Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-05-28 / 22. szám

Vietnami anya gyermekével Japán falusi gyerekek Országépítésünkben nem ritka jelenség egy­­egy új iskola átadása. Egy falu életében viszont nagy esemény. A falu kulturális felemelkedésé­nek az is egyik fokmérője, hogy az új nemzedék tagjai korszerű, minden igényeket kielégítő isko­lában készülhetnek fel a munkára, az életre. Ez esetben pedig kétszeres az öröm. Mert kaphat­tak-e volna a nagyszarvai gyerekek szebb, igazibb gyermeknapi ajándékot? Még emlékezetesebb lesz tehát számukra ez a nap. Borbély Ferencné — nyolc éve szülői munka­tanácstag. Hat gyermeke járt az öreg iskolába, ebből kettő már az újban fejezi be az alapiskolát. Ám nemcsak a gyerekek és szülők örültek. Csöllééknél még a nagyszülők is eljöttek az isko­laavatásra. A három Csölle gyermek édesapja már a kezdet kezdetén segédkezett, amikor még csak az anyagot hordták az építkezéshez. Később a hurcolkodásból is kivette részét. Csölle mama így emlékszik az első napra: — Amikor hazajött a három gyermekem az iskolából, minden gon­dolatuk csak az új iskola volt. Számukra különös öröm, hogy új napközi otthont is kaptak. Nagy lendülettel fogtak a tanulásba. Iván Lászlónénak négy gyermeke jár ide. Ga­bikát, a legkisebbet, éppen ezen az ünnepélyes napon avatták pionírrá tíz tanulótársával együtt. A prágai bölcsőde lakója Bezáródott az öreg iskola kapuja Az új iskola átadá­sának ünnepélyes pillanatai Foto: Szabó Gábor I A felavatott iskola I kapui kitárultak a fehér inaes, piros nyakkendőt pionírok előtt DIÓSINÉ M. ANDREA J

Next

/
Thumbnails
Contents