Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-26 / 17. szám
gyalogjáró vagy hogy megnyílik egy óvoda, szebb lesz egy Iskola környéke, hogy a kertészet többet termel a tervezettnél. Mégis sokat mond, hogy falvaikból eltűnik a sár, hogy korszerű, új kulturális, egészségUgyl és közellátási központok épülnek, hogy valósággá válik a negyedszázada kimondott elképzelés, a cél, hogy szocialista falut építünk. Munkával bizonyítanak Udvard (Dvory nad 2ltavou) határában járunk. A „Mlcsurln"-tábla 7 hektáros területén 17 asszony és leány most palántázza a korai káposztát. Galla Ferenc húzza a sorjelölát, nyomában gödröcskéket kapálnak az asszonyok, majd a tápkockákban nevelt palántákat rakják, helyezik bele. Hlodlk Antal csoportvezető szerint egy hét múlva végeznek a káposzta palántázásával. A csoport legidősebb tagja, az 52 esztendős Szalay Etel néni. Mindenütt nyomában jár a csoport legfiatalabb tagja, a 17 esztendős Valser Gizella. Balogh Jázsefné, azaz Jullka nyomába szegődünk, ö hét esztendővel ezelőtt, a kilencedik osztály elvégzése után jött Ide a kertészetbe dolgozni. Ma már anya. Kétéves kislánya van, Juditka. Mindezt csak úgy futtában, munka közben mondja el, hisz nem akar lemaradni a többiektől. Dlkkan Ernőné, Ruzslnszky Ferencné, Németh Sándorné, Lengyel Jánosné és Nagy Béláné olyan ügyesen dolgoznak, hogy nehéz lenne a beszélgetéssel töltött perceket behozni. Tudják Jól, hogy mit Jelent a munkájuk, hogy mi az értéke. Akárcsak Kukán Lajosné, Vrabec Ferencné, Szalma Jázsefné és Salgó Lajosné, akik a melegágyakból szedik ki a palántákat. Pontosan a kertészet vezetője, Maczkó Ferenc foglalja össze: Könözsi felvételei — Tavaly 3 millió 500 ezer koronás bevételt terveztünk. és az eredmény: 5 millió 800 korona volt. Az Idei bevételi tervünk 5 és félmillió korona, ugyanis most.tíz hektárral nagyobb területen gazdálkodik a kertészet. így a kertészet 120 hektáros. Ebből 80 hektár a gyümölcsös. Virágtermesztéssel is foglalkoznak. Zöldségfélékből általában 1 millió korona a bevételük. A virágokból jóval több, hisz vlrágmagokat Is termesztenek, ezért 1 millió koronát utalt át a szövetkezet folyószámlájára a prágai SEMPRA vállalat, De már újabb bevételi tételre számítanak: 250 ezer vlrágpalántát Is értékesítenek majd. És ezeken kívül jelentősen hozzájárul majd a bevételekhez az, hogy vlrágkertészetükben 15 fajta petúniát, szalviát, violát, szegfűt és őszirózsákat nevelnek. A kertészetben átlag 110—120 munkaerőt foglalkoztatnak. Közülük 80 asszony és leány. Ezért nagy gondot fordítanak arra, hogy ahol csak lehetséges, gépesítéssel könnyítsék a munkát. Két palántázó gépük van. Ezeket a paprika és a paradicsom palántázáshoz használják. De mással Is megpróbálkoznak. A kertészet baráti kapcsolatot tart Eger város szőlészeti és borászati kísérleti állomásával. Innen kapták az ötletet, hogy foglalkozzanak az „egyrügyes" szőlő termesztésével. Sok helyütt bevált, hátha nekik Is sikerülne... És sikerült. Az idén már nagyobb arányokban „belevágnak“ ennek a termesztésébe is. Nagy és hangzatos szavak helyett a hétköznapok becsületes munkájával bizonyítják, hogy a célok megvalósításáért küzdenek, azokért a célokért, amelyeket pártunk mutatott meg, hogy hazánk dolgozó népe egyre jobban, boldogabban élhetsen. Benyák Mária soroltakon kívül sok hasznos taníolyamot szerveztünk még. Az Idén sem pihenünk. A CSKF megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére több ideológiai szemináriumot rendezünk, továbbá a lubochftai minta szerint megszer vezzük a három generáció találkozóját Járásunkban is. Tehát Cáthy elvtársnőnek nem sok ideje lesz a pihenésre idén sem. De aki elkötelezte magát, hogy másokért, a járás asszonyaiért dolgozzék, annak az élete ilyen. Addig nem pihenhet, amig megoldásra váró feladatot talál, de mindig van minek örülnie, mert munkája nyomán szép eredmények születnek. D. MEGYERI ANDREA Vidéki-K-ri BÚCSÚ AZ ÓVODÁTÓL Kedves is miliő ünneplésben volt risze a taksonyl (Matúlkovo) magyar óvoda igazgatőnSjtnek, Mensch Magdának. Nyugdíjaztatása alkalmából a munkatársak is kis Védencei kedves ajándékokkal, megható szavakkal köszöntik meg Igazgatónőjük hosszú iveken tartó, fáradságos munkáját. Az igazgató nini szomorú szívvel mondott búcsút az óvodának, ahol 30 sikeres, munkában telt esztendőt töltött. Hivatásszeretetinek, kitartásának, ló szervezőkiszsígének jutalma a pályafutás alatt szerzett diplomák, elismerő levelek. A HNB is a szülői munkaközössig köszönettel búcsúzott Mensch Magda pedagógustól. Vigh Lászlóni A KORNYÉK LEGIDŐSEBB POLGÁRA Alsószemeriden (Dőlné Semerovce) él a kilencvenhat éves Antal Mária, aki magas hóra ellenére még ma is szívesen tesz-vesz a ház körül. Kilencvenegy éves koráig élt egyedül a falu végén, azután költözött be a faluba, a fiához. A legjobban annak örül, ha unokái és dédunokái meglátogatják. Még most is élénk figyelemmel kíséri a világ sorsát: rádiót hallgat, újságot olvas, kíváncsi a faluban lezajló eseményekre. Egész élete során nem szorult orvosi segítségre. Az alkoholt sosem kedvelte. Kedvenc ételei a bableves, a csirkehús, a tökkáposzta, és régen a főtt kukorica volt. Szerinte a legvitamindúsabb étel a sóska. Azt, hogy ilyen magas kort megélt, annak köszönheti, hogy mindig és mindenben mértékletes volt, s családi élete is kiegyensúlyozott volt. A legnagyobb megs értésben élt férjével, anyósával, apósával és gyermekeivel együtt. Erőt, egészséget kívánunk neki, hogy a századik születésnapján újra köszönthessük! Belányi János, Demandice SZÁZÉVES A Városi Nemzeti Tanács mellett működő polgári ügyek bizottsága, a. VNB elnöke és több munkatársa, a nőszövetség helyi szervezetének vezetői, valamint a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetői ajándékokkal és virággal köszöntötték Makróczy Paula nénit, Szepsi (Moldova n/Bodvou) legidősebb asszonyát, születésének századik évfordulóján. Makróczy Paula néni 1871. április elsején született. Hat gyermeknek adott életet, ma már tizenkét unokája és tizennyolc dédunokája van. A város képviselői meleg szavakkal köszöntötték az ünnepeltet, jó egészséget és még hosszú életet kívántak valamenynyi szepsi (Moldova n/Bodvou) lakos nevében. Derján Jánosné