Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-17 / 38. szám
3 1. Lengyel Anna, aki a kész lapot veszi ki a gépből 2. Matta Dezső, a színes körforgó gépmestere 3. Rosenberg Tibor, a szedő 4. Veles, a tördelő 5. A lap „őrangyala", azaz korrektor, Mészárosné 6. Il'ko Erika „szerelés" közben 7. A munkafolyamat utolsó láncszeme a nyomda dolgozóinak. Nem feledkezhetünk meg a kézbesítőkről sem, akik közvetlenül olvasóinkhoz juttatják a Nőt. Az olvasók megértése, ragaszkodása — bizonyítéka ennek, hogy az előfizetők év elején átmenetileg visszaeső száma az utolsó hónapban emelkedett — arra késztet bennünket, hogy friss lendülettel, még nagyobb igyekezettel teljesítsük hivatásunkat a szocialista újságírás szolgálatában. Idén decemberben lesz lapunk megjelenésének 20. évfordulója. Ezt a szép, kerek jubileumot szeretnénk azzal a tudattal megünnepelni, hogy széles olvasótáborunk lapunkkal elégedett és így nem végzünk hiábavaló munkát. Ha minden rendben van, akkor a savak jutnak szerephez. Rézhengerekre fényképezik az egyes oldalakat, majd savval kimaratják, és onnan már rövid az üt a körforgó, hat színes mélynyomógéphez. Az első példányok még nemigen hasonlítanak az újságra. De az ügyes kezű gépmesterek értik a dolgukat, és hamarosan megjelenik az első jó példány. Az újság tehát elkészült, de még működésbe lép a könyvkötészet is. Oda összehordják az egyes íveket és egybevarrják. (Sajnos, előfordul az is, hogy nem ...) A vágó még szépen egyformára vágja a kész példányokat, majd megszámolják, csomagolják, és ezzel útra készen áll a szállítmány. Hogy minden zökkenőmentes legyen a lap előállítása körül, erre Striha Ferdinánd ügyel, aki összekötő a szerkesztőség és a nyomda között. Két hét telt el. Pénteken reggel leszállt az első menetrendszerű repülő a bratislavai repülőtéren. A szerkesztőségben izgatottan várják, megérkezett-e a legújabb szám. Mert ha nem, akkor panaszleveleket hoz a posta: Miért kaptuk csak szerdán a Nő legújabb számát? Bár a késésben ilyenkor a PNS is ludas egy kicsit... így jön létre a lap az alkotók és a kivitelezők közös munkájával. LAPUTKA felvételei 5 NINA néni 2 w£vJJ мПЯ Verebek csiripelnek a ház ereszén. A szobában, itt bent fél tízet mutatni óra. Beszélgetünk özvegy Acs Ferencné, a doborgazi (Dobrohosf) óvónő otthonában. Röppennek a szavak, múlik az idő. Már jelzi is múlását szapora harangütésekkel a falióra. És mi a múló idő árját leküzdve próbálunk visszatekinteni, s a húszéves lapról, a NÖ életéről beszélgetünk. Nina néni — mindenki így nevezi az óvónőt ebben a faluban — legrégibb előfizetőink egyike, hisz már a Dolgozó Nő első számára előfizetett annak idején, És lapunk példányszámait az elsőtől kezdve az utolsóig ott őrzi a sötétbarna, alacsony szekrény, az almárium polcain. Nina néni elmúlt már hetven esztendős, de még mindig tanít. Talán jövőre, vagy azután, ha majd felépül az új óvoda, akkor nyugdíjba megy. Galambősz haja és a gondbarázdák mutatják csak korát, egyébként friss, üde, életvidám. Édesapja dunai halász volt, nyolc gyermeket nevelt. Mind a nyolc pedagógus. Nina néni számára természetes életfeladat a tanítás, nevelés. És talán ez a magyarázata életvidámságának. Mit jelent számomra a lap? ismétli a kérdést, azután felelet helyett, mint vérbeli pedagógus, példákat mutat. Legutoljára egy faliszőnyeget készített. Mosolyog: „Természetesen a lapból vettem a mintát.“ És sorra mutogatja szobájának díszeit, kézimunkáit. Nem magyaráz, de értem, hogy mindebben valamilyen formában része van lapunknak. — Kedvelem az irodalmat — mondja, azután előveszi lapunk elrakott, régebbi példányszámait és sorra lapozgatva megmutatja azokat a novellákat, folytatásos regényeket, melyek megnyerték tetszését. Néha megpihen lapozgatás közben, rámutat egy-egy riportra: „Ezeket a szép képes riportokat, beszámolókat is mindig elolvasom." Majd hirtelen lehajol az almáriumhoz és asztalra teszi a Barátnő példányszámait: „Kár, hogy nem előbb adták ki." Nina néni átvezet az óvodába, amely szobájának közvetlen tőszomszédságában van, s természetes közvetlenséggel hajol a kicsinyek fölé. Mind a huszonhat gyermek felfigyel. Az óvónő tapsol egyet, s szavalás következik. Boráros Mártika, Kaholek Anikó, Cséfalvai Laciko verseket mondanak. Megtapsolom. Nina néni pedig a fülembe súgja: „Észrevette? Ezeket a verseket mind közölte a mi lapunk." Amikor megmutatja előkészületi füzeteit, terveit, a napokra, hetekre, hónapokra kidolgozott, gondos munkaterveket, külön hangsúlyozza: „Nagyon fontosnak tartom az anyanyelvi nevelést, a gyermekek szókincsének rendszeres bővítését." Elismeréssel bólintok, de nem kerüli el figyelmemet a bejegyzések egyike: „Segédanyag a NÖ c. folyóirat 23. száma." És csak örvendezni tudok, amikor több ilyen bejegyzést is találok. Nina néni kékeszöld szeme tekintetének sugarából érzem, értem a feleletet: „Ezt jelenti számomra a lap." Mielőtt elköszönünk egymástól, még megkérdezem: Ml a véleménye lapunkról? Nagyon okos, igazi nevelőhöz méltó feleletet kapok: „Csak önmagával hasonlíthatom össze, úgy az igazi. Értékelésem szerint a Dolgozó Nő jó volt, annak idején. De a NÖ jobb. Sokkal jobb." Búcsút intünk. Fülemben a falióra harangütései, Nina néni közvetlen, baráti szavai csengenek, szemem tekintete pedig átöleli a három sor házból álló falucska és a Duna töltése melletti óvoda képét, ahol egyik legrégibb olvasónk él, s hétről hétre várja lapunk újabb és újabb számát. BENYAK MARIA
