Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-21 / 21. szám
[ Ima nyugodt volt. Nem i\ forgolódott, nem riadt fel egyszer sem, nem fázott, nem izzadt. Reggel azonnal és egészen felébredt, mint a gyerekek. Megdörzsölte szemét és máris felkelt. Cigaretta után nyúlt, de ezen a napon sikerült lefékeznie lendülő kariát: — Nem — határozta el —, ma nem cigarettával kezdem. ■ és nem gyújtott rá. Behozta az újságot, végignézte a címeket. A címek két percig maradtak meg a fejében, de arra jól emlékezett később is, hogy aznap uborkaszezon volt: világválság, halálos baleset és kísérleti robbantás nélkül. Fényes, sima papírra nyomták az aznapi számot. Ez is jó volt. — Kávét sem iszom mondta. Szóltál, szivem. — Csak annyit, hogy nem iszom kávét. Lemegyek tejért. Hozzak még valamit? — Csakugyan lemennél? Kenyér kellene és cukor. Ha esetleg látnál gomolyát... — Ezt nem szerette: „lemennél", „kellene", „ha látnál", „esetleg". .. Lemegy: kenyér kell, cukor és gomolya. Ezek biztos dolgok. Ha gomolya nincs, az más. Akkor sem „esetleg". — Ma nem puhulok a meleg vizben — mondta annak a szőrös fiatalembernek, aki a tükörből kíváncsian ránézett. és nem puhult. Percekig dörgölte magát a jeges zuhany alatt. Akkor már tudta, hogy aznap az1 uszodába is elmegy. A tejboltban sorba állt. Szép, pontos, egyértelmű sorban. Kapott gomolyát is. Boldog volt. Még az üzletben megitta a SIMONFFY ANDRÁS — El kell mennem. — Most?l Hova mégy te vasárnap reggel? Miféle útjaid vannak? — Uszodába. — Természetes hangon mondta ezt, mint aki magától értetődő dologról beszél. Felesége enyhe gyanúval méregette, és visszakérdezett: — Uszodába? — Ez rossz volt. Az egyetlen tejet és két zsemlét is evett hozzá. Minden falatot alaposan megrágott és minden harapás után ivott egy-két korty tejet. Nem sietett. — Most felmegyek — döntött. — és borotválkozni fogok. Villanyborotvát használt, de volt pengés borotvája is. Elővette ezt a borotvát és beszappanozta arcát. Hosszan borotválkozott. Élvezte. A fájdalmat és a hosszú, néma párbeszédet önmagával a tükörben. rossz aznap. Miért annyira furcsa ez? Elmegy és kész. Vetkőzött. Az öltözőben hangos fecsegés folyt, nőkről, versenyekről. Egy ideig úgy érezte, mindenki őt nézi és mindenki tudja róla, hogy már nem jár le rendszeresen. De senki sem tudta. Senkit sem érdekelt. Aki itt van, az itt van. A viz a lényeg. Nyirkos ősz volt már, meztelen talpát, bőrét csípte a hideg. Nem futott, hagyta, hogy csípje. Fejes. A viz hűvös, de simulékony. Vibrálnak a medence aljának nyújtózó, zsugorodó zöld csempekockái. Becsapni a falra. Elrúgni magunkat. Suhanás a viz alatt. Levegőt venni. Hosszú, mély lélegzetet.,. Ledörgölte magát. A ruha egészséges melege. A kabát súlya Visszaútban beült egy presszóba. Narancsitalt kért és két túrós buktát. Lusta, vasárnapi presszó volt. Egyedül ült egy asztalnál és ette a túróst. Néha nyílt az ajtó, ilyenkor érdeklődve felnézett. — Jólesett úszni? — Remek volt. — Máskor is elmehetnél. — Majd elmegyek máskor is. Fia a szőnyegen hasalt. Lendkerekes autóit tologatta. Letérdelt mellé. — Hány éves is vagy te? — kérdezte. — Fél négy. Ez a Skoda. Látod? — Látom. Eljösz velem valahova? — A kisfiú szeme felcsillant. Miért csillan fel, gondolta, amikor én mindig el akarom vinni valahova. Tudnia kell, hogy mindig el akarom vinni. — Mit gondolsz — kérdezte —, egy fél négy éves gyerek nagyfiú már, vagy csak kisfiú? Csak nagyfiú. Akkor mehetünk. Lementek a folyóhoz. — Látod, ez a folyó mondta a fiának. A kisfiú nézte a folyót és bólintott: — A folyón mennek a hajók. Miből van a folyó? Vízből van. Miért? És megálltak egy fa mellett. — Látod, ez a fa. — Szép fa. A fa fából van, ugye? Fából van. Miért? Felkutyagoltak a hegyre és látták a várost. — Látod, ez a város. — A város meg sok házból van, ugye? — Igen. Házak, utcák, hidak... Érted? Lementek a városba és jártak a házak között. A kisfiú egy idő után megállt. — Nézd csak — mutatta —, oíí asztalok vannak. Együnk tortát, jó? Ott lehet. — Kabátja zsebébe túrt, aztán összezárt kis öklét nyitotta apja előtt és sután felpillantott rá: — Nézd — suttogta. — Pénzem is van. — Ujjain fényes húszfilléres feküdt. Hát ha van, akkor a vendéged vagyok. A NÖGYÜLÖLŐ Matyi még nincs tizenöt éves. Gyűlöli a lányokat. Nögyűlöletét bátran hirdeti. Szülei, testvérei megmosolyogják e tulajdonságát. — A lányok mind ostobák. Nem konyítanak sem a technikához, sem a sporthoz. (Sport