Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-17 / 38. szám
Véleményem szerint BESZÉLGETÉS AZ SZSZK EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERHELYETTESÉVEL Dr. Rozália Vrábelová, az egészségügyi miniszter új helyettese pályáját üzemi orvosként kezdte a bratislavai Dimitrov Művekben. 1954 óta párttag. Később a Bezruc utcai kórházban dolgozott, majd 1963 óta a Népegészségügyi Intézet igazgatója volt egészen mostani kinevezéséig. Nehezen mondott le most az orvosi gyakorlatról, de tudja, hogy a funkciót, amelybe helyezték, olyan embernek kell végeznie, aki a gyakorlatban is jártas, s noha most nincs várószobája telve páciensekkel, legalább ugyanannyi probléma tornyosul az íróasztalán. Hogyan látja ő új beosztásában a helyzetet. Amikor ebbe a magas tisztségbe javasoltak, igen vegyes érzelmekkel fogadtam, de azt is tudatosítottam magamban, hogy ez nagyon felelősségteljes munka. Az embernek akaraterőre van szüksége, hogy le tudja győzni az akadályokat. Két évig voltam az egészségügyi miniszter kollégiumának tagja, s így országos méretben, úgy is mondhatnám, átfogóan ismerem a szlovákiai egészségügyi problémakört. Bizony, van belőlük éppen elég! Jelenleg a legsürgősebben megoldandó problémáknak a kórházi férőhelyek számának növelését tartom, és a jobb, tökéletesebb járóbeteg-kezelést. Mert a rendelőket korszerűbb felszereléssel ellátni egyszerűbb és gyorsabb megoldás, mint új kórházakat építeni. És nem vitás, hogy míg a kórházak felépülnek, a betegeknek addig is gondos kezelésre van szükségük. Gyakran esik szó az egészségügy túlfeminizálásáról. Véleményen szerint ez nem olyan nagy probléma, mint ahogy állítják. Igaz, hogy az egészségügyi dolgozók 85 százaléka nő, tapasztalatom szerint ez egyáltalán nem hiba. A nő mentalitása miatt az orvosi, ápolói hivatásra rendkívül alkalmas. Végeredményben olyan munkát is megértéssel és mosolyogva végeznek, amelyre a férfiak csak nehezen vállalkoznának. Míg az Egészségügyi Intézet dolgozója voltam, a funkcióban levő nőkről — akik aránylag sokan voltak — csak a legjobbat mondhatom; felelősségérzők, rugalmasabbak, több megértést tanúsítanak, és vezető gazdasági beosztásban is megállták a helyüket. Ami az orvosnők helyzetét illeti, nálunk a legnagyobb probléma — a tanyavilág. Ámbár a probléma inkább technikai jellegű, mivel arról van szó, hogyan lehetne közelebb hozni egymáshoz az orvost és a beteget. Meggyőződésem, hogy a lányok, humánusabb hajlamuknál fogva, valóban szinte erre a hivatásra születtek. Különben is az a véleményem, hogy a nőknek nemcsak a munkahelyükön, hanem általában a közéletben is többet kellene szerepelniük. Utóvégre ma már szép számban akadnak fiatal, rátermett és művelt nők, akiket be lehetne s be is kell kapcsolnunk a társadalmi életbe. Nem hagyhatjuk őket „futni" csak azért, mert társadalmunk számára oly hasznos tevékenységgel, a gyermekneveléssel vannak elfoglalva. Bizonyára akadnak közöttük olyanok is, akik visszaélnek anyaságukkal. Ilyenkor persze mindjárt azt mondják — ilyenek a nők! Viszont ha egy férfi követ el hibát, akkor mindössze jóakaratúan bólogatva azt mondogatják: megtörténik az ilyesmi... A társadalom csakis saját magát károsítja meg, ha veszendőbe hagyja menni a nőkben rejlő értékeket. Ezek pedig nem is csekélyek. Szeretném még megemlíteni a közelgő választásokat. Ki kell használnunk ezt az alkalmat és a nőket különböző funkciókba javasolni, hiszen mjnden munkahelyen tisztában ‘vannak azzal, ki alkalmas erre s ki nem. A tisztelet, amellyel a férfiak a nőket a nemzetközi nőnap alkalmából övezik, ne csak erre az egy napra szóljon. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nők a beléjük helyezett bizalmat sokszor jobban megbecsülik, mint a férfiak. Sőt, ez a bizalom sokszor erkölcsi támaszul is szolgál ahhoz, hogy feladataikat nagyobb felelősségtudatta! lássák el. A választások előtti időszakban azonban a nőknek is aktivitást kell kifejteniük, mert tőlük is sokban függ, hogy mint egyenrangú partnereket kezeljék őket. Azt mondanunk sem kell, hogy a nőknél kezdeményezésben, ötletekben nincs hiány. Ne hagyják magukat elkedvetleníteni, mert ki ismerné az emberek problémáit, ha nem az asszonyok. S ne mondhassa senki, hogy Szlovákiában a férfiak uralkodnak — nők nélkül. Mint »gyakorló" családanyák, jobban ismerik a mindennapi életet, a mindennapi szükségleteket. A férfiak címére még csak anynyit szeretnék