Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-28 / 22. szám
A TERVET TÚLTELJESÍTIK „A falubeli öregek azt mondják, hogy ha májusban kétszer megázik a határ, az éppen elegendő. Nos, tavaly ilyenkor volt olyan nap is, hogy napjában kétszer megeredt az eső. És az idei május sem sokkal különb. Nem is tudom mit tennénk, ha nem segítenének az asszonyok... Csak dicsérni lehet őket,“ mondta Kalondán az EFSZ gazdasági telepének kapujában Bölcső István mérnök, a szövetkezet elnöke. Vaskó Mária, a segéd-zootechnikus magyarázta meg részletesebben a dicséret hátterét. — Az asszonyok főleg a tehenészetben dolgoznak. Százharminckét tehenünket öt fejőnő gondozza. 26— 27 fejőstehén jut egyre. Külön tenyésztelepet létesítettünk a borjak nevelésére. Évente átlagosan 500 borjút nevelünk fel. A javát továbbtenyésztésre adjuk el más szövetkezeteknek. A zootechnikusnő három éve került ide. Megszerette beosztását, munkáját. Nem rettenti vissza az sem, ha szükség esetén a telepen kell aludnia, hogy ellenőrizhesse a reggeli fejést, mintát vegyen a tejből, vagy éppen segítsen egy-egy tehén ellésénél. AZ ISTÁLLÓ ELŐTT A bejárat melletti hatalmas szénaboglya illata elkábítja az embert. Három Jánosné is megáll, de ő azért, hogy megmutassa „birodalmát“. — A mi családunk gondozza itt a borjakat, összesen 192 darabot. Most azonban mások is segítenek, mert a férjem két hétre elutazott a Szovjetunióba. A második borjúistállóban Simon Barnabás a gondozó, ö sem egyedül dolgozik a borjak körül. — Nemsokára kijön a feleségem is. Csak később. Most a fiunk van itt helyette. Mi 108 darab borját nevelünk. A KERTÉSZETBEN Hideg szél fúj az Ipoly felől. Az asszonyok a melegágyon keresztbe fektetett deszkán ülve egyenként tépdesik ki a gyönge, de élénkzöld színű palánták közül a gyomot. Rubint Barnáné keze fürgén mozog. — Nem lehet itt senkit kiemelni, kidicsérni. Negyven-negyvenöt folyómétert gyomlálunk ki ketten-ketten egy nap alatt. Ha csak beszélgetnénk, tereferélgetnénk, nem keresnénk naponta negyvenöt koronát. — No fogd meg Ilona, hadd tegyük odébb! Ezt már Galbács Gyulánénak mondja. És a következő pillanatban mindketten megmarkolják végénél fogva a deszkát. Csékány Imre, a kertész mondja el, hogy az idén milyen munka vár az asszonyokra. — Hat hektáron dohányt termesztünk. Nyolc hektáros a zöldségkertészet. De a tizenöt hektáros cukorrépa tábla is rájuk vár. A HATÁRBAN Dimbe^-dombos vidék ez. Jó részben az Ipoly árterülete. Az agronómus, Oravecz Ferenc, a kerékpárját tolja maga mellett. De mint mondja: nemegyszer le kell dönteni és gyalogosan nekivágni a dombnak. Közben gondjairól beszél: — Mezőgazdasági területünk pontosan 573 hektár és 10 ár. Ebből a szántóföld 291 hektár. De itt is víz, ott is víz... Még 12 hektár mindig víz alatt áll. Tizenöt fiatalasszony kézzel, vödrökből szórja a műtrágyát. Egy sorban haladnak a fasorig, majd vissza. Az agronómus nem mentegetőzésképpen mondja: — Van műtrágyaszóró gépünk is, de a talajvíz miatt nem mindenhol használhatjuk. Még szerencse, hogy asszonyaink nem félnek a munkától. A múlt héten például a legelőt kellett tisztítani. Azt is ők végezték el. Sötét este volt már, amikor újra találkoztunk Bolcsó István elvtárssal, a szövetkezet elnökével. — Csak dicsérni lehet az asszonyokat — mondtuk. ö még hozzátette: — Ha nem segítenének, akkor talán nem is teljesíthetnénk a tervünket ... Pedig több mint ötmillió korona bevételt tervezünk. Benyák Mária fiMTt dolgok Majom Idill: Ha mag merészeled enni a cukrot... I Anyai szeretet: A vad oroszlán is szelíden „simogatja“ kicsinyét A kis telhetetlenek: Három egér egy búzakalászon A pótmama: „Ki meri mondani, hogy ezek nem édes gyermekeim?!“