alatt Matyi főleg a focit és az ökölvívást érti.) Nem lehet velük elbeszélgetni. Unalmasak és állandóan nyafognak — mondogatja gyakran. Amikor észreveszi az otthoniak gúnyos mosolyát, dühösen hozzáteszi: — Sohasem nősülök meg! JE megjegyzése után többnyire kitör hozzátartozóiból a hangos kacaj. — Nem is kényszerít rá senki! — mondja Piri, a nővére, kissé sértődötten. — Éljen, éljen, egy lány megmenekült! — sikong Erzsi, a fiatalabbik nővér. — Ilyen buta srác mellett úgyis pokol volna az élete. A bátyja pedig megkérdezi: — Mondd, miért akarsz te mindenáron a technikáról beszélgetni a lányokkal? Értenek azok máshoz is, te kisfiú! — Nem vagyok kisfiú! — De az vagy, Matyikám! Kisfiú! Az én kisfiam! — lágyul el a nagy nőgyűlölet láttán édesanyja. — Ugyan, ne maználkodj vele. Kisfiúnak nem kisfiú mér. Csak még nem találkozott az „igazival“. Azért beszél ilyen nagy hangon. Apja szavaival többnyire betelik a mérték, és Matyi dühöngve rohan ki a lakásból, hogy kinn lehiggadva csatlakozzék focizó barátaihoz. A nők, azaz lányok estig már eszébe sem jutnak. így megy ez még jó darabig. Ám egy nap gyökeresen megváltoznak Matyi érzelmei... Focizás után hazafele tart. Késő délután van. Nem néz sem jobbra, sem balra. Szaporán kapkodja a lábát. A megtanulandó leckére gondol. Elszontyolódik. Igazán, olyan szép volna az élet tanulás nélkül! A sarkon vége a bölcselkedésnek. Rádudál egy teherautó. Bútorokkal megrakva lassan halad. Matyi kényelmesen átsétál előtte a túlsó oldalra. — Tőlem dudálhatsz! Nézd meg a táblát! Itt úgyis én vagyok az úr. Előnyöm van. Akkor megyek át a zebrán, amikor akarok! — fölényeskedik magában a fiú, és fütyörészve folytatja útját. A kihívó fütyörészést csak akkor hagyja abba, amikor az utcájukba érve ráismer a dudáló teherautóra. Hátulját közben lenyitották. Néhány férfi egymást buzdítva hatalmas szekrényt próbál leemelni. Távolabb egy barna hajfonatos lány áll. Féllábbal a járdán, féllábbal az úttesten. Izgatottan figyeli a férfiak erőlködését. Látni rajta, hogy erősen drukkol nekik. Matyi lassít, öntudatlanul átadja magát a lány csodálatának. Focizástól elcsigázott tagjaiban kellemes bizsergés veszi kezdetét. A bizsergéssel egy időben váratlan nagylelkűség és segíteniakarás ébred benne. Egy kicsit kérkedni is akar a barna hajfonatos előtt erejével. Indulna a férfiakhoz, de a lány elérti szándékát. Azt hiszi, tovább akar állni... — Nem segítenél? — szólítja meg hirtelen a fiút. A hangsúllyal azonban baj van. Matyi meghökken. Hiszen azt akart, segíteni. De miért mondja azt a lány ilyen gúnyosan? Hogy mer egy vadidegen fiúnak parancsolgatni?! Azért se! Miért pont én? Egyenjogúság van! — és Matyi, szerinte roppant elegáns mozdulattal kitárja karját, mintegy utat engedve a lánynak, ha az netán utol akarná érni a szekrényt cipelő férfiakat. A lány egy megvető pillantás után besiet a kapun. Matyi egyedül marad. — Kár! — sajnálkozik. — Egész rendesnek látszott. Azután kiderült, hogy olyan, mint a többi, ö is csak arra született, hogy kihasználjon minket, férfiakat! Élesen füttyent, zsebre vágja a kezét. Mielőtt elindulna, még észreveszi a második emelet egyik ablakában eltűnő leányarcot. Otthon annak örül, hogy visszaverte a lány lenéző, semmibe vevő, gúnyos felszólítását. Felül maradt. Nem hagyta magát kihasználni. Örömét csak a fel-fellépő bizonytalanság érzése rontja el. Levertsége nem segíti a tanulásban. Vacsora alatt ideges, ingerült. Válla előre roskad a roppant súly alatt. Lefekszik, de aludni nem tud. Fészkelődik. Hirtelen felül: — S mi van akkor, ha nem jutott más ürügy az eszébe, mint az a hülye szekrény? Azt hitte, készségesen segítek majd, s közben megismerkedünk. Nem tudhatta, hogy öt házzal odébb lakom. így volt. Biztosan így volt! Én marha! Fél éjszaka forgolódik. Már nagyon fáradt és nagyon szerelmes. És nagyon ljálás a lánynak, hogy belőle, a nőgyűlölő fiúból ‘előhívta a férfit. Mint csigabigát a házából. A férfit, aki egyáltalán nem nőgyűlölő. Matyi úgy változtat fekvő helyzetén, mint a hal, mikor kiemelkedik a vízből, röptében megfordul saját tengelye körül, s csobbanva hull vissza a hullámokba. Mindössze a csobbanás marad el. Helyette a heverő kétségbeesett nyögése hallatszik, s alvó bátyjának bosszús felmordulása. Matyi a titokzatos, sokat ígérő holnapra gondol. A holnapoknak két főszereplője van: A barna hajfonatos lány, és 6! Mielőtt elaludna, játékosan kipróbálja izmait.
