Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-07 / 19. szám
A 111 ПАШ ki NEM SZABAD HAHÓBAN • I. Í^z öreg fák |ARNYEKABAN Levelet bontanak, szirmot hullatnak a gyümölcsfák, mikor megismerkedünk Julis néniékkel. A nagy kertben, hátul dolgozgatnak, Kálmán bácsi amúgy öregesen, 85 esztendő súlyátál meggörnyedve gereblyézget, Julis néni ősi mozdulattal szórja a magot a földbe. Első pillantásra olyan Ismerősnek tűnik, mintha már sokszor találkoztunk volna. Úgy is fogad, olyan kedves-szívélyesen, pedig megzavartuk a munkájában. — Megvár az — mondja, mikor a ház elé ülünk a jó napocskára. A kis bekecset azért nem veti le, jólesik a meleg a fájás testrészeinek, meg nemrégen jött haza a kórházból. Hiába, ő is már a 80. esztendőt tapossa. Hogy is lehetne Ilyen hirtelenjében elmondani, hogy kérésünknek eleget tegyen, ml is történt az élete folyamán. De csak el kell kezdeni... Idézgeti időrendben a múltat. Naszályon született — mesélgeti — és mikor felcseperedett, Komáromba szegődött szakácsnőnek. Sorsforduló volt az életében, amikor egy nap megismerkedett egy katonával, Spanyár Kálmánnal. — Nem is volt annyira szép, inkább magas, derék legény — csillan élénkebben a szeme az emlékezéstől. Az ismeretségnek házasság lett a vége. Elindultak egy göröngyös életúton, közösen vállalva részt gondbál, bajbál, örömből. 1914-ig Pesten éltek, a fiatal férj törvényszéki alkalmazott volt. Első gyermekük — egy kislány is Pesten született. Azután kitört az első világháború és a pályaudvarokról kigördülő katonavonatok egyike magával vitte Julis néni élete párját is. Ekkor kezdődött csak Igazi kálváriájuk. Kálmán bácsi megjárta a frontokat, betemette a gránát, háromszor kapott tífuszt... mire hazakerült, 1917-ben 80 százalékos rokkantnak ismerték el. Hollcson munkafelügyelőként alkalmazták, mint rokkantat. Kálmán bácsi még Pesten, mint szanitéc katona megtalálta az utat a hozzá hasonló gondolkodású, szervezett munkásokhoz. Munkástanácstag volt. Élelmet, tüzelőt harcolt ki sorstársainak. A Tanácsköztársaság leverése után lázítás miatt bebörtönözték. Komáromba, majd Győrbe vitték, ahol 8 hónapig tartották fogva. Julis néni okkor már a szüleinél lakott Naszályon, megszületett a második kislány is. Csak a férje miatt élt örökös aggodalomban, azt sem tudta, hol van. Kálmán bácsinak egy elvtársa levelet csempészett ki a börtönből, így tudta meg a felesége, merre keresse. Attól kezdve hordta neki az élelmet, a tiszta ruhát. A szegedi Csillagbörtönt is megjárta Kálmán bácsi. Mikor ott négy hónapos büntetését letöltötte, még Internálni akarták. Tatatávároson fogva tartották 1 hónapig. Julis néni segített neki megszökni. A rokonság támogatásával hamis útlevelet szerzett, Kálmán bácsi átúszta az Ipolyt, csehszlovák területre jött. Betegen, elcsigázva feküdt utána három hétig a sellyei (Sal'a) kórházban. Elvtársaitól olyan igazolást kapott, mintha orosz fogságból jött volna haza. 1921-ben véglegesen letelepedtek Tornácon (Trno-Spanyár Kálmán bácsi még most is segít, amennyire erejéből futja Julis néni a múltra emlékezik... I. Grossmann felvételei vec nad Váhom) Kálmán bácsi szüleinél. Akkor már egy kisfiúk is volt a két kislányon kívül, majd nemsokára még egy. Tornác népe agrárproletárokból állt, akik a Foulspringer nagybirtokon és Hatvány nagybérlőnél dolgoztak. Béremelés-követeléssel, sztrájkokkal igyekeztek könnyíteni életükön. Spanyár Kálmán az öntudatos szervezők közé tartozott. Meggyőződése szerint a kommunista párt képviselte legjobban a munkásság és a parasztság érdekeit. 1921-ben sorstársaival alapítótagként létrehozták Tornácon a pártszervezetet, 220 taggal. A képviselőtestület nagyobb része és 1938-lg a bíró is kommunista volt. Emlékezetes dátum a falu életében 1938, a nagy manifesztáciá a köztársaság egysége érdekében. Julis néni emlékeiből a közelebbi múlt bukkan fel a sok küzdelmes év elősorolása után. — Mi volt szép az életemben? Hát a felszabadulás. De örültek a szovjet katonák, amikor látták, hogy a kisebbik fiunk tökéletesen beszél oroszul I Még iskolába se járt és már a cirill betűket böngészgette. Akkor már megvolt az első kis unokám, 7 hónapos volt, piros sapkában, piros szvetterben feküdt a kocsijában. A katonák nevetve nézték és mondogatták; maly bolsevik. Minket mamának, papának szólítottak. Megvendégeltük őket. Megszűnt a félelmünk. A kisebbik fiamat féltettük mindig a csendőröktől. Azután hazajött a nagyobbik is 3 évi hadifogság után. A Spanyár-házaspár nagy lelkesedéssel, lendülettel látott munkához, hogy az újra meginduló életet szebbé tegyék. Kálmán bácsi több éven át
