Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-15 / 11. szám
BIZALOM v ‘V-O'KcdiXjL .Komoly helyzet“ Panaszával sürgősen forduljon orvoshoz, mert a betegség elhanyagolása súlyos szervi elváltozásokat okozhat. A körzeti orvos kérdéseire őszintén válaszoljon, hogy az megállapíthassa a fertőzés kiválté okát, ami az ön esetében valamilyen közvetítő tárgy is lehet. Ha körzeti orvosa szükségesnek látja, szakorvosi kezelésre küldi. „Bánatos lány“ Kérésének előreláthatólag lapunk 12—13. számában eleget tehetünk. Közlünk néhány fényképpel illusztrált, alkalmas tornagyakorlatot. „Szomorú kismama" Szeretnénk, ha levélben megírná az illető egészségügyi dolgozó nevét és munkahelyének címét, hogy hivatalosan intézkedhessünk az ügyben. Az említett egyén ugyanis törvényellenesen fenyegeti önöket és visszaél bizalmukkal. „Bizalmasan" Az egyéves fizetett szülési szabadságra akkor tarthat igényt, ha a második gyermeke születésétől visszamenőleg számított utolsó két esztendőben legalább 270 munkanapot ledolgozott. Ebbe a 270 munkanapba beleszámítódik az első gyermeke születése után járó szülési és az esetleges betegszabadság is. Ha tehát a ténylegesen ledolgozott munkanapok és a fizetett szülési szabadság, illetve az esetleges betegszabadság napjainak száma együttvéve legalább 270 napot tesz ki, második gyermeke születése után önt is megilleti, az egy esztendeig folyósított szülési járadék. A ■7 PERILACIN enzimes arcpakoló maszk tisztítja a zsíros arcbőrt, gyógyítja a pattanásos zsírtüszőgyulladást, a fejlődő korban levő fiatalok leggyakoribb kozmetika panaszain segít. segítségével a mitesszereket egyéb különleges kezelés nélkül is eltávolíthatjuk, helyes használatával tisztán tartjuk az arcbőrt, amely fontos előfeltétele annak, hogy mitesszerek ne keletkezzenek. az arcpakolást a száraz és túl érzékeny arcbőrűek kivéte'ével mindenki alkalmazhatja. az eljárás alkalmazásának gyakoriságát az arc bőrének állapota szabja meg. az arcpakoló maszk egyszeri és háromszori használatra elegendő csomagolásban kapható. gyártja a Léóiva n. v. Praha l-M-2 %) ~7 TV-MÜSOR BRATISLAVA - BUDAPEST 1971. március 15-től — 21-ig BRATISLAVA Ilélfő: 16,25 Hírek 16,30 Pedagógusok műsora 17,00 Orosz nyelvtanfolyam 17,25 Tv-film 17,45 Sport a nagyító alatt 18,15 Fúvószene 18,40 A Tv-kiskönyvtár 19,00 Tv-Híradó 13.30 Publicisztikai adás 20,00 A. N. Osztrovszkij: Elkésett szerelem — tv-játék 20,55 Csehszlovák interpretáló művészet 21,35 Sporttájékoztató 21,35 Tv-Híradó Kedd: 9,00 Publicisztikai adás 9,25 A. N. Osztrovszkij: Elkésett szerelem (ism.) 10,20 Csehszlovák interpretáló művészet (ism.) 11,00 Tv-Híradó 14,00—15,05 Iskola-tv 16.50 Hírek 16,55 Francia nyelvtanfolyam 17,25 Ifjúsági vetélkedősorozat 18,40 Esti mese 19,00 Tv-Hiradó 19,30 Szórakoztató műsor 19,45 Hogyan nézünk a pártpolitika történetére — publicisztikai adás 20,15 Kulturális műsor 20.35 Harc az emlékezettel — vetélkedősorozat 21,10 Chameleon — tv-film 21,35 Ezer + három — dalok Bratislavából 21,55 Tv-Híradó Szerda: 8,25—9,00 Iskola-tv 9,30 Kicsinyek műsora 10,05 Iskola-tv 15,55 Hírek 16,00 Röplabda: Zbrojovka Brno — CSKA Sofia 17,45 Francia nyelvtanfolyam 18,15 Nyitott szemmel 18,40 Esti mese 19,00 Tv-Híradó 19,25 Belpolitikai jegyzetek 19,35 Mi történik a világban 19,50 Szórakoztató műsor 20,00 Frantiáek Koíík: A párizsi kommün — tv-játék 21,10 Elő Sándor: Medalion 21,40 Tv-Híradó Csütörtök: 9,05 Hogyan nézünk a pártpolitika történetére (ism.) 9,30 FrantiSek Koíík: A párizsi kommün (ism.) 10,40 Fúvószene 11,10 Tv-Hiradó 16,45 Hírek 16,50 Biológia 17,20 Intervíziós műsor: Arany kamera — táncdalénekesek műsora 18,40 öt perc önmagámnak 18,50 Időjárásjelentés 19,00 Tv-Hiradó 19,25 Tv-jegyzetek 19,30 Szórakoztató műsor 19,45 Minden hónapban egy — publicisztikai adás 20,15 Kockázat 21,25 Dokumentumíilm Péntek: 9,25 Politikai figyelő 10,00 Zenés műsor 10,20 Kockázat (ism.) 11,30 Kultúra 71. 