenve vettem észre, hogy terhes vagyok, rájöttem, hogy kapcsolatunk többé nem játék. Két hónapos terhes voltam, amikor közöltem vele a biztos tényt. Nem lepődött meg. Olyan nyugodtan "hallgatott végig, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélnék. — Most már nem maradhatsz itt — mondta. — Velem kell jönnöd, külföldön összeházasodunk. Most üzleti ügyekben elutazom, de két hét múlva visszajövök érted, és akkor magammal viszlek. Elment. A napok gyorsan peregtek. De a hetek, hónapok is. Megszületett fekete szemű kisfiámhoz apja szakasztott mása: Ferike. Darina tekintete ösztönösen a játszadozó gyermekre vetődik. Soha többé nem jött. Csak írt néhány levelet. Egyhangút, üreset. Amikor a fiam három hónapos volt, fényképét elküldtem az apjának. Azt reméltem, a hasonlatosság majd felébreszti szívében az apai érzéseket. Es azóta nyoma veszett, a hírét sem hallom. Kétéves lesz a fiam, teljesen egyedül nevelem. Gyermektartási segélyt sem kapok. Az állásomat is otthagytam beteg édesanyám ápolása miatt, pedig nagy szükségem lenne a keresetre. Anyukám jó hozzám, átadott a szűk lakásból egy szobát nekem, de apám nehezen tűr meg minket. A karácsony, az újév nemcsak a szeretet ünnepe, hanem egyúttal a kívánságoké is. Szeretném, ha legalább a következő karácsonyi ünnepeket töithetném szebb, emberségesebb körülmények között. Olyan helyen, ahol a botlást csak botlásnak minősítik és az emberek nem közösítenek ki előítéleteikkel. Szeretnék dolgozni, férjhez menni, jó családi életet élni, fiamnak szerető apát találni. Nehéz megértés nélkül. Az ember társtalanságóban, bánatában nagyon gyenge tud lenni. En sem vagyok más. Volt már úgy is, hogy az alkoholhoz menekültem. Pedig nem megoldás, tudom ... A nagymama: Kézen fogva vezetgeti unokáját a régi, kopott bútorok között. A kályha fölé húzott szárítókötélen fehér ingek, nadrágok. A kisgyereké. A nagymama az, aki féltő kézzel emeli fel a megbotlott kisfiút, aki legelőször észreveszi, ha egy új szót kimond. — Nagyon megváltozott az életünk, amióta megszületett ez a gyerek. Egy fizetésből élünk. Havi kilencszázból négyen. A lányom elvégri a ház körüli munkát, én miattam nem dologizk. Szükségem van rá, beteg vagyok. Szerettem a lányom, de nagyon csalódtam benne... A nagyapa: Amíg beszélgetünk, szótlanul teszvesz kint a hideg konyhában. Nem jön közénk. A maga módján talán sajnálja is a gyereket, de mégiscsak „ez a fattyú, aki az ő kenyerét eszi, az oka minden rossznak"... Az emberek: Elmaradtak tőle a régi barátok, Ismerősök. Sokan ismerik a városban Darlnát. „ö az a lány, akinek gyereke van ... ő az, aki csavarog és még alszik Is..." — mondták nekem, amikor kerestem, és senki sem mondta, hogy: ő az, aki gyermekfejjel egy nőcsábító szélhámos hálójába került, aki ragaszkodással neveli apa nélkül maradt gyermekét, aki a legerősebb gyermeki önfeláldozással ápolja beteg édesanyját, akinek otthon patika-tiszta a lakása, aki megbotlott, de szeretné újrakezdeni az életét. Jó lenne, ha a szeretetből, segíteni akarásból több lenne az emberek szívében. Egy kisiklott életért mindnyájan felelősek vagyunk. A boldogsághoz az embertársaink iránt érzett felelősség is hozzátartozik. Csak így lehet az év legszebb ünnepe valóban a szeretet ünnepe minden ember szivében. Segítsetek Darinának! D. MEGYERI ANDREA Általános vélemény, hogy ebben a rohanó életben a gond, a felelősségtudat, az örökös nyüzsgés elárasztja, fásulttá teszi az embereket, к -ki a saját gondját-baját tartja a legnagyobbnak, a saját problémáját a legégetőbbnek. A másikkal nem ér rá, vagy nem is akar törődni. Közömbös minden olyan ügy iránt, ami személyével, szőkébb környezetével nincs vonatkozásban. Erre az általánosnak kikiáltott nézetre szeretnék konkrét példával rácáfolni. Ezerkilencszázhatvankilenc májusában adtunk hirt lapunkban a Blatná n Ostrove-i (Sárosfa) Molnár család megrendítő helyzetéről, öt gyermek maradt félárván a faluszéli házban. öt kiskorú gyerek maradt anya nélkül. A helyi nőszövetség tagjai felváltva jöttek el segíteni, elvégezni a nagyobb házi munkákat, pótolni az anya dolgos kezét. De egy valamit pótolni nem tudtak. A Molnár gyerekek arcáról eltűnt a mosolv. Ez az állapot nem tarthatott sokáig. Kellett valaki, aki nemcsak mosni és takarítani jön el, de akihez oda lehetne bújni, aki megs’mogatná lefekvéskor az öt buksi fejet és csókkal lehelne szemükre jó reggelt. Az apa, Molnár Imre sebe is nagyon friss és mély volt még, de tudta, látta, hogy nem várhatja összeszorult szivvcl, tehetetlenül az idő múlását, mert ebben a házban, envnyi gyerek mellett anya nélkül minden nap szinte örökkévalóságot jelent. De vajon van-e valahol egy jószívű asszony, aki szeretetével föl tudná melegíteni a megdermedt ki'szíveket? Aki önzetlenül, őszinte szívvel vállalná nevelésüket, az apával együtt sorsuk irányítását? Ezekre a kérdésekre vártunk választ — öt gyerek anyát keres — cimű riportunk megírása után. Nagyon sokan voltak azok, akiket meghatott a kis családra nehezed) csapás. És jöttek a levelek. Egyesek részvétüket, együttérzésüket tolmácsolták, mások felajánlották segítségüket, sőt azt is, hogy betöltenék az édesanya megüresedett helyét. A személyes találkozások alkalmával azonban Molnár Imre rádöbbent, hogy a legtöbbjük csak hirtelen felébredt szánalomból, vagy meggondolatlan elhatározásból tett ilyen ajánlatot, és ismét úrrá lett rajta a kétségbeesés. A levélírók között — akik szerkesztőségünkön keresztül szerettek volna megismerkedni a Molnár családdal — volt Mihályik Piroska is. Soraiból rendkívül rokonszenvesnek tűnt ez a 28 éves asszony, aki elrontott házassága, alkoholista férje miatt egyedül nevelte kilencéves kislányát. Nagyon fiatalnak találtuk arra, hogy ilyen nagy áldozatot vállaljon, le akartuk beszélni nemes szándékáról. Riportunk megjelenése után nyolc hónappal örömmel értesíthettük olvasóinkat, hogy az öt gyermek anyára talált. Akkor azt írtuk: nem tudjuk előre megmondani, mit hoz az idő. A jelen azonban azt mutatja, hogy a Molnár család sorsa rendes kerékvágásba jutott. Két év telt cl azóta. És most, amikor kérdőíveket küldtünk szét, hogy olvasóink véleménye, kívánsága után kutassunk, igen sokan azt írták: szeretnék tudni, hogyan alakult a Molnár család sorsa. Milyen anya lett Mihályik Piroskából? Blatnán először a helyi nemzeti bizottság elnökének, Álló Ferencnek tettük fel a kérdést. — Az egész falu öröme az én örömöm Is, hogy a Molnár család élete rendeződött. Hogy a gyerekek jó anyát kaptak, azt abból ítélem meg, hogy példásan gondoskodik róluk. Szépen öltözteti, jól táplálja a gyerekeket. A háztartás mellett minden munkát megfog, hogy könnyítsen a család helyzetén. Hetente hordja postára a csomagot, a két nagy fiúnak küld Kassára egy kis hazait. És az sem lehet mellékes, hogy tiszteletben tartja az édesanya emlékét... Molnár Imre jól választott. Pedig mennyit vivődött, töpren-TUDNAK As