mondani: hiába hangoztatjuk, hogy a nőket válasszák be funkciókba, ha ezzel párhuzamosan nem teremtik meg az előfeltételeket a XIV. pártkongresszus határozatainak valóra váltásához. Világosan kimondják, hogy az irányításban több nőt kell bevonni a gazdasági és politikai élet minden szakaszán. Jómagam is már évek óta hallom, hogy bízzanak tisztségeket a nőkre is — ma már túlérzékennyé váltam ezzel a frázissal szemben. Mert nem egyéb frázisnál, ha a szavakat nem töltjük meg tartalommal. Márpedig én mindmáig nagyon kevés vezető beosztásban levő dolgozó nőt ismerek. Méltatlannak érzem, ha az alkalmazásban levő nők számának növelése mellett még mindig túlfeminizólásról beszélünk. A helyzeten már nem lehet változtatni, a nők elfoglalták helyüket mindenütt a munkafolyamatban. Gazdasági életünk fele részének súlya a nők vállára nehezedik és így sorolhatnánk. Csak nehezen uralkodom magamon, ha azt hallom, hogy túl sok a dolgozó nő — különösen akkor, ha például látom a sok, munkaidőben kocsmázó férfit.. . hogy lehet az, hogy ezeknek a kocsmázóknak a „munkateljesítménye" sehol sem hiányzik? Mi lenne, ha történetesen egy ápolónő csak úgy 3—4 órára eltűnne a munkahelyéről? A patriarchátusnak ilyen ferde csökevényei semmi esetre sem válnak díszére annak a társadalomnak, amely fennen hirdeti az egyenjogúságot. Tehát a mi társadalmunkhoz sem méltó! ANICA SEEWALDOVÁ . VArurv lo-mó-bo* YvoNo• ta .ros A munkásmozgalom veteránjainak, régi harcosainak küzdelmes életét megannyi írásos emlék, tárgy, korabeli fénykép őrzi, bizonyítja. Tanúi lehettünk ennek különösen a közelmúltban, amikor a CSKP megalakulásának félévszázados jubileuma alkalmából országszerte rendeztek kiállításokat, megemlékezéseket. Így a fiatal, most felnövekvő generáció is megismeri azt a nehéz harcot, amelyet apáink, nagyapáink vívtak meg. Van azonban az emlékezésnek egy más formája is. Sohasem kerültek kiállítási termek falaira, mégis talán a leghűbben tükrözik az egykori proletársorsok igazi küzdelmeit: ezek a munkásmozgalmi dalok. A népdalokhoz hasonlóan a legmélyebb érzésekből fakadnak, kapcsolatosak a párt életével, a sztrájkokkal, a különböző munkásmegmozdulásokkal. Abban is a népdalokhoz hasonlíthatók, hogy szájról szájra terjedtek, a munkásotthonokban, gyülekezőhelyeken egymástól tanulták meg az elvtársak. Somorján élnek még olyan idősebb kommunisták, akik emlékeznek ezekre a munkásmozgalmi dalokra. Igaz, a hosszú évek távlatából nem volt könnyű felidézni egyik-másik dal szövegét, vagy melódiáját. — Mit tegyünk? Azt, amit eddig is tettünk, fogjunk össze, — mondta Patócs elvtárs, a somorjai helyi pártszervezet elnöke, — közösen majd könnyebb lesz. Bartal Matild elvtársnő szívesen vállalta az idős veteránok találkozójának megszervezését. Nem új dolog ez számára. Mint annyiszor a múltban, most is felkereste a régi tagokat, így került sor egy szép találkozóra iHalász Ferencné barátságos otthonában. Halász elvtársnő ajtaja évekkel ezelőtt is nyitva állt a vendégek előtt. Munkáját, tevékenységét és vendégszeretetét sokan ismerték a környéken. Az egykori nőbizottsági összejöveteleken nemcsak szorgalmával, jól végzett munkájával szerzett elismerést, hanem mint jó háziasszony, vendégszeretetével is. Finom, foszlós, házi sült kenyerét sokan megdicsérték már. Az összejövetel célja az volt, hogy közös erővel, egymás emlékezetére támaszkodva összeszedjék, lejegyezzék azokat a tömegmozgalmi \en-HŰSÉGES MUNKATÁRSUNK Nemrég egy ifjúsági ankéton találkoztam Száraz Lászlónéval. Senki sem csodálkozott azon, hogy a három nagy fiúgyermek édesanyja a fiatalokkal együtt tanácskozik, vitatkozik. Az ismerősök már megszokták, hogy Száraz Máriát minden érdekli, ami körülöttünk történik. Most a Kőhídgyarmati (Kamenny Most) HNB irodájában, a munkahelyén találkoztunk össze. A régi ismerőst a régi kérdéssel fogadom: mi újság errefelé? A válasz nem lepett meg, mindig pdoa'j VuxTC így mondja: semmi különös, dolgozunk . . . De ebbe az egy szóba, dolgozunk, sok minden belefér. Nemcsak az anyakönyvvezetői teendőket kell érteni ez alatt, hanem azt a többletmunkát, amit Szárazná honorálás nélkül, csupán az emberek bizalmáért tesz már hoszszú évek óta. Hogy csak néhány társadalmi funkcióját említsük: 1958-tól nőszövetségi tag, jelenleg a Nőszövetség párkánynánai (Stúrovo) helyi szervezetének elnöke, és járási elnökségi tag. 1954- től HNB képviselő és az jü a> «*■» ‘Ü> J» Ф