11,55 Tv-Hiradó 16,35 Hírek 16,40 Ifjúsági adás 17,25 Dickens-elbeszélések 17,55 Politikai figyelő 19,25 Tv-jegyzetek 19,30 Tv-Híradó 19.35 Intervíziós műsor: Jégkorongmérkőzés: CSSR — USA, VB 22,15 Tv-Hiradó 22,35 Szórakoztató műsor Szombat: 9,00 Postaláda 10,00 Orosz nyelvtanfolyam 10,30 Francia nyelvtanfolyam 11,00 A fáraó titkai nyomában 11,25 Ezer -I- három — dalok Bratislavából 11,45 Tv- Híradó 14,55 Labdarúgómérkőzés: Zilina — Dukla Praha 16,45 A világ a felvevőgép lencséjével 16,55 Hirek 19,00 Úttörők műsora 17,50 Ifjúsági szórakoztató műsor 19,00 Tv-Híradó 19,25 Nemzetközi események 19,35 Napi kérdések 19,50 Kanadai természetrajzfilm-sorozat 20,10 MATES 21,00 Vámpírok sokasága, 2. rész — tv-sorozat 21.30 Tv-Hiradó 21,40 Szombat — cseh film Vasárnap: 8,40 Kicsinyek műsora 9,05 Gyermekműsor 9,40 Szergej Jeszenyin életrajza 10,40 Vasárnapi hangverseny 11,15 Tv-Híradó 13,00 Postaláda 15,10 Meseműsor 15,55 Inter viziós műsor: Jégkorongmérkőzés: CSSR — Svédország 18,20 Kun Béla a magyar forradalmár 18,40 Esti mese 19,00 Tv-Híradó 19,25 Sporthírek I. 19.50 Vasárnapi vers 20,00 Utak, IV. rész 20,55 Dalok az egész világból 21,30 Peter Jilemnicky három felelete — publicisztikai adás 22,00 Tv-Híradó — Sporthírek II. BUDAPEST Kedd: 8,05-11,55 - 13,10-16,40 Iskola-tv 17,23 Hírek 17,30 Tárlatról tárlatra 17,50 Kisfilm 18,05 Vidám esztrádműsor gyerekeknek 18,35 Demokratizmus a hétköznapokon 19,15 Esti mese 19,30 Tv-Híradó 20,00 Minden jó, ha vége jó — mb. angol film 21,50 Tv-Hiradó 22,00 Egy születő tudomány bölcsőjénél Szerda: 9,05 Iskola-tv 9,30 Delta 9,55 A bunda — mb. tvfilm 11,40 Mi újság 14,05-16,40 Iskola-tv 17,33 Hirek 17,40 Kisfilm 18,00 Felelj, ha tudsz 19,15 Esti mese 19,30 Tv-Híradó 20,00 Bors — kalandfilmsorozat 21,00 Miről ír a világsajtó 21Д5 Nyitott könyv 22,15 Tv-Híradó Csütörtök: 9,00-11,55 - 14,00-16,40 Iskola-tv 17,33 Hírek 17,40 Vendégasztal 18,10 Észrevétlen emberek 18,40 Százéves a Kommün 19,15 Esti mese 19,30 Tv-Hiradó 20,00 A Forsyte Saga — mb. tv-fümsorozat 20,50 Telegroteszk 21,10 Kék fény — riportműsor 22,10 Tv-Hiradó Péntek: 8,05-11,55 - 13,10-15,50 Iskola-tv 17,13 Hírek 17,20 Fabula 18,15 Rizi-bizi 18.45 A Tv politikai tanfolyamának adása 19,15 Esti mese 19,30 Tv-Hiradó 20,00 Telitalálat 21,10 Jégkorongmérkőzés 22,10 Tv-Híradó Szombat: 9,30 Észrevétlen emberek 9,55 Forsyte Saga (ism.) 10,45 Sanzonról sanzonra 11,10 Telegroteszk 14,58 Ne zavarjon kérem — mb. NSZK film 15,25 Telesport 17,25 Twist Oliver — mb. angol filmsorozat 17,50 Riportműsor 18,30 Hírek 18,35 Dokumentumfilm 19,15 Cicavízió 19,30 Tv-Híradó 20,00 Micsoda cirkusz 21,40 El kell indulni minden útra 22,05 Tv-Hiradó 22,15 Emlékezés Bartók Béláról — dokumentumfilm Vasárnap: 8,58 Matematika 9,40 Orosz nyelvtanfolyam 10.00 Az Intervizió gyermekműsora 11,00 A legendás 12-es 11,50 Televízió a kisiskolákban 13,43 Francia nyelvtanfolyam 14,10 Nótaszó 14,30 Daktari — mb. amerikai filmsorozat 15,15 Műsorainkat ajánljuk 15,40 Tábortűz 16.00 Amatőr versmondók versenye 16,50 Telesport 17,30 Sporthírek 18,20 Delta 18,45 Esti mese 19,00 A „Hét“ 20,05 A 144. napon — Tv-dráma 21,05 Fejtörőjáték 21,55 Az érem harmadik oldala 22,05 Hírek — Sporthírek A Tv a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Нфз» Címlapunkon: Sunyovszky Szilvia, a Thólia Színház művésze, akit több budapesti filmből is ismerni nek az olvasók. Inkey felv. A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja - Főszerkesztő: Szarkáné Lévay Erzsébet - Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a 2ivena kiadóvállalat — Szerkesztős ág: Bratislava, Rooseweltovo nám. 2—4 — Telefon: 344-21 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata — Megrendelhető bármely postahivatalban, vagy a kézbesitőnél. Előfizetési díj negyed évre 23,40 korona - A külföldi megrendeléseket a Posta Sajtókiviteli Szolgálata - PNS, Üstredná expedícia ti асе, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 intézi el — Magyarországon terjeszti a Magyar posta — Előfizethető a posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál — Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi: 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. számú folyószámlájára) - Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., Koáice.