Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-29 / 13. szám
Vidéki ЕЩ^Цд POSTÁK MAMA Valahányszor egyszerű ruhába öltözött, fekete kendős öregasszonyt látok, mindig az anyám jut eszembe. Szívesen elbeszélgetek velük. Postár mama már 90 éves. Homlokán az Élet szigorú barázdákat szántott. Bütykös, kérges keze elárulja, hogy kemény munkával kereste mindig a kenyérre valót. Már 11 éves korában megkóstolta a szolgasorsot. A szürke hétköznapok közé csak ritkán lopakodott be a boldogság. Emlékeiben keresgél. Még most is felcsillan a szeme, ha a lakodalmára terelődik a szó. Becsületes, dolgos férje volt. A gyerekek felnevelése sem volt könnyű, mégis az élet legszebb napjai azok az idők voltak, amikor együtt volt a család, és áhítattal megszegték az illatos kenyeret. Az idő vasszigorral maga alá gyűr mindent. Az örömet, a bánatot egyformán megkoptatja. A sok nehéz megpróbáltatás közül azonban egyet még most sem tudott elhomályosítani: az 1947-es csehországi deportálást. Férje ott betegedett meg, és ott is hunyta le a szemét. Az obenicei temetőben nyugszik, messze a szép gömöri tájtól. Csöndben, egyszerűen beszél. A fájó szavak súlyosak — a nehéz gondolatok még ma is fájnak. Ha visszatekint a múltra, „sok rosszat és kevés jót" talál élete számláján. Egy a sok millió zsellérasszony közül, akinek a szocialista rendszer békés, nyugodj öregséget biztosított. Szívből kívánjuk, hagy élete alkonyán még sok örömben legyen része. Kovács Zoltán, Gemer NYUGDÍJBA MENTEK Kedves ünnepség keretében búcsúztak el munkatársaik Margita Kriiakovától, Mária Benőatovától, Frantiiek Gápeltől és Alexander 2áktól a lévai (Levice) Potraviny üzem dolgozói. Példás munkájukért Moravóik elvtárs, az üzem vezetője köszönőlevelet és ajándékot adott át az ünnepeiteknek. Az ünnepség további részében eddigi eredményeikről, sikereikről beszélgettek, amelyeket munkájukkal értek el. IFJÚSÁGI KLUB Nemrég nyitották meg Hronské Klacany ifjúságának nagy örömére az Ifjúsági Klubot. Erre a célra a volt vendéglőt alakították át. A fiatalok 900 munkaórát dolgoztak le és 13 000 korona értéket állítottak elő. Az ízléses berendezést különböző társasjátékok egészítik ki. A klub hetente négyszer áll a fiatalok rendelkezésére. • Trix — s egítő kezet nyújtani társadalmunknak, a szocialista családnak, hazánk minden egyes pol- i gárának elsőrendű feladata. Közös ügyük érdekében már sok hasznosat tettünk társadalmi munkával. Az elért eredményt örömmel vettük tudomásul, de további megoldást kerestünk, javaslatokat mérlegeltünk hétköznapjaink problémáinak kiküszöbölésére, hogy életünket szebbé, könnyebbé, tartalmasabbá tehessük. ' Ötletekben sohasem volt hiány, és reméljük ezúttal sem lesz, amikor egy újabb — lehet hogy hosszan tartó és igényes akciót indítunk a hibák felszámolására. De ehhez polgártársaink, olvasóink segítségére, ötleteire, közreműködésére van ismét szükségünk. Mik ezek a megoldásra váró kérdések? Évek óta tudjuk, hogy a szolgáltatások színvonalán még igen sok a javítani való. Eleget bosszankodunk a kereskedelem, az üzletek, óvodák, bölcsődék, napközi otthonok, kommunális üzemek, iskolai és üzemi étkezdék hiányosságain, amelyek minden családot érzékenyen érintenek, de legjobban a dolgo-A JÚ ÖTLET ARANYAT ÉR! ló nőket — anyákat. A problémák feltárása nem nehéz, hiszen vidéken, városon a városnegyedekben a lakosok tudják mi az, ami megoldásra vár, amit jobban kellene, jobban lehetne csinálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy néha kevés beruházással, egy kis jóindulattal, Igyekezettel jobban kihasználhatnánk, korszerűsíthetnénk azt, amink van, csak a módját kell megtalálni. — A jó ötlet aranyat ér — véleménykutató és javaslatgyűjtő akció a gyógyír. A helyes és hatékony intézkedés lehetőségeinek és a rejtett tartalékoknak a feltárását tűzi feladatként hazánk polgárai elé. Mindannyiunk előtt ismeretes, mennyi idejét igénybe veszi a dolgozó nőnek például a napi bevásárlás. Egyik üzletben vesszük meg a tejet, másikban a húst, harmadikban a zöldséget és mindenütt sorakozni kell, mert munkaidő előtt és után hemzsegnek a vásárlók. Sokan éppen emiatt végzik munkaidő alatt a bevásárlást. Jó lenne egy helyen beszerezni mindent, jó lenne, ha munkahelyünkön a büfében félkészárut is vásárolhatnánk! Azokban az üzemekben, gyárakban, ahol műszakokban dolgoznak a nők is, megoldatlan probléma a dolgozó anyák gyermekeinek elhelyezése, mert a bölcsődékben, óvodákban csak egy műszakban dolgoznak. A közös étkezdékben szívesen ennénk jó és változatos kosztot, de az étkezők számának állandó csökkenése arra mutat, hogy itt sincs minden rendjén. Sorolhatnánk tovább a hiányosságokat, de fölöslegesnek tartjuk, hiszen azokat olvasóink ugyanúgy ismerik mint mi, sőt egyes sajátos helyi problémákkal meg is tudnák toldani a felsorolást. Az utóbbi években kialakult gazdasági helyzet nem teszi lehetővé új, igényesebb beruházások eszközlését, de a már említett rejtett tartalékok feltárása és a találékonyság sokat segíthetne. A megoldás keresése során született meg a Csehszlovák Rádió és a Pravda szerkesztőségének kezdeményezéséből a „Rozum do hrsti" — A jó ötlet aranyat ér — jelszó alatt indított akció, amelybe több szlovákiai hírlap, közöttük a NO szerkesztősége is bekapcsolódott. Az akció eredményes menetét külön bizottság irányítja, amelynek élén E. Litvajová elvtársnő, a Szlovákiai Nőszövetség elnöknője áll. A bizottságban képviselve vannak a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányhivatalának elnöksége, a SZSZK minisztériumai, az egyes érdekelt szervek, a sajtó és a rádió. A bizottság első feladatként véleménykutatást tart. A beérkezett javaslatok, ötletek alapján azután hozzálátunk a lehetőségek megvalósításához, amelyek a dolgozó nő, a család és az egész . társadalom javát szolgálják. Első kérdésünk Olvasóinkhoz: Ml NEM TETSZIK ÖNÖKNEK, MIT KIFOGÁSOLNÁK ÜZLETEINKBEN ÉS HOGYAN KÉPZELIK EL AZ IDEÁLIS BEVÁSÁRLÁST? Kérjük, válaszaikat egy héten belül küldjék el szerkesztőségünk címére. A legjobb hozzászólások beküldői között értékes nyereménytárgyakat sorsolunk kil 1Л ftJ