Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-21 / 21. szám
Tortát ettek. Amikor megették a tortát, a kisfiú megszólalt: — Most már piszkos a tányér, mondd meg a néninek, hogy vigye el. Nem szeretem, hogy piszkos. — És odébbtolta. — A tied is piszkos. — És azt Is odébbtolta. Hazafelé az autókról beszélgettek. — Jó lenne, ha vennél egy autót — mondta a kisfiú. — Akkor sokat mehetnénk együtt, ugye? Zavartan bólintott. — Jó — mondta és szorosabban fogta a kisfiú kezét. És tudta: erre a gyerekre már vigyázni kell. Jó volt, hogy megtudta. — Na, milyen volt? Merre jártatok? — Együtt voltunk — felelte a kisfiú. és mit láttál? Sok autót? — Autót is. Meg folyót, és voltunk a hegyen. — Melyik hegyen? — A nagy-nagy hegyen. Csakugyan, merre jártatok? — A városban — felelte és a fiára pillantott. A kisfiú a szemébe nézett és mosolygott: — A városban — mondta utána. — Meg mindenfelé. Együtt. Délután megenyvezte a rozoga széket. Egészen elmélyült a munkában, észre sem vette, hogy ráesteledett közben. Nem volt lent tűzifa, leballagott a pincébe a fejszével. Fát vágott. Elég lett volna egy-két hasáb, de sokkal többet felvágott. A pincében sötét volt, meggyújtotta a gyertyát és vágta a fát. Kikereste a legvastagabb rönköket, azokat hasította szét. Amikor elfáradt, leült a tuskóra és elszívott egy cigarettát. Kesernyés Ize volt, csípte a nyelvét. Háromszor fordult, hat nagy kosár fát vitt lel.- Innál egy kávét? — Nem, köszönöm. — De hát mi történt veled? kérdezte aggódva a felesége. •— Velem? Miért? — Hát hogy... én nem is tudom. Olyan furcsa vagy ma. Csak nincs valami baj? Akkor végre felnevetett. Most tisztának, árnyéktalannak hallotta nevetését. Ritkán nevetett enynyire öblösen, harsányan. Magához vonta az asszonyt és kigombolta blúzát. — Mit csinálsz, te? Mit csinálszl A gyerek előtt... Megfordult: — öreg fiú, te fél négy éves, menj csak ki. — Bezárta az ajtót. Az asszony rebbenten állt. — Mit akarsz? — Megerőszakollak. Engem? Bólintott. A blúz széthasadt: — Jaj, a blúzom I — A szoknya gombjai lepattantak: — Jaj, a szoknyám! — Nem érdekel a szoknyád. Ne hagyd magadI De hagyta: — Jaj! Nel — és egy hosszú, elhaló „ó". ő aztán hanyatt feküdt. Ernyedt volt és derűs. Később felkönyökölt, ujjaival gyengéden végigsimított az asszony mellén, hasán, combjain és azt mondta: — Te, édes, ó, ha a feleségem tudná, milyen remek szeretőt tartok... — De hiszen... A feleséged vagyok, öt éve. Vagy hat? — Csbkugyan? — Úgy tett, mintha megdöbbenne. — Az más. Akkor vissza az egész. Elfelejtettem. öt éve, azt mondod? Ne haragudj... — De hát mi történt veled? — Semmi, hidd el, semmi. Ne üsd azt az ajtótI Vasárnap van és foglalkozom a családommal. Nem így van rendjén? De hát máskor... — Mondd, nem érted? — De... Azt hiszem. Te, te, édes strici.., Gyere csak, gyere hozzám. Felfrissült. Mint régen. — Nézd csak — mondta később. — Most már tartani fog ez a szék. Az asszony megnézte a széket és azt mondta ő is, hogy most már egészen biztosan tartani fog. Amikor lefeküdtek, érezték a paplan hűvösét. Igen, jó nap volt. Remek nap. Reggel szokatlan gonddal fésülködik. Hosszasan elidőzik a ház előtt, ahová tegnap a bútorokat hordták. Ráér. Az iskola nincs messze. De az ablakban nem jelenik meg a lány arca. Pedig tévedés kizárva! Matyi pontosan tudja, melyikből nézett le tegnap. A függönytelenből! Megfájdul a nyaka. Elindul az iskola felé... Későn érkezik. Szerencsére nincs baj, mert a tanárnő is késik. Amikor belép, Matyi kishíján elfüttyenti magát. Nincs egyedül! Vele van a barna hajfonatos lány is. A tanárnő bemutatja az osztálynak. Matyi arca ég, tüzel. Megtudja, hogy a lány szülei vidékről költöztek ide. És hogy Erikának hívják. — Erika! Kicsit szirupos — veszi tudomásul csalódva a fiú. De csakhamar belenyugszik. Az óra alatt többször is rajtakapta magát, amint a lány nevét kóstolgatja. A nagyszünetben Erikát körülveszik a lányok. Hajfonata megtetszett, megkérték, bontsa ki! Matyi eddig sohasem látott ilyen gyönyörűt. Még egy pillanat, azután a lányok visszafonják. Közben faggatják Erikát, hová megy délután? — Néhány napig nem megyek sehová! Édesanyámnak segítek. A költözködés után még sok a munka. De vasárnap megnézem az állatkertet. A lányok csalódnak. Az állatkert a könyökükön jön ki. Egyikük sem kínálja föl kíséretét. Matyi kiszédül az osztályból. A fiúk az új lányt tárgyalják. Elégedetten állapítják meg, végre van egy jó bőr az osztályban. Ügy látszik a nőgyűlölet itt is felenged. Matyi most egyetlen gondolattal foglalkozik. De a vasárnap még messze van. A várakozás addig roppant izgató. Dédelgeti tervét. Magabiztosan jár-kel. Magabiztosságában csak az ingatja meg néha, hogy Erika látszólag tudomást sem vesz róla. Vasárnap már nyitáskor ott van az állatkertben. Zsebpénzről is gondoskodott. Várja Erikát. Délig hiába, mert a lány nem jön. Éhes. Zsebpénze nagyrészét ennivalóra költi. Mi lesz, ha el se jön? Vagy ha a szüleivel érkezik? Erre nem gondolt. Pedig a terv olyan nagyszerű. Erika egyedül fog sétálni. Elébe megy, s azt mondja majd neki: — Ne haragudj rám, Erika. Nem akartam goromba lenni, csak nem bírom a gúnyolódást. Téged néztelek, azért nem törődtem a cipekedőkkel. Legközelebb ha költöztök, igazán segítek! Mire Erika a következőket válaszolja: Nem haragszom, Matyi. Gyere, sétáljunk! Matyi pedig azt feleli: — Szívesen, ha akarod. Megmutatom neked az egész állatkertet. Ügy ismerem, mint a tenyeremet! — és elvezeti Erikát egy csendes zughoz, ahol nincsenek látogatók. És ha valaki meglátná őket, az sem volna baj. Mert hol csókolózzon az ember, ha nem az állatkertben? Ennyiből áll Matyi terve. Minden kész. Csak Erika hiányzik. De nem, már 6 sem... Ott jön ... Sajnos nincs egyedül. Egy lány van vele. Biztosan új barátnő. Fenéket! Csak egymás mellett mentek. Véletlenül! Erika erre, az meg arra tart. No, végre! Erika bekanyarodik a jegesmedvéknél... Az őzek felé tart. Ez jó. Arrafelé kevesen járnak. De most hogyan?... Nem futhat utána... A fiú hatalmas kerülőt szalad, hogy szembetalálkozhasson a lánnyal. Az eredeti terv így épült fel. Ezen nem lehet, nincs ereje változtatni ! Kicsit liheg, amikor megpillantja a lányt. Tíz méternyi távolságra vannak egymástól. Úgy lépked, mint egy... Egyszerűen nincs rá megfelelő hasonlat. Egyre közelebb érnek egymáshoz. Körülnéz. Sehol senki a közelben. Módosul a terv. Először megcsókolja! Azután jöhet a duma. Ha még lesz rá szükség. Matyi Erika bűvkörébe kerül. Vajon érzi ezt Erika? Ezt kell éreznie! Csodálatos lesz, ha ők ketten megérintik egymást ! S azután... Mi lesz azután ? Erika áll meg elsőnek. Arcán az indulatnak semmi jele. Nézi az egyre közeledő fiút. Megnyalja szájaszélét. Azután hirtelen hátat fordít, és elindul visszafelé. Rettenetes csalódást okoz ezzel Matyinak. Mert hogyan lehet megcsókolni egy távozóban levő lányt? Legalább lassabban menne! De Erika siet! S közben meg sem fordul! Na várj csak, ha te így! Üldözőbe veszi a lányt. Utoléri. S mivel hirtelen nem tud vele mit kezdeni, s mert semmi más nem jut az eszébe, megragadja a súlyos hajfonatot, s teljes erejéből megcibálja. ARDAMICA FERENC VASZIUJ BIRJUKOV A cipők Nyulacska az ösvényen futott. Felsértette a mancsát és sírva feljajdult: — Fájl Bicegve loholt tovább. Futott, futott, s egyszeresük két cipőt pillantott meg. — Jé, egészen újaki — örvendezett Nyulacska. — A lehető legjobbkor kerültek utamba. Nem sértem fel többé a mancsomat. Mustrálni kezdte őket, majd bánatosan fel sóhajtott: — Nagyok. Am azért leült, felpróbálta. Aztán tovább futott. Sündisznócska az úton gurult. Haragosan fújtatott: Mindenkinek varrtam csizmát, csak magamról feledkeztem meg. Most járhatok mezítláb a szúrós füveken, a buckákon. ö is megpillantotta a cipőket: — Ó, milyen szép sárgák! Megnézem, illenek-e lábamra. Fel próbálta, aztán elkeseredetten Így szólt: — Leesnek rólam. Ezekben nem futhatok egerek és bogarak után. és gurult tovább, amerre sündisznó-ügyei szólították. Medvebocs az Egérkét kergette. Bújócskát játszottak. Egérke futott egy darabig, azután elrejtőzött. Medvebocs közben megpillantotta a cipőket. Minden oldalról megnézte, megtapogatta őket, és elhatározta: — Felpróbálom. Leült a földre. Felhúzta az egyik cipőt. Szűk volt. A másikat is felpróbálta. Nem ment föl a mancsára. 4 Álldogált egy Ideig, a fejét csóválta, aztán futott tovább, hogy Egérkét megkeresse. Bodri az Ürgét kergette. Meglátta a cipőket, megállt. Nézte, nézte, majd igy szólt: — Vau-vaui ÉrtemI Fogai közé kapta q pár cipőt, és szaladt vele haza. A pajta mögött megkereste kis gazdáját, elibe rakta érpár cipőt, s azt mondta: Nesze, de máskor ne hagyd el a holmidatl Többé nem hozom utánad. Kovács Béla fordítása
